Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-01 / 283. szám
1994. december Icsütörtök Labdarúgás 13. oldal SZARVASHIBÁT VÉTETT A KECSKE Elmaradt a győzelem Bállá Lászlót (balról) akadályozza a szarvasi védő. Tavalyi elsőéves NB Il-es szereplése alkalmával a Tisza- kécskei FC labdarúgócsapata alaposan meglepte erőtől duzzadó játékával, a Keleti csoport mezőnyét. És ha néhány játékos lába nem remeg meg a döntő pillanatokban, akkor még az NB I-be jutás lehetőségét biztosító osztályozós helyet is elcsíphette volna. Az új bajnoki évben is elérhető közelségbe került számukra a feljutás lehetősége. De az eddig lejátszott mérkőzések azt bizonyították, hogy a csapat a kilúzött tét nagyságát nem volt képes elviselni. A tisza- vasvári mérkőzés óta egymást érték a kudarcok, így aztán még a dobogóra jutás is csak vágyálom marad. Az őszi szezonzárás utolsó fordulója előtt Szarvason nagy volt a fogadkozás a játékosok között, hogy egy szép győzelemmel visszaadják a reményt az őket nagy számban elkísérő szurkolóknak. A mérkőzés után viszont megint csalódniuk kellett a csapatban bízóknak, mert a már megnyert találkozót sikerült döntetlenre játszani. Talán lehetne mentséget keresni arra, hogy a hazaiak egyenlítő góljánál Kulcsárt jókora lesről engedte el Cserna partjelző, de nem érdemes ezzel foglalkozni. Hiszen közel egy órán át emberelőnyben játszott a Kécske, a kiállított két szarvasi játékos jóvoltából. És ez idő alatt bőven lett volna - mint ahogyan volt is - alkalmuk Csekééknek a gólszerzésre. De miután sorra elkönnyelműsködték a helyzeteket, csak saját magukat okolhatják az újabb kudarcért. Vagyis az elmúlt hétvégi „szarvashibáért...” Tavasszal innen folytatják A labdarúgó megyei III. osztály Déli csoportjában a felnőttek már néhány héttel ezelőtt befejezték az őszi pontvadászatot. A serdülők tovább gyűjtögették a pontokat, a hét végén játszották az utolsó fordulót. Őszi bajnok a Bajai FC I. csapata 34 ponttal, második helyen a Baja- szentistván (33), harmadikon pedig a Tompa (30) együttese végzett. Érdekesség, hogy a tavalyi bajnok Jánoshalma csak a tabella második felében foglal helyet, míg az elmúlt bajnokságban gyengén szereplő Baja- szentistván gárdája a dobogó második fokára tornázta fel magát. A bronzcsapatot jutalmazták A Svenska Dagbladet című svéd napilap az északi országban nagy elismerésnek számító sportemlékéremmel jutalmazta a labdarúgó-világbajnokságról bronzéremmel hazatért válogatott játékosait és edzőit. Az 1958-as stockholmi világbajnokságon nyert ezüstéremhez képest is lényegesen nagyobb teljesítményt ért el a svéd közvélemény szerint Tommy Svensson szövetségi k ipitány együttese az Egyesült Államokban. A bronzérmes csapat tagjait nemzeti hősnek kijáró tisztelettel fogadták, amikor hazaértek a tengerentúlról, és ezek után egyértelmű volt, hogy ők érdemlik a Svenska Dagbladet hagyományosan évente adományozott kitüntetését.- Sportoló nem is kaphat nagyobb kitüntetést itt, Svédországban. Az emlékérmet olyan féltve őrzöm majd életem végéig, mint ahogy a világbajnoki bronzérmemet - mondta a válogatott tagja. Pontos Kamark. Grúz légiósok Németországban A november 16-án rendezett labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők egyik szenzációját Grúzia válogatottja okozta. A volt szovjet tagköztársaság nemzeti tizenegye ugyanis kiütéses, 5-0-ás győzelmet aratott Wales ellen. így alaposan megnőtt a grúz játékosok iránti érdeklődés, aminek egyik jele, hogy a német Tennis Borussia Berlin együttese rögtön három labdarúgót szerződtetett. Revaz Ar- veladze, Kakhi Kacharava és Gela Inalishvili valamennyien tagjai voltak a Wales ellen diadalmaskodó csapatnak. Mexikóba készülnek Terem-labdarúgó torna Lajosmizsén A Nervus Kupáért rendeznek teremlabdarúgó-tornát a lajos- mizsei sportcsarnokban december 3-án. A 10.30-tól sorra kerülő vetélkedőn az MTK, a Siófoki Bányász és az Erzsébeti SMTK lesz a helybeli, megyei I. osztályú csapat ellenfele. A belépés és a büfé díjtalan lesz. Az ünnepélyes eredményhirdetést 16.30-kortartják. Téli Kupa Jánoshalmán November 30-án este fél nyolckor kezdődött Jánoshalmán a hagyományos teremlabdarúgó-torna. Egy-egy csapat tizenkét játékost nevezhetett, amelyből kettő lehet megyei vagy annál magasabb osztályú. A tél egy részét átfogó küzdelemsorozat végén díjazzák a legjobb kapust, a gólkirályt, a legjobb mezőnyjátékost és a legsportszerűbb csapatot is. Egyre biztosabb, hogy lesz december 14-én Mexikó-Ma- gyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés, még pedig Mexikóban. Várhatóan 11-én utazik a messzi földre a nemzeti csapat. Ézzel kapcsolatban Benkö László, az MLSZ elnöke azt mondta, hogy nagyon valószínű ez a barátságos 90 perc, de személy szerint ő még nem látta a szerződést, és persze érdekli az is, hogy a menedzser által kínált fellépti díj megvan-e már.- Elnök úr! Ezek szerint az egyiptomi túra elmarad az idén?-Erre még nem tudok pontos választ adni - hangzott Benkő Lászlónak, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének válasza. - Az afrikai kirándulással kapcsolatos faxüzenetet ismerem, azt láttam, de az egyiptomiak egyszersmind jelezték: még játszanak egy Afrikai Kupa-csatát. Ha emiatt időpont-egyeztetési gond nem lesz egyiptomi részről, akkor lehetséges, hogy Mexikó után még Afrikában is föltűnnek labdarúgóink.- Ismételten visszatérő téma: az ETO FC Győr önhöz fordul azért, hogy járjon közbe hatalmi szóval, magyarán, másítsa meg az MLSZ fegyelmi, majd fellebviteli bizottságának azon döntését, miszerint Bíró kapus jogosulatlan szerepeltetése miatt a győriektől 3 bajnoki pontot elvontak. Mi az ön döntése?-Nem járok közbe. Ha a Bíró-ügyben rosszul mérlegelt annak idején az ETO, akkor annak következményeivel is számolnia kell. TOTÓTANÁCSADÓ A Petőfi Népe totótanácsadója a 48. hétre. Zárójelben a csapatok helyezése. Ezúton is felhívjuk a figyelmet, hogy a 48. heti totó utolsó mérkőzését, a Milan-Reggiana találkozót törölték. Tippjeink: Bundesliga L: 1. Frankfurt (11./-Hamburg (7.) x, 1 2. B. München (5.)-Dresden (15.) 1 3. Karlsruhe (9.)-Bremen (2.) x, 1 4. Leverkusen (8.)-Köln (13.) 1 5. Stuttgart (lO.FMönchen. (3.) x, 1 6. Uerdingen (14.)-Freiburg (4.) x, 1 Olasz A-osztály: 7. Bari (6.)-Foggia (7.) x, 1 8. Cagliari (8.)-Lazio (4.) 2,1 9. Cremonese (12.)-Intem. (10.) x, 2 10. Juventus (2.)-Fiorentina (3.) *,1,2 11. Napoli (15.)-Torino (13.) X 12. Parma (D-Brescia (17.) 1 13. Roma (5.)-Padova (16.) 1 +1 mérkőzés: 14. Milan-Reggiana törölve Deák István magyar állampapír Lakossági Kincstárjegy 1994/11. Legyen mindig elérhető Van olyan megtakarítása, melyet nem konkrét célra gyűjt, tehát nem is tudja, hogy mikor szeretné felhasználni? Van olyan megtakarítása, melynek bármikor mobilizálhatónak kell lennie, de azért a kamatról sem szeretne lemondani? Megtakarított pénzének egy része mindig elérhető lehet, ugyanakkor előnyösen kamatozik. Mindössze a megfelelő befektetésre kell rátalálnia. Ez a Lakossági Kincstárjegy. A Lakossági Kincstárjegy Magyar Állampapír, így visszafizetését és kamatait az állam garantálja. Az Ön követelése nem évül el, bármely értékesítő fiók köteles visszaváltani az Ön Lakossági Kincstárjegyét. A Lakossági Kincstárjegy folyamatosan kapható az alábbi forgalmazóknál: Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. 1052 Budapest Deák F. u. 5. Tel.: 1-266-2251 (vezető forgalmazó) • Budapest Bank Rt. Kecskemét, Dobó krt. 13-15., Kiskőrös • Coopturist Rt. Kecskemét, Kéttemplom köz 9-11. (a New York Bróker Budapest Kft. ügynökeként) • MNB Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága Kecskemét, Szabadság tér 1. • OTP Bank Rt. Kecskemét, Baja, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Bácsalmás, Izsák, Jánoshalma, Kecel, Kiskunmajsa, Kunszentmikós, Mélykút, Soltvadkert, Tiszakécske, Hajós 2-5^ A’ K.^«y A Lakossági Kincstárjegy 1994/11. 1 éves futamidejű állampapír, amely azonban bármikor visszaváltható. A kamat mértéke a visszaváltás időpontjától függ: 0- 60 napig évi 0% 61- 90 napig évi 12% 91-180 napig évi 14% 181-270 napig évi 23% 271-364 napig évi 23,5% 365. napon évi 24% Ha tehát szeretné pénzét egyszerűen, rövid távon is jó hozamra befektetni, válasszon egy rugalmas megoldást. B