Petőfi Népe, 1994. november (49. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-28 / 280. szám
10. oldal Sport 1994. november 28., hétfő Sportemberek a megyeházán A Kiskunfélegyházi Credo AC asztalitenisz-csapata a díjjal. Kétszer nyertek a körösi lányok Vujadinovics dob kosárra a debreceni védő mellett. A Bács-Kiskun Megyei Sport- igazgatóság felterjesztése alapján két sportember és egy csapat kapta meg a megyei ön- kormányzat sportdíját. Egyikük Schwarcz Iván. a Bajai Városi Polgármesteri Hivatal sportfelügyelője. Élete, munkája összeforrt a sport, a testnevelés ügyével. Felkészülten, lelkiismeretesen huszonöt éve szolgálja a sportot. Munkáját egyaránt elismerés és tisztelet övezi a testnevelő tanárok, edzők, vezetők és sportolók körében. Tevékenysége nemcsak Bajára és vonzáskörzetére terjed ki, hanem országos és nemzetközi események szervezésében is közreműködik. A másik kitüntetett Kovács Gergely, a Bács-Kiskun Me/ Értékes pontok DUTÉP SC KECSKEMÉT- GÁZLÁNG SE 8:4 NB I-es sakkcsapatmérkőzés, Kecskemét. A táblánkénti eredmények (elöl a kecskemétiek): Grószpé- ter-Fogarasi döntetlen, Csom- Vadász 1:0, Gyimesi-Sárosi 0:1, Siklósi-Szurovszky 1:0, Bjerring-Máté d., Mészáros Gy-Forgács I. d., dr. Erdélyi- Tornai 1:0, Mann-Bauer 1:0, Brandics-Vikó 0:1, Szakol- czai-Baranyai I. 1:0, Turzó- Baranyai L. 1:0, Csizmadia- Tóth d. A jó középcsapatnak számító hajdúszoboszlóiak ellen értékes győzelmet aratott a kecskeméti együttes. Kurlovics új csúcsa Egyetlen kategória, a plusz 108 kilós súlycsoportba tartozó férfiak küzdelmei maradtak vasárnapra, az isztambuli súlyemelő-világbajnokság befejező napjára. Az Abdi Ipekci sportcsarnokban a kíváncsiak az ólomsúlyú óriások vetélkedőjében világcsúcsoknak tapsolhattak. A nagy visszatérő, a kétszeres olimpiai bajnok ukrán Alekszandr Kurlovics már az első fogásnemben kétszer is módosította a világ korábbi legjobb eredményét: előbb fél kilót javított a szeptemberi Világ Kupa-gálán felállított 202,5 kg-os saját rekordján, majd újabb sikeres gyakorlatával 205 kg-ra emelte a szakítás világcsúcsát. A férfiak 108 kg-os versenyében az ukrán Timur Tajmazov három világrekord felállításával utasította maga mögé ellenfeleit. A szakításban 200, a lökésben 235,5, az összetettben pedig 435 kg-ra módosította a világcsúcsot. gyei Atlétikai Szövetség főtitkára. Kecskeméten született, az atlétikát űzte versenyszerűen. Sportpályafutása befejezését követően, 1951-től folyamatosan a szövetség főtitkára. Szervezőkészségének és lelkesedésének köszönhetően fejlődött fel a megyei atlétika, szerveződtek az iskolai csapatok, egyesületi szakosztályok. Legfontosabb feladatának mindig az utánpótlás-nevelést tartotta. Az elmúlt két év legeredményesebb megyei csapata a sportdíj harmadik kitüntetettje, a Kiskunfélegyházi Credo AC férfi asztalitenisz-gárdája. Kiskunfélegyházán ez a sportág tizennyolcéves múltra tekint vissza. Az asztalitenisz-szakosztály a Szövetkezeti SE kereMagyar szempontból az utolsó versenynap volt a legizgalmasabb a Budapest Sportcsarnokban zajló junior műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon. Utolsóként (24.) került sor a magyarok kedvencére, Czakó Krisztinára. A Budapesti Korcsolyázó Egylet decemberben 16 éves versenyzője Bach d-moll toccata és fúga című darabjára adta elő három és félperces kűrjét. Amint ciánkék, egyrészes ruhájában kifutott a jégre, hatalmas üdvrivalgás fogadta. Lendületesen és jól indult, két triplaugrást is kifogástalanul hajtott végre. Ezek után tében alakult meg 1977-ben, és végigjárva a megyei bajnokságtól kezdve, a nemzeti bajnokság különböző osztályait, 1986-ban került az élvonalba. Ezt követően is folyamatos volt a fejlődés és vidéki csapatként, háromszor egymás után sikerült bajnokságot nyerniük. Az elmúlt évben a BEK-ben elődöntőbe kerültek, a Klubcsapatok Szuper Ligájában pedig a második helyen végeztek. Az együttes tagjai közül Vitsek Iván egyéniben és vegyespárosban 1992-ben, a Varga- Szosznyák páros 1993-ban, Harczi az idén egyéniben nyert magyar bajnokságot. A kitüntetéseket az elmúlt hét végén Kecskeméten, a megyeházán vették át. azonban kétszer rontott, a közönség dermedten figyelte az eseményeket. Bár az összekötő elemek tökéletesek voltak, végül is nyolc triplaugrásából csak öt sikerült hibátlanul. Legnagyobb ellenfele, Irina Szluckaja (15) magyaros ruhában szintén kifogástalan kűrt futott. Bár a csárdás ritmusát tökéletesen érezte, egyetlen hiba mégis becsúszott. Rontását azonnal egy tripla kombinációval hozta helyre, a bíráktól 5,4 és 5,6 közötti pontokat kapott. Ez elég volt az aranyérem megszerzéséhez, az ezüst Jelena Ivanovának jutott. BAJAI BÁCSKA KSETEGÁZ-DEBRECENI Sí 90—94 (38—54) NB I. A-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, Baja, Német Nevelési Központ, 500 néző. Vezette: Král, dr. Valovics. Bajai Bácska KSE: Kovács 17/6, Rétháti 11, Tamás 16/3, Vujadinovics 28/3, Korcsok 2. Csere: Szabó 1, Csátaljay 5/3, Takács 6, Szűcs 4. Edző: Vétek Frigyes. A vendégek kezdtek jobban, s agresszív emberfogásukkal nem tudtak mit kezdeni a hazaiak. Különösen irányítóposzton voltak tehetetlenek. A debreceniek Walke és Tomics révén jól is dobtak, és biztosan vezettek. A Baja centerposzton is gyenge volt. Sajnos a hazaiak erősségének számító hárompontos dobások sem sikerültek. A második játékrészben mindent megpróbált a Bácska. A sok személyi hibával rendelkező védők között Vujadinovics sorra betört és kosarat szerzett. A 35. percben már csak három pont volt a hátrány. A hajrában mindkét oldalon sorra pontozódtak ki az emberek. A vendégek centere, Me- danovics Korcsok mellett belépve szerezte a mindent eldöntő kosarat. Kitűnt: Kovács, Csátaljay, Szűcs, illetve Walke 35/3, Me- danovics 28, Tomics 25/9, Horváth 3/3. CSEPEL-NAGYKŐRÖS 100-75 (54-35) NB I. A-csoportos férfimérkőzés, Csepel, 300 néző. Vezette: dr. Gencsev. Kóthay. Nagykőrös: Maleras 15, Pásztor 27, Vadkerti, Király 19/6, Mihalovics. Csere: Mili- vojsa 5, Szép 5/3, Módra 4. Edző: Guóth Iván. Az első húsz percben az történt, amit a Csepel két amerikai játékosa akart. Remekül szedték a védő lepattanót, főleg Myres, és ebből gyors indításokkal, sorozatban ziccerekkel fejezték be támadásaikat. Ha felállt védelem ellen kellett játszaniuk, akkor Radovicsnál volt a karmesteri pálca, jó labdákat adott társainak és a pontszerzésben is remekelt. Ä tizenhetedik percben zónavédekezésre tért át a Kőrös, de ezzel sem tudott zavart kelteni. A második félidőben folytatódott a Csepel fölénye, a fővárosiak támadásban és védekezésben is a vendégek fölé nőttek. Varga Mátyás edző csapata minden tagját pályára küldte, az utolsó öt percben még a csepeli CEGLÉD-MIZSE KC 30-21 (17-13) NB I/B-s férfimérkőzés: Cegléd, 500 néző. Vezette: Ihász, Ihász. Mizse KC: Rapi- Farkas 5/1, Király 8, Dudás 2, Józsa 3, Vass 3, Szórád. Csere: Herczeg (k), Strupka, Zag, Kőnigh, Szarvas. Edző: Vájná István. Kiállítások: 10, ill. 6 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 1/1. A Mizse KC nem tudta megismételni az utóbbi hetek jó játékát és így biztos hazai győzelem született. A Mizse KC csak az 50. percig tudta szorossá tenni a mérkőzést, majd a végén érvényesült a hazaiak nagyobb tudása. Kitűnt: Kündig 7, Móré 6, Trafkin 6, illetve Herczeg. HC SZARVAS- KLSKUNMAJSA 29-29 (15-13) NBI/B-s férfimérkőzés: Szarvas, 300 néző. Vezette: Ónodi, Zrinszky. Kiskunmajsa: Rubos- Szakács 1, Juhász 7, Vizsnyiczai 10/3, Kiss 1, Újvári 6, Kucsera cseresor is növelni tudta a különbséget. A Nagykőrösből csak Király és Pásztor játéka érte el a közepes szintet. UNIVER KSC- SZOMBATHELY 63-74 (32-43) NB I. A-csoportos női mérkőzés, Kecskemét, 300 néző. Vezette: Simon, Kékesi. Univer KSC: Kovács 15/3, Fück 6, Dugevics 10, Iljasenkó 17/3, Kosjár K. 10. Csere: Sza- bóné, Jáger, Kosjár L., Pasek 5/3, Darida. Edző: Adamik Ferenc. Sok eladott labda és pontatlan dobás miatt vesztettek a hazaiak. A szombathelyieknél a „három” idegenlégiós összesen 59 pontot szerzett. BAJAI TK ELMA- PÉCSI EAC 80-53 (36-28) NB I. B-csoportos női mérkőzés, Baja, Posta S. Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Schaffer, Mocsai. A hazai együttes végig vezetve, megérdemelten nyerte a találkozót. Kitűnt: Chirobokova 29, Megyeri 16, Szabó 13/3, Illés 12/6, illetve Rébay 18/3, Vesa 10, Pap 9/3. 3. Csere: Rapi (k), Szabó Edző: Börcsök József. Hétméteresek: 6/5, ill. 6/3. Kiállítások: 4, ill. 10 perc. Repülőrajtot vettek a hazaiak és pillanatok alatt 5-1-re elhúztak. Az előnyüket magabiztosan őrizték. Ä 17. percben 8-4 volt a javukra. A majsaiak csak a félidő hajrájában tudták felvenni a ritmust és csökkenteni a hátrányt. Félidő után is lendületben maradt a Majsa és a 33. percben egyenlített (17-17). Az 50. percig felváltva estek a gólok, ekkor fordított először a Majsa 23-24-re. Az 58. percben 28- 26-ra vezettek a vendégek, amikor Vizsnyiczai büntetőt hibázott. Már csak fél perc volt hátra és egy gól volt a Majsa előnye. A hazaiak emberfogásra tértek át, de Kucsera így gólhelyzetbe került, ám a kapus védett. A kontrából pedig egyenlítettek a szarvasiak, s nem sikerült a majsai bravúr. Kitűnt: Nezezon 10, Szepes 7, illetve Juhász, Újvári, Vizsnyiczai, Szabó. NAGYKŐRÖSI KK- TATABÁNYAI KC 66-57(38-29) NB I. B-csoportos női mérkőzés, Nagykőrös, 100 néző. Vezette: Demjén, Jobbágy. Nagykőrös: Lakosa 8, Nagy 1. 10, Orbán 13/6, Zsuzsandor 2, Rudolf 15. Csere: Mészáros 7/3, Újhelyi, Horváth 9/3, Hoffmann 2. Edző: dr. Tán- czos-Szabó László. Az első félidő közepéig együtt haladtak a csapatok (16- 16). Az ezt követő négy perc alatt tizenhárom ponttal elhúztak a hazaiak, s a jelentős magassági fölényben lévő tatabányaiak már csak futottak az eredmény után. Fordulás után, 19 pontos körösi előnynél, biztos volt a győzelem. PÉCSI EAC- NAGYKŐRÖSI KK 46-72 (23-34) NB I. B-csoportos női mérkőzés, Pécs, 100 néző. Vezette: Nagy L„ Kovács A. A fiatal körösi csapat percről percre növelte előnyét. Kitűnő védekezéssel, valamint Rudolf (27) remek centerjátékával és Lakosa (18) jó középtávoli dobásaival biztosan nyertek a vendégek. 1. FÜZESABONYJÁNOSHALMA 25-21 (12-11) NB I/B-s női mérkőzés: Mezőkövesd, 100 néző. Vezette: Nagy L., Németh T. JSE: Meskó- Fenyvesi, Fo- domé 5/1, Barna 5, Juhász 8, Vasas 3, Faragó. Csere: Csor- báné (k), Győrik, Törökné, Gi- liczéné. Edzők: Rátái Róbertné, Derűs Gábor. Hétméteresek: 8/5, ill. 3/1. Kiállítások: 16, ill. 12 perc. Jól kezdődött a játék, hiszen Juhász három átlövésével a tizedik percben már 5-2 volt a Jánoshalma előnye. Feljött a hazai csapat és a szünetig egy gól előnyre tett szert. A második játékrészben idegessé vált a vendégcsapat és sorozatban lőtte a kapufákat és hagyta ki a ziccereket. Ráadásul Fodomét végleg kiállították. A JSE vezetői nem voltak elégedettek a játékvezetők ténykedésével, s ezt jelezték a szövetségnek is! Kitűntek: Atkári 6, Bene 6, Pásztor 6, illetve Juhász, Barna, Fodomé, Vasas. Czakóé a vb-bronz Czakó Krisztina 3. a hazai jégen. Csak a Majsa mentett pontot