Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-27 / 304. szám
4. oldal Kultúra - Művelődés 1994. december 27., kedd Naptár Bácsszőlősi betlehemes December 27., kedd. Névnap: János. Névnapozóknak János: a héber Jo- hanarv görögös-latinos Johannes alakjából rövidült, jelentése: Isten kegyelnie, vagy Isten kegyelmes. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Fabi- óla és Lázár nevű olvasóinkat is! Évforduló 280 éve született George Whitefíeld angol metodista, a kálvinista metodizmus alapítója. Oxfordban ismerkedett meg Weslwy-vel és az általa alapított metodista felekezet tanaival. Kitűnő szónok volt, igen sok hívet szerzett magának. Egyházi beszédeit, leveleit és vitairatait is kiadták. Ökumenikus naptár A katolikus liturgia ma karácsony nyolcadának harmadik napját, Szent János apostol és evangélista emlékezetét tartja. János Jézus legkedvesebb tanítványa volt, akire a kereszten rábízta anyját, Máriát. János nevéhez fűződik egy evangélium, három levél és a Jelenések Könyve. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent István archidia- kónus, első vértanú: karácsony harmadnapja van. Kicsik a nagyoknak A tompái óvodások műsorral és saját készítésű ajándékokkal kívántak kellemes ünnepeket a takarékszövetkezet dolgozóinak. így köszönték meg a sok játékot, amelyet a pénzintézettől kaptak. A bácsszőlősi iskola minden tanulója részt vett a műsorban. Falusi betlehemes játékot adtak elő a karácsony előtti napokban Bácsszőlősön a helyi általános iskola tanulói. A népi szokásokon alapuló verses összeállítást, a jelmezeket és a díszleteket Fehér Mihályné tanárnő válogatta. Az ünnepi programban az. iskola mind az ötven tanulója részt vett. A nézőtéren az óvodásokon. a szülőkön és a pedagógusokon kívül ott voltak az aznap megalakult új testület tagjai Mondovics Mihály polgármesterrel az élen. Az iskolások osztályonként egy-egy társasjátékot kaptak ajándékba az önkormányzattól. Szoboravató Dunapatajon A karácsonyi ünnepek előtt a dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola udvarán szorongott a nagyközség apraja-nagyja, ahol az új talapzatot kapott Kossuth-szobrot avatták lél. A megemlékezésre az adott alkalmat, hogy éppen 100 éve annak, hogy az országban tnáMár a boltokba került a Kalo- csa-Kecskeméti Főegyházmc- gye 1995-ös kalendáriuma. A majdnem 200 oldalas könyvben nem csak a kalendáriumokban szokásos, egész, évre szóló apró történeteket, praktikus lanácsosodikként Dunapatajon felállították a nagy államférfiként tisztelt Kossuth Lajos szobrát. A szobor régi talapzatának szétszedésekor írásos és tárgyi emlékeket találtak, ezeket a helyi falumúzeumban állítják ki. Áz iskola előcsarnokában Kos- suth-vándorkiállftás nyílt. kát talál az. olvasó. A szerzők részletesen ismertetik az 1995-ös egyházi naptárat, a fontosabb ünnepekre vonatkozó legendákat, és bemutatják a megyénkben tevékenykedő szerzetesrendeket is. Művészek a gyerekekért Ma kezdődik az a képzőművészeti alkotótábor, melynek a Kiskunsági Nemzeti Park fülöp- házi oktatóközpontja ad otthont. A január elejéig tartó tábor célja, hogy segítse a kecskeméti SOS-falu gyermekeit. Az alkotótábor ötlete a nyári, első lajos- mizsei tábor idején fogalmazódott meg, így a résztvevők köre hasonló áhhoz. Fülöpházán lesz többek között Bozsó János, Tóth Rozália. Jámborné Benda Katalin, Földi Péter. Lovas Tibor művészek. A szervezők, Petri Ildikó, Kőrös Sára képzőművészek és Bartá László, a Vásárhelyi-iskola pedagógusa. Megjelent az egyházi kalendárium L. JACQUARD: Trükk, szeretővel Rosy Miller idegesen, összeszorított szájjal, görcsösen igyekezett nagyobb sebességet kicsikarni a kocsiból.- Fred, ezek megőrültek itt mögöttünk! Egyfolytában villogtatnak. Mit akarhatnak? Fred Klein hátrafordult.- Nem hiszem, hogy egy Fiat gyorsabb lenne a te Mustangod- nál. Az. eszüket játsszák... Rosy Miller, amennyire csak lehetett, lehúzódott és kissé fékezett. A Fiat elhúzott mellettük, de nyomban fékezett is, majd néhány pillanat múlva már két sávot is lezárva megállt előttük.- Rosy! - üvöltött a mellette ülő férfi. - Fékezz! - A kocsi sivítva. csikorogva, hosszú fékutat hagyva megállt. Talán egy méternyire a Fiattól. De senki sem mozdult, kezüket az. arcukba temetve dermedten ültek mindketten. És amikor Rosy kinyitotta a szemét, két álarcost látott a kocsi mellett állni. Az egyik nagyot rántott az ajtón és pisztolyt nyomva a tarkójához, megragadta a karját.- Kifelé! - ordította. - Emeld fel a kacsódat, jó magasra! És ne mozdulj! A lány óvatosan oldalra nézett és látta, hogy Fredet is kiparancsolták a kocsiból. A keze azonban lent volt. Aztán egy váratlan mozdulattal rávetette magát a mellette álló alakra. Mindketten a földre zuhantak és Fred ezt használta ki, hogy felkapja a bandita pisztolyát és a Rosy mellett álló álarcosra emelte. Ez. mintha csak várta volna, máris lőtt, és úgy tűnt, a kapáslövés talált is: Fred tett néhány lépést, de aztárí a földre rogyott. Rosy sikoltani akart, de egyetlen hang sem jött ki a torkán. Érezte, hogy elveszíti a talajt a lába alól, összeesett. - Önt keresik. Miller úr - mondta a titkárnő. - Az úr nem mutatkozott be. A rekedtes, mély hangú férfi a következőket mondta a kapcsolás után:- Miller úr, a lánya a vendégszeretetünket élvezi. Kerek egymillió dollárért akár haza is mehet. A bankjegyek kis címle- tűek legyenek és természetesen használt, forgalomban lévő pénzről lehet csak szó. Gondolom, méltányos ajánlat ez egy ilyen jól menő ingatlanforgalmazónak, mint amilyennek magát ismerjük. S még mielőtt bármit is szólhatott volna, a lánya kétségbeesett hangját hallotta a kagylóban.- Apa, tedd meg, amit kérnek... Ézck Fredet már le is lőtték! - Aztán megint a rekedthangú következett.- Jól jegyezze meg. három napja van. Ha nem, a lánya is úgy járhat, mint a legújabb fiúja. Na és, persze, a rendőrséget hagyja ki a dologból. Kattanás jelezte, hogy azok ott, nem kívánnak többet mondani. Később azonban megint jelentkeztek az emberrablók. A pénzátadás helyéről és pontos idejéről azonban már nem a rekedthangú rendelkezett. Ezt a rövid beszélgetést már a kapitányságon is hallották, merthogy Miller gondoskodott, hogy veszély esetén közvetlen összeköttetése is legyen a rendőrökkel. Az első hívásnál azonban annyira megdöbbent, hogy eszébe sem jutott a kapcsolás. Egyetlen lányáról lévén szó, Miller semmit sem akart kockáztatni, a megadott helyen és időben tehát kifizette az. egymilliót. Néhány óra múlva ismét csengett a telefon, a rekedthangú cinikus hangon tudatta. hogy hol vehető át a vendégük... A jelzett helyen meg is találták az ideg-összeroppanással küszködő lányt. Rosyt nem az apjához, hanem a rendőrkocsiba ültették, melyet a főfelügyelő vezetett. Indulás előtt a kocsiban helyet foglaló úrra mutatott: - Nicerson úr, ő is velünk tart. A kocsi azonban nem a lakás felé indult, hanem ellenkező irányba, villogó lámpával rohant a repülőtér felé. A várócsarnokban két markos férfi közeledett feléjük, s az egyik kissé előrehajolva, csak a szemével jelzett a közelükben toporgó, jól öltözött fiatalember irányába.- Nem, ez nem lehet igaz! - sikított Rosy. - Hogyan kerül ide Fred Klein?!- Mindjárt elmagyarázom a feltámadását is, kisasszony - mondta higgadtan a rendőrtiszt és intett a fiúknak. Azok közrefogták a meglepett férfit és a következő pillanatban már a kezén is volt a bilincs.- Tudja, azt mondják, hogy egy jó nyomozónak szerencséje is van. Hát ez történt Nickerson úrral is, aki nemcsak jó nyomozó, hanem szenvedélyes vadász is. És éppen az utóbbinak hódolt a szabadidejében, amikor a magaslesen állva a sivító fékezést hallotta. S minthogy nagyon jő távcső is kell a figyeléshez, azonnal a hang irányába fordította. És azt láthatta, hogy a lövés eldördülése után a hölgy felé induló ember összerogyott. De az álarcosokat ez nem érdekelte. A hölgyet, vagyis önt a kocsiba tuszkolták és nagy sebességgel elhajtottak. Ezt követően a „lelőtt" ember felpattant, beszállt a Mustangba és a másik irányba távozott, mint amerre az útonállók, azazhogy a cinkosai mentek. Nem is sejtette, hogy alakítását pontosan követte valaki. Akinek ugyan ezzel a trükkel elrontotta a vadászatát, de jó fogáshoz juttatta a zsarumester- ségben. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.30: Faiutévé 5.50: Határtól határig 6.00: Napkelte 9.00: KÉK 9.35: Játék 9.45: Hagenbeckék (ism.) Német tevéfil msorozat 11.20: Játék 11.30: Filmdrámák klasszikusai - A vihar foglyai Amerikai rövidjátékfilm 12.00: Déli harangszó 12.05: Üzlet délidőben 13.00: Falutévé (ism.) 13.20: Foxi Maxi A repülő ház Óz, a nagy varázsló A Télapó Foo-Foo, Gogo és Mimi főszereplésével 14.35: Família Kft. (ism.) 15.30: Sorstársak 15.45: Füben-fában 16.05: A fő-város peremén Csobánka, Nagymaros 16.30: Akisasszony 17.00: Kalendárium, 1994 17.40: Álljunk meg egy szóra! 17.50: Tells-televideo194 17.55: „Veletek vagyok mindennap..." 18.15: Üzlet 18.30: Zsákbamacska 19.00: Telesport 19.10: Jurosik Szlovák rajzfilmsorozat 19.30: Híradó 20.05: „A világ ág-bogán..." 20.15: Miért éppen Alaszka? Amerikai tévéfilmsorozat 21.05: Stúdió’94 21.50: Ostromnapok 22.00: Glan Maria Volonté emlékére 23.30: BBC-híradó 23.50: Képújság TV II. MŰSOR 9.30: Parlamenti Napló 10.00: Közvetítés a parlament üléséről 16.35: Mondák a magyar történelemből - Vértes (ism.) Nyitott stúdió Moldvai dalok Galagonya együttes Hangolka 17.05: Az Ifjú Indiana Jones Filmsorozat 18.00: Körzeti híradók 18.13: Körzeti magazinok 18.45: Parlamenti Napló 19.20: Magnum Amerikai bűnügyi filmsorozat 20.15: Nagyvizit 21.05: Mindent vagy semmltl 21.40: Mini klip-mix 22.00: Objektív 22.30: Időjárás 22.40: Múzsa 22.50: Környezeti hírek 22.55: TS - Sportvarázs TV III. MŰSOR 18.00: Hírek 18.10: Topmodell 18.40: Negyedóra 19.00: Játék 19.20: Sport 19.30: Szippancsok 20.00: Fönokasszony I. Amerikai film 21.45: Háromnegyed tíz 22.00: Meridian 22.30: Moses Pendleton Amerikai film HBO 17.30: Tlntln 18.05: Kincsvadászok Amerikai kalandfilm 10 9' 20.00: Nincs bocsánat Amerikai western 125' 22.10: Rambo Amerikai akciófilm 94' 23.50: Vaslsten gyermekei Magyar filmdráma 78' DUNA TV 8.00: Képes Krónika 9.05: Tom és Jerry 9.30: Mese az ágrólszakadt Igrlcről 10.35: Pinocchio kalandjai 11.25: Mesetár 12.05: Lapozó 12.20: Sándor Mátyás 13.25: Miért szeretjük a köly- köket? - Rövidfilm 13.40: Sivatagban, őserdőben 15.15: Népi mesterségek 15.45: A hős csirkefogó Ausztrál sorozat 16.35: A préri pacsirtája Magyar animációs film 16.45: Talpalatnyi zöld 17.30: Oroszlánszívű fivérek Svéd mesefilm 18.00: Híradó 18.15: Biciklltolvajok Olasz film 19.40: Frans Hals művészete 20.00: Gazdakör 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Kesztyűs kézzel Svéd film 22.15: Lefegyverzett ellenséges erők 23.32: Reménylk Sándor: Templom és Iskola KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.25: Mindennapi tudomány 8.35: Civil percek 8.40: Paragrafus 8.50: Ajánlott levél 8.55: Kulturális ajánlat 9.05: Napközben 11.05: Fényes Szabolcs-művek 11.35: Iskola a határon 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.20: Zenetükörben: János apostol 13.30: A római katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 15.05: Rigórádió 15.30: Nemzetközi vallási híradó 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.25: Radar 17.05: Magyarországról jövök 17.25: A Szabó család 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Reményi-Tarján: Ciróka-maróka 20.05: Magyar tájak tánc- muzsikájaból 20.30: Határok nélkül 20.50: Tetten ért szavak 21.05: Kossuth-klub 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Titkos történelem 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek PETŐFI 4.30: Hajnal 6.03: Reggeli csúcs 7.45: Sportreggel 8.10: Rivaldafényben 8.45: Helykereso 9.00: Hírpercek 9.15: Sok hű-hó 10.00: Lemezvarázs 11.03: Erdélyi Ilona, szájjal festő művész 11.50: Gordiusz plusz 12.00: 40 éve muzsikál Kállai Kiss Ernő 12.50: Korkérdés 13.00: Hírpercek 13.10: Ragtime 14.00: Perszóna 14.35: Iránytű 15.00: Hírek. Időjárás 15.05: Csúcsforgalom 16.45: Szfinx 17.00: Hírpercek 17.10: Mágnes 18.00: Szupernóva 19.00:,Hírek. Időjárás 19.05: Queen-legendák 20.05: Rádiószínház 21.00: Hírpercek 21.15: A magyar rock archívuma 21.45: Jazz 22.15: Sok hűhó... 23.00: Hírek SZÍNHÁZ, MOZI KECSKEMÉT Katona József Színház: este 7 órakor: LILI BÁRÓNŐ. Páger Antal-bérlet. A mozik műsora. Városi mozi: I/2 4,3/4 6 és 8 órakor: CSODA NEW YORKBAN. Színes amerikai film. Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: RENDŐRAKADÉMIA MOSZKVÁBAN. Színes amerikai filmvfgjáték. Stúdió mozi: 5 órakor: AZ OROSZ- LÁNKIRÁLY. Színes amerikai film. 7 órakor: BOYS. Színes belga film. Otthon mozi: 4 órakor: MÓZES I-II. Színes angol film. 7 órakor: ÉDESHÁRMAS. Színes, feliratos angol film.