Petőfi Népe, 1994. november (49. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-30 / 282. szám
10. oldal Tisztelt Szerkesztőség! 1994. november 30., szerda OLVASÓSZOLGÁLAT Kedvezmények előfizetőknek Új szállodás játékot indítunk december 1-jétől, melyet ezúttal a Magyarország nyugati részének egyik leglátványosabb kirándulóhelyén, a Sopronihegységben található Lővér Hotellal közösen hirdettünk meg. A részvételi szabályokat már jól ismerik olvasóink: egyszerre kell beküldeni szerkesztőségünkbe a szálloda közeli napokban megjelenő 3 emblémáját. A nyertes a mesés környezetben teljes ellátással üdülhet partnerével egy hétvégén (pénteken vacsorától vasárnap ebédig). Korábbi hoteljátékunk vendéglátója, a Galyatető Nagyszálló felajánlotta olvasóinknak, hogy mindenkit, aki részt vett a népszerű játékban, 10 százalék kedvezményben részesít a szállodadíjból. A Galyatető Nagyszálló telefonszáma: 37/376-011. Érdeklődnek olvasóink, milyen kedvezményt kápnak lapunk előfizetői? Már az egyhavi előfizetési díj is olcsóbb, mint ha naponta megvásárolják a Petőfi Népét, ugyanis előfizetőink három lapszámot ingyen kapnak. Negyedévi megrendelés esetén még nagyobb a megtakarítás: 12 újság ára (234 Ft). A fél évre előfizetők kedvezménye 526 Ft. S még egy jó hír. Nem emeljük az újság árát! Dacolva a papírárak, az energia- és egyéb áremelésekkel, a Petőfi Népe ára januártól változatlan. Tavaly is megkérdezték olvasóink, s most, az ünnepek közeledtével ismét érdeklődnek: hogyan ajándékozhatnak Petőfi Népe-előfizetést szeretteiknek? Nagyon praktikus a- jándék, hiszen aki kapja, mindennap az ajándékozóra gondol. Olvasószolgálatunk örömmel fogadja és teljesíti az ilyen kéréseket. Ügynökségeink és kézbesítőink is rendelkezésre állnak. Ajándékozzanak Petőfi Népét! Olvasószolgálatunk címe: Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 76/481-391. Segítsenek! Régóta olvasom a Petőfi Népét, de sajnos, nagyon kevés a nyugdíjam, 7 304 Ft. Mire mindent kifizetek, alig marad kenyérre. Ráadásul cukorbeteg vagyok, csigolyatörésem volt, járni nem tudok. Egyetlen szórakozásom 78 évesen a Petőfi Népe olvasása. Ezért kérem, ha lehet, segítsenek hozzá ingyen az újsághoz. Berta Istvánná, Kecskemét, Tél u. 9/A. (Bertáné asszony kérését tehetősebb olvasóink figyelmébe ajánljuk. Örülnénk, ha segítőre - segítőkre - találna. A szerk.) CSAK AZ IGAZAMAT KERESTEM Kérdezem: pofátlan voltam-e? Dunavecsén születtem 38 évvel ezelőtt, s a mai napig ott élek. Már a dédszüleim is tősgyökeres vecsei, 6-7 hold földön gazdálkodó emberek voltak. Ez az állapot az 1959-es tagosítással véget ért. Hosszú, 33 évi várakozás után végre megkezdődött a kárpótlás. Árverés után sikerült is földhöz jutnom. Ezzel egy időben a termelőszövetkezeti üzletrészeket is elkezdték rendezni. Kívülállók vagyunk, anyám és én is, de az örökség akkor is jár, ha adósság, s akkor is, ha haszon. Anyám megkapta az értesítést ma egy hete, melyben az áll, hogy üzletrészét a társaságból megvásárolnák, ha eladja, tízszázalékos áron. Az én részemről nem jött papír napokig. Hát vettem a bátorságot, és november 15-én 11 óra körül bementem a termelőszövetkezeti irodába érdeklődni. Szóról szóra a következő történt. Illedelmesen bekopogtam. A tsz-elnök és a főkönyvelő fogadott. Mondtam, hogy az üzletrészem ügyében jöttem ide. Az elnök hellyel kínált. Közöltem, anyám papírját hoztam, de egyben érdeklődnék az én részemről is. Mindjárt jön az adminisztrátor és megnézi, válaszolta, s közben megkérdezte, el akarom-e adni? Erre azt találtam mondani, hogy ki az a hülye, aki odaadja 10 százalékért. Megtartom és ha esetleg kiadásra kerül valamikor, akkor értékesítem. Erre az elnök, mintha kicserélődött volna, kérdőre vont, hogy hol dolgozok én? Mondtam, a Dunai Vasműben. Mire azt kérdezte, mekkora üzletrészem van a vasműben? A válaszom: semmi. Akkor kérjem onnan a részemet, mondta. De nekem ott nincs, válaszoltam, csak itt van. Az elnök szinte felcsattant és szó szerint ezt vágta a fejemhez: Az a baj, hogy ott dolgozik és ide pofát- lankodik üzletrészért. Elborultam a méregtől és szerencsére azt mondtam neki, hogy a vasmű nem vett el semmimet, mint a téesz, ugyanis az őseim földjét 33 évig birtokolták. Végül is csekély üzletrészünket (az enyém 49 900, az anyámé 103 000 forint) az adminisztrátornál percek múlva átvehettem, mert készen, rendben voltak a papírok. Hát kérdezem én a Tisztelt Szerkesztőséget, pofátlan voltam-e, mert kerestem az igazam, mert éltem az törvény adta lehetőséggel, vagy azért, mert 10 százalékért nem adtam el egyikőnk részét sem? Elég szomorú, hogy az ember 38 éves fejjel a saját falujában ezt kapja egy Dunaszent- györgyről odatelepült szövetkezeti vezetőtől. Kérem, közöljék levelem, hiszen lehet, hogy rajtam kívül még sokan részesülnek ilyen „kellemes” fogadtatásban, miközben az igazukat keresik. Tisztelettel: Szórádi József, Dunavecse, Mártírok útja 14/A. (Tisztelt Szórádi Úr! Őszintén megértjük felháborodását az ilyen hangnem miatt. Abban már csak reménykedhetünk, önnel együtt, hogy ez volt az utolsó durva eset földügyben, s nemcsak Dunavecsén és Bács- Kiskunban, hanem széles e kis hazánkban is. A szerk.) Durva beavatkozás Kedves Petőfi Népe Szerkesztősége! Megdöbbenéssel olvastam lapjuk csütörtöki és pénteki számában a MÁV terveiről. Vonalak szűnnének még, dolgozók válnának munkanélkülivé. Eltűnne életünkből - sok helyen - egy nagyon is hozzánk tartozó, velünk együtt élő utazási eszköz, a vonat. Édesapám, édesanyám, nagyapám, nagybátyáim vasutasok voltak. Én már nem dolgoztam a MÁV-nál, de szívemben, lelkemben vasutas maradtam. Utaztam már autóval, busszal, de ha tehettem, mindig vonaton utaztam és utazom. Sajnos, most már egyre kevesebbet, mivel 70 éves vagyok, de még most is, ha utazom, boldog örömmel várom az állomásokat. Várom, amikor a vonat befut az állomásra, várom az állomás dolgozóinak fogadását, majd a szerelvény útjára bo- csájtását. Nem tudom elképzelni, hogy ne lehetne keresni és találni olyan megoldást, amellyel csonkítás nélkül megoldódna a probléma. Mindig azt hallottam, a vasúthálózat az ország vérkeringését jelenti. Szükségszerű-e ebbe ilyen durván beleavatkozni? Úgy tudom, a sokat csodált Európában is vannak vasutak, mellék- és főútvonalakkal, és biztosan vannak utasaik is. Úgy érzem, nálunk is sok embernek szükségszerű a vonaton való utazás, s vannak olyanok is, akik szívesebben utaznak vasúton... Nékám Ervinné, Baja, Attila u. 2. II. I. A beteg is ember Hl Az épület külső képe, ahol betegként megjelentem, nem éppen bizalomkeltő. A kórház gazdasági kapubejárója mellett drótkerítéssel körülhatárolt, század eleji épület nyomott tetőzetével nem kelt a betegben igazi gyógyító képzetet. Ezen az osztályon majdnem állandó jelleggel „telt ház” van. Az itt kezelt betegek zömének állapota szomorú látvány. Legtöbbje családi körülmények között teljeskörű ápolásban nem részesíthető. Állapotuk állandó gondoskodást igényel, amit a munkavállaló családtagok csak erejükön felül tudnának vállalni. A nehéz körülmények feloldását, a súlyos betegek gyógyítását végzik a bajai kórház szélén lévő osztály orvosai a többi segítőtárssal. A gyógyszeres kezelés mellett gyógyító munkájuk szerves része a meleg emberi szó, a betegekkel való beszélgetés, hogy hitet adjanak nekik a gyógyuláshoz, ahhoz, hogy ők is meg akarjanak gyógyulni. Valamennyi ott kezelt beteg nevében kívánom, hogy további gyógyító munkájuk legyen sikeres, ha lehet, a jelenleginél sokkal korszerűbb körülmények között. Hiszen a beteg is ember... N. S., bajai nyugdíjas Nem a Marsról jöttek Amikor elolvastam a november 23-ai lapszámban a Netán a Marsról jöttek? című olvasói levelet, úgy éreztem, fel kell világosítani az álláskeresőket. Nagyon sok olyan hirdetés je- ■ lenik meg, amelyek feladói üzletkötőket keresnek. Milyen célra? Ezt néha közük, néha nem. Ha kereskedelmi cég keres munkatársat (betanítással, átképzéssel), igen magas nettó jövedelemmel, szinte biztos, hogy ügynöki munkáról van szó. A hirdetésekben leírt kereseti összeg nem fix, s az is biztos, hogy az ilyen munkavállalót nem jelentik be. S hogy mi a munka? Fogj egy hatalmas táskát, vidd be a „céghez”, ott telerakják egy csomó lengyelpiaci szintű áruval és már mehetsz is boltról boltra, hogy eladogasd a cuccot számla nélkül. A kereskedés másik formája: az ismerősök között kell „teríteni” az árut. Csak nagyon elszánt embereknek ajánlom ezeket a munkákat. H. Zs., Kecskemét (Név és cím a szerk.-ben) Ezt kívánja a becsület is A közelmúltban megelégedéssel olvastuk a sajtóban és láttuk a televízióban, hogy az ország vezetői lerótták kegyeletüket a Hadtörténeti Múzeum udvarán lévő második világháborús emlékfalnál. Sokan egy-egy szál virággal és gyertyával emlékeztek az áldozatokra. Minden városban és nagyon sok községben készült emlékmű vagy emléktábla közadakozásból, önkormányzati segítséggel. A kecskeméti áldozatok is megérdemelnék, hogy a Nagytemplom falán elhelyezzék emléktáblájukat. Ezt elvárják a hozzátartozók, a város jóérzésű polgárai és ezt kívánja a becsület is. Az emléktábla elhelyezésére a katolikus egyház és a Műemléki Felügyelőség még 1993-ban megadta az engedélyt. Reméljük, a város leendő képviselő-testülete, a Kecskeméti Lokálpatrióták Egyesülete, a Honvéd Hagyományőrzők Egyesülete, a Doni Szövetség, s több más szervezet és párt is támogatni fogja kérésünket. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének kecskeméti szervezete nevében tisztelettel: Kiss Tibor titkár Kárpótlási jegyre várva Mint régi olvasójuk, az alábbi kéréssel fordulok Önökhöz. A Bács-Kiskun Megyei Kárpótlási Hivatalhoz fordultam kérésemmel, ajánlott levélben, 1994. február 15-én. E kérésemet május 30-án megismételtem. Leveleimre mind a mai napig nem kaptam választ. Az ajánlott levelek feladóvevényeinek fénymásolatát mellékelten küldöm. Kérem, szíveskedjenek segítségemre lenni, hogy jogos kérésemre megkapjam a kárpótlási jegyet. Közbenjárásukat előre megköszönöm. Zsembery Antal, Kelebia, Ady E. u. 188. (Kedves Zsembery Úr! Két lehetőség közül választhattunk: vagy elküldjük levelét a kárpótlási hivatal vezetőjének, vagy közöljük lapunkban. Az utóbbit választottuk, hátha így többen felfigyelnek az ön harmadik - ezúttal hozzánk írt - levelére, amely nem veszett el. A szerk.) Mi lenne velünk...? Megdöbbenve olvastam a Petőfi Népében Szász András riportját a csongrádi menekülttáborról. (Karácsonyváró hontalanok, 1994. nov. 11. A szerk.) Belegondolni is rossz: az ott élők évek óta nem voltak emberi környezetben, a kaszárnyában összezsúfolva, több család egy szobában él. Nem tudnak a hozzátartozóikról, nem kapnak levelet, nincs már, amiért érdemes lenne újrakezdeni... Még jobban megdöbbentem, amikor egy rendelő várójában jól szituált emberektől azt hallottam, nehéz az élet, emelik a gyógyszerek, az energia árát, nem tudják már, mit akar ez a sok politikus, akik lehetővé teszik, hogy ide bejöhessen az a sok menekült, hiszen lassan már nekünk sem lesz, miért adjuk oda másnak... Nem mertem megkérdezni, mi lenne ezekkel a kedves emberekkel, akik tele vannak aggodalommal és panasszal, ha fordítva lenne? Mi lenne, ha a mi házainkat rombolnák le, ha hozzánk nem jutna el az élelmiszersegély, ha nekünk nem lenne ivóvizünk, ha mi látnánk szeretteink elvérzését, ha mi kényszerülnénk menekülésre, ha éheznénk és nem adnának ennünk, szomjúhoznánk és nem adnának innunk, ha ruhátlanok lennénk és nem ruháznának fel, ha idegenek lennénk és nem fogadnának be. Vagy ha csak egy időre beterelnének bennünket egy kaszárnyába, összezsúfolnának más családokkal és az utca embere miránk nézne gyanúsan, minket utálna? Miért nem akarjuk megadni másoknak azt, amit fordított helyzetben tőlük mi is elvárnánk? F. Zs. Kecskemét Mire jó a bírói ítélet? Kénytelen vagyok tollat ragadni a kecskeméti Lánchíd utca 3. számú, harminc családos társasház lakóinak nevében és a nyilvánosság elé tárni bánatunkat, panaszunkat. Ugyanis 1992. március 2-án megállapodtunk Hideg Ferenccel, a Kemszki Bt. tulajdonosával, Kecskemét, Lóverseny utca 27. szám alatti lakossal, hogy a tetőt megjavítja. Ez meg is történt, pontosabban csinált valamit, de utána mindenki és minden ázott a lakásokban, ha esett az eső. Többszöri eredménytelen felszólítás után kénytelenek voltunk bírósághoz fordulni. A bíróság 1994. január 10-én kötelezte Hideg Ferencet, hogy a lakóközösségnek fizessen meg 1 millió 300 ezer forintot, valamint annak évi húsz százalékos kamatát. Hideg úr azonban a mai napig egyetlen fillért sem fizetett. Ezúton kérjük az önök segítségét, hogy mitévők legyünk, mert hozzá akarunk jutni a pénzünkhöz, hogy a beázó tetőt megcsináltassuk, természetesen másvalakivel. Mi, lakók, nagyon jól tudjuk, hogy mit kellene tennünk, de az ember nem lehet bíró a saját ügyében. Kosa Istvánné, Kecskemét, Mészáros Lázár tér 7. Eltitkolták az eladást Két hete közöltük a kerekegyháziak egy csoportjának levelét, melyben a Kossuth Szak- szövetkezet földkiadó bizottságának eljárásaira panaszkodtak. A bizottság válasza múlt szerdán jelent meg, melyre a panaszosok egyike, Komjáthy Lajosné, viszontválaszának közlését kérte. Visszautasítom és megcáfolom a Kossuth földkiadó bizottság november 23-án megjelent, Egyéni döntésről szó sem lehet című levelében leírt megjegyzéseket. Kérdezem: mikor fellebbezhettem volna? 1993-ban a kikért földet és a határozatot megkaptam. így azt elfogadtam, nem fellebbeztem. Aztán 1994 tavaszán jött egy személy, aki szemet vetett jól megmunkált földemre és a kárpótlási árverésen eladták neki. S mindezt - értesítés helyett - eltitkolták. Akkor hogy fellebbezhettem volna? Igazából október 19-én tudtuk meg, hogy mit tettek velünk. Komjáthy Lajosné, Kerekegyháza, Andrássy u. 101. NAPJAINK HUMORÁBÓL Ha ez így megy tovább, az erdőtörvény helyett előbb-utóbb sivatagtörvényt kell hoznunk.
