Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-28 / 305. szám

2. oldal Hírek - Vélemények 1994. december 28., szerda Száznál több újságírót öltek meg A tömegmegmozdulásoknál a tudósító is könnyen veszélybe kerülhet. Legkevesebb 115 újságíró vesztette életét az idén hivatása gyakorlása közben. Ez az ed­digi legmagasabb ilyen szám­adat - áll a Nemzetközi Újsá­gíró Szövetség (FIJ) Brüsszel­ben nyilvánosságra hozott éves jelentésében.- 1994 a tömegtájékoztatás eddig soha nem látott méretű ir­tásának éve volt - jelentette ki közleményében Aidán White, a szervezet főtitkára. A FIJ vizs­gálatokat folytat további 15 gyilkossági ügyben, és foglal­kozik az eltűnt újságírók esete­ivel is. A FlJ-jelentés arról is beszámolt, hogy 5 olyan sze­mély is meghalt az idén, akik ugyan nem voltak újságírók, de tömegtájékoztatási eszközök számára dolgoztak. 1991-ben 84 újságíró halt meg, s ez az adat 1993 végéig a legsúlyosabb is maradt. Az 1994-es évet azonban a ruandai polgárháború és az algériai erő­szakhullám folytatódása fémje­lezte - írta a jelentés. Csak a ruandai konfliktus 48 újságíró életét követelte, Algériában pe­dig 19 újságíró meggyilkolását regisztrálta a nemzetközi szer­vezet. A másik nagy háborús színtéren, Bosznia-Hercegovi­nában 7 újságíró halt meg. La- tin-Amerikában is magas ma­radt az áldozatok száma: Ko­lumbiában 5, Guatemalában pedig 2 személy vesztette éle­tét. A FIJ szerint Oroszország­ban 3 újságíró halt meg a maf­fia vagy terroristák kezétől, és már a csecsenföldi konfliktus következtében is meghalt egy amerikai fotóriporter. Felhívás a szökött katonához Nem kell a bizottság A Hom-kormány szakmai ál­láspontja szerint az elmúlt rendszer éveiben, de különö­sen az 1956-os októberi forra­dalom és szabadságharc során elkövetett egyes bűncselekmé­nyekre utaló iratok feltárása és szakszerű elemzése elsősorban a jogalkalmazó szervek fel­adata. Ennek végrehajtására az úgynevezett igazságtételi tör­vény hatályba lépésével meg­teremtődött a jogszabályi alap - tartalmazza az Igazságügyi Minisztériumnak az úgyneve­zett Kahler-bizottság megszű­nése kapcsán kiadott közlemé­nye. A tárca szerint megalapozat­lan az a feltételezés, hogy a je­lenlegi kabinet nem tartja fon­tosnak a korszak teljes tudomá­nyos igényű és értékű feltárá­sát. Ez azonban a tudomány feladata, nem pedig az Igaz­ságügyi Minisztériumé. A Hom-kormány az 1994. évi november 16-ai határozatá­val ez év december 31-ével ha­tályon kívül helyezi a bizottság létrehozásáról szóló 1993. ja­nuár 21-ei keltezésű szigorúan titkos kormányhatározatot. Ez a döntés semmilyen akadályát nem jelenti annak, hogy a kuta­tók feltárják az elmúlt évtize­dek törvénysértéseit. Az 1995. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatban jog- történeti kutatásokra előirány­zott 10 millió forintot a közle­mény szerint átcsoportosítják az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapít­vány támogatására. Keleti György honvédelmi mi­niszter felhívásban fordult Gu­lyás Lajos honvédhez, aki de­cember 20-áról 21-éré virradó éjjel szökött meg alakulatától géppisztolyával. Eszerint a miniszter arra kéri a szökött honvédet, jelentkez­zék a 06/60/335-725-ös rendőr­ségi telefonszámon, amelyen Karácsony másnapján, decem­ber 26-án 19 óra 20 perc körüli időben az I. kerületben a Hegyalja úton a Rác fürdő ma­gasságában, a Budaörs felé ve­zető sávban egy Volkswagen Corrado típusú személygépko­csi vezetője megállásra kény­szerítette a CDZ-600 rend­édesanyjával és barátnőjével is kapcsolatot teremthet. A honvédelmi miniszter egy televíziós műsornak nyilat­kozva kifejtette: mind Gulyás Lajosnak, mind családjának az az érdeke, hogy a katona fel­adja magát, aki pedig segít neki rejtőzködni, a törvénnyel kerül szembe. számú Mercedes 500-as típusú személygépkocsit, s annak ve­zetőjét, V. Tamás 22 éves bu­dapesti lakost egy 9 milliméte­res kaliberű lőfegyverrel mellbe lőtte. A megsebesített férfi a helyszínen meghalt. A kocsiban egy lőfegyvert és egy szamurájkardot találtak. Halálos lövés a Hegyalja úton EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Meggyilkoltak négy algériai szerzetest Ismeretlen fegyveresek kedden reggel meggyilkoltak négy ka­tolikus szerzetest Algériában. Mint a francia külügyminiszté­rium bejelentette, az Algírtól 110 kilométerre keletre fekvő Tizi-Ouzou város plébániáján elkövetett merénylet áldozatai közül három francia, egy pedig belga állampolgár volt. Algír érseke a tragikus esemény hí­rére Tizi-Ouzouba utazott. Lezuhant vadászgép Leszállás közben lezuhant egy Szu-27-es típusú vadászgép hétfőn este Oroszországban, az Amur menti Komszomolszk város repülőgépgyártó üzemé­nek repülőterén. A próbarepü­lésről visszatérő gépnek a le­szállás előtt röviddel leállt a hajtóműve. A tapasztalt bere­pülő pilóta megpróbálta újrain­dítani a hajtóművet, majd több­szöri sikertelen kísérlet után a földi irányítóközpont utasítá­sára katapultált, és szerencsé­sen földet ért. Macedón rendőrroham az albán egyetem ellen A macedón rendőrség behatolt az egykori jugoszláv tagköztár­saságban élő albánok által ala­pított tetovói egyetem épüle­tébe, s megakadályozta, hogy az engedély nélkül létrehozott intézetben megkezdődjön az oktatás. Az albán televízió je­lentése szerint az egyetem iro­dáiba behatoló rendőrök elko­bozták, majd elégették a már felvett 114 diák iratait, s bezár­ták a helyiségeket. Rabin Ománban Rabin izraeli miniszterelnök Jichak Rabin izraeli miniszter- elnök Ománban tett egynapos titkos látogatását befejezve kedden hajnalban visszatért Iz­raelbe. Rabin, aki hazatérése után nyilatkozott az újságírók­nak, megtiszteltetésnek ne­vezte, hogy Kábúsz bin Szaid asz-Szaid szultán meghívta őt rövid ománi látogatásra, és hogy megbeszéléseket folytat­hatott az Öböl menti ország uralkodójával. A kormányfő kiemelte: ez volt az első alka­lom, hogy izraeli miniszterel­nök ellátogatott az Arab-öböl valamely országába. - Szándé­kunk az volt, hogy erősítsük és támogassuk a békefolyamat folytatódását - idézi a Reuter Rabint, aki kifejezte reményét is, hogy bővülni fognak Izrael­nek az egész arab és muzulmán világhoz fűződő kapcsolatai. Japán ellenzéki árnyékkormány Nem vesztegeti az idejét a ja­pán ellenzéki pártok egyesülé­sével nemrég létrejött új párt. Megalakulása után alig több mint két héttel az Új Határ Pártja máris brit mintára szer­vezett árnyékkormányt muta­tott be. Önbizalmát az is jelzi, hogy a „holnap kormányaként” népszerűsíti a 14 parlamenti képviselőből álló árnyékkabi­netet. Nem csak jelképes gesz­tusról van szó, mert - mint Ka- ifu Tosiki pártelnök sajtóérte­kezletén bejelentette - ezek a politikusok kapják majd meg a miniszteri tisztségeket, amikor visszaszerzik a hatalmat. Svéd menekültstop Kubai menekültek. 108 fős cso­portja érkezett Svédországba alig néhány nappal azelőtt, hogy szigorú intézkedések lép­nek életbe a Kubából érkezők­kel. A rendőrség illetékese el­mondta, hogy a menekültek kö­zül többen 3000 dollárt fizettek a - hamisnak bizonyult - svéd­országi tartózkodásra feljogo­sító dokumentumért. Január 1- jétől vízumkényszer lép életbe Kuba és Svédország között. A román határ védelmét erősítik A határok védelméről szóló je­lentést hallgatott meg egyebek között keddi ülésén a román Legfelsőbb Védelmi Tanács. A jelentés beszámolt arról, hogy titokban bizonyos kategóriájú fegyvereket, lőszereket, mér­gező és radioaktív anyagokat, továbbá „olyan nyomatott anyagokat és irodalmat” juttat­nak be Romániába, amelyek „veszélyeztetik az ország biz­tonságát”. A Tanács úgy foglalt állást, hogy intézkedésekre van szükség mind a határőr csapa­tok felszerelésének korszerűsí­tésére, mind az átkelőhelyek mddemizálására, az ellenőrzés hatékonyságának növelésére. Római békedíj II. János Pál pápát tüntették ki elsőként Róma város most ala­pított békedíjával. A „Róma díja a békéért és a humanitárius tevékenységért” elnevezésű díj első kitüntetettje, II. János Pál pápa a római városi vezetés szerint „fáradhatatlanul küzd az emberi méltóság tiszteletben tartásáért, s az öt földrészen tett zarándoklataival, a szeretetet és testvériséget hirdető kereszté­nyi üzeneteivel különleges mó­don hozzájárult a népek egy­máshoz közeledéséhez”. Nézőpont Munkában a szavazógép Lovas Dániel írása Tegnap kora délután az országgyűlés megszavazta az ország jövő évi költségvetését. Fontos hír, ott a helye a lap első olda­lán. Annak ellenére,: hogy a szerkesztő előre tudja: nem ez lesz a holnapi újság első számú szenzációja. A koalíciós túl­erő ismeretében biztosan meg lehetett jósolni a végered­ményt. Pontosabban fogalmazva a hír egyébként is így hangzik: az országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta a költség- vetést. Mert az ellenzéki pártok sorra nemet mondtak a javas­latra. Igaz, semmiféle kivonulással, obstrukcióval vagy más látványos eszközzel nem akadályozták a vitát és a szavazást. Nem is lett volna sok értelme, hisz a kormánypárti szavazó­gép kifogástalanul működött nemcsak a költségvetés, hanem a szövetkezeti és a többi törvény elfogadásánál is. Talán túlságosan is zökkenőmentesen. Hol vannak már azok az évek, amikor éjjelekbe nyúló költségvetési csatákat vívott a kormánypárt az ellenzékkel? Hol vannak azok a daliás idők, amikor még szilveszter napján is vitatkoztak és szavaztak - álmosságtól karikás szemmel - a képviselők a parlamentben? Idén is elhangzottak az ellenzéki kifogások, de halkult a harci zaj. Sokak szerint ez biztató jel: jó volt a törvényjavaslat, konstruktív az ellenzék. Mások szerint veszélyes a kormány- párti túlerő. A kritikus határra csökkenti a hatalom demokra­tikus ellenőrzésének lehetőségét. Mindkét álláspontban akad igazság. Az embereket azonban nem a szavazás módja érdekli. Hanem az, hogy milyen ered­ményt hoz a képviselők által szentesített költségvetési poli­tika. Könnyebb vagy nehezebb lesz az élet? S majd csak a zárszámadásnál derül ki, kinek kell a mostani szavazásért el­vinni - a miniszterelnök szóhasználatával - a balhét... Kérdőjelek FEB-kommentár Mi nem fordul elő Európában? Horn Gyula szerint Európában nemigen fordul elő, hogy a belügyminiszter nyilvánosan megalapozatlannak és hibásnak nevezze a miniszterelnök döntéseit. Kuncze Gábor viszont úgy véli, hogy fontos kormányfői döntéseket a miniszternek nem a sajtóból kell megtudnia (s talán hozzágondolta: mert ez sem szokott előfordulni Európában). Miért fordult akkor elő Magyarországon? Nem elég „bejá­ratott” a koalíciós egyeztetés? Valószínűleg ez a nézeteltéré­sek valódi oka. A miniszterelnök túl időigényesnek, a dina­mikus és hatékony kormányzati munka fékezőjének véli a hosszadalmas egyeztetéseket, helyettese viszont mindezt az együttműködés nélkülözhetetlen folyamatának tartja. Mert mi az, ami még valóban nem fordult elő Európában? Hogy egy párt meggyőző parlamenti többsége birtokában is koalícióra lépjen a választások második helyezettjével; hogy ennek eredményeképpen közös kormányzásra vállalkozzanak a pártok; hogy teljesen egyedi megoldásokat alakítsanak ki az ügyek intézésére. Végül is: az egész mai magyar politikai-kormányzati meg­oldás egyedülálló Európában - mondhatni „ilyen nem szokott előfordulni” a kontinensen. Akkor miért csodálkozunk azon, hogy a járatlan út teli van buktatókkal? Ezt a csomagot ingyen elviheti Ha december 31-éig megrendeli a csomagon felül még + 100 000 Ft kedvezményt és + egy 37 cm-es SAMSUNG TV-t is kap Ha Volkswagen Transporter zárt furgont vásárol, egy 100. 000 forint értékű extra csomagot is vá­laszthat. Az ajándékcsomagokat a vevőink által legkeresettebb extra felszerelésekből állítottuk össze: A csomao: teljes üveg a tolóajtó­ban, teljes üveg a tolóajtóval szemben, gumipadló a raktérben, belső borítás a raktérben B csomao: Megemelt teherbírás', gumipadló a raktérben, hátul szar­nyasajtó ablakkal, frisslevegő sza­bályozás középső szellőzővel a műszerfalon C csomag: kéthangszórós rádió­előkészítés, központi zár, tordulat- számmérő, frisslevegő szabályo­zás középső szellőzővel a műszer­falon A Volkswagen Transporter zárt furgonok kedvező részlet­es lizingfizetéssel is megvásá­rolhatók. Brill Kft./Kecskemét 5000 Kecskemét, Halasi út 32. Tel.: (76) 486-001, 486-002 Fax: (76) 486-003 ________ V olkswagen Biztos lehet benne.

Next

/
Thumbnails
Contents