Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-12 / 292. szám
10. oldal Labdarúgás 1994. december 12., hétfő Mérleg a második vonalból Az elszórakozott pontokat sajnálják 6. Tiszakécske 15 5 6 4 22-14 21 pont A Tiszakécskei FC az ősszel második idényét kezdte a labdarúgó NB II-ben. Az előző évben kialakult együttes néhány kész labdarúgót igazolt a nyári szünetben, s a vérmesebb szurkolók már az NB I-ről álmodoztak. A csapat vezetői azonban a realitás talaján maradva arról nyilatkoztak, hogy bár nem tartják lehetetlennek a harmadik hely elérését sem, már az ötödikkel is maximálisan elégedettek lennének. Nos, az előzetes tervekből a félévi értesítőben a hatodik hely került bejegyzésre. Bár csak egyetlen hellyel maradtak el az általuk reálisnak tartottól, az idényt lezáró vacsorán az indokoltnál is önkritikusabban értékelték szurkolók, játékosok és vezetők az őszi teljesítményt. nem mindig tükröződik vissza gólokban. A hajrában már megnyert meccseket szórakoztunk el létszámhátrányban lévő csapatok ellen, s ez nem megbocsátható. A kialakult, a közönség számára szórakoztató stílus kell, hogy erőt adjon a jobb tavaszi folytatáshoz.-Említette, hogy néhányon csalódást okoztak az ősszel.- A sort Fabulyával kezdem, Az ősszel idegenben volt kemény a kécskei kispad. Valóban egy önkritikus félévi értékelésen vagyunk túl, amely szerintem elősegítheti a jobb tavaszi szereplést - kezdte értékelését Reszeli-Soós István, a kécskeiek vezetőedzője. - Alapvetően nem vagyunk elégedettek a csapat teljesítményével. Bár valószínűleg más csapatok megirigyelnék a helyezésünket, körülményeinket, mi más mércével mérjük az elért hatodik helyezést. A várt jó kezdés után a hatodik forduló volt a vízválasztó. A keretben egészséges verseny alakult ki a csapatba kerülésért, s ez egészen addig tartott, amíg elő nem jöttek a sérülések, formahanyatlások. A morális válság végeredménye, hogy felfogásbeli és magánéletbeli problémák miatt néhány játékosról le kell mondanunk a jövőben. A bajnoki hajrára a fenti gondok miatt leszűkült a választási lehetőségem, s ez a krónikus gólszegénységgel párosulva gyengébb félévi helyezést eredményezett annál, amit a csapat tudása alapján vártunk.- Gondolom, az egyéni teljesítmények nagyban meghatározták a csapat eredményeit, s főleg azt, hogy pontokban kevesebbet értek el a reméltnél.- így van. A bajnokság eleje nagyon jól alakult, sok jó egyéni teljesítménnyel, a folytatás vegyes képet mutat, míg a hajrát jobb lenne elfelejteni. Ám a gyenge hajrá ellenére is elmondható, hogy a gárdának továbbra is megvan egy erőteljes támadóstílusa, ami sajnos aki mind szakmailag, mind pedig morálisan csalódást okozott, tőle természetesen megválunk. Újfalusi és Bosánszky még az edzésen sem nyújtott olyan teljesítményt, hogy közel kerülhessen a kezdőcsapathoz. A fiatal Lengyel kapus idegileg fáradt el.- Ón szerint mi kell még ahhoz, hogy a csapat tavasszal az őszinél jobban szerepeljen?- Az előrelépéshez mindenképpen kell egy hosszabb érési folyamat. Akinek merészebb álmai vannak, azt ki kell józaní- tanom. Néhány poszton erősítenünk kell, aztán egy eredményes NB Il-es időszak után fogalmazhatunk meg olyan elképzeléseket, amelyek a továbblépésről szólnak. Ám előbb a Tiszakécskének az kell, hogy a második vonalban róla kialakult kedvező képet megőrizze, legyen sok nézőt vonzó játékstílusa, kialakuljon a megfelelő infrastmktúra, s utána lehet továbbgondolkodni.-Milyennek tartja a csapat menedzselését, a szponzorok támogatását?- Azt hiszem, a csapat menedzselésében sok minden változott, gondolok itt az esti mérkőzésekre, az egységes és kulturált megjelenésre, a jegyellenőrzésre, a mérkőzések utáni fogadásra, meg sok más dologra. A szponzoraink átérzik nehézségeinket, azt, hogy egy másodosztályú élcsapat fenntartása milyen anyagi terheket jelent. Valamennyien állták a szavukat az őszi idényben! A köszönet hangján szólhatok azokról, akik a csapat körül dolgoztak, rendezőkről, orvosokról, vezetőkről.-Az idény közben és az ősz végén is felröppent a hír, hogy távozik a csapattól.- Lett volna lehetőségem feljebb lépni, de a bajnokság végéig mindenképpen szeretnék maradni, sőt, ha elégedettek a munkámmal, tovább is! Hazai győzelmek Az őszi idényt ígéretesen kezdte a Tiszakécske labdarúgócsapata. Az első öt találkozó három hazai győzelmet és két idegenben kiharcolt döntetlent hozott. A hatodik mérkőzésen, Tiszavasváriban a 60. percben már 2-0 volt az eredmény a kécskeiek javára, mégis elmaradt a győzelem. A továbbiakban már a 4-5. helyért harcoltak. A befejezés két döntetlen volt, s egy újabb bosszantó fiaskó, hiszen Szarvason kétszer is vezetett a Tiszakécske és másodszor az utolsó percben egyenlített a hazai együttes. Csak 18 labdarúgó Bánföldi, az új kedvenc. A csapatban az őszi idényben 18 játékos kapott lehetőséget a bizonyításra. Az őszi csapat (zárójelben a mérkőzéseik száma): Lengyel (10)- Drágán (12), Izsák (11), Ezsiás (15), Cseke (14), Bállá L. (13), Bánföldi (11), Tóth F. (15), Maczkó (11), Balia M. (15), Török (13). A további sorrend: Tuifel (9), Paulik (8), Fabulya (7). Herczku (6), Dobos, Szabó (5), Újfalusi (1). Házi góllövőlista A 22 gólon hét játékos osztozott. 8 gólos: Balia M.; 7 gólos: Cseke; 2 gólos: Török, Bánföldi; 1 gólos: Paulik, Maczkó, Szántó. A kécskei csapat hazai pályán szerezte mind az öt győzelmét. Idegenben csak öt döntetlenre futotta az erejéből. Emelkedett a nézőszám A mérkőzések nézőszáma otthon, az előző évhez viszonyítva, emelkedett. A nyolc hazai mérkőzést 21 000 szurkoló látta. A legtöbben (3200) a Hatvan elleni 5-0-ás győzelemnek örülhettek. A legkisebb hazai nézőszám, 1600, is több volt, mint a Bajai FC 1400-as hazai csúcsa. A hét idegenben vívott találkozóra 5800 néző jelent meg. Legkevesebben Hajdúnánáson (400) és Miskolcon (500). Az NB II. Keleti csoport őszi végeredménye 1. MTK 15 12 2 1 29- 4 38 2. Salgótarján 15 10 2 3 34-16 32 3. Kaba 15 8 4 3 22-14 28 4. Kazincbarcika 15 8 2 5 28-24 26 5. Nyíregyháza 15 6 4 5 17-20 22 6. Tiszakécske 15 5 6 4 22-14 21 7. Balmazújváros 15 6 3 6 28-26 21 8. III. kér. TVE 15 5 5 5 19-17 20 9. Diósgyőr 15 4 8 3 18-16 20 10. Szarvas 15 5 4 6 17-19 19 11. Gödöllő 15 4 6 5 17-20 18 12. Hajdúnánás 15 5 3 7 9-14 18 13. Hódmezővásárhely 15 4 4 7 19-24 16 14. Hatvan 15 3 5 7 17-24 14 15. Tiszavasvári 15 1 5 9 16-36 8 16. Miskolci VSC 15 2 1 12 12-36 7 A védelemben nem volt összhang 9. Bajai FC 15 6 4 5 24-29 22 pont Viharos őszt tudhat maga mögött a Bajai FC másodosztályú labdarúgócsapata. A Nyugati csoportban a 9. helyen zártak, 22 pontot gyűjtve. Az idény során folyamatosan erősödött a csapat, s közben a csődhangulat diszkrét bája lengte körül az öltöző környékét. Elnök, sőt funkcionáló elnökség sem igen volt, ám Márton László révén sikerült elérni, hogy a képviselő-testület meghosszabbítsa a klub életét. Az ellentmondásokkal teli időszak szakmai értékéről Hímer István edzőt, a gazdasági háttérről pedig éppen Márton Lászlót kérdeztük. séget, aki váltakozó sikerrel élt vele. Talán túl hamar megelégedett magával. Szűcs nagyszerű teljesítmények mellett 2-3 alkalommal bakizott. Pallóról annyit mondhatok, hogy ez nem az ő ősze volt! Kiss J. nagyon átlagos teljesíményt nyújtott, a közepesnél gyengébb szinten. Faddi nagyszerű Hímer edző taktikai utasításai őszi 9. helyet értek. A tavaszi húszas keretünkből tízen távoztak nyáron, ezért alaposan átszerveződött a csapat - nyilatkozta a mester. - Pótlásukra visszajött Fehér Attila, az ifiből pedig felkerült hozzánk Csemák, Papp és Lak- ner. Leigazoltuk Martityot és Sárközit, majd később Pintér Attilát. Kettős igazolással megkaptuk a Stadler FC-től Rumánt és Szabó Bélát. Az ősszel 18-19 pont begyűjtését terveztük, amit a csapat túlteljesített. A középmezőny végén, a 9. helyen állunk 22 ponttal, 24— 29-es gólkülönbséggel. Sajnos megengedhetetlenül sok gólt kaptunk! Belejátszott némi fegyelmezetlenség és könnyelműség is. A támadójátékunk pedig nem tudta ezt egyensúlyozni, mivel rengeteg gólhelyzetet hagytunk ki. A csapatrészek közül a védelemben nincs kellő összhang, Pintérhez kell majd igazítani a játékmódot. A középpályán hullámzó teljesíményeket láthattunk, sok fegyelmezetlenséggel. Stabil volt a sor, nem volt versenyhelyzet, és ez meg is látszott. Igaz ugyanez a csatársorra is. Egyénileg a következőket tudom mondani a játékosokról: Tomikon meglátszott a tavaszi sérülése. Pintér személye és eredményessége (hat gólt lőtt) óriási előny, de sérülése akadályozta abban, hogy megszervezze maga mellett a védekezést. Raffai megsérült, és ezért, valamint munkája miatt nem tudja már vállalni az NB Il-t. Helyette Fehér kapott lehetődolgok után óriási hibákat vét. Kovács esetében - csakúgy, mint Faddinál - a hozzáállás és a felkészülés gondot jelentett. Kiss M. az ősz örvendetes meglepetése, hatalmasat fejlődött. Ádám szorgalmasan, becsületesen küzdött. Sárközi kiegészítő emberként kapott helyet a középpályán. Szabó súlyos sérüléséből felépülve a csapat hasznára tudott lenni. Csintalant hat akciógólja minősíti. Csernák kezd beépülni a csapatba, ez a jövőre nézve bíztató. Martity változatlanul kérdőjel. Papp tehetséges fiatal, egyszer lépett pályára. Rumán külön szám, a bajai szurkolók nagy kedvence. Eredményessége nagyon hiányzott a csapatnak. Lakner sokat fejlődött, ha szorgalmas lesz, szép jövő vár rá. Hímert egy mérkőzésre igazoltuk le. Márton László (elnökségi tag) a következőket mondta a klub helyzetéről:- A bajnokság ugyan valahogy lemegy, de a gazdasági háttér jóindulattal is csak labilis. Hitelekből fejezzük be az évet. A játékosok nem érezhették ezt. Elnöki pozíció gyakorlatilag nincs. De a játékosállomány sem hozta ki azt, ami benne volt. Ennek oka egyrészt hozzáállási hiba, másrészt pedig az eredmények utáni bizonyos fokú elégedettség. A jövőt illetően kell egy tenni akaró és tudó elnökség, egy viszonylag biztos gazdasági háttér, és egy nagyon kemény januári felkészülés. Ugyanakkor egy komoly alapot leraktunk a megfelelő utánpótlásbázissal. Ahhoz, hogy ez megmaradjon, illetve továbbfejlődjön, és jövő tavasszal kiugró eredmények szülessenek Baja futballtörténeté- ben, bizonyos köröknek támogatnia kell a klubot. A költség- vetést elkészítettük, várjuk, hogy ki, mennyit tesz le a fentiek érdekében. Géczy Zsolt Védő lett a gólkirály A Bajai FC labdarúgói számára a negyedik fordulóban a Paks elleni 2-0-ás győzelemmel vette kezdetét a felemelkedés. Az ősz folyamán hazai pályán négyszer győzött, kétszer döntetlent játszott és egyszer vesztett a BFC. A gólkülönbség 13- 10 és ez 14 pontot hozott. Idegenben 2 győzelem, 2 döntetlen és négy vereség a mérleg. A gólkölönbség 11-19 és 6 pont, 37 százalékos eredmény! Az ősz csapata Faddi, mindig a pályán. A Bajai FC csapatában Hímer István edző az őszi idényben 21 labdarúgónak adott játéklehetőséget, igaz, a látszólagos nagy létszámból hárman csak egyszer, egy játékos kétszer jutott szóhoz. Az őszi idényben legtöbbször játszott együttes (zárójelben a mérkőzéseik száma): Tomik (14), Faddi (15), Pintér (14), Kiss J. (13), Szűcs (14), Kiss M. (14), Kiss M. (14), Ádám (15), Csintalan (11), Rumán (12). Csernák (13), Kovács (14). A további sorrend: Fehér (11), Martity (8), Raffai (7), Palla (6), Szabó B. (5), Sárközi (5), Koch (2), Lakner (1), Hímer (1), Pap (1). A kitűntek listáját Pintér és Kiss M. vezeti 6 kiemeléssel. A további sorrend 5 mérkőzésen: Faddi, Kovács. 4 mérkőzésen: Rumán. 3 mérkőzésen: Tomik, Szűcs. 2 mérkőzésen: Ádám, Raffai, Csintalan és Csermák. 1 mérkőzésen: Kiss J., Szabó B. Házi góllövőlista A Bajai FC nem kényeztette el a szurkolókat sok góllal az őszi idényben. A legnagyobb győzelem a Paks elleni 2-0 volt, a 2-1-es győzelem négyszer, a 3-2-es egyszer fordult elő. A góllista: 7 gólos Pintér, 6 gólos Csintalan, 3 gólos Rumán, 2 gólos Csemák, 1 gólos Kiss J., Martity , Kiss M., Szűcs, Faddi, Szabó B. A hazai mérkőzéseken 7 találkozón 7400 volt a nézők száma. A legtöbb, 1400 a Mohács ellen. Idegenben 6400 néző látta a BFC-t. Az NB II. Nyugati csoport őszi végeredménye 1. BKV Előre 15 9 3 3 27-18 30 2. Siófok 15 8 4 3 27-13 28 3. Százhalombatta 15 8 4 3 26-22 28 4. Mohács 15 8 3 4 23-14 27 5. Budafok 15 7 4 4 22-20 25 6. Haladás 15 8 7 29-21 24 7. Veszprém 15 6 6 3 16- 9 24 8. Keszthely 15 6 5 4 26-19 23 9. Bajai FC 15 6 4 5 24-29 22 10. Paks 15 6 3 6 19-20 21 II. Dunaferr 15 4 7 4 10- 8 19 12. ESMTK 15 5 1 9 12-27 16 13. Tatabánya 15 4 2 9 14-21 14 14. Sopron 15 4 2 9 20-28 14 15. Beremend 15 4 1 10 20-28 13 16. PVSK 15 1 3 11 8-26 6