Petőfi Népe, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-11 / 09. szám
A juhásznak jól megy dolga Krecz Gyula akár az elégedettség mintaképe is lehetne. Pedig nem nagy ember, mégcsak nem is híres. Ami mégis megkülönbözteti másoktól, az a hivatása. Krecz Gyula ugyanis juhász, vagy ahogyan ő fogalmaz: pásztorember. így is ismeri mindenki a félegyházi Bankfalu környékén. Szándékosan nem írtam, hogy foglalkozása pásztor, bár Gyula bácsi azt sem kifogásolná. De a hivatás mégiscsak szebben hangzik, és a valóságnak is jobban megfelel. Édesapja is pásztorember volt, sőt még a nagyapja is. A legidősebb Krecz hajdan az erdélyi havasokból hozta magával az ősi mesterséget a Hortobágyra. Pontosabban Nádudvarra. Itt született hat évtizede szülei legkisebb gyermekeként Krecz Gyula, és itt lett belőle alföldi ember. Ebből a gyerekből pásztorember lesz A ház körül tornyosuló széna- és szalmabálák közül egy fekete pumi rohan elő fogadásomra. (Ha valaki esetleg nem tudná, a pumi nem azonos a pulival. A pumi termete nyurgább, szőre rövidebb és göndö- rebb.) Mint kiderül, Bogáncs a neve, akárcsak Fekete István regényhősének. De a névazonosságon túl Kreczék pumija sokminden másban is hasonlít regény- és filmbeli ősére. Elsősorban minden parancsot maradéktalanul és azonnal teljesít. Továbbá, akár órákig is áll, illetve jár két lábon, anélkül, hogy a tiltakozás legcsekélyebb jelét is mutatná. Mindezeken túl azonban Bogács ükanyja is jelentős szerepet játszott abban, hogy Krecz Gyulából pásztorember lett.- Nagyapámnak szokása volt, hogy az újszülött pumi- kölyköket egynapos korukban mancsuknál fogva felemelte, s amelyik nyüszített, nyávogott, azon hamar túl is adott. Amelyik azonban nyikkanás nélkül állta ki a próbát, azt megtartotta. Mint mondta: abból pumi lesz. Nagyapám próbáját én sem kerülhettem el. Mindössze pár napos lehettem, amikor nagyapám kivett az anyám öléből és egyik lábamnál fogva a magasba emelt. Mivel nem sírtam, nem nyávogtam, nagyapám elégedetten adott vissza anyámnak. „Erre a gyerekre vigyázzatok!” - mondta. „Ebből pásztorember lesz.” Talán maga sem tudta, mennyire igazat mondott, de az is lehet, hogy látnoki képességekkel bírt. Tény, jóslata olyannyira bevált, hogy járni még nem tudtam, de féléves koromban már úgy szaladgáltam négykézláb a nyomában a legelőn, mint egy mezei nyúl. A Hortobágyról Bácskába költöztünk Sajnos nagyapám korán meghalt, közben a háború minket is a földbe döngölt. Tanyánkat bombatalálat érte, és mi egycsapásra földönfutókká váltunk. Már-már úgy tűnt, végünk van, de a szerencse egy kunbajai ismerősünk személyében közbeszólt. Alig voltam kilencéves, amikor apám úgy döntött: otthagyjuk a Hortobá- gyot és mindenestől a Bácskába költözünk. Kunbaján bérlőkként kezdtük újra az életet, de jóformán észre sem vettük és apám az újonnan alakult téesz sertéstelepére került. Ha apám el is szakadt a birkáktól, az egyik sógorom mégis juhász lett. Ahogy nőttem, egyre több időt töltöttem mellette, és húszéves koromban, sógorom tanácsára, már önállóan elvállaltam egy falkát. Kiderült, hogy nem is olyan nehéz önállónak lenni. Segített az a tudat is, hogy nem volt kire hárítani a felelősséget. Magam döntöttem, magam vállaltam a következményeit is. Falkám is volt, szabad is voltam. Enyém volt a határ, ameddig a szem ellátott. Ideje volt tehát megházasodnom. A feleségemet megszöktettem Apám már régen kiszemelt számomra egy jómódú sváb lányt, de nekem más tetszett. Egy bácsalmási lány: Margit, a feleségem. Csakhogy Margiték szegények voltak, apám pedig ellentmondást nem tűrő, amolyan nagytörvényű ember hírében állt. Soha nem mondtam neki ellen, csak akkor az egyszer. Akkoriban lovon jártam. Egyik este odalovagoltam Margitékhoz, átugrattam a kerítésen, be az udvarukra. - Leszel-e a feleségem? - kérdeztem tőle. - Leszek - válaszolta. Felültettem a lovamra és elvágtattam vele. Margit akkor mindössze tizennégy és fél éves volt. Egy év múlva megkaptuk a gyámügyi hatóság engedélyét és összeházasodtunk. Templomi esküvőre, lakodalomra még csak nem is gondolhattunk mert apám nagyon haragudott. De minket ez kevésbé zavart. Együtt hajtottuk a falkát. Én voltam a juhász, ő a bojtárom. Az évek során gyűjtött kolompok és csengők. Együtt Gyula bácsi, Margitka és Bogáncs. Két éve teljesült egy régi vágyam is Két éve aztán egy régi vágyam is valóra vált. Végre megesküdtünk a templomban is. Harmincnégy esztendei házasságunk alatt végig gyötört a gondolat, hogy nem Isten színe előtt fogadtunk örök hűséget egymásnak. Az asszony násznagya még élt, az enyém sajnos már nem, de a legidősebb sógoromat hívtam meg násznagynak. Megható volt az esküvőnk. Láttam a feleségemen, hogy elérzékenyedett, amikor megkérdezte a pap: Párodul fogadod-e Gyulát? Azóta - ha lehet - még szebb az életünk, mert most már érzem, hogy Margit valóban a feleségem. Isten és ember előtt. Kí- vánhatok-e ennél többet?... Szász András Krecz Gyulára különösen érvényes a mondás: a gazda szeme hizlalja a jószágot. SZÁSZ ANDRÁS FELVÉTELEI Margitka üvegből szoptat. Esténként leheveredtünk egy- egy szalmakazal tövébe, bámultuk a csillagokat és boldogok voltunk. Sokan azt tartják, a pásztorember keveset tud, hiszen iskolázatlan. Ez nem igaz. Aki egész életét a szabad ég alatt töltötte, sok mindent jobban ismer a városlakóknál. Az nem is pásztorember, aki nem ismeri az égbolt csillagait: a Kis és Nagy Göncölt, a Kaszáscsillagot, Sánta Katit, a Fiastyúkot, a Tejutat, a Hadak útját. Sok titkot elárul az égbolt annak, aki szán rá időt, hogy megfigyelje. Helyettesítheti az órát, az iránytűt, de számos legenda és monda is kapcsolódik a különböző csillagokhoz. A székelyek szerint Csaba királyfi apja, Attila halála után útrakelt, hogy az Ázsiában maradt magyarokat elhozza Európába. Nem juthatott messze, a szomszédos népek rátörtek a székelyekre. Visszafordult Csaba, és szétverte a támadókat. Majd ismét útnak indult. Sokáig nem is merték bántani a székelyeket. De egyszer, talán száz év múltán, ismét megjelent az ellenség Erdély határain. Bajban volt a szé- kelység, már-már úgy tűnt. elvesztik a csatát, amikor az égből hirtelen lerobbant Csaba királyfi serege. Szétverték a támadók seregét, majd ahogyan jöttek, felrúgtattak az égre, és elvágtattak. Nyomukban fényes porfelhő lepte el az eget, mely a mai napig látszik. Ez a Hadak útja. Sok mindent elárul az állatok viselkedése is. Ha például fekszik a falka a vezérürü pedig rágja a kis körmit, akkor hamarosan kiadós eső lesz. De esős, szeles időre számíthatunk akkor is, ha cikázik, ugrál a birka. A szamár úgyszintén kitűnő időjós. Ha szalad, galoppozik, közben kétségbeesetten bőg, biztosra vehetjük, hogy hamarosan rosszra fordul az idő. Ezt a gyönyörű bicskatartót saját kezűleg készítette. Egy pléhfeszületre tettem esküt Tizenkét évig őriztem a közös juhait, becsülettel. Mégis megvádoltak. Mi több, kocsist akartak belőlem csinálni. Akkor úgy éreztem, mintha kést szúrtak volna a szívembe. Otthagytam a téeszt és gyalog nekivágtam az útnak. Kisszállás és Balotaszál- lás között találtam egy pléhfe- születet. Felakasztottam egy fára és megesküdtem előtte: Soha senki „keze-lába”, azaz cselédje nem leszek. Nem is lettem. Azóta a magam ura vagyok. Volt úgy is, hogy kilencszáz birkát mondhattam a magaménak. Most már kevesebb van, mindössze 357 anyaállat és 147 bárány. De időközben éri is megöregedtem. Azért ma is nagyon szeretem a jószágokat. Az jelenti számomra a legnagyobb örömet, ha elüldögélhetek közöttük és nézhetem, ahogyan elégedetten esznek. Ez a látvány többet ér számomra a legszebb külföldi útnál. Talán ezért nem vágytam soha külföldre. Feleségem egyszer elment, de elege is lett belőle egy életre.
