Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-10 / 291. szám
1994. december 10., szombat Sport 13. oldal Könnyed játékkal KISKUNFÉLEGYHÁZI CREDO ACEUROMIREX RADOM 4:0 Férfi asztalitenisz BEK-ne- gyeddöntő. Eredmények: Somosi-Kucharski 2:0 (13, 8), Harczi-Ku- sinski 2:0 (10, 12), Cen Cin Pin-Skierski 2:1 (-17, 13, 16), Harczi, Somosi-Kucharski, Skierski 2:0 (20, 17). A Credo együttesében Harczi, Somosi és Cen Cin Pin kapott helyet. Somosi az első mérkőzésen az egykori kétszeres EB-ezüstérmes, Kucharski ellen mindkét játszmában simán győzött, s a közönség nagy tapsa közepette biztosan szerezte meg az első győzelmet. A második mérkőzésen Harczi Zsolt nagyszerűen összpontosított a kitűnő játékerőt képviselő Kusinski ellen. Egy pillanatra sem hagyta támadni ellenfelét, mindkét játszmában biztosan győzött. A harmadik mérkőzésen Cen Cin Pin kissé ráijesztett a szurkolókra, mert az első játszmát elveszítette. A második játszmában remekül fordított. Izgalmas volt a harmadik játszma, mert 6:10-nél, még a lengyel fiú vezetésénél cseréltek helyet. Innen Cen Cin Pin 12:12-re egyenlített, majd 17:13-ra elhúzva biztosan hozta a harmadik pontot. A páros mérkőzés Harcziék biztos vezetésével indult, de megtorpantak, s a lengyeleknek volt először szettlabdájuk, ám Harcziék fordítottak. Ä második játszmában végig szoros küzdelemben 17-16-os állás után Somosi szerváit, és meg sem állt a győztes pontig. A félegyháziak remekül készültek fel a találkozóra és minden mérkőzésen kitűnően összpontosítottak, aminek köszönhetően - az elmúlt évhez hasonlóan - a BEK elődöntőiébe jutottak. AMATŐR NŐI KÉZILABDÁZÓK Új csapat Alpáron Támogatók hiányában a sportegyesülettől kölcsönkapott mezben játszottak az elmúlt napokban a nemrégiben szerveződött tiszaalpári kézilabdacsapat lányai. Az ellenfél a nyárlőrinciek együttese volt, amelyet fölényesen vertek a tiszaalpári hölgyek. Ez volt az első mérkőzés a csapat történetében. Persze azért edzésekkel készültek a játékra.- Mi adta az ötelet, hogy kézilabdacsapatot szervezzenek? - kérdeztem a lányoktól.- A mozgás, a sport iránti szeretetünk ösztönzött erre. Életelemünk a mozgás, s mivel jó néhányan közülünk már korábban is kézilabdáztak, ezt a sportágat választottuk kikapcsolódásként - mondta Tar Ildikó, az egyik legtemperamen- tumosabb játékos.- Arról, hogy hogyan képzelik el a társaság jövőjét, edzőnek - Kocsmáros Ferenc - és játékosnak is azonos a véleménye: - Játszani szeretnénk minél jobban az adott lehetőségeinken belül. Ezek a lehetőségek azonban egyelőre nagyon szűkösek, amatőrök lévén ugyanis támogatást senkitől sem kapnak. Az egyetlen segítség, amit az alpári sportegyesület nyújt számukra, az, hogy a mérkőzések idejére kölcsönadja a labdarúgócsapat játékosainak mezét. A tornacsarnok bérleti díját és más felmerülő költségeket azonban a lányok saját zsebükből fizetik. Ez sem elhanyagolható kiadás a részükről, de mint mondták, bíznak benne, ha idővel eredményeket is fel tudnak mutatni, talán akadnak majd támogatóik. Addig is labdarúgómezben mennek a pályára, de ez láthatóan cseppet sem zavarja őket a felhőtlen és lelkes játékban. Tóth Katalin A tiszaalpári kézilabdás lányok Kocsmáros Ferenc edzővel. HAMZÓK SZÉP BIRKÓZÓSIKEREK UTÁN Már az olimpiára gondol Csípődobás az edzésen, Hamzók József előadásában. Hamzók József, a kalocsai Eu- rópa-bajnoki ezüstérmes birkózó igen későn, tizenéves korában lépett először a birkózószőnyegre. Tehetsége hamar bebizonyosodott, három évvel később, 1987-ben már a válogatott keret tagja volt. 1988-ban jött első komoly nemzetközi eredménye: az ifi EB-n 3. helyezést ért el, ’91-ben pedig junior világbajnok lett. Á sikerek máig tartanak, legutóbb az EB-ezüstéremnek örülhettek a birkózás kedvelői. De hogyan tovább?- Fontos állomás volt szántóra ez az EB. Nagyon örültem a sikernek, mert keményen készültem. Ugyanis lehet, hogy utoljára versenyezhettem a 48 kg-os súlycsoportban. Esetleg még az olimpiára megpróbálom tartani a súlyt, de nem biztos, hogy sikerül.- A súlycsoportváltás visz- szaeséseket hozhat.- Ezen túl kell esnem. Bele kell erősödnöm az 52 kg-ba. De bízom benne, hogy itt is elérhetek kimagasló eredményeket néhány év elteltével. A technikám megvan hozzá, és a magasságom is megfelelő.- Ezt bizonyítja - fűzi hozzá Fejes László, Hamzók edzője -, hogy az október 29-30-án, Kecskeméten rendezett világkupa-versenyen második tudott lenni. Ott is 52 kg-ban indult, és csak szoros küzdelemben, vitatható körülmények között szorult le a dobogó legfelső fokáról. Ráadásul nehezítette a fölkészülést, hogy a verseny előtt egy héttel mandulagyulladást kapott. Az új súlycsoportban kevesebbet kell majd fogyasztania, és gyors, dinamikus birkózással helyet tud majd követelni magának a világ legjobbjai között.- Megfelelő a váltáshoz a szorgalma?- Munkájában példamutató, edzésen minden feladatot ő végez el elsőként. Ugyanakkor elvárjuk, hogy a magánéletét a birkózásnak rendelje alá. Csak így tarthatja meg jelenlegi pozícióját. A novemberi elnökségi ülés döntése alapján a közel két éve üres szövetségi kapitányi székbe Komáromi Tibor került, a kötöttfogású szakágvezető pedig Bacsa Ferenc lett. Elődje, Sipos Árpád menedzseri feladatokat fog ellátni.- Okozhat-e nehézségeket az új vezetőséggel való együttműködés? - kérdeztük Hamzók Józseftől.- Ellenkezőleg! Az új szövetségi kapitánnyal versenyzőtársak voltunk, jó a személyes kapcsolatunk is. Az új vezetőség számít rám, s ez erőt ad a fölkészüléshez. Nóczy Könyv Bácsalmás sporttörténetéről Nemrég került ki a nyomdából egy kisebbfajta tanulmány Bácsalmás újkori sporttörténetéről. A szerző - Prókai Károly, lapunk tudósítója - a teljesség igénye nélkül foglalta össze az utóbbi 8 évtized sporteseményeit, eredményeit, a helyi klubtagok és vezetők névsorát, sportáganként. A sajtószemelvényekkel tarkított helytörténeti kiadvány címe: 80 év fekete-fehérben. Zsebformátumú fényképes illusztrációk nélkül nyomtatták ki 600 példányban. A Bácsalmás Baráti Köre Egyesülete által szponzorált dolgozatainak sorozatát indítja el ez a dicséretre méltó dokumentumkötet. A szerző kiegészítéseivel összefüggővé váló szöveggyűjtemény felöleli 1913-től a múlt év végéig mindazt, ami lényeges volt a néhai Bácsalmási Sport Club, illetve a Petőfi Városi Sporte- gyesületté átalakult szervezet életében. Jól nyomon követhető a helyi sportélet fejlődése, megtorpanása, visszafejlődése, egészén a napjainkban tapasztalható emelkedő, a jövő szempontjából ígéretes színvonalig. A kiadvány a bácsalmási könyvtárban szerezhető be. Király László Nemzetközi tomászverseny Kiskunhalason Ma rendezik a fiatal tornászok hagyományos nemzetközi seregszemléjét Kiskunhalason, az ÁMK sportcsarnokában. A versenyre rekordnevezés érkezett. A résztvevők között évről évre üdvözölhetünk olyan országokat, amelyek először vesznek részt az eseményen. Az idén Albánia és Kanada lesz az „első bálos” a Túlit Péter-emlékver- senyen, amelynek fővédnökei: Gallov Rezső, az OTSH elnöke, dr. Aján Tamás, a MOB főtitkára, dr. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ alelnöke, dr. Balog László, a Megyei Közgyűlés alelnöke, Ficsor József, Kiskunfélegyháza és Tóth Zoltán, Kiskunhalas polgármestere. A rangos eseményt meglátogatja a Nemzetközi Torna Szövetség és az Európai Torna Szövetség képviselője. A verseny kiemelkedő hírességei lesznek azok, akik kiskorukban Halason kezdték nemzetközi sportpályafutásukat, így például Borkai Zsolt, Gu- czoghy György, Supola Zoltán, Fajkusz Csaba, Csollány Szilveszter, Hegyes Csaba és Alexander Selk. A vendégek között ott lesznek Túlit Péter olimpikon tanítványai: Keszthelyi Rudolf, Lelkes András, Varga Lajos, Zsivóczky Gyula. A versenyre a következő országok küldik el kis tornászaikat: Albánia, Anglia, Argentína, Csehország. Dánia, Finnország, Hollandia, India, Izrael, Kanada, Németország, Portugália, Svájc, Svédország, Dél-afrikai Unió, Horvátország, Szlovákia, Szlovénia, Románia. A verseny 9 órakor a fiatalabb 3 korosztály vetélkedésével kezdődik, majd 14 órától az idősebbek küzdelmével folytatódik. Az eseményt ünnepi showműsor zárja. Érdekesnek ígérkezik a névadó volt tanítványainak találkozója is. Erre az eseményre minden volt Tu- lit-tanítványt szeretettel látnak a szervezők. Adócsaló játékos Adócsalás miatt emeltek vádat az amerikai San Francisco Giants baseballcsapatában játszó Darryl Strawberry ellen. A játékos a hírek szerint több mint 500 ezer dolláros bevételének adóhátralékával tartozik. Büntetődobó verseny Az Univer KSC NB I-es női ■ kosárlabda-szakosztálya amatőr büntetődobó versenyt rendez. A négy selejtezőre az alapbajnokság négy hazai mérkőzésének szünetében kerül sor. A versenyben 3 fős közép- iskolás csapatok indulnak, a győztesek a rájátszásban mérkőznek a végső sikerért. A legjobb golfozó A profi golfozók szövetsége Nick Price-t választotta meg az év legjobbjának. Az amerikai sportoló ezzel ismételt; tavaly is ő volt a „leg”. Idén aratott öt tomagyőzelme másfél millió dolláros bevételt jelentett. Tapsifüles Kupa A Kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskolában december 14. és 15-én délután 14.30-tól rendezik meg a Tapsifüles Kupa terematlétikai versenyt, amelyen alsó tagozatos diákok vesznek részt. Kényszerpihenő Dino Radja, az amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) érdekelt Boston Celtics ex-jugoszláv kiválósága kezét törte a New York Knicks elleni találkozón. A játékosra 4 hetes kényszerpihenő vár. Kötelező az indulás Szombaton 15 órától a szolnoki Olaj-sportcsarnokban kerül sor az országos aerobic-bajnok- ságra. A versenyen minden válogatottnak kötelező az indulás, így a nézők testközelből tekinthetik meg többek között Simkó Andrea (a világranglista 5. helyezettje), Kőszegi Viktória, Tatár Ákos produkcióját. Olympos hendikep Az idei év utolsó Olympos hendikepjét rendezik meg vasárnap 10 órától a kecskeméti széktói szabadidőközpontban. A hat kilométeres futásra minden érdeklődőt várnak. Mélyponton a Honvéd A hétközi fordulóban Budafokon játszott NB I. B-csopor- tos férfi kosárlabda-mérkőzést a Honvéd Bajai SE TK csapata, de a meccs nem hozott sikert. A hazaiak 86-77-re győztek. Ezzel a sorozatban negyedik vereséggel a Honvéd már a 10. helyre esett vissza. Innen az utolsó helyig csak két megálló van. Vasárnap 17.30-kor hazai pályán a Malév OCC következik. A bajaiak mélyponton vannak, az út csak felfelé vezethet. Csapatbajnoki döntő A ceglédi sportcsarnokban rendezik meg szombaton az NB I-es súlyemelő csapatbajnokság döntőjét. A versenyen indulnak a Nervus-KSC erős emberei is. Kellemes karácsonyt kíván a Westel 900 GSM! S hogy az ünnep még kellemesebb legyen, ahhoz mi is szeretnénk hozzájárulni. Akik tőlünk vásárolták, vagy december 51-ig nálunk vásárolják meg a mobiltelefont, az előfizetői kártyát és az autóbeszerelési csomagot, azoknak partnereinknél ingyenesen szereljük be a GSM készüléket a gépkocsijukba. Ezt a számlát mi álljuk, ez a mi karácsonyi ajándékunk. Kérjük, ne feledje magával hozni a készülék eladási számláját és jótállási jegyét! Karácsonyi információs szolgálatunk a nap bármely órájában rendelkezésére áll a 265-9545 vagy a (06 -50) 30-9545 telefonszámokon. Szeretettel várjuk hétfőtől péntekig 9-17:50 óráig, szombaton 9 és 14 óra között Kecskeméten, a Kossuth tér 5. alatt! Decemberben mintaboltunk ünnepi nyitvatartással várja az érdeklődőket. Ha bármilyen kérdése van, kérjük hívja a ( 06-76) 485-550-as telefonszámot! W s t e I 9 0 0 GSM I a t k