Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-29 / 306. szám

1994. december 29., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal * Új tb-kártyák Háziorvos vagy gyermekorvos lássa el a madarasi gyerekeket? A hat évnél idősebb gyerekeket a korábban kialakult gya­korlat szerint a háziorvos látta el. fotó: Gál Zoltán Baja Városért díjak December 22-én tartotta ala­kuló ülését Baja város önkor­mányzatának új képviselő-tes- tülete. Az ünnepi ülésen meg­emlékeztek Baja várossá nyil- ványításának évfordulójáról, majd átadták - a már korábban odaítélt - Baja Városért díjakat. A kitüntetést dr. Aszalósné Tí- máry Mária zenepedagógus, Jávor Ferenc plébános, dr. Lá- bay László tanár, Lichter Fe­renc, a Zsidó Hitközség elnöke, dr. Keresztes Gyula orvos, Sári Katalin egykori iskolaigazgató és Theodor Zens volt német konzul vehette át. Nem kér illetményt a mélykúti testület Mélykút képviselő-testülete alakuló ülésén Budai Zoltánt választotta alpolgármesternek, akinek tiszteletdíját 20 ezer fo­rintban állapította meg. A pol­gármester járandóságát havi 90 ezer forintban határozta meg a testület. A képviselő-testület az előző ciklusban sem vett fel il­letményt, és most is úgy dön­tött, hogy nem tart igényt tiszte­letdíjra. Az alakuló ülésen dön­tött a testület az aljegyzői pá­lyázat kiírásáról is. Tiszteletdíj közcélra A jakabszállási új képvi­selő-testület is a napokban tar­totta alakuló ülését. Alpolgár­mesternek - egyhangúan - Konfár János vállalkozót java­solták, aki a bizalmat megkö­szönve tiszteletdíját közcélra ajánlotta fel. Az önkormányzat első ülésén ezt követően meg­választották a különféle bizott­ságokat. Imrehegyi alakuló ülés A napokban megtartotta ala­kuló ülését az imrehegyi képvi­selő-testület, amelynek csak két új tagja van. Alpolgármester­nek a korábbit, Molnár Feren­cet választották, aki tiszteletdí­jas. E községben egyébként az új polgármester is a régi, azaz Takács Jánosné. Pályáztak a háziorvosok Pálmonostora önkormányzata rendkívüli testületi ülésen bí­rálja el ma 14 órakor a házior­vosi állásra beérkezett pályáza­tokat. Dr. Seres Mihály, a köz­ség orvosa augusztus végén hunyt el, helyettesítését decem­ber 31-éig dr. Gulyás József vállalta. A január 1-jén betöl­tendő állásra öt pályázat érke­zett, Laczkó Róbert polgármes­ter azonban nem kívánta nyil­vánosságra hozni a jelentkezők névsorát. Azt azonban el­mondta, hogy Gulyás doktor nem adott be pályázatot. őrizetben a betörő Őrizetbe vette a bajai rendőrség K. Rudolf jugoszláv állampol­gárt, akit a december 23-i bát- monostori betöréssel gyanúsí­tanak. A férfi a kerepestarcsai menekülttáborból szökött meg információink szerint, és már körözték. Mikor megtalálták, olyan áruféleségek voltak nála, amelyekkel nem tudott elszá­molni. Ezért valószínű, hogy ő tört be egy bátmonostori büfébe karácsony előtt, ahonnan do­hányárut, italokat és készpénzt lopott körülbelül 5 ezer 500 fo­rint értékben. Mivel egy korábbi alkotmány- bírósági döntés alkotmány- ellenesnek minősítette a szemé­lyi szám használatát, új rend­szert dolgoztak ki a tb-kártyák kezelésére. A döntés értelmé­ben ez év december 31 -i hatály- lyal megsemmisítették a társa­dalombiztosítás egészségügyi szolgáltatásának igénybevéte­lére jogosító igazolványról szóló 1992-es kormányrendele­tet. Miután az Alkotmánybíróság az indoklásban kimondta, hogy a jelenleg még használatban lévő kártyák a személyi szám törlését követően nem minő­sülnek alkotmányellenesnek, nem célszerű teljes körű kár­tyacseréről rendelkezni, ennek (Folytatás az 1. oldalról) Csemus Ferenc polgármester a rendkívüli ülésen elmondta: mi­vel érdemi, törvényességi észre­vétel senki részéről nem hang­zott el Baji Mihály személyével kapcsolatban, ismét őt javasolja a tisztre. Kérte a testület tagjait, hogy mondják el véleményüket.- Úgy gondolom - kezdte hozzászólását Kovács Ernő -, az alpolgármester-választás előtt valakikkel valamilyen szintű tárgyalást kellett volna folytatni s egyezségre jutni. A múltkori szavazáson tizenegyen Baji úr ellen szavaztak és csak heten mellette. Tehát a kisebbség akarja a gazdasági és a politikai hatalmat is megszerezni. De a helyi demokrácia szerintem nem így működik. A város Csernus Ferencet választotta polgármes­ternek, de a jelöltek közt Tóth Dezső volt a 2. legnépszerűbb. Ha például az ő neve felmerülne alpolgármester-jelöltként, nem egy olyan emberre szavaznánk, akit alig támogattak. Bányai András kifejtette: az Félegyházán már két éve mű­ködik az United Way Alapít­vány, amely egyre nagyobb ci­vil erőket tudhat maga mögött. Ezt az évet is sikerekkel, anya­gilag és erkölcsileg megerő­södve zárta - tudtuk meg Kor­mányos Imrétől, az alapítvány újonnan választott elnökétől. Az alapítvány elsősorban szociális, egészségügyi, kultu­rális és környezetvédelmi prog­ramokat szervezett. Sok olyan félegyházi csoport, szervező­dés, egyesület kapott pénzt az alapítványon keresztül, akik te­vékenységük révén Félegyhá­költsége ugyanis 2 milliárd fo­rint lenne. A határozat értelmében mindenki részére, aki 1995. január 1-jét követően válik el­látásra jogosulttá, 9 számjegyű azonosító jelet tartalmazó iga­zolványt állítanak ki. Ilyen igazolványt kap az is, aki nem járul hozzá ahhoz, hogy sze­mélyi száma rajta legyen a tb-kártyán. Akik továbbra is hozzájárulnak személyi szá­muk feltüntetéséhez, s nem kérik új kártya kiállítását, azok továbbra is a régi kártyá­jukat vehetik igénybe. Ez egy átmeneti megoldás; a végleges megoldás megszületéséhez vi­lágbanki hitelt vesznek i- génybe a szakemberek. alpolgármester jogállása nem az, mint korábban volt. Tudo­mása szerint semmiféle gazda­sági és politikai hatalmat nem gyakorolhat. A polgármesternek viszont olyan helyettest kell ja­vasolnia, akivel együtt tud dol­gozni. Ha jól emlékszik - mondta Bányai úr -, amikor Tóth Dezső volt a polgármester, nem akart együttműködni Cser­nus Ferenc alpolgármesterrel. - Jó lenne - tanácsolta Bányai András -, ha a pártokat kirekesz- tenénk a tárgyalási szempontok­ból. Miskó István tanácselnök is el tudta fogadni Baji Mihályt, nekünk miért ne lenne jó? Kosik Miklós képviselő em­lékeztette a polgármestert, hogy a vállalkozóknak Pólyák Albert volt a jelöltjük, de Csemus úr személyes okok miatt elutasí­totta. Mindezek után Csemus Ferenc visszavonta előterjeszté­sét azzal, hogy újabb előterjesz­tést hoz a testület elé. Olyan személyt igyekszik javasolni, akivel együtt tud dolgozni, s a képviselők is elfogadják. zán jelentősek. így a mozgás- korlátozottak, a cukorbetegek, az ifjúsági fúvószenekar, a lo­gopédia, egyes sportrendezvé­nyek és egyéni műtétek állnak a támogatottak között. Kiemelt hangsúlyt kapott a hátrányos helyzetű gyermekek figyelem­mel kísérése, akiknek az idén kétszer is műsort szerveztek. Természetesen egy alapít­vány működéséhez, fenntartá­sához pénzre van szükség. A United Way alapítvány önkora mányzati támogatással is bír, a népjóléti osztállyal együttmű­ködve már több sikeres akción Dr. Murcsek Edit gyermekor­vos a támadás perceinek felidé­zése után röviden vázolja a gyermekorvosi státus körül kia­lakult helyzetet.- Katymár és Madaras közö­sen kapta a gyermekorvosi ál­lást, amit én 1993 márciusától töltök be. Az állást azzal a felté­tellel kaptam, hogy a szakvizs­gát leteszem. Egyéves kórházi gyakorlatomból fél év már el­telt, de ezalatt is amikor csak tehetem, itthon vagyok, ellátom a betegeket. Hétfőtől szerdáig szakorvos kollégáim vállalták a helyettesítésemet, csütörtökön és pénteken én rendelek. Nyug­díjas kolléganőmtől körülbelül ötven madarasi kártyát örököl­tem, egy év alatt 350 kis bete­gem kártyáját kaptam meg. Két madarasi háziorvosi kollégám is látott el szép számban gyere­keket. Ez év nyaráig nem is volt semmi probléma. Akkor tör­tént, hogy az egészségbiztosí­tási pénztártól értesítést kaptak a háziorvosok, hogy a 0-14 éves korosztályba tartozó gye­rekek kártyáit nem fogadhatják el, azt csakis a gyerekorvosnál lehet leadni. Én nem követel­tem a kártyákat, végeztem to­vább a dolgom. Az a gyakorlat alakult ki, hogy a csecsemőket és a hat éven aluli gyerekeket én láttam el, az idősebb gyer­mekeket a háziorvosokhoz vit­ték a szülők. Madarasi kollégá­imnak nem számfejtették nyár óta a gyerekkártyák után járó összeget. Ellátták tehát a hozzá­juk fordulókat, de pénzt nem kaptak érte.- Soha nem tapasztaltam Madarason ellenérzést. Ha szükség volt, éjjel-nappal ren­delkezésre álltam. Hívtak és mentem, a lakásomon is ellát­tam a gyerekeket és ezután is el fogom látni. Úgy érzem, nem ezt érdemeltem. Nem tudom, hogy kik támadtak rám, de úgy gondolom, nem a többség aka­vannak túl. így az az 1500 nyugdíjas, aki a félegyházi pol­gármesteri hivataltól ajándéku­talványt kapott karácsonyra, az alapítvány által működtetett se­gély-diszkontban vásárolhatott. De több jótékonysági vásárt is rendezett az alapítvány. Az United Way Alapítvány támogatói között egyre több orvos, jogász, pedagógus, ér­telmiségi, vállalkozó és önkén­tes segítő van. Nekik és munká­juknak köszönhető, hogy mára már ismert fogalommá vált az „United Way” Kiskunfélegy­házán. b. n. k. rátát fejezi ki ez az akció. Szente Károly, Madaras pol­gármestere is érthetetlennek tartja a támadást. Nem tudja, kik lehettek, mi volt a céljuk, de mindent megtesznek, hogy ki­derítsék. A madarasi képvi­selő-testület véleménye szerint a mai törvények szerint a szü­lők választhatnak: vagy a gyermekorvosnak adják a kár­tyát, vagy senkinek. A polgár- mester hangsúlyozta, hogy Murcsek doktornő ellen senki­nek sincs kifogása, tisztelik, becsülik a munkáját. A gond az, hogy nem a faluban él, ren­delési időn kívül nehezen elér­hető, ezért a madarasi szülők szívesebben választják a falu­ban élő háziorvosokat. A probléma megoldására a (Folytatás az 1. oldalról) A szavazás előtt dr. Erdei Attila jegyző arra hívta fel a városa­tyák figyelmét: az önkormány­zati törvény módosítása miatt a képviselők kötelesek jelezni, ha valamely ügyben érintettek. Ennek megfelelően Simon László, a City-buszokat üze­meltető bt. ügyvezetője bejelen­tette: ahogy az elmúlt évben, ezúttal sem vesz részt a viteldí­jakról történő szavazásban. Dr. Gömöri Tibor ugyanezt jelezte, mivel egy olyan cég felügye­lő-bizottságában van benne, mely kft.-ben a Kunság Volán is tulajdonos. A 32 tagú testü­letből 18-an támogatták a tari­faemelést, ami meghaladta a minősített többséget (17). így a jegyek január 1-jétől 35, a bu­szon váltva 45 forintba kerül­Karácsony előtt ülésezett a sze- remlei horgászegyesület veze­tősége, az ott hozott döntések­ről Tóth Zoltán elnök adott tá­jékoztatást. Amint elmondta, a legfontosabb hír az, hogy a kö­vetkező horgászidényre - min­den ajánlás ellenére - nem eme­lik fel a területi jegyek árát, mert úgy ítélik meg, a tagok így is nehezen birkóznak meg a pe- cázással járó költségekkel. Az állami jegy azonban 100 forinttal emelkedik az új évtől. Az elnök tudomása szerint a Duna-jegy árát sem emeli a forgalmazó kft. Új szolgáltatása madarasi önkormányzat kez­deményezte a közös gyermek- orvosi státus megszüntetését. Ugyanis amennyiben nincs ilyen státus, úgy a háziorvosok is elfogadhatják a gyermekek biztosítási kártyáit. A katymári önkormányzat hivatalból feljelentést tett a doktornő támadói ellen. Hebők Béla polgármester lapunk kér­désére válaszolva elmondta, hogy a katymári önkormányzat a jövőben is fenn kívánja tar­tani a gyerekorvosi szolgálatot, ha kell, egyedül is vállalja a kü­lönbözet előteremtését. A ma­darasi önkormányzat kezdemé­nyezését nem tartja helyénva­lónak, mert a közös státusról egyedül próbálnak meg lemon­dani. - pásztor ­nek. A január 6-ától érvényes egyvonalas havi bérlet 816, az összvonalas 1080, a tanuló és nyugdíjas 270, a felmutatós bérlet pedig 2 ezer 160 forintba kerül. A meglévő bérletek ad­dig természetesen érvényesek. A képviselő-testület elfogadta a pótdíjak 235 százalékos emelé­sét is. A tetten ért bliccelőknek így a jelenlegi 636 forintos bün­tetés helyett 1500 forintot kell fizetnie. Amennyiben csak nyolc napon túl fizetik be a pótdíjat, akkor már 3 ezer fo­rintba kerül az érvényes jegy vagy bérlet nélküli egyetlen uta­zás. A viteldíjemelés ellenére a Volán - veszteségre hivatkozva - további 8-16 millió forint tá­mogatást kér idén az önkor­mányzattól, vagy a járatszámrit- kítás engedélyezését. M. Gy. lesz az egyesületnek, a napijegy mellett ezentúl hetijegyet is ki­adnak, melyet Baján a Súgó horgászboltban lehet megvál­tani. Az új horgászrendről és a tagokat érintő egyéb kérdések­ről a január második felében tartandó közgyűlésen értesül­hetnek a szeremlei horgászok. Jó hír, hogy több mint negy­venezer úgynevezett csa­torna-törpeharcsát telepítettek a Sugovicába a pecások nagy örömére, ugyanis ez a halfaj eddig egyáltalán nem élt itt. Az intenzív horgászvíz új halfajjal gyarapodott. Nincs alpolgármester • 1 ■■ /. / • / f f V11 Hi-Li-L/leJ JlilVlILJUIliD I\í1íOOI\JLÍV1I!j 1 ILIN Sikeres alapítványi évzárás Drágábban utazunk VITELDÍJEMELÉS KECSKEMÉTEN A segély-diszkont forgalma folyamatosan növekszik. FOTÓ: GALAMBOS SÁNDOR Törpeharcsák a Sugovicában

Next

/
Thumbnails
Contents