Petőfi Népe, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-14 / 12. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1995. január 14., szombat Ahol a Psalmus először szólt Tizenöt éve, hogy a rondáiból felépített budapesti Vigadó fogadta a közönséget. Felvételünk a nyitás napján készült. fotó: pn-archIv A pesti Vigadó százharminc évvel ezelőtt - 1865. január 15-én - nyitotta meg termeit „fényes és nyilvános táncviga- lommal” a régi Vigadó, akkori néven a Redout helyén, amely 1849-ben kigyulladt és leégett. Az épület - Feszi Frigyes tervei alapján - a megsemmisült Redout helyén és részben megmaradt alapfalainak fel- használásával készült. Duna- parti főhomlokzatán - az emeleti ablakok fölött - címereket ábrázoló domborműves fríz kapott helyet. Az egykori látogató a főbejáraton át pilléreken nyugvó alacsonyabb térbe lépett, amelyből széles lépcsősor vezetett az emeleti nagyterembe és az annak két végén kialakított oldalsó termekbe. A három teret oszlopos, íves architektúra választotta el, míg a nagytermet emeletes árkádsor határolta el a két hosszoldalon is. A lépcsőházat Than Mór és Lotz Károly, a Tündér Ilona-mondából merített freskósorozata díszítette. A reprezentatív helyiségek falmezőit, valamint gazdag kialakítású famennyezetét dús aranyozás borította. A falmezőket kör alakú pannók, arabeszkes betétek és oszlopos konzolokon nyugvó szobrok ékítették. A Vigadó falai között számos nagy hírű művész lépett fel. Az épület megnyitásának esztendejében itt mutatta be Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumát. A Vigadó volt az otthona többi között annak az ünnepi rendezvénynek is, amelyet Pest és Buda egyesítésének félévszázados jubileumán tartottak. Az évfordulós hangversenyen volt a premierje Kodály Psalmus Hungaricus, valamint Dohná- nyi Ernő Ünnepi nyitányának is. Az „új” Vigadó a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett. Az építészeti és kultúrtörténeti műemlék helyreállításáról hosszú évekig anyagiak hiányában csupán elméleti vita folyt. Újjáépítését végül is 1966-ban kezdték meg. A műemléki részek felújítását Cza- gány György, a belső berendezést Fehérvári Sándomé tervezte. A restaurált épület tizenöt esztendővel ezelőtt, 1980. március 12-én fogadott ismételten vendégeket. Hordárháború készül Párizsban? Aranybányára leltek az üzleti érzékkel és szorgalommal megáldott hajléktalanok, munkanélküliek a párizsi Gare de Lyon pályaudvaron. A különösen nagy forgalmú vasútállomáson napi néhány órás elfoglaltsággal - némi szerencsével és szemfü- lességgel - akár havi 34-35 ezer frankot is meg lehet keresni.- Átszámítva ez mintegy hétszázhúszezer forintnak megfelelő összeg. Többszöröse a francia miniszteri fizetésnek. Nem is szólva arról, hogy tiszta pénz, mivel ebből egy fillér adót sem vonnak le. Ráadásul minden befektetés és kockázat nélkül jutnak a csinos summához. Semmi egyebet nem tesznek, mint a francia vasút, az SNCF által szolgáltatásként fölsorakoztatott csomagszállító kocsival az érkező utasok elé mennek, fölajánlva készséges segítségüket. A gyakran nyűgös gyerekkel, nagymamával, reszketeg nagypapával, bőröndökkel érkezők még hálásak is: nem nekik kell kordét keresniük az ólomnehéz csomagok számára. Fizetnek hát, önként és dalolva, nem sajnálják a húsz-öt- ven, sőt száz frankot sem a munkáért. Az állomás mindössze 25, hivatalos engedéllyel, számozott kitűzővel dolgozó hordára persze lázadozik. A hatóságok egyelőre nem avatkoznak be, mert az utazóközönség láthatóan örül, hogy - hivatalos engedéllyel vagy anélkül - végre megint segítenek a cipekedés- ben. De mindenki tudja: akármelyik pillanatban kitörhet a hordárháború. Tartsuk a memóriát tréningben A hajlott kor természetes velejárója, hogy megbízhatatlanná válik, fokozatosan gyöngül az emlékezet. A szellemi szétszórtság, a feledékenység azonban manapság - köszönhetően a zaklatott életmódnak és a túlhajtott munkatempónak - már nem csupán az öregek sajátja. A szakemberek szerint azonban a szürkeállomány rendszeres tréningjével és az agysejtek működését segítő táplálkozással az emlékezőképesség eredményesen kondicionálható, sőt fejleszthető. Segíti a memória frissen tartását, ha gyakran fogyasztunk fánkot, kifőtt tésztát, müzlit, korpás kenyeret. A főétkezések közötti éhségérzetet néhány szem dióval, mogyoróval, mandulával, amerikai mogyoróval csillapítsuk. Ha kétnaponként egy-egy tojást, hetente egyszer májat fogyasztunk, az idegsejtek közötti információ- áramlásban meghatározó szerepet játszó acetilkolin szintje akár 30 százalékkal is növekedhet. (A gyógyszertárakban kapható lecitin szintén bőven tartalmazza ezt a vegyületet.) Nagyon jótékonyan hat az emlékezésért felelős agysejtekre, ha naponta megisszuk két citrom kifacsart levét; a bőséges C-vitamin-porció valósággal felüdíti ezeket a sejteket. Mint minden szervünknek, a gondolkodó, az emlékőrző és -felidéző központnak is szüksége van foglalkoztatásra, ha úgy tetszik, erőnléti edzésre. Üzemanyagát, a jó oxigénellátást friss gyümölcs elfogyasztása, majd egy-egy, legalább 10 perces testmozgás biztosítja. Ehhez azonban társítani kell - kivált a szellemi munkára nemigen késztetett nyugdíjasoknak - a koncentráló gyakorlatokat. Az agytréning bevált formái közé tartozik prózai szövegek, versek megtanulása, fejben számtani műveletek elvégzése vagy az unaloműző időtöltésnek is kitűnő rejtvényfejtés, sakkfeladványok megoldása és számos logikai játék. Könnyen ellenőrizhetjük a munkára fogott agysejtek teljesítőképességének alakulását is: olvassunk föl hangosan egy- egy ismeretlen szövegrészt és próbáljunk belőle minél hosz- szabb szakaszt hibátlanul visz- szaidézni. A szótagszám össze- számlálásával bármikor megállapíthatjuk, hogy memóriánk - önmagához viszonyítva - ja- vult-e vagy sem. A technika gyilkos gyűlölője •• Ötezer évnyi tévedés Hatszázötven sziklarajzot találtak az észak-ausztráliai Am- hem-földön. Az ábrákon bumerángok és lándzsák röpködnek: a harcosok a legkülönbözőbb fegyvereket vetik be egymás ellen. Egész seregek küzdenek, a földön sebesültek, halottak fekszenek. Az ontariói egyetem professzora, Joan Vastokas szerint a sziklarajzok cáfolják, hogy a háború civilizációs betegség. Tévednek, akik úgy vélik, hogy a „vadak” békében és harmóniában éltek. Eddig úgy tartották a szakemberek, hogy az első ismert háború Kr. e. 2800-ban tört ki, amikor Etana, Mezopotámia uralkodója egyesítette a sumér területeket. Spórolós gazdagok A zálogházakban Nyugaton nagy a forgalom. De feltűnő, hogy a zacikba többnyire jól öltözött egyének térnek be, és magabiztosan sétálnak ki az ajtón. S az értékes órákért, a családi ékszerekért és a drága festményekért kapható összegeknek csak egy részét veszik fel. Mert valójában nincs pénzre szükségük, a zálogházat arra használják, hogy értékeiket nyári utazásuk ideje alatt biztonságban tudják. A zálogházak ugyanis olcsóbban őrzik meg az értékeket, mint a bankok trezorjai, és általában biztonságosabbak is - állítják az oda betérők. Az FBI emberei azt mondják, hogy tudják, miként néz ki: harminc-negyven éves lehet, fehér bőrű, sovány, magas testalkatú, durva arcvonásokkal és vörö- sesszőkés hajjal. Nagyjából abban is biztosak, hogy honnan származik: Chicago környékéről. Azt is meg tudják mondani, hogy onnan merrefelé ment: először Utahba, majd Kaliforniába. Sőt talán még azt is sejtik, hogy mi lehet a mozgatórugója: halálosan gyűlöl mindent, ami a technológiai fejlődéssel kapcsolatos. Az amerikai nyomozók csupán egyet nem tudnak, a legfontosabbat: ki lehet az őrült merénylő, Mr. Unabomb, ahogy egymás között nevezik. Vagyis az a személy, aki az utóbbi tizenhat évben házilagos készítésű levélbombáival és pokolgépeivel két személyt megölt és huszonhárom másikat súlyosan megsebesített az Egyesült Államokban. Áldozatai rendre olyanok, akik a tudomány és a technológia világához tartoznak - egyetemi professzorok, légi- társaságok menedzserei, számítógép-programozók, kutatómérnökök. Legutóbbi „ajándékküldeményének” címzettje Thomas Mosser volt, a Young and Rubicam reklámcég közelmúltban kinevezett menedzsere. A merénylő általában levélnek, könyvküldeménynek, videokazettának vagy ajándék- csomagnak álcázza a saját maga gyártotta pokolgépeket. Rendkívül precíz. Olyan anyagokat nem használ, amelyeket a vásárlás alapján be lehetne azonosítani, és a nyomára vezethetnének. Gyakorlatilag kideríthetetlen, hogy honnan szerzi be a szükséges elemeket. Tevékenységét 1978-ban kezdte,azótakeresik, kutatják - eddig mindhiába. Egyszer látták csak, 1987-ben, egy Salt Lake City-i számítógépüzlet parkolójában (mint néhány perccel utána kiderült, éppen egy pokolgépet helyezett el az üzlet mögött). Csomagjait az ország különböző részeibe küldözgeti, látszatra teljesen céltalanul, találomra. A rendőrség szerint viszont nagyon is tudatosan, egy eddig még meg nem fejtett minta alapján. Érdekesség, hogy utolsó három áldozatáról előzőleg cikket közölt a The New York Times, tudományos munkásságukat, illetve sikeres pályafutásukat méltatva. Lehet, hogy az újság a hiányzó láncszem? Mr. Unabomb tavaly egyébként levelet küldött - igazit - a lapnak, és abban megígérte, hogy részletesebben feltárja majd indítékait. A levelet Sac- ramentóban (Kalifornia) adták fel, aláírásként „FC” szerepelt rajta. Többé nem jelentkezett, egészen mostanáig. De most nem levelet küldött, és nem is az újságnak. Hanem pokolgépet New Jerseybe, a reklámcég menedzserének. Az FBI külön telefonszámot létesített (1-800- 701-BOMB). A nyomra vezetődnek egymillió dollárt ajánlottak fel. Hl O R O S Z K O H hétfőtől vasárnapig KOS (III. 21-IV. 20.) Szerelem: Érzelmi problémáit sikerül a héten megoldania, tisztázódnak a félreértések, nyugodt hétvégére számíthat. Ha enged akaratosságából, talán még a partnere sem érzi majd úgy, hog „legyőzte”. Hivatás: A karrierjében jelentős változás következik be. Hogy ez kedvező-e vagy kedvezőtlen, az nagymértékben az eddig végzett munkájától függ. BIKA (IV. 21-V. 20.) Szerelem: Ezúttal a kényelmét előnyben részesíti minden mással szemben. Ennek aztán egyik következményeként inkább megalkuszik a helyzetével, hogy biztonságérzetét meg tudja őrizni. Hivatás: Érzelmi alapon dönt a munkában. Nem annyira a pénz, mint inkább az erkölcsi elismerés fontos most, és ha ez elmarad, rendkívül elkeseredik. IKREK (V. 21-VI. 21.) Szerelem: Kíváncsisága tiltott vizekre hajtja. Olyasvalaki iránt érdeklődik, aki már elkötelezte magát másnak. De ez önt csöppet sem zavarja. Sőt, mintha ettől még izgalmasabb és vonzóbb lenne a játék. Hivatás: Felületessége örökké nehéz helyzetbe hozza. „Mindegy hogyan, csak gyorsan kész legyen! ” - ez az elve általában. De most ez megbosz- szulhatja magát. RAK (VI. 22-VII. 22.) Szerelem: Romantikus hajlama felerősödik ezekben a napokban. Vágyik a meghitt hangulatra, a gyertyafényes vacsorára, a csöndes vallomásra, a bókokra - akkor is, ha már hosszú évek óta együtt él partnerével. Hivatás: Érzékeny és könnyen sebezhető. Olyasmiért is megsértődik, amit más fel sem venne. Csakhogy a munkában nincs helye az efféle érzelgősségnek! OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.) Szerelem: Nagyszerű szervezőkészségének köszönheti csak, ha a héten nem „bukik le”. Merthogy tiltott ösvényekre téved, az szinte biztos. Hivatás: A munkában is elsősorban szervezőkészségének köszönheti a sikereit. Kollégái örömmel követik, szívesen átvállalnak még az ön feladataiból is. Ennek következtében az is előfordulhat, hogy a hét közepétől semmi dolga nincs. SZŰZ (VIII. 24-IX. 23.) Szerelem: Elérkezett az az idő, amikor „rendet kell teremtenie” maga körül, el kell döntenie, mit is akar tulajdonképpen. Mást súg a szíve és mást diktál az esze. És nem tudja, melyikre hallgasson. Hivatás: A munkahelyén is elsősorban az erőviszonyok tisztázásával tölti az idejét. Nincs kedve másodrangú feladatokra, még ha az a kifizetődőbb, akkor se. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.) Szerelem: Sikeresnek érzi magát és ettől megnő az önbizalma. Keresi a másik nem társaságát akkor is, ha már elkötelezte magát valaki mellett. Nem érzi bűnnek ezt a kis szórakozást. Hivatás: A munka még mindig fontos szerepet játszik az életében, de most nyugalomra vágyik. Aligha adatik meg. Valami váratlan esemény felborítja terveit. SKORPIÓ (X. 24-XI. 22.) Szerelem: Biztonságra, kiegyensúlyozott kapcsolatra vágyik. És ez valahogy most még annál sem jön össze, aki pedig eddig boldogan élt partnerével. Apró nézeteltérések mérgezik a hét minden napját. Hivatás: Bár szeret harcolni, ahéten annyi jut belőle, hogy a végén már ráun. Elsősorban azért, mert többségében mindig ön marad alul, és ez megviseli. JjL-e NYILAS (XI. 23-XII. 21.) Szerelem: Bármenynyire is szerelmes, képtelen elviselni, hogyha korlátozzák. Csak olyan partner mellett érzi jól magát, aki meghagyja a szabadságát. Ha ilyen társra lel, sokkal szigorúbb korlátokat állít önmagának, mint amilyet a másik el tud képzelni. Hivatás: Ahhoz, hogy tervei valóra váljanak, nem elég a jó ötlet. Türelem is kell a megvalósításához. _ BAK (XII. 22-1.19.) Szerelem: Ez az év igazán jól kezdődött. Ahhoz, hogy a folytatás is ilyen legyen, fel kell oldódnia, át kell adnia magát az érzéseinek, a héten pedig még azt is megengedhetné, hogy partnere akarata érvényesüljön. Hivatás: Alaposan felizgatja magát néhány apróság miatt. Ettől aztán egész hétre elmegy a kedve a munkától. Pedig a hétvégén keményen helyt kell állnia. ^ VÍZÖNTŐ (I- 20-11. 20.) Szerelem: Ne játssza meg a fölényest, azzal csak rontja a helyzetét. Ne szégyellje az érzéseit, hiszen a társa csak arra vár, hogy ön színt valljon. Hivatás: Kemény fából faragták: nem adja meg magát az első akadály láttán. Sőt, a nehézségek csak fokozzák harci kedvét. Azért arra ügyeljen, kinek mit mond, nehogy olyanokat sértsen meg, akik nem érdemlik. HALAK (II. 21-III. 20.) Szerelem: Túl érzelgős. És ez nem azonos a mély érzelmekkel. Szíve mélyén azt szeretné, hogy az élete olyan legyen, mint a nagy szerelmes filmek legérzelgő- sebb jelenetei. Csakhogy a hétköznapokat is be kell kalkulálni, bármilyen ridegek is. Hivatás: Azon a területen képes kiemelkedő eredményt elérni, amelyet alaposan ismer. Miért akar mégis mindig mást?