Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-09 / 290. szám
6. oldal Tudománytörténet 1994. december 9., péntek AMI A HIVATALOS KRÓNIKÁKBÓL EDDIG KIMARADT Alfred Nobel, a 99 évvel ezelőtt, 1895. november 27-én lezárt végrendeletében így utasította a tekintélyes vagyon kezelőit: „Hagyatékom gondnokai által biztosított értékpapírokban elhelyezett tőkém alapot képvisel majd, amelynek kamatai azok számára osztassanak fel, akik az elmúlt esztendőben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hajtották...,, Az alapítványtevő halálának évfordulóján, december 10-én adják a díjakat 1901 óta - néhány háborús év kivételével - folyamatosan. Az emberiség jótevőinek elismerése természetesen tekintélyes összegű pénzzel is jár. A Nobel-vagy on a végrendelet idején 50 millió svéd korona volt, azóta ennek a kamataiból fizetik a díjakat. Mivel a kamatok változnak, az összeg sem állandó, átlagosan 160 ezer svéd koronát tett ki. Bár számos No- bel-díjast elfelejtett már az utókor, az évkönyvek azonban számon tartják azokat, akiket annak idején a leginkább érdemesnek ítéltek a kölönféle bizottságok. Az irodalom azonban arról is beszámol, hogy voltak elhibázott, sőt igazságtalan döntések is. íme néhány esélyes, akikre a Nobel-díjnak csak az árnyéka esett. Akitől ellopták a dicsőséget A fizikai Nobel-díjat 1909-ben egy német: K. F. Braun és egy olasz: G. Marconi kapta. Az utóbbi neve összekapcsolódott a rádió feltalálásával - a díjat a vezeték nélküli távíróért adták —, de az már csak hírlapi szenzáció lehetett, hogy egy horvát tudós, Nikola Tesla 1916-ban pert indított Marconi ellen. Azt bizonygatta, hogy érdemtelenül tekintik a rádió felfedezőjének. A sors különös iróniája, hogy a teljes peranyagot 1943-ban hozták nyilvánosságra és a bíróság Teslának adott igazat! A tudós, vagy helyesen a felperes pedig még abban az esztendőben meghalt - mindenkitől elfeledve, szegényen. Peres üggyé vált az 1959-ben adott elismerés is - O. Chamberlin és E. Segre megosztva kapta a fizikai díjat. Az utóbbit, az olasz Segrét ezúttal egy honfitársa perelte. Azt állította, hogy voltaképpen az ő kísérleteit használta a későbbi No- bel-díjas, azokkal jutott eredményre. Ezért 150 ezer dollár fájdalomdíjat követelt. Az ő esete kiválóan jelzi a kulisszák mögötti tevékenységet. Picci- oni keresetének nem adott helyt a bíróság, mondván, hogy későn jelentkezett a követeléssel. De miért késett, ha biztos volt a dolgában? Mi több, amikor tudományos körökben is szóbeszéd volt, hogy az érdem oroszlánrésze az övé? Nos, azért, mert Segre - tehát a díjazott - amerikai barátai megígérték, hogy őt külön fogják jelölni a Nobel-díjra. S miután az idő telt, ő pedig rádöbbent, hogy az ígéret csupán mellébeszélés, perelt. Elkésett vele. Két versengő közül a harmadik az igazi? A mélyütések, az asztal alatti bokán rúgások sem ismeretlenek a pénzért és az elismerésért vívott küzdelemben. Az 1906-ban kiadott orvosi No- bel-díj két kitüntetettje, C. Cogli és s. Ramon y Cajal any- nyira utálták egymást, hogy szót sem váltottak. Mint ahogy ferdén nézett egymásra a stockholmi reflektorok fényében 1913-ban F. G. Banting és J. R. Macleod, noha nem voltak nyelvi problémáik, lévén mindketten kanadaiak. De mindegyik állította, hogy a másik nem jogosult a díjra. A történet meglepő fordulata: az orvostudósok szerint egy harmadik kanadainak kellett volna adni az inzulin felfedezéséért járó díjat. Vagy legalábbis közük lett volna a helye. C. Best- ről azonban tudomást sem vett a bizottság... A tbc leküzdésében döntő szerepet játszó sztreptomici- nért 1952-bem S. Waksman, orosz származású amerikai tudós vehette át a díjat. Minthogy a kísérleteket csoportban végezték, őt is beperelte az egyik tanítványa. A Schatznak azonban nem volt szerencséje, annyit ért el, hogy magára haragította a tudományos világot. Vitathatatlan jelentőségű az öröklődésben meghatározó genetikai kód, a DNS kettős spiráljának felfedezése. Ezt 1962-ben jutalmazták Nobel-díjjal; F. Crick, J. Wartson és M Wilkins érdemét nem is vitatták, csupán azt jegyezték meg, akik közelebbről is betekinthettek a felfedezés folyamatába, hogy még két kutatónak legalább annyi érdeme volt, mint a díjazottnak. Egy asszony, Rosalinde Franklin vizsgálatai anyagát adta át ugyanis Watson a kutatótársnak, Wilkins- nek s ennek alapján ismerték fel az úgynevezett kettős spirált. A hála? Watson a lehető legrosszabb színben tüntette fel önéletrajzában Franklin asszonyt. Díj - melléfogásért is Nem mentes a melléfogástól sem az eltelt kilenc évtized. A sort az 1903. évi orvosi Nobel-díjjal kezdték. N. R. Fin- sen dán anatómus fototerápiás kúrájáról ugyanis kiderült, hogy sarlatán gyógymód, semmire sem jó. Az 1927-ben hozott döntésről pedig azt állapíthatta meg az utókor, hogy az osztrák J. Wagner-Jauregg- nek, a hüdéses elmebaj maláriaoltással való kezelésért adott díjjal nem a gyógyítást, hanem a szenvedést tüntették ki. A doktor ugyanis melléfogott... Ezek az esetek bármennyire is kirívóan, nem csökkentik a Nobel-díj értékét és jelentőségét. Legfeljebb azt bizonyítják, hogy a tudomány berkeiben is olyan emberek döntenek a kiemelkedő teljesítmények megítélésében, akik maguk sem tévedhetetlenek. Vagy mert a kutatás terén is harc folyik és a harcban nehéz semlegesnek maradni... Mintha őket is igazolná a december 10-én kiállított csekkhez mellékelt Nobel-emléké- rem latin felirata: „Inventas vitám iuvat excoluisse per ar- tes.” Szép dolog az életet találékony művészetekkel nemesíteni... B. V. AHOGYAN EGY RÉGI SZAKEMBER LÁTJA Amikor még a vasúttársaság gazdaságosan üzemelt Vasutas családból származom, így mintegy hatvanéves történetét ismerem a vasút üzemeltetésének. Mint aktív dolgozó harminchat évet töltöttem a vasút szolgálatában. Miután édesapám nyugdíjba ment, mint' érettségizett napidíjas kezdtem a „szakmát”. Pályakezdésem időszakában- igaz, hogy már háború volt- a jelenlegi vezérigazgatóság és a jelenlegi vasútigazgatósá- gokon dolgozók létszáma a mainak mintegy hét-tíz százaléka volt. Ezen időszakban és ezt követően is - a háború befejeztével - a vasúti üzemeltetés költségeinek nagy hányadát az állam viselte. A háború után - akárcsak korábban - lakossági juttatásként rendszeresítve volt a harminchárom százalékos kedvezményű gócponti menettérti jegy a személyvonatokra. Ez lehetőséget adott a lakosságnak arra, hogy a városokba való utazáshoz, a piaci áruk eladásához, vásárlásokhoz minél kedvezőbb és utaslétszámot növelő hatást biztosítson. A termelők és a vásárlók részére ez nagy jelentőséggel bírt (pl. kínálatnövelő, választékosság stb.). A gócponti menettérti jegy (33 százalékos kedvezmény) mellett a zöldség, gyümölcs szállítására kedvezményes, „zöldvevényes” árudíjtételek voltak rendszeresítve, így a személyvonatokkal utazó termelők vagy vásárlók olcsón szállíthatták a termékeiket a piacokra, vagy az ott vásároltakat a lakhelyükre. Egy-egy piaci napon az egyes településre utazók nagy létszáma - a gócponti menettérti jegy válthatósága mellett - telítetté tette a személyvonatokat. Ma már ezen üzletszerű gyakorlat feledésbe merült. Voltak úgynevezett „filléres” különvonatok, amelyek esetenként a betervezett vonatok számát túlhaladták, és második, harmadik vonatnak a közlekedtetését tették szükségessé. Ezek a „filléres” vonatok egy-egy katolikus búcsújáró helyre, egy-egy nagyobb országos rendezvényre (pl. Nemzetközi Vásár) szállították az érdeklődő polgárokat. Részvételi ár általában az önköltségi ár tíz-tizenöt százaléka volt. Ez az utazási ár függetlenítve volt a rendes menetjegy árától. A mellékvonalakon közlekedő személyvonatok is zsúfoltak voltak az említett gócponti menettérti jegy kedvezményeinek biztosítása mellett. Akkor, azaz évtizedekkel ezelőtt még nem gondoltunk arra, hogy például a bugaci keskeny nyomtávú kisvasúira a kedvezményes gócponti menettérti jegy helyett gyorsvonat menetjegyet fog árusítani a MÁV. Ugyanez vonatkozik a gazdaságosan üzemeltetett vasút idején az áruszállításra is. Üzletpolitikai, kereskedői politikát alkalmazva kocsiállási díj megfizetésére sem köteleztük a vagonban szállító üzletfeleket, tehát arra, hogy ha szombat déltől hétfő reggelig nem rakja ki az árukat, úgy bírságolva lesz. Vagyis nem volt ezen időszakban és ünnepnapokon rakodási kényszer. Az áruszállítási díj emlékezetem szerint 13-16 díjtételben volt meghatározva, a vasút mindig a kedvezőbb díjtételt alkalmazta, főleg a tömegáru szállításánál. Flatárállomásokon a reexpe- diálást is vállalta a vasút a tranzitforgalomban, így lehetőség nyílott arra is, hogy a szállítóknak (nemzetközi szállítmányozóknak) kedvező feltételeket biztosítsunk. Mintegy 25-30 évvel korábban a vasút vezetése foglalkozott azzal is, hogy az áruszállításnál bevezeti a „háztól házig” forgalmat. Tervek között szerepelt, hogy a fel- és az elfuvarozást a vasútra-vasútról is elvállalja a vállalat, valamint még a rakodást is. Az elgondolásban szerepelt az is, hogy ezt együttes vállalkozásban, illetve megállapodással végzi a vasút a Volánnal. Háttérgondolatban szerepelt az is, hogy mind a személyszállításra, mind az áruszállításra a MÁV közös szervezetet hoz majd létre. Ebben az esetben a gazdaságosság kapott volna főszerepet a szállítási mód megválasztásánál. Mindez és az egykori gazdaságosság elmaradt, és kialakult az a helyzet, amely manapság jellemzi a vasúti szállítmányozás és utaztatás helyzetét. Miklós László nyugd. MÁV-főtanácsos Szabad Demokraták Szövetsége Jelöltjeink a megyei közgyűlésbe 10 Török Gusztáv Andor polgármester Kalocsa Kiss Kálmán Tibor az SZDSZ területi szervezője Kiskunfélegyháza .000 lakos feletti településeken 5. LISTA Vas Benő dr. Fekete Lászlóné alpolgármester településüzemeltetési vezető Kiskunhalas Jánoshalma Kőtörő Miklós 10.000 lakos alatti településeken 7. LISTA a megyei közgyűlés elnöke Kecskemét Deák István a TSZKER igazgatója Kecskemét Vajda Zoltán az SZDSZ területi szervezője Baja Berkecz László polgármester Soltvadkert Schön Ferenc polgármester Hajós MENJÜNK EGYÜTT TOVÁBB (Fizetett választási hirdetés.) (35099) Egy század vitatott Nobel-díjasai
