Petőfi Népe, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-13 / 11. szám

1995. január 13., péntek Itthon És A Nagyvilágban 7. oldal POLGÁRMESTEREK VÉLEMÉNYE A MEGYEGYÜLÉSRÖL Ki képviseli a Bácska érdekeit? A megyei közgyűlés megalakulása és az állítólagos paktumpoli­tika, mely a vezetés megválasztása körül zajlott, nem nyerte el tetszését az ellenzékben maradt pártok képviselőinek. Éber András, az MDF-KDNP frakciójának szóvivője úgy vélte, hogy ebből fakadóan Bácska képviselet nélkül marad a közgyűlés­ben. Megkérdeztük a bácskai községek polgármestereit, ők miképpen ítélik meg a kialakult helyzetet: Király Sándor, Nagyba- racska: - Való igaz, hogy Baja városának négy képviselője is ott ül a megyei önkormányzat­ban, a falvaknak viszont nincs delegáltja. Ezáltal jó nagy vá­kuum keletkezett. Bízunk ab­ban, hogy a bizottságok külső tagjainak olyan régiókban vá­lasztanak be polgármestereket, akiknek nincs képviseletük. A vezetésről még nem alakult ki vélemény, az majd csak az együttműködés során derül ki, hogy milyen lesz a kapcsola­tunk. Bízom abban, hogy a kis­térségi ügyek nem szenvednek csorbát, ugyanis Széli Péter, Baja polgármestere megígérte; mind a négy megyei képviselő egy-egy fontosabb téma tárgya­lása előtt megismeri a mi véle­ményünket is. Ha ez így műkö­dik, jó lesz. Gombkötő István, Csátalja:- Személy szerint nekem az a véleményem, hogy az elnök ki­zárólagos joga eldönteni, kit tart az adottságok és a képzett­ség alapján leginkább alkal­masnak az alelnöki funkcióban, és csak ezt kell figyelembe vennie, nem pedig azt, hogy milyen politikai erők áílnak a jelölt mögött. Túlpolitizálták a választásokat, a bácskaiak ki­csit későn ébredtek, de ígérhet­jük, hogy négy év múlva meg­felelő képviselettel fogunk megjelenni a közgyűlésben. Én is bízom a bajaiakkal való együttműködésben. Azt azon­ban, mint a Felső-bácskai Kis­térségi Szervezet alelnöke visz- szautasítom, hogy Éber András nyilatkozzon az esetleges levá­lásról. Nem tagja a vezetőség­nek, ezzel senki nem bízta meg, a kiválás pedig programunkban még szóba sem került. Egyéb­ként azt is meg kell jegyeznem, hogy éppen az ő távolságtartó magatartása miatt Bajának nincs képviselete a kistérségi szervezet vezetésében. Ez szé­gyen. Tényi Antal, Gara: — Szeren­csétlenre sikerült a megyei közgyűlések választására ho­zott törvény, így már előre lehe­tett látni; ha nem igyekszünk, kimaradunk belőle. Nekem dr. Balogh László személyi garan­ciát jelent, mert az utóbbi négy évben sokat tett a bácskai tele­pülések fejlődéséért. Szakmai­lag is jó kezekben lesznek az ügyek. Attól viszont tartok, hogy a bajaiak nem fognak bennünket megfelelően képvi­selni, erre volt példa az elmúlt ciklusban is, amikor leszavaz­ták kezdeményezéseinket. A kiválással viszont abszolút nem kell foglalkozni, ez nem idő­szerű, és nincs benne perspek­tíva. Hidasi Antal, Nemesnádud­var: - Kőtörő Miklós közsé­günk díszpolgára volt, nagyon értékes ember, aki felvállalta a falu képviseletét megyei szin­ten is. Ugyanakkor a tragédia utáni új választással - dr. Ba­logh László személyében - messzemenően a legalkalma­sabb ember került a megürese­dett elnöki posztra. A kialakult fonák helyzetért pedig vélemé­nyem szerint a jogalkotók a fe­lelősek, mert a pártlistás válasz­tás egyértelműen a községi ér­dekek háttérbe szorulásával járt. így ugyancsak teljesen hát­térbe szorult a kisebbségek képviselete. Ami az alelnökök személyét illeti, nem ismerem őket, ám úgy gondolom, az el­nök, dr. Balogh László szemé­lye garancia arra, hogy a bács­kai térség érdeke is megfele­lően képviseltetve lesz. Vámos Ferenc, Vaskút: - Azt hiszem, ez a választás újra elő­hozta az évtizedek óta jelen lévő ellentéteket a Bácska és Kecskemét között. Mindemel­lett erősen meg kell gondolni, hogy a déli rész lép-e a kiválás felé ebben a gazdasági helyzet­ben. Az a legnagyobb baj, hogy Kalocsa, Jánoshalma, Kiskun­halas, Bácsalmás és Baja nem tud közös nevezőre jutni, így nem tudnak összefogni egy kö­zös cél érdekében. Úgy gondo­lom, Kecskemétnek jobban kel­lene Pest megye déli része felé fordulnia, mert a természeti ha­tárok ezt sugallják. A déli me­gyerésznek a más kultúra alap­ján is járna az önállóság. Az új a felállásban figye­lembe kell venni a Mohács-szi­getet is. Az a történelmi tapasz­talat, hogy a megyeszékhelyek indokolatlanul jobban fejlődtek és ez a többi település rovására történhetett. A Bácska lehetne akkora megye, mint Tolna, és ha megnézzük Szekszárd és Baja fejlődési ütemét, szembe­tűnő a különbség. Ma is sok olyan intézmény van Kecske­méten, ami nem a többi 114 te­lepülést szolgálja, inkább csak a helyieket. Példa erre a most épülő megyei könyvtár másfél milliárdért, de említhetném a színházat is, ami mellé indko- latlanul építették meg a megyei művelődési központot, viszont vidéken megmarad a kulturális nyomor. Mivel a falvakban nem működnek a pártok olyan erővel, mint a városban, kisem- mizték ezeket a településeket, ezért nem teljes értékű a megyei közgyűlés. Papp Zoltán A világutazó II. János Pál pápa Manilában a pápalátogatás az élelmes embereket mitragyártásra és üzleti vállalkozásra csábí­totta. FOTÓ: FEB-REUTERS Orvosai ellenjavallatát figyel­men kívül hagyva tíznapos tá­vol-keleti körútja első állomá­sára tegnap megérkezett II. Já­nos Pál pápa. A katolikus egy­házfő 63. külföldi utazása során a Fülöp-szigeteket, Pápua Új-Guineát, Ausztráliát és Srí Lankát keresi fel. A pápa va­sárnap Manilában, több száz­ezer hívő előtt pontifikái misét a katolikus fiatalok világnap­ján. A televízióban közvetített képek alapján a testileg fáradt­nak tűnő Szentatya valóságos világutazó. Rövid áttekintést adunk az eddigi útjairól. A katolikus egyházfő eddig összesen 13 és fél hónapot töl­tött külföldön. Ez idő alatt több mint 2 ezer beszédet tartott. A több mint egymilliárd katolikus hívő többségének már lehető­sége volt arra, hogy saját orszá­gában hallgassa meg a szent­atya prédikációját. Lengyelor­szágtól Brazíliáig, Mexikótól Írországig, Spanyolországtól a Fülöp-szigetekig a pápa szent­beszédét időnként egymillió hívő hallgatta. II. János Pál leggyakrabban Latin-Amerika és Európa or­szágaiban fordult meg. Len­gyelországba ötször, Franciaor­szágba, Spanyolországba és Egyesült Államokba négyszer látogatott el. Járt azonban a többségében muzulmán vallású Törökországban és a protestáns skandináv államokban is. Soha nem volt még a világ két legnépesebb országában, Kínában és Indiában. A volt Szovjetunió tagköztársaságai közül is egyedül csak a balti ál­lamokban tett látogatást. Tervezi, hogy ellátogat Li­banonba, Izraelbe és Paleszti­nába is. Adja Isten, hogy terveit valóra is válthassa! Félegyházán a lakásokról A szolgálati lakások sora és a patika is eladásra vár Félegyházán. Kiskunfélegyházán a hét elején tartotta alakuló ülését az ön- kormányzat lakásbizottsága. A bizottság tagjait Kormányos Imréné dr., osztályvezető asz- szony tájékoztatta a már tavaly elkezdett és jelenleg is fo­lyamatban lévő önkormányzati bérlakások értékesítésének helyzetéről. Élmondta, hogy függőben van a bérlő-kijelölési jogú laká­sok eladása, mivel ezek eseté­ben a Honvédséget, a Tűzoltó­ságot és a Belügyminisztériu­mot rendelkezési jog illeti meg, de velük a vételár-megosztás­ban egyelőre nem tudtak meg­egyezni. Az önkormányzat az önkormányzati törvényt veszi alapul, az érintett szervek pedig a vagyontörvényt, ami alapján a vételár 70 százaléka illetné meg őket. Az önkormányzat 50 szá­zalékos vételár-megosztást ajánlott fel, amit nem fogadtak el. A lakásbizottság állásfogla­lása szerint ha másképpen nem lehet rendezni a kérdést, akkor el kell fogadni a 70-30 százalé­kos vételár-megosztást. A továbbiakban megvitatták az erdélyi áttelepülteknek kiu­talt lakások bérleti jogviszo­nyát, amit eddig minden évben meghosszabbítottak. A bizott­ság egyhangúlag elfogadta az öt év határozott időtartamú bérbe adást. Végezetül a bizottság tagjai és dr. Réczi László alpolgár­mester közösen javasolta, hogy a jogi-ügyrendi bizottság vizs­gálja meg azt a lehetőséget, hogy kaphat-e a lakástámoga­tási, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom másik lakásra történő átviteli engedélyek elbí­rálásakor döntési jogot a lakás- bizottság. Bakos Aranka Jó lenne tudni, ki lesz Nobel-díjas Az Egyesült Államokba évente mintegy 700 ezer ember vándo­rol be törvényesen; és legalább annyi, de valószínűleg jóval több illegálisan. Az egykor a bevándorlók által teremtett or­szágban szakaszosan változik e téren a politika: hol szűkítik, hol bővítik a lehetőségeket. Most törvényes lehetőséget nyújtanak 55 ezer külföldinek, hogy a Clinton-kormányzat ál­tal elfogadott migrációs kor­mányprogram keretében, az ún. zöld kártya birtokában beutaz­hasson az Egyesült Államokba, s ott házastársával és gyerme­keivel együtt éljen és dolgoz­zék. Először a húszas évek elején korlátozták a letelepedést, kvó­tákat állapítva meg az egyes or­szágok polgárai számára. A hatvanas években, a polgárjogi mozgalmak hatására liberalizá­lás következett, szélesebbre nyitották az ajtót az ázsiai és az afrikai bevándorlók előtt is. 1990 ismét új szakaszt hozott: tekintettel az USA csökkenő versenyképességére a nemzet­közi piacokon, törvényt hoztak arról, hogy szorgalmazni kell a kiemelkedő tehetségű, magas képzettségű emberek letelepe­dését. Két éve, amikor a repub­likánusoktól a demokrata párt vette át a kormányzást, e téren sokkal keményebb vonalat kezdtek érvényesíteni. A me­nedékjogot kérőket sokkal szi­gorúbban megszűrik, illetve a beutazni szándékozókat lehető­leg az amerikai partok közelébe sem engedik: már az anyaor­szágukban kell bevándorlása engedélyt kérniük. Az amerikai közhangulat - a pangó életszínvonal, a munka- nélküliség közepette - általá­ban pártolja a megszorításokat. Most azt is vitatják, hogy a Clinton-kormányzatnak és ma­gának az USA-nak a bevándor­lási jog szűkítése vagy bőví­tése-e a hasznosabb? S főként: Amerikának az ezredforduló évtizedében milyen külföldiek kellenek és honnan? Abban mindenki egyetért: leendő Nobel-díjasok jöhetnek, csak éppen tudni kell, kiből le­het egykor Nobel-díjas. TOTAL A TOTAL HUNGÁRIA Kereskedelmi Kft. az M5-ÖS autópályán, Lajosmizse magasságában elhelyezkedő, iker töltőállomása üzemeltetésére, vezetésére töltőállomás-menedzser házaspárt keres. Ha Önök 30-40 évesek, legalább középfokú végzettséggel, jó kommunikációs és vezetői képességekkel bírnak, valamint rendelkeznek némi alaptőkével az önálló vállalkozás beindításához, várjuk jelentkezésüket. Kereskedelmi végzettség, kereskedelemben és vállalkozásban való jártasság előny! Elsősorban házaspárok jelentkezését várjuk, de egyéni jelentkezők kimagasló pályázatát is figyelembe vesszük. Kérjük, hogy pályázatát (fényképes életrajz és motivációs kísérőlevél) január végéig küldje el az alábbi címre:TOTAL HUNGÁRIA Kereskedelmi Kft. Garami Csongor részére 1115 Budapest, Bártfai u. 54. Információért forduljon Semjén Andreához, vagy Garami Csongorhoz a 186-8502, 186-8705,186-9252 telefonszámokon. (»793)

Next

/
Thumbnails
Contents