Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-14 / 294. szám
2. oldal Hírek - Vélemények 1994. december 14., szerda Erőszakoskodás a japán iskolákban A japán iskolák - akárcsak az egész társadalom - mindennapjai külsőre sokkal békésebben és fegyelmezettebben telnek, mint például az erőszak problémájával örökös és reménytelennek tűnő küzdelmet vívó amerikaiaké. A falak mögött azonban itt sem idilli a helyzet. Elterjedné vált a diákok egymás közötti erőszakoskodásának egy sajátos formája, amely számos esetben végzetes következményekkel jár. November végén házuk kertjében felakasztotta magát egy 13 éves diák, akit - mint a nyomozás kiderítette - osztálytársai hosszú időn át folyamatosan zaklattak és rendszeres időközönként pénzt csikartak ki tőle. Okocsi Kijoteru búcsúlevelében megírta, hogy azért vetett véget életének, mert legutóbb már nem tudta előteremteni a pénzt, amit társai követeltek tőle. Leveléből az is kiderült, hogy ekkor már a második éve zaklatták, válogatot- tan kíméletlen módszerekkel. A megfélemlített fiú nem mert szólni sem a tanárainak, sem a szüleinek, pedig ez alatt az idő alatt saját bevallása szerint ösz- szesen majdnem kétmillió forintnak megfelelő összeget kényszerült ellopni a szüleitől. Okocsi példája nem egyedülálló. Másfél éven belül ő volt a harmadik olyan középiskolás diák, aki azért lett öngyilkos, A falak mögött a japán iskolákban sem idilli a helyzet. mert osztálytársai állandó zaklatásokkal pénzt csikartak ki tőle. Más, de ugyancsak az erőszakoskodással összefüggő o- kok miatt a legutóbbi tanévben 131 diák követett el öngyilkosságot. A tragikus kimenetelű esetektől eltekintve is a jelenség riasztóan kiterjedt méreteket öltött, olyannyira, hogy a japán kormány illetékes szakminiszterei a jövő héten rendkívüli ülést szentelnek ennek az ügynek. Az oktatási minisztérium csütörtökön közzétett jelentése szerint a legutóbbi tanévben az általános és középiskolás diákok egymás közötti erőszakoskodásának összesen több mint 21 ezer esetére derült fény. Ez ugyan hétszázalékos csökkenést jelent az előző tanévhez képest, és az ilyen felmérések kezdete, 1985 óta a legalacsonyabb szám. A jelentés azonban azt is megállapítja, hogy ezek az adatok feltehetően nem tükrözik híven a valós helyzetet. A tanárok ugyanis az ilyen eseteknek kevesebb mint az egyharmadát tudják csak felderíteni. Választási kifogás Baján A helyi választási bizottsághoz fordult panaszával Baján az Új Régió Egyesület. A szervezet azt kifogásolta, hogy a vasárnapi önkormányzati választásokon a választó- polgárok elé kerülő szavazólapról lemaradt az egyesület emblémája. Ez pedig azt jelenti - legalábbis az Új Régió Egyesület beadványa szerint -, hogy nem biztosították az esélyegyenlőséget. A választási bizottság hétfőn fél ötkor ült össze az ügyben. Döntésük értelmében a területi választási bizottsághoz terjesztik fel az egyesület panaszát. Vajon ki következik? A szélsőséges román nacionalisták nemrég újabb lehetőséget találtak dühöngő magyarelle- nességük kinyilvánítására. Ezúttal Jósika Miklós erdélyi regényíró tordai szülőházának falán a közelmúltban elhelyezett emléktáblát vették célba. Az RMDSZ idén áprilisban márvány emléktáblát helyezett el az író szülőházának falán, születésének 200. évfordulója alkalmából. Okulva a korábbi tapasztalatokból természetesen időben engedélyt kértek a városi tanácstól. A táblaavatót maga Bembea loan, Torda város polgármestere tartotta. Egy ideig csend volt. Úgy tűnt, ezúttal elmarad a román tiltakozás. De nem így történt. A közelmúltban Grigore Zanc, Kolozs megye prefektusa érvénytelenítette a városi tanács rendeletét, mi több, utasította Torda polgármesterét a tábla eltávolítására. Időközben kiderítették ugyanis, hogy Jósika megrögzött romángyűlölő volt. A tábla a felszólítás ellenére még mindig a helyén van. Nem tudni azonban, meddig. Mint ahogyan azt sem tudni, hogy az erdélyi magyar szellemiség melyik neves alakját szemelik ki legközelebb célpontjukul a gyűlölködő román nacionalista körök. Szász András Nemzetközi csaló Társaságának több mint 100 ezer márkás hiányát próbálta Magyarországon legalizálni Ralf Főit 35 éves német állampolgár. A Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján elmondták: a heidelbergi férfi azzal a történettel állt elő, hogy még tavaly fegyveres rablás áldozatául esett Sopronkövesdnél. Állítása szerint két magyar fegyverrel támadta meg, s elrabolt tőle 113 ezer márkát. Német gyerekek zánkai üdültetését fizette volna ebből az összegből az európai üdülő gyermekek szövetsége nevében, amelynek ügyvezető igazgatója volt. Az ügy kapcsán a zánkai üdülőcentrumot 1,3 millió forintos kár érte. Boszniában maradnak az ENSZ-csapatok A boszniai szerb vezetők határozott ígéretet tettek arra, hogy rendezik kapcsolataikat a Boszniában állomásozó ENSZ- erőkkel - jelentette ki Michael Rose boszniai ENSZ-parancs- nok. A boszniai szerb vezetőkkel, köztük Radovan Karadzic elnökkel folytatott tárgyalásai után nyilatkozó tábornok nem volt hajlandó részletesen beszámolni a szerbek ígéreteiről. Nikola Koljevic boszniai szerb alelnök azt hangsúlyozta a paléi tárgyalások után, hogy a boszniai szerbek nem akarják távozásra kényszeríteni az egykori jugoszláv tagköztársaságban állomásozó ENSZ-erőket, csak azt szeretnék elérni, hogy a kéksisakosok pártatlanok maradjanak. Felmentették az elnököt Két évvel kényszerű lemondása után Fernando Collor de Meló volt brazil elnököt felmentették a vesztegetés vádja alól. A brazil legfelsőbb bíróság bizonyítékok hiányában döntött a 45 éves vádlott javára: öt bíró szavazatával három ellenében. A bírák megítélése szerint nem állapítható meg teljes bizonyossággal, kapott-e Collor de Meló kenőpénzeket iparvállalatoktól az 1990-től 1992-ig terjedő időszakban. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Kétsebességes Európa? Jacques Delors Olyan, „kétsebességes” Európára számít Jacques Delors, amelynek tágabb „mezőjében” foglalnak majd helyet a kelet-európai országok, eleinte azonban jó ideig főként csupán politikai, és kevésbé gazdasági vonatkozásokban kapcsolódnának az Unióhoz, amely hosszú távon legalább „huszonhetek” tömörülése lesz. Az ily módon formálódó új Európa élén elnök állna majd, akit két vagy három évre választanak. A brüsszeli Európai Bizottság néhány hét múlva leköszönő elnöke hétfőn este Brüsszelben egy zártkörű katolikus konferencián tartott előadást. Az, hogy Kelet- és Közép-Európának helye van-e a folyamatban, szerinte nem kérdéses. Szilárd az oroszamerikai viszony Egy magát megnevezni nem óhajtó, magas rangú washingtoni illetékes értékelése szerint az utóbbi időkben tapasztalt feszültségek ellenére az amerikai-orosz viszony szilárd alapokon nyugszik. Úgy ítélte meg, hogy a sajtó túlzásba viszi az ellentétek kidomborítását. Közölte, hogy szinte biztosra veszi: néhány hónapon belül jó hírekkel szolgálhat majd a NATO kibővítését illető vitáról. - Arra is fogadni mernék, hogy Oroszország alá fogja írni a békepartnerségi programot - mondta. Az olasz kommunisták rendezik adósságukat Az olasz Baloldal Demokratikus Pártja (PDS) kötelezettséget vállal a párt teljes adósságának rendezésére, beleértve azt is, amit még az egykori Olasz Kommunista Párttól örökölt. „Ez a fájdalmas döntés hatással lesz a párt létezési módjára is” - közölte Massimo D’Alema, a PDS főtitkára a párt országos tanácsának hétfőn befejeződött tanácskozásán. A PDS illetékesei a nyilvánosságnak szánt mondandójukban „több száz milliárd lírás” adósságról beszéltek. Ez az adósság 350 milliárd líra körül jár, melyből 300 milliárdot a párt lapja, a L’Unitá halmozott fel. Halálos tréfák Noszlopy Nagy Miklós írása Vicces ország vagyunk. Milyen nagyot lehet nevetni azon. ha húsz kilométerre elküldjük a tűzoltókat. Potyára... De küldhetjük a mentőket is - esetleg a rendőröket azzal, hogy bomba van elrejtve valahol. Keresgessék csak a kutyájukkal jó ideig. Mi meg közben majd nagyokat nevetünk valahol a közelben. Úgysem találnak semmit. Statisztikák szerint a tűzoltók riasztásainak egy év alatt harmada ilyen. Tréfa... Valaki beugratja őket: segítsenek gyorsan. Ég a ház, összeszaladt két teherautó, haldoklik a fülkében a sofőr. A mentők éjszakánként már meg sem lepődnek azon, ha valaki ingyen hívja a 04-et és mocskos szájjal szidja a szolgálatvezetőt. Milyen ember lehet az olyan, aki így éli meg a sikert? Tényleg jó tréfa az ostoba vaklárma, egy felesleges riasztás? Remek móka, ha szirénázva rohannak feleslegesen a másoknak segíteni akarók? Van, aki azzal dicsekszik egy társaságban: ma jó napom volt, megfuttattam egy seregnyi tűzoltót, mentőt, rendőrt. Éppen azokat, akik szinte nevetséges fizetésekért, aprópénzért vállalkoztak arra: segítenek másokon. Segítenek mindig, ha bajban van. A tréfás telefonálók egészen biztosan nem szorultak még erre, nem kérték kétségbeesve: azonnal jöjjenek. Nem élték még át azt a kétségbeesett pillanatot, amikor csak a remény maradt. A remény, hogy segítenek gyorsan azok, akiket erre kér. Tegnap valaki bentszorult a teherautóban. Fél órán keresztül várta, hogy kiszabadítsák. Akikre várt, éppen ellenkező irányba vonultak. Mert megviccelték őket telefonon. Ezúttal nem történt tragédia, mert a sofőr csak könnyebben sérült meg. Nem múlt az élete azon, hogy késve érkezett a segítség. Mi lesz, ha a következő viccnél másként alakul? Mondjuk akkor, amikor a mostani telefonálóhoz hívnak mentőt. Kérdőjelek FEB-kommentár ✓ Atalakul-e a kormány? A miniszterelnök a napokban megpendítette a kormány átalakításának lehetőségét. Egy újságíró kérdésére válaszolva nem zárta ki, hogy a miniszterek körében személyi változásokra kerülhet sor. Szekeres Imre, a szocialisták parlamenti frakcióvezetője viszont sietett kijelenteni, hogy megalapozatlanok a konkrét minisztériumokat vagy minisztereket érintő találgatások, hiszen erről sehol sem született döntés. Pető Iván a szabaddemokraták részéről leszögezte: nem lát indokot az SZDSZ-es miniszterek és államtitkárok felmentésére. Mitől függhetnek a személycserék? Csakis a kormány egész munkájának átfogó vizsgálatától. Vagyis amíg a miniszterelnök megfelelő mélységben és átfogó jelleggel nem értékeli saját maga és miniszterei teljesítményét, nem elemzi azokat az objektív és szubjektív feltételeket, amelyek közepette a választások óta a kabinet dolgozik, addig minden személyi ügy valóban csak merő találgatás. Arra azonban alkalmas, hogy elbizonytalanítson minisztereket és minisztériumokat, pedig manapság éppen az államapparátus magabiztos és fegyelmezett működésére van szükség. Mit jeleznek a közvélemény-kutatások? Azt, hogy a lakosság egyes kormánypolitikusok teljesítményét jobbnak, másokét gyengébbnek tartja. Van bizonyos elégedetlenség egészében véve a kormány munkájával szemben, ami - figyelembe véve a népszerűtlen feladatok sokaságát - nem meglepő. Procter&Gamble Nemzetközi vállalatunk székhelye az Amerikai Egyesült Államokban van. Kiváló minőségű márkáinkat - Pampers, Ariel, Blend-a-med, Oil of Olaz, Pantene, Wicks, Camay, Old Spice és sok mást - több, mint 150 országban értékesítjük. Mivel folyamatosan bővítjük magyarországi üzleti tevékenységünket és növeljük mind kiskereskedelmi, mind gyógyszertári értékesítési részlegünket, keresünk KERESKEDELMI KÉPVIS ELŐKET Magyarország minden területére. Feltételeink:- Egyetemi/főiskolai végzettség vagy 6-8 éves tapasztalat az értékesítés és kereskedelem terén- Angol nyelvtudás- Korhatár 30 év- Határozott, kreatív és céltudatos személyiség- Kitűnő kapcsolatteremtési adottság- Új piacgazdasági eljárások elsajátítására való hajlandóság és vállalkozó szellem- Egy fiatal és dinamikus munkacsoportban való beilleszkedési készség. Kérjük, hogy ANGOL NYELVŰ fényképes jelentkezését önéletrajzával és bizonyítványaival az alábbi címre küldje be. Procter & Gamble Hungary, Vajda Szilvia, Budapest 62, Pf. 243,, 1391. Ajánlatunk:- Kihí vásokkal teli feladat egy sikeres vállalatnál- Intenzív képzési program- Kitűnő karrier lehetőségek- Vonzó jövedelem és egy nyugati vállalati gépkocsi, privát használatra is.