Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-03 / 285. szám
16. oldal Világtükör Petőfi Népe 1994. december 3.. szombat Hazai Tükör Újabb betörés a diszkontban A múlt hét végén ismét betörtek a szabadszállási Szilvási diszkontba. Mint arról lapunk is hírt adott, nemrégiben, november 3-án ablakkifeszítés módszerével törtek be az üzletbe. A hét végi betörő szintén az ablakon keresztül hatolt be a diszkontba, ahonnan 25 ezer forint értékben vitt el különböző vegyi árut és alkoholt. Ugyancsak a hét végén törtek be Szabad- szálláson az egyik Kossuth utcai házba, ahonnan dezodorokat és szeszes italokat vittek el. A rendőrség mindkét ügyben nyomozást indított. Játékvilág Mindenki karácsonyára várják a gyermekeket Kecskeméten december 4-éig mindennap délelőtt kilenctől este nyolcig az Erdei Ferenc Művelődési Központba. A kicsik és nagyobbak is játékos vetélkedőkön vehetnek részt, rajzversenyen mérhetik össze tudásukat, csuhéból, sás- ból-nádból készíthetnek bábokat, játszhatnak kedvükre. A programok ingyenesek. Tévedett a spermabank Egy feketebőrű brazil házaspár pert indított a mesterséges megtermékenyítést végző klinika ellen, mert az asszony fehér bőrű csecsemőnek adott életet. „Valósággal kerüljük az embereket. Szégyellek a piacon mutatkozni, mert tartok tőle, hogy az emberek kigúnyolnak” - panaszkodott a most négyesztendős Tiago apukája a brazil televízióban. Az anyát ismeretlen donortól származó spermával termékenyítettek meg. Tisztelt Választó- polgárok! A képviselő-választás során a FIDESZ, MDF, KDNP jelöltjeként indulok és a Nyugdíjas Szövetség támogatásával. 1. sz. választókerület Petőfiváros A petőfivárosiak - sokakat érintő - gondjait szeretném megoldani.- A közbiztonság erősítését, helyi rendőrőrs és polgárőrség felállításával.- A közlekedés megkönnyítésének érdekében az autóbuszjáratok sűrítését, megállóhelyek létesítését, az egész városrészre kiterjedően.- A fiatalság időtöltésének kulturált feltételeinek megteremtését, játszóterek, sportlétesítmények, pihenőparkok létesítésével.- Szolgáltatóegységek létrehozását (posta, üzletek stb ). És végül szeretném, ha a Petőfiváros tiszta, virágzó gyöngyszeme lenne Kecskemétnek. Köszönöm bizalmukat és segítségüket. Üdvözlettel: SCHÓBER OTTÓ (Fizetett választási hirdetés) (34057) Ellátók Napja a laktanyában Szakmai konferenciát rendeztek csütörtökön a szabadszállási laktanyában az Ellátók Napja alkalmából. A konferencián a megye azon alakulatainak parancsnokai vettek részt, akik munka- kapcsolatban állnak a szabad- szállási ezreddel. A találkozón a parancsnok, Bíró János alezredes tartott tájékoztatót a meghívott vendégeknek a négy helyi alakulat szakmai tevékenységéről. Alföldi Lapok Apostagon korszerű egészség- ügyi központot avattak - olvasható az Alföldi Lapok friss számában. A hetilap rossz hírekkel is szolgál: betöréssorozat történt a Duna-melléken. Kocsmába, polgármesteri hivatalokba hatoltak be a bűnözők, akik a „mackóval” is megbirkóztak. Halállal végződött egy soltvadkerti lakos esti sétája. Tanulság: elég egy rossz lépés és vége az embernek. Folytatódik a kiskunsági hetilapban az imrehegyei ügy, ezúttal a volt vb-titkár szól hozzá a személyét is érintő témához. A Stadler FC NB I-es csapatának téli programjáról is ír az Alföldi Lapok. Cindy válik Richardtól Mégiscsak igaz: válik az amerikai álompár Richard Gere és gyönyörű felesége, a fotómodell Cindy Crawford. Májusban még a Timesban tettek közzé egyoldalas fizetett hirdetést arról, hogy a pletykák ellenére igenis szeretik egymást és nincs szándékukban válni. JÖVŐ HETI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS Hideg idő várható A hétvégén és a jövő hét elején jellemző lesz az erős párásság, a köd egy része napközben is megmarad. Később egy közelben elvonuló légköri front hatására mozgalmasra fordul az idő. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, olykor erős széllökések is lesznek. A hőmérséklet hajnalban -7 , -10, később azonban -1, -4 fok között alakul. Kora délutánonként eleinte fagypont körüli, majd 3, 6 fok közötti hőmérséklet várható. Orvosmeteorológia. Keddig időjárási fronttal nem kell számolnunk. A párás és egyre nyirkosabb idő azonban megviseli a szervezetet. A hirtelen beköszöntött téli hideg miatt célszerű fokozottabban ügyelnünk az öltözködésünkre. Lopás tanáriból, tanyáról Kiugróan „eseménydús” volt bűnügyek szempontjából november 28-a Kiskunhalason és környékén. Erre a napra virradóra látogattak meg ismeretlenek egy Felső-Öregszőlőkbéli tanyát, hogy onnan aztán húsz tyúkkal távozzanak. Ugyancsak a Felső-Öregszőlőkben néhány egyéb holmi is „gazdát cserélt”. A lakatot lefeszítve törte fel valaki a Bogárzón lakó Ő. L. lakókocsiját, s onnan nyolcvan- ezer forint értékben magnetofont, villanymotort, magnókazettákat és edényeket tulajdonított el. Néhány órával később, délután fél egy és fél kettő között a halasi alsóvárosi iskolából tűnt el kilencezer-ötszáz forint. A meglopott M. I. pénzét a tanári szobából vitte el valaki. „Fogtömés” a fának A szél kettéhasította vadgesztenye törzsét hagyományos módon próbálják ápolni Bácsalmáson, a Szent János utcai fasoron. Mint ahogy a lyukas fogat tömi a fogorvos, úgy kap betontömést a fa törzse is, hogy ne korhadjon tovább. A kérdés csak az, mit szól ehhez a fa? fotó: király László Napkelte: 7.13 Napnyugta: 15.55 Holdkelte: 7.26 Holdnyugta: 16.40 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 243 cm volt. A Tisza Szolnoknál -91 cm, Csongrádnál pedig -79 cm magas volt. Milyen idő lesz? Eleinte derült, változóan felhős idő várható országszerte, számottevő csapadék nélkül. Kora délelőtt köd lehet, ez azonban délre eloszlik. A korábbi napokra jellemző északi szél ma mérsékelt marad, az előrejelzés szerint csak a következő éjszakára erősödik megint fel. A legmagasabb hőmérséklet -1 és +4 fok körül várható. Közlekedés A hajnali párá- sodás miatt a megye közútjai csúszósak, nyálkásak. Ajánlatos óvatosan, megfontoltan vezetni. Balesetek Tegnap reggelig 12 halálos kimenetelű közúti baleset történt az országban. A megdöbbentő statisztika kiegészül 16 súlyos sérülttel és 13 könnyű sérülttel, akik a megelőző 24 órában szenvedtek balesetet szerte az országban. Bács-Kiskun megyében tegnap kora délutánig nem volt súlyos sérüléssel járó baleset. Tmffipax Ma délelőtt Baján, Bácsalmáson és Bátmonostoron, délután Kiskőrösön, Akasztón és Csengődön számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Őszinte beszéd Az ifjú feleség évődik férjével.- Mondd meg. de őszin tén, milyen nőket szeretsz? Az okosakat, vagy a szépe két?- Se ezt, se azt Téged szeretlek. Máról holnapra expressz apróhirdetések • "Zománc" Részvénytársaság, Kecskemét, Halasi út 2. MHB 257-10098 3. sz. bélyegző elveszett. A bélyegző használata 1994. november 21-étől érvénytelen. Értékesítési partnerek, üzletkötők jelentkezését várjuk papírpoharak forgalmazásához. Tel.: 77/423-660 100 m2-es lakás Tompán, Petőfi 2/C, központi fűtéses, teljes összkomfortos. Tel.: 77/351-764 1500-as, 89. évj. pjros Lada és 200 db kisbá- lás füszéna eladó. Érd.: Minda Sándor, Kecel, Mező I. u. 9., délután 3 óra után. 1600 m2-es (az elkerülőúthoz közel, a Szentgycrgyi A. végén), építésre is alkalmas telek eladó. Érd.: Baja, Kölcsey 5. Tel.: 79/325-140 2 ütemű Wartburg friss műszakival (két év), jó állapotban eladó. Érd.: Császártöltés, Ifjúság u. 20. 2105-ös Lada, üzembiztos, 7 éves, 220.000 Ft—ért eladó.J.: 79/361-748 4 hónapos, törzskönyvezett dobbermann- kölykök oltva eladók. Tel.: 76/484-686, 481-618 Autómosó eladó Kiskunfélegyházán, az E5-ÖS autóút mellett. Érdeklődni: a 06-62- 364-848 telefonon lehet. BRONZVASÁRNAP A NÉGY ÉVSZAK RUHÁZATI BOLTBAN. Ajánlatunk: férfi hótaposó csizma 1900 Ft—ért, egyszínű és mintás selymek 30% engedménnyel. Nyitva: 9-12 óráig. Kmét, Rákóczi út 22. Ballószög, Faluházában 1994. december 3-án (szombat), 17.00 órai kezdettel választási gyűlés lesz. Bronzvasárnap is nyitva tart az ÉVA-ÁDÁM Divatház (Kecskemét, Bethlen krt. 12.) 9-13 óráig. Újból érkeztek féláras és árengedményes kabátok, öltönyök, dzsekik. Bronzvasárnap is nyitva tart a Kmét, Két- templomközi méteráru bolt (8-13 óráicj). Csodálatos alkalmi anyagok, női csizmák, cipők, bakancsok, függönyök érkeztek, valamint műszőrme. Bronzvasárnap minden parfüm 10% engedménnyel a Sláger-kuckóban. Kecskemét, Hornyik J. u.-i pavilon. Egyedülálló vagy családos juhászt keresek varostól 1 km-re levő juhtelepemre. Bérezés: megegyezés szerint. Érd.: Kiskunfélegyháza, Süveg u. 2. Telefon: 06-60-354-669 Eladó 1 db IFA 1£6 HV 6011 típusú pótkocsi friss műszakival. Érdeklődni: 79/325-366 Eladó 2 db 33.000 liter űrtartalmú acéltartály, fémtiszta kifogástalan állapotban (bortárolásra is). Érdeklődni: 76/353^05, 06-«0/380-650 Elveszett dec. 1-jén, egy félhosszú szőrű, fehér-fekete pöttyös csivava szuka. Megtalálójának jutalmat adok. Tercsi Imre, Kmét, Patak u. 1. Bosch és Perion akkumulátorok 3 Ah-210 Forgalmas helyen üzlethelyiség kiadó. Ah-ig. Kecel, tel.: 78/321-586. Kmét, Kandó K. 10. Elveszett 1994. „nov. 29-én, délután, a Matkói út, ADU Üzletház környékén piros bolhanyakörvet viselő fekete palotapincsi. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében értesítsen: 76/322-400/27 melléken, vagy Kmét, Törökfái 2., Pencz Erika. Kettő szomorú kislány gazdi várja vissza szeretett kutyusát. KERESKEDŐK, vállalkozók figyelem! Ismét megrendezésre kerül a karácsonyi vásár Kiskőrös központjában, a sportcsarnokban dec. 18-23-ig. Kedvező standárak, kellemes környezet. Jelentkezni: 06- 60/302-268, 77/321-014, 77/322-876 Hunyadivárosban, 3 szolpás, sorházi lakás melléképületekkel eladó. Érdeklődni: Kmét, Mátyás kir. krt. 39., Hajós, egész nap. Imrehegy, Kossuth u. 29. számú, 2 szoba összkomfortos családi ház eladó. Érd.: Imrehegy, polgármesteri hiv. Irodaszékvásár 10% kedvezménnyel, továbbá komputerállványok, floppylemezek, tartók, festékszalagok, kábelek és egyebek kedvező áron, nagy választékban. Irodatechnika, Kecel, 78/321-374. Ugyanitt eladó egy szolárium. Karácsonyi Suzuki-akció! Extra kedvezmény, ajándékcsomag, biztosítás, használtautó-beszámítás! Viheti is Suzukijét! Szuper vásárlási lehetőség! 1994. dec. 23—áig, az Autós Centrumban: Kecelen. T.: 78/321-905 Karácsonyi vásár Kecskeméten, a Tudomány és technika Házában. TV-csereak- ció! 5.000 Ft—ért beszámítunk minden, üzemképtelen műszaki cikket. Kecskemét, Rákóczi út 2. Tel.: 76/485-933 Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-19 óráig, szombat-vasárnap: 8-13 óráig. Kecskemét, Szabadság téri hamburgersütő pavilon eladó. Érd.: 76/494-226, esti órákban. HORGÁSZOK! 10-30% árengedmény a Ho-Hó Horgászdiszkontban (Kecskemét, Badacsony u. 1/A). INGYEN KATALÓGUS 3000 Ft vásárlás felett! Kmét, Csabagyöngye utcai, 933 m2 telek lakható épülettel 2.100.000 Ft—ért eladó. Érd.: Kmét, Pákozdi csata u. 16. III/22. Kovács, naponta 08-18-ig. * Komfort nélküli szoba kiadó, dec. 10—étöl. Kmét, Téglagyár u. 39/A Mercedes 200-as dízel, 80-as modell, vámolva, 195 ezer Ft—ért eladó. Érdeklődni: 76/327-830 Motorola 450-es rádiótelefon eladó. Tel.: 06-60/382-695 Mütrágyaszóró, 2-es és 4-es eke eladó. Érd.: 06-30/451-219^ NDK fagyigépet veszek. Tel.: 78/362-900 A Pécsi Sörfőzde belvárosi (Czirfusz F. u. 9. sz.) területét bérbe adip. A terület 4189 m2, részben beépítve. Érd.: 6500 Baja, Ipartelepi út 2., Erki Simonné, depóvezető. Telefon: 79/324-580 RENAULT 19 dízel, 1991-es évjáratú, valamint RENAULT-TRAFIC 0 km-es (kis tgk.) eladó. Tel./fax: 78/362-947 UAZ (parancsnoki) 1986-os évjárat megkímélt állapotban eladó. Érd.: Kiskőrös, Petőfi 74. VW Golf 1.6 TD 87-es évj., sötétszürke, 5 ajtós, extrával eladó. Érd.: Páhi, Kossuth u. 17. Svájci-osztrák cég munkatársakat keres Baja, Kalocsa környéke területére. Követelmény: agilitás + gépkocsi. Nyugati típusú kereseti lehetőség. Tájékoztató: 1994. december 8-án, csütörtökön, 17 órakor, Baján, a pártok házában. Szakképzett, jogosítvánnyal rendelkező férfi eladót felveszünk éjjel-nappali üzletbe. Érd.: 76/483-331 Vacsi közi, 78 m2-es, sorházi, telefonos lakás garázzsal eladó. T.: 76/487-502 Vennék a kméti Egyesült Szakszöv. területére szóló tagi aranykoronát. T.: 76/474- 154, este Volkswagen Taro 1 tonna teherbírású kisteherautó első tulajdonostól, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: 76/353-005, 06-60/380-650 Volvo 760 GLE 2,4 TD, extrákkal, friss műszakival, reális áron eladó. Tel.: 79/371-168 Volvo 1600 dízel, hatéves, kitűnő műszaki állapotban, reális áron eladó. Tel.: 77/351-764 Értesítem T. Ügyfeleimet, hogy a rendőrségi gépjármű ügyintézés közvetítő irodám Kmét, Magyar u. 14. sz alá költözött. Amennyiben nincs ideje, vagy türelme a rendőrségen várakozni jogosítvánnyal vagy forgalmi engedéllyel kapcsolatos ügyei lerendezésére, várom sok szeretettel. 76/480-050 Szűcs Tünde és munkatársai. ÓRA-ÉKSZER VÁSÁR 10-30% kedvezménnyel. Korrekt akció, plusznyeremény. Fődij: SVÁJCI ARANY KARÓRA. VÁROSI ÓRÁS, Kecel, Császártöltési u. 7. T.: 78/321-234, Soltvadkert, Kossuth u. 18. T.: 78/381-391 Petőfi Népe Bács-Kiskun megyei napilap Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László és Andreas Günther ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád u. 6. Tel./fax: 79 322-453; Leveleim: 6501 Baja, Pf. 311. Hirdetésfelvétel, olvasószolgálat: 79/323-974 Bácsalmás: Szt. Janos u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 77. Telefon és fax: 78/361-849 Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211: Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: 76/463-274 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/441-578 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 437 Ft, negyedévre: 1254 Ft, fél évre: 2448 Ft, egy évre: 4776 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN 0133-235 x