Petőfi Népe, 1994. november (49. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-03 / 259. szám

hétről hétre TOLVAJT FOGTAK A POLGÁRŐRÖK Akció a lengyelpiacon A lengyelpiac és környéke nem tartozik a legbiztonságo­sabb területek közé a város­ban. Alig akad nap, hogy ne törnének fel kocsit a környé­ken, ne lopnának meg valakit a forgatagban. Vasárnap első ízben a pol­gárőrök is figyelték a piaci rendet, s léptek közbe, amikor galiba támadt a tömegben. Csak annyit láttak, hogy egy jól meg­termett férfi rohan kifelé, nyo­mában többen is, tolvajt kiáltva. Ha már ott voltak, a polgárőrök gyorsan elkapták az illetőt. Ki­derült, hogy a román Palaghi- ciuc Costell a kínai selyemkabá­tok nagy barátja, mivel 11 dara­bot kapott fel belőlük az ázsia­iak standjánál. A rendőrségre már a polgárőrök Trabantjával utazott a 26 éves fiatalember - természetesen nem önszántából.- Várható-e, hogy a polgárő­rök ezentúl gyakrabban „járő- röznek” a lengyelpiacon, vagy a város más részein? - kérdeztük Antal Józseftől, a polgár­őr-egyesület elnökétől.- Várható, hiszen a tévhittel ellentétben nem csak a Széche- nyivárosban tevékenykedünk. Az egyesület tagságának dön­tése értelmében tesszük ezt, s véleményem szerint ha annyi eredménye van a dolognak, hogy egy-egy nap elkapunk egy tolvajt, vagy kocsifeltörőt, már­is megérte kimennünk. Egyéb­ként annak nincs akadálya, hogy a város különböző részein alakuljanak polgárőrcsoportok: a Műkertvárosban már most két csoport működik.- Hány tagja van az egyesü­letnek?- Jelenleg hetvennégy.- Ha jól tudom, pénzük vi­szont nincs.- Sem az önkormányzat, sem a vállalkozók nem támo­gatnak minket, őszintén szólva meglep a közöny, hiszen sokak érdekét szolgálná a tevékenysé­günk. Sok levelet írtunk, néhol még válaszra sem méltatták az egyesületet.- A Robinson-klub körüli botrányok viszont nem csitul­tak. Nemrégiben felvetődött annak lehetősége, hogy a polgárőrök rendszeresen járő- röznének a szórakozóhely kör­nyékén, de ha jól tudom, még­sem teszik ezt. Miért?- A klub vezetői eleinte fel­ajánlottak egy összeget azért, hogy a környék ellenőrzésével elejét vehessük a botrányos je­leneteknek. Azután a tárgyalá­sok során másoktól elhangzott olyan vélemény is, hogy a pol­gárőrök csak pénzt akarnak va­lahonnan. Ezek után úgy dön­töttünk, a tulajdonosok oldják meg a rend megőrzését, ahogy tudják.- Sokan azért nem támogat­ják az egyesületet, mert azt mondják, önöknek nincs joga intézkedni, komolyabb tevé­kenységet folytatni.- Ez sajnos igaz. Sem pén­zünk, sem lehetőségeink nin­csenek. Remélem, hogy a kö­vetkező önkormányzat legalább szóba áll velünk: az előkészü­letben lévő törvény pedig tisz­tázza, mihez van tulajdonkép­pen jogunk. Azt szeretnénk, ha annyi jogkörünk lenne, ami az önkéntes rendőröknek korábban megvolt. Mert ha az orrunk előtt lopnak el valamit, vagy randalíroznak, s még csak fe­lelősségre sem vonhatom az il­letőt, akkor nincs sok értelme az egésznek. Bán János Az elnök szerint kicsinyes támadás volt A megyei önkormányzat vi­lághírű intézménye, a Nemzet­közi Kerámia Stúdió egy 300 ezer forint értékű kerámia ivó­kutat, Pagony Rita művét aján­dékozza a kecskeméti fenntar­tású Gáspár András középiskola új kollégiumának. Hideg Antal alpolgármester készített erről tá­jékoztatót a kecskeméti képvi­selő-testületi ülésre. Ebben azt írta: a kerámiastúdió ezzel a gesztusai kívánja viszonozni, hogy a kecskeméti önkormány­zat kulturális bizottsága idén sem támogatta benyújtott pályá­zatát egyetlen fillérrel sem... Goór Imre, a kulturális bizott­ság elnöke ezt a megjegyzést ki­csinyes támadásnak minősítette az ülésen és visszautasította. Mondván, segítették a stúdiót, házat is kapott a várostól. Hideg Antal érdeklődésünkre elmondta: a házat az East and West kiállításra kapta ideiglene­sen a stúdió, de azt az útszélesí- • Probstner János és Juna Gudvardardóttir a kerekegyházi tés miatt le kellett bontani. kútnál. A stúdió kecskeméti iskolának is felajánlott egy művet. A Búzakalász utcában épül a vásártér • Jövő júniusban költözhetnek az árusok? A kecskeméti képviselő-tes­tület döntése szerint - a gokart­pálya érintetlenül hagyásával - a Búzakalász utca térségében el­kezdődött az új vásártér kialakí­tása. Jelenleg a szennyvízcsa­torna építése folyik és elkészül­tek az aszfaltozott parkolók is. A főbejárat a tervek szerint nem a jelenlegi gokartpálya nyomvo­nalán lesz, hanem az E75-ös út felé több száz méterrel „el­tolva”, így próbálják megvédeni a téesz-lakótelepen élőket a kel­lemetlenségektől. Ez az önkor­mányzati út köti majd össze a Róbert Károly körutat a Búzaka­lász utcával is, de ez a vásártér építésétől függetlenül egy ré­gebbi terv. Első ütemben csak az új piac bejáratától épülne ki a Búzakalász utcáig. Ehhez azon­ban jelentős pénz kellene, hi­szen az Agromix területéből is ki kellene sajátítani a városnak. Kun István vásárigazgató el­mondta: a vásártér építésére az önkormányzattól szeretnének 20 millió forint kamatmentes kölcsönt kapni, a kérésről a kép­viselő-testület dönt majd. A je­lenlegi Zöldfa utcainál jóval na­gyobb lesz az új vásártér: a go­kartpálya nélkül 18 hektáros te­rület áll rendelkezésre. Mint is­meretes, ez már a város tulajdo­nában és a vásárigazgatóság használatában van. Itt kap majd helyet a nagybani zöldség- és gyümölcspiac, az autóvásárok, az országos állat- és kirakodó­Tervezési problémák A tájékoztató az önkormány­zatok képviselő-testületi ülésein a legártatlanabb „műfaj”. Sem­miféle kötelezettséget nem je­lent, el sem kell fogadni, csak tudomásul venni. Kecskemét közgyűlése mégis „lesöpörte” Hideg Antal alpolgármester tá­jékoztatóját az intézmények jövő évi költségvetésének terve­zési problémáiról, vagyis nem vették tudomásul. A tájékoztató arról szólt, hogy több igazgató írásban jelezte rosszallását, hogy a pénzügyi iroda csak két munkanapos határidőt adott ne­kik az 1995-ös előterv elkészíté­sére. Merász polgármester saj­nálatosnak tartotta, hogy az ügy a testület elé került. Szerinte ezek az igazgatók nem rendel­keznek kellő információval. vásárok valamint a ruházati és iparcikkpiac. Ezek Kun István reményei szerint jövő júniusban költöznének át, de munka még utána is lenne bőven az új vásár­tér kialakításával kapcsolatban. Maradnak a pénzügyőrök! Hétfőn írtunk arról az elképzelésről, hogy esetleg Szegedre költözik Kecskemétről a megyei vám- és pénzügyőrség. A problémát megvitató fó­rumon három kecskeméti or­szággyűlési képviselő: dr. Ber- náth Balázs, dr. Brúszel László és Ivanics István is megjelent. Bernáth és Brúszel képviselő parlamenti interpellációt fon­tolgatott az ügyben, de a hírek szerint erről lemondtak. U- gyanis a jelek szerint megol­dódott a probléma. Brúszel képviselő érdeklődésünkre teg­nap elmondta: kedden tárgyalt dr. Arnold Mihállyal, a vám- és pénzügyőrség országos pa­rancsnokával. Arnold Mihály megerősítette, hogy valóban gondolkodtak a kecskeméti me­gyei parancsnokság megszünte­tésén, mint lehetséges korszerű­sítési irányon. Elkezdődött az adatgyűjtés, felmérés és az ügy itt tartott: biztosan még nem volt eldöntve, hogy átszervezik a kecskeméti székhelyű Bács- Kiskun és Jász-Nagykun Szol­nok megyei parancsnokságot. S ezt egyelőre nem is kívánják végrehajtani. A Jászberénytől Hercegszántóig terjedő megyei parancsnokság ugyan hosszabb távon - hasonlóan más parancs­nokságokhoz - átszervezésre szorul. Arnold Mihálynak vi­szont van egy régebbi, átfogó és hosszú távú korszerűsítési el­képzelése is és a remények sze­rint ez fog majd megvalósulni. Ennek az a lényege, hogy a tizenkilenc megyeszékhelyen úgynevezett fővámhivatalok lennének. így kisebb egységek­ben alakulna ki a korszerű, két­szintű igazgatás. M. Gy. Miért gyűjtöttek aláírásokat a mű veserészlegnél? RÖVIDEN # A kecskeméti városházán pénteken 14 órakor adják át a december 11 -ei önkormányzati választás képviselő-, polgár- mester-, valamint a cigány ki­sebbségi képviselőjelölésre vo­natkozó ajánlási iratokat. Az ajánlások gyűjtése november 6-án kezdődhet. • Hideg Antal alpolgármester november 3-6-a között Kecskemét finn testvér- városába, Hyvinkää-ba utazik. Részt vesz az ottani finn-ma­gyar baráti társaság fennállásá­nak 20. évfordulójára rendezett ünnepségeken és megnyitja Bagi Béla képzőművész kiállí­tását. • Újabb nagy értékű ko­csit loptak el Kecskemét belvá­rosából. Október 31-én a hajnali órákban egy osztrák állampol­gárnak tűnt el a 4 millió forintot érő Volkswagen Passatja a Há­rom Gúnár Hotel elől. • Kecs­kemét képviselő-testülete úgy döntött: támogatja dr. Steinmetz Györgyné szakgyógyszerészt a Kőhíd utcai 2. szám alatti, 100 négyzetméteres közforgalmú magángyógyszertár megvalósí­tásában. A támogatás nem pénzügyi, hanem elvi jellegű, az önkormányzati állásfoglalást törvény írja elő. Az oldalt szerkeszti: Mihályka Gyula Számtalan vesebeteg em­bertársunk egyedül annak kö­szönheti életét, hogy léteznek müveseállomások. Itt egy hé­ten legalább kétszer kimossák vérükből a felgyülemlett sa­lakanyagot. Az egészségügy új, az életet jelentő, úgynevezett dializá- Íás-finanszírozási rendszerében az első olyan szolgáltatás, ame­lyet a társadalombiztosítás köz­vetlenül, a magas szakmai és technikai követelmények miatt nem is akármilyen módon fi­nanszíroz. Nem csoda hát, ha komoly világcégek versenyez­nek a hazai és a megyénkbe! i művesepiac felosztásáért is. Kecskemét után Baján, majd Kiskunfélegyházán döntöttek a műveserészleg bérbeadásáról. A legnagyobb - mintegy 300 millió forintos - tételnek a kecskeméti megyei kórház mű- veserészlege bizonyult. Az öt­fős ad hoc bizottság az NNC amerikai-magyar cég mellett döntött. A bérbeadásról dr. Wo­rum Imrével, a megyei nefroló- giai is dializáló osztály főorvo­sával beszélgettünk, aki ugyan nem volt tagja az ad hoc bizott­ságnak, de szakvéleményét még a döntés előtt eljuttatta a kórház orvosigazgatójának.- Hogyan fordulhat elő az, hogy kórházi dolgozók a bete­gektől aláírásokat gyűjtöttek? Azt kérték, hogy álljanak ki egy adott gép mellett?- Én szabadságról érkeztem vissza, amikor az igazgató főor­vos azzal fogadott, hogy kisebb palotaforradalom van az osztá­lyon, mert a dolgozók - elsősor­ban a nővérek - aláírásgyűjtésbe kezdtek az egyik dializáló gépet gyártó cég mellett. Akkor még úgy volt, hogy a kórház önerőből fejleszti a gépparkot. Akkor még nem volt szó privatizációról, csupán arról, hogy a személyzet és a betegek azt kérték: ha gépe­ket szereznek be, akkor azok a kedvelt típusúak legyenek. A probléma áthidalására, s a szá­momra is érthetetlen helyzet tisz­tázására a kórház vezetése érte­kezletet hívott össze. Számomra ott sem derült ki, hogy az akciót ki szervezte meg, bár erre vonat­kozóan vannak elképzeléseim. Az időpontnak ebben az ügyben nagy a jelentősége. Tény, hogy az előnyben részesített gépen rö- videbb idő alatt tudtunk dol­gozni. Ugyanis az a sajátos hely­zet alakult ki, hogy a később ver­senyben lévő két cég gépe állt az osztályon rendszerbe. Ézek egy részét ajándékba kaptuk. Én az aláírásgyűjtésben nem vettem részt, ez számomra is meglepe­tést jelentett.- Ón a főjegyző asszonynak, az ad hoc bizottság vezetőjének írt levelében részletesen leírja a gépek közötti különbséget. Egyértelműen állást foglal az egyik mellett, holott a nemzet­közi szakirodalom szerint éppen az ön szerint kevésbé jónak tar­tott cég műveséje jelenti a csúcstechnikát. Nem lehet, hogy a magasabb szakmai ismerete­ket, több tudást igénylő gép vívta ki a kollektíva ellenszen­vét?- El kell ismerni, hogy a gép csúcstechnikát jelent. Olyan környezetbarát berendezés, ami figyelemre érdemes. Ám a min­dennapi használat során jelent­kező problémádat hiába jelez­tük, a cég képviselői nem tették meg a szükséges intézkedése­ket. Többszöri kérésemre sem tudták kiküszöbölni a minden előzmény nélkül jelentkező üzemzavart. Nem csökkentették le a hősterilizálás idejét. Mindez oda vezetett, hogy több időt kellett töltenünk egy-egy beteg mellett, pedig a vidéki utaztatások miatt az időténye­zőnek munkánkban rendkívül nagy a jelentősége. Végül a bi­zonytalan működés és a hosz- szabb idő miatt nem javasoltam a gépet.- Ha a kisegítő személyzet e- gyetlen tagja sem rendelkezik müvesés szakképesítéssel, s igen magas technikai színvona­lat jelentenek ezek a gépek, ak­kor hogyan állhatták ki egyik vagy másik berendezés mellett?- Csak azt tudom mondani, hogy a kezelés során jelentkező problémákat még a cég fejlesz­tőmérnöke felé is jeleztem, de megnyugtató megoldás nem született.- Szakvéleménye jelentősen befolyásolhatta a bizottság tag­jait. Hiszen az első fordulóban nem volt döntés, patthelyzet alakult ki, ezért a döntéshozók további vizsgálódást határoztak, el. Ilyen' helyzetben egy sza­kértő csak elfogulatlan lehet. Részesítették-e önt valamilyen előnyben? Biztosították-e arról, ha valamelyik cég mellé áll, ön maradhat az osztály vezetője?- Az előnyökről annyit, hogy a portugáliai, legutóbbi szakmai utamat valóban a nyer­tes cég fedezte, s az azt meg­előző berlinihez is volt köze. Ám ez gyakorlat. Ha az ember egy-egy cégtől nagyobb meny- nyiségű gyógyászati eszközt rendel, akkor felajánlják, hogy új gépet adnak, vagy kiutaztat­nak egy konferenciára. Az utóbbit választottam. Mindkét cég biztosított arról, ha a priva­tizációs versenyt ő nyeri el, ak­kor maradhatok a székemben. Az általam szakmailag elma­rasztalt cég esetében nem bíz­tam abban, hogy be is tartják az ígéretüket. Az a gyanúm, mivel a gépek működésével kapcso­latban kellemetlenkedtem, e- lőbb vagy utóbb félreállítottak volna.- Ón eredményként könyveli el, hogy a két cég közül végül a szakvéleményében támogatott nyert? Nem érzi, hogy elfogult­ság miatt esetleg másnak, pél­dául külső szakértőnek kellett volna a gépeket minősítenie?- Örülök annak, hogy a munkatársaim által is kedvelt gépeken dolgozhatok a jövő­ben. A főjegyző asszonynak ki­fejtettem, hogy a magam részé­ről kifogásolom, hogy a bizott­ság személyesen nem hallgatott meg, csupán az írásos szakvé­leményemre volt kíváncsi. Ha meghívnak az ülésre, talán mindenre fény derül. Azt is el­mondhattam volna, ami egy rö­vid jelentésbe nem fér be. Zsiga Ferenc 5

Next

/
Thumbnails
Contents