Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-28 / 305. szám
Olvasói családunk Rangos díjat kapott karácsonyra Liptai Eszter boldogan mutatja a díjat. Liptai Eszter a bácsalmási Rákóczi Úti Általános Iskola nyolcadikos tanulója rangos díjban részesült. A Magyar Köztársaság Jó tanuló, jó sportoló elismerő címet és oklevelet személyesen dr. Fodor Gábor miniszter kezéből vette át december 20-án. A Művelődési és Közoktatásügyi Minisztérium az 1993/94-es tanévre szóló díjat az idén százhárom diáknak és egyetemistának ítélte oda. A budapesti Néprajzi Múzeumban megtartott ünnepségen negyvennégy általános iskolai tanulót (köztük négyet Bács-Kiskun megyéből) tüntettek ki. Ezek között volt Eszter is, aki amellett, hogy kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet, cselgáncsozóként a nemzetközi mezőnyben is j megállja a helyét. Tavaly a ser- j dűlők korosztályában második lett az országos bajnokságon. Pakson az Atom kupán kétszer is harmadik, majd második lett a debreceni diákolimpián. Szépen J szerepelt Ausztriában és Franciaországban is. Esztert ez a rangos elismerés további kitartó küzdelmekre sarkallja. Bízik benne, hogy többre is képes, mint amennyit eddig sikerült felmutatnia. Szeptemberben átigazolt a bácsalmási PVSE-ből a Bajai Judo Clubba, ahol Gyúró László tanítja a mesterfogásokra. Edzői Bácsalmáson Óbéri János és Kovács Mihály büszkék lehetnek tanítványukra. Kép és szöveg: Király László Barátnőjét szeretné látni A Kecskeméten lakó Dóra Fe- rencné, lánykori nevén Bodó Erzsébet a következőket írta levelében: „Szeretném megtalálni egy kislánykori cimborámat. Gyermekkorunkat Helvé- cia-Köncsög környékén éltük át, sok szép együtt töltött élményekkel. A Ludas-tói iskola tanulói voltunk. A helvéciai templomban bérmálkoztunk, özv. Oláh Béláné tanítónő a keresztanyánk. Félárvák voltunk | mindketten. A sors elszakított bennünket, legalább 48 éve nem láttuk egymást. Az a kívánságom, hogy újra láthassam Szilágyi Pannikát.” Sajnos, az elküldött fényképet nem tudjuk közölni. Talán így is magára ismer a gyermekkori barátnő és jelentkezik. Kedves Olvasóink! Összeállításunk legközelebb az új évben jelentkezik, január 4-én, a hagyományhoz híven szerdai napon. Reméljük, az új esztendő szolgáltat elegendő j élményt, békés családi ünnepe- | két, vidám, hangulatos órákat, amelyekről írni lehet. Ehhez erőt, nyugalmat és egészséget kívánunk minden olvasónknak! A család szeme fénye Székely Csabi szeptemberben múlt 3 éves. Azért ő a legkedvesebb, mert 13 évre született a nagyfiú után. Frizurája elárulja, hogy kislánynak várták. A képet beküldte édesanyja, Székely Józsefné Lajosmizséről. Megragadott a látvány Egy kecskeméti olvasónk a kiskunfélegyházi ötös ikrekről küldött egy képet, amint egy csónakban ülnek a nővérükkel. „Egy kirándulás alkalmával megragadott a látvány - írja -, és önkéntelenül lencsevégre kaptam őket. Most a fiókok rendezése közben akadtam a fényképre. Kíváncsi lennék, ennyi év után hogy élnek, hogy néznek ki.” Kívánsága teljesült, múlt heti összeállításunkban láthatta a Tarjányi ikreket. Hűséges levelezőnk Szánkról Lapunk hasábjain gyakran találkozunk a szanki Bálint Pista bácsi nevével. Egyik leghűségesebb levelezőnk november 16-án múlt nyolcvanhat esztendős. Négy éve él Szánkon, s azóta hű krónikása a községnek. Vasutas családba született, így a kis települések sem idegenek számára. A család is sokat vándorolt. Arad. Szőreg, Karánsebes, Szeged, Kecskemét a főbb állomások. Fiatalon erdésznek tanult a Bükkben, de viszahívta a szülőföld szeretete. Apja nyomdokaiba lépett, és negyvenkét évig szolgálta a vasutat. Több mint három évtizede maradt özvegyen, kisebbik lányát és öccsét is eltemette már. Hű társa azóta az eszperantó nyelv. Még 1947-ben, jászszentlászlói állomásfőnökként szeretett bele, s azóta az eszperantó segítségével szinte az egész világot megismerte. Spanyolországtól Szibériáig vannak levelező partnerei. Amint mondogatni szokta: "La reloj ligás, la landolj, esperanto la popolejn, azaz: Ä vágányok Bálint István, egyik hűséges olvasónk. összekötik az országokat, az Az alábbi írás és fénykép eszperantó nyelv a népeket. Szánkról jött. Pista bácsitól. Egy régesrégi hévízi emlék Téli fürdő Hévízen, a Bányász Gyógyházban. Negyedszázaddal ezelőtt, 1968. februárjában a 42., utolsó előtti évemet szolgáltam a MÁV-nál, amikor jutalomüdülésben részesültem. Az ország minden tájáról, mindenféle munkahelyről kerültünk Hévízre, a Bányász Gyógyházba, reumás tagjainkat gyógyítani. Ma már a 87-et taposom, fáj- dogáló derekamat a kiskunmaj- sai gyógyfürdőben próbálom egyenesbe hozni, mivelhogy messzebbre már nemigen tudok elmenni. Ha valaki magára ismerne a képen. írjon nekem, s én küldök neki a fényképekből emlékeztetőül. Üdvözlettel: Pista bácsi Szánkról BENKE MÁRTA Újévi szivárvány Olvasóink az elmúlt hónapok során élményeikről, kedves vagy fájó emlékeikről számoltak be ezen az oldalon. Talán nem veszik rossznéven, ha most én is felidézek egy emlékemet. Szilveszter éjszakáján történt, nyolc éve. Kisfiámmal kettesben töltöttük az estét. Más szórakozás nem lévén, néztük a tévét. Eljött az éjfél, s a mi lakásunkban az ilyenkor szokásos pezsgőbontás, hangos örömködés, mulatozás helyett csend honolt. Amikor megláttam a tévéképernyőn a vidám arcokat, az egymást ölelgető embereket, elöntött a keserűség. Körülöttem miért nincs társaság? Miért nincsenek barátok, jó ismerősök, akiknek boldog új évet kívánhatnék? Miért kell nekem az év utolsó napját búslakodva, egyedül töltenem? Sími lett volna kedvem, minden olyan reménytelennek és bizonytalannak tűnt. Kisfiam elaludt, s én nem találtam a helyem. Olyan jó lett volna valakihez szólni! Eszembe jutott egy munkatársnőm, Anna, aki szüleivel élt együtt a város másik végén. Vele néha tudtam beszélgetni. Elhatároztam, hogy elmegyek hozzá könnyíteni a lelkemen. Amikor kiléptem az utcára, hirtelen sötétbe borult a város. A fák komoran álltak a házak előtt, s amikor elhaladtam mellettük, mintha utánam nyúltak volna ágaikkal. Mesz- sziről hangfoszlányokat hozott a szél, ember alig járt az úton. Annáék háza is a sötétségbe süppedt, csak a hold fénye játszott az ablakokon. Félve kopogtattam a bejáraton, s munkatársnőm néhány perc múlva megjelent az ajtóban. Már hálóingben volt. Csodálkozva nézett rám.- Eljöttem boldog új évet kí- vánni-mondtam halkan, smáris azt gondoltam: de rosszul tettem.- Gyere beljebb - suttogott Anna -, sajnos éppen áramszünet van. A szüleim már alszanak, úgy gondoltam, én is lefekszem. A szobába mentünk, ahol friss szappanillat terjengett s a félhomályból csak a vetetlen ágy fehérlett ki. Anna még gyertyát sem gyújtott. Ültünk a sötétben, s valami jelentéktelen dologról beszélgettünk. Zavart, hogy nem láttam az arcát, nem láttam a tekintetét. Mit keresek itt, rágódtam, s már inkább az utcára vágytam. Munkatársnőm nem is tartóztatott. Hazafelé tartva - mintha csak nekem akartak volna kedvezni - kigyulladtak az utcai lámpák. A házak ablakai is kivilágosodtak, a főutca kirakataiból áradt a fény. Tavaszias volt az idő, az enyhe szél szinte simogatta az arcomat. Egyre több ember jött az utcára. Nevetgéltek, fújták a papírtrombitákat, valaki konfettit szórt a hajamra. Távolból vidám dallamok úsztak felém. A hold is játékos kedvében volt: hol előbújt, hol eltűnt. Tarajos, sötétlila felhők egymást kergetve rohantak az égen. S egyszer csak gyermekkorom tavaszainak illatát éreztem az orromban. Szinte rámzúdultak az emlékek. Régi al- konyatok, folyóparti tájak jelentek meg, s falusi házak napsütéses falai, amint melegszenek rajtuk az éledező legyek. Ugyanaz a hangulat, ugyanaz az öröm töltött el, mint valamikor, boldog ifjúkoromban.- Ó, de jó élni! - gondoltam, s szinte futva mentem hazáig. Nyugodtan, jól aludtam azon az éjjelen és frissen ébredtem az új év első napján. Nem úgy, mint előző évben, amikor Pesten egy társasággal szilvesztereztem, s hajnalban fáradtan, karikás szemmel, üres lélekkel zötykölődtem egy villamoson. Dél körül zápor mosta a várost, mely után az égen felívelt egy ragyogó szivárvány. Bámulatos volt, fiammal ujjongva csodáltuk szobánk ablakából.- Jó évünk lesz - mondtam, s reménykedve, terveket szövögetve gondoltam a jövőre. Valóban. Az az esztendő sok változást hozott az életemben: sikert és boldogságot. Ilyen jó évet kívánok minden kedves olvasónknak! Küldjön egy fényképet! A beküldött fénykép egy kedves pillanatot örökít meg. A kerekegyházi Horváth Ferike puszival és virággal köszönti első születésnapján a kunbaracsi Horváth Júliát. Természetesen a szülők is részt vettek a köszöntésben, ők készítették a fotót.
