Petőfi Népe, 1994. november (49. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-14 / 268. szám
Kultúr-íi-művelődés 1994. november 14., hétfő November 14., hétfő. Névnap: Aliz. Névnapozóknak Aliz: az Alice név módosulása, jelentése nemes szépség, viráguk a fehér kála. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Huba, Jozafát, Jakundusz és Szidónia nevű olvasóinkat is! Évforduló 275 éve született, 1787-ben Salzburg- ban hunyt el Wolf- gang Amadeus Mo- zart apja, Leopold Mozart osztrák zeneszerző, hegedűművész és pedagógus. A salzburgi herceg érsek udvari zenekarában hegedült, majd udvari komponista volt. Jelentős pedagógiai műve a hegedűiskola. Ökumenikus naptár | Az ortodox és a görög katolikus liturgikus naptár ma Szent Fülöp apostol ünnepét jelöli. I Gyermekek gyermekekért Közel négyszáz kecskeméti általános és középiskolás diák részvételével rendez jótékony- sági estet a kecskeméti Városi Szociális Alapítvány. Az est ma 18 órakor kezdődik a Katona József Színházban. A jótékony- sági műsoros est bevételét az alapítvány a nehéz anyagi körülmények között élő, rászoruló kecskeméti gyermekek karácsonyi ajándékozására fordítja majd. Az esten szavalok, énekesek, énekkarok, hangszeres szólisták, táncosok lépnek fel, s két jelenetet is láthatnak a nézők a Légy jó mindhalálig című musicalből. Az alapítvány kuratóriumi elnöke szerint nemcsak a segíteni akarás szándéka hívta életre a jótékonysági estet, hanem az a szándék, hogy bemutatkozási lehetőséget kívántak teremteni tehetséges kecskeméti diákoknak. A.E. Hívható adatbank November második felében megkezdi üzemszerű működését a Telkes Kft. telefonon elérhető számítógépes adatbankja. A rendszert a magyar fejvadászcég 10 millió forintos beruházással hozta létre, s Közép-Európában egyedülálló szolgáltatást nyújt. Szép ruhák dicsérete MAI MŰSOR • Új magángalériával gyarapodott Kecskemét. Két fiatal házaspár nyitotta meg pénteken (kis ünnepség keretében) a református egyháztól bérelt, Szabadság tér 6. szám alatti helyiségben az Eklektika Galériát, melynek első kiállítója Kathy Margit ruhatervező iparművész. A mívesen kidolgozott, gyönyörű ruhákat bemutató tárlat csak ezen a héten, november 19-éig tekinthető meg. (Fotó: Gaál Béla) Mi, hol, mikor? • Ez az arc ismerős címmel Mikó István tart önálló estet ma 19 órától Kiskunmajsán, a művelődési központban. 9 Balassi Bálintnak, a magyar reneszánsz költészet legnagyobb alakja születésének 440. és halálának 400. évfordulója alkalmából, „A végvári élet és Balassi Bálint vitézi versei” címmel kiállítás nyílt Egerben, a Dobó István Vármúzeumban. 9 Bács-Kis- kun, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád muzeológusai, néprajzkutatói tanácskozást tartottak szombaton a félegyházi Kiskun Múzeumban. Egyebek mellett a jász-kun kerületek redempciójának jövő évi 250. évfordulójának előkészítéséről tárgyaltak. Díszhangverseny ősbemutatóval Díszhangversennyel ünnepelték a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola tanárai és növendékei az intézmény alapításának századik évfordulóját szombaton. Az est igazi zenei csemegéje Rózsa Pál Indonéz változatok című darabjának ősbemutatója volt, melyet az M. Bodon Pál Kamarazenekar adott elő. A hangversenyen részt vett R. M. Soelaeman Pringgodigdo herceg, az Indonéz Köztársaság magyarországi nagykövete is. Nagy zsugások viadala Kecskeméten AII. országos játékkártya bajnokság eredménylistája: Zsolcai Lajos, Istvándi Sándor, Boldizsár Gábor (ulti), Leszkoven Andrásné, Veress Péter, Balajti Attila (romi), Antal Éva, Bánó Pétemé, Jávorka Istvánná (kanaszta). Legjobban szerepelt az Istvándi Sándor vezette siófoki csapat és a kecskemétiek Zsolcai Lajossal megerősített kártyacsoportja. A legeredményesebb kecskeméti versenyző Antal Éva, míg a legkiválóbb Bács- Kiskun megyei Mészáros Gábor rémi játékos lett. Utóbbiak a Petőfi Népe és a Kecskeméti Lapok 1-1 éves előfizetését, valamint Gonda József és Kőtörő Miklós különdíját vehették át a félszáz játékos és a nagyszámú érdeklődőjelenlétében. Győztes versmondók A kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Házban szombaton rendezték meg a kilencedik megyei vers-és prózamondó versenyt, melyet Radnóti Miklós emlékének szenteltek. Több mint nyolcvan középiskolás diák vett részt a versenyen, melynek első díját a kecskeméti Kraxner László nyerte el. Második lett a szintén kecskeméti Tóth Lívia, harmadik helyen végzett a ti- szakécskei Horváth Erika. Negyedik helyet szerzett a kecskeméti Jármai Edit, az ötödik-hatodik helyezést pedig megosztva nyerte el a kun- szentmiklósi Fehér Éva és a í kiskunhalasi Karsai Linda. Tony Curtis élete zóbb lettem, dehát ez születési adottság. Elég az hozzá, hogy ültünk az öltözőmben, és azt mondtam Jacknek: - Lehet, hogy a forgatáson jól nézünk ki, de milyenek lehetünk a való életben?- Nem tudom.- Próbáljuk ki. Menjünk be a női mosdóba.- Nem hiszem, hogy kedvem van ehhez.- Ugyan, gyere már, próbáljuk ki. Átmentünk a büfén, be a női 6. Van, aki forrón szereti A Van, aki forrón szereti-ben valójában három szerepet játszottam egyszerre. Joe, a zenész, aki hiú és sekélyes, csak a hakni érdekli. Josephine, a nő: rátarti, arrogáns, művelt, és fél a férfiaktól. Valamint a gazdag, életunt milliomos, aki valami okból úgy beszél, mint Cary Grant. Mindegyikben benne volt egy-egy kis mag a saját életemből vagy életeimből. A United Artists eredetileg Bob Hope-ra és Danny Kaye-re akarta osztani a szerepeket, Su- gart Mitzi Gaynor játszotta volna. Aztán Frank Sinatrát keresték meg. Elolvasta a könyvet, és kezdetben érdekelte is a dolog, de aztán meggondolta magát. Azt hiszem, Lew Wasser- mannak nagy szerepe volt abban, hogy bekerültem ebbe a filmbe. Jól tudta: ha Tony Curtis és Jack Lemmon női ruhát ölt, miközben Marilyn Monroe énekel, és az egészet Billy Wilder rendezi - ez a kombináció bevonul a filmtörténetbe. A Goldwyn Stúdióban dolgoztunk, és a férfiszerepek könnyűek voltak. Annál jobban aggasztott a dolog női része. Billy szerződtetett egy nőimitá- tort, hogy tanítson meg Jacknek és nekem pár dolgot, például, hogy hogyan tartsuk a kezünket. Ha fölemeltük, meglátszottak az izmaink. Ha tenyérrel lefelé tartottuk, az izmok eltűntek. A magassarkú cipőben előredőlve jártunk, és kimeresztettük a fenekünket. Le kellett borotválni a lábunkat és a mellünket, kiszedni a szemöldökünket, rengetegféle sminket próbáltak ki, rúzsokat, műszempillákat, különféle színű és fazonú parókákat. A ruha alatt kipámáztuk a csípőnket. Beszédtanár segített, hogy magasabb legyen a hangunk. Az sem volt egyszerű feladat, hogy kiválasszuk a megfelelő melltartót. Én például 36-os méretűt hordok. Úgy döntöttem, hogy a nő, akit játszani fogok, az ártatlanság tekintetében egy kicsit Grace Kellyre fog hasonlítani, komikai stílusát tekintve ZaSu Pittsre, és a szíve természetesen az én drága jó anyámé. Négy-öt napi smink-, paróka- és ruhapróba után azt mondtam Jacknek: - Figyelj, nem szívesen mondom, de nem vagy valami jó nő. - Nőnek kifejezetten csúnya volt. Én egy kicsit vonmosdóba, és odaálltunk a tükör elé. Azonnal elővettem a rúzsomat, munkához láttam a sminkemen, és közben figyeltem a hátunk mögött jövő-menő lányokat. Kijöttek a fülkéből, megálltak mellettünk, igazgattak magukon, kezet mostak - még csak ránk se nézett egyik sem. Amikor kijöttünk a női mosdóból, Jack azt mondta: - Sikerült! - Mire én: - Szó sincs róla. Olyan rondák vagyunk, hogy észre ,se vesznek. (Folytatjuk) TV I. MŰSOR 5.30: Falutévé 5.50: Határtól határig 6.00: Napkelte 9.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.30: Walt Disney bemutatja (ism.) 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.05: Üzlet délidőben 14.40: Falutévé 15.00: Videák 15.30: Repeta-Matek 16.00: Hírek. Időjárás 16.10: Telis-televideo ’94 16.10: Tessék hívni! 16.30: A kisasszony 17.00: Maci Laci Meselánc Múlt-kor Mizujs? 18.00: „Engedjétek hozzám!” 18.05: Válaszolunk... a nézők telefonjaira 18.10: Csellengők 18.15: Üzlet 18.30: Szerencsekerék 19.00: Napjaink 19.10: A legkisebb Ugrifüles 19.30: Híradó (Feliratozva is!) 20.15: A heroin útja Angol-NSZK-pakisztáni tévéfilmsorozat 21.10: Panoráma 21.40: Lehetetlen 22.10: Korkép - Kastély a radványi erdőben Dokumentumfilm 23.00: Tavasszal Svájcban magyar muzsikusokkal 23.45: BBC-híradó 0.05: Képújság TV II. MŰSOR 13.55: Képújság 14.00: Parlamenti Napló 15.00: Közvetítés a parlament üléséről 17.05: Energiakörkép 17.30: Őszi erdők, őszi puszták 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma 18.45: Telesport 19.00: FTC-Vitasport- UVMK-Eger bajnoki vízilabda-mérkőzés 21.05: Mindent vagy semmit! 21.40: Múzsa 21.50: Kék percek 18.00: Hírek 18.10: Pokoli paradicsom 18.40: Negyedóra 19.00: Játék 19.30: Don Quijote 20.00: Aranyláz Alaszkában 21.00: Popkoncert 21.45: Háronnegyed ti? 22.00: A szerencse forgandó Amerikai film DUNA TV 8.00-14.00: Képes Krónika 14.00: Lapozó 14.15: A selyemút (ism.) 15.10: Gazdakör 16.00: A vadon csodái Kanadai ismeretterjesztő filmsorozat (ism.) 16.25: Pufóka kalandjai Óra (ism.) 16.45: Cimbora (ism.) 17.40: Szutyi, a kis kéményseprő Mirr-murr kandúr kalandjai 18.00: Híradó 18.15: A boldog család 19.10: Tajgai nomádok 20.00: Ritmus ’94 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Giordano Bruno Olasz játékfilm 108’ (ism.) 23.00: Áprily Lajos: Az irisórai szarvas KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 5.40: Falurádió 8.25: Szonda (ism.) 9.05: Napközben 10.30: Vásárlók könyve 11.05: Táncházi zenekarok és énekesek felvételeiből 11.35: Sütő András: Heródes napjai 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.20: Korálok az evangélikus énekeskönyvből 13.30: Az evangélikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 15.05: Nyitnikék 15.35: Tetten ért szavak 15.45: Alapítványilag 15.55: Cégér 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.25: Találkozás a stúdióban 17.05: Eco-mix 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Az élet peremén 20.05: A népzene hagyomány- őrzői 20.30: Határok nélkül 21.05: Rádiószínház 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Viszlát, Huszadik! r PETŐFI 22.00: Objektív r 22.30: Időjárás 4.30: 22.35: Filmklub 6.03: Japán mozaik 7.45: Szerelmes levél 8.00: Japán film 104’ 8.10: 8.45: TV III. MŰSOR 9.00: 9.15: 10.00: Zene-szó 11.00: Hírek. Időjárás 11.50: Öt perc tudomány 11.55: Állomáskereső 12.00: Nótakalendárium 12.50: Korkérdés 13.00: Hírpercek 13.10: Hogy tetszik lenni? 14.00: Kettőtől ötig 17.00: Hírpercek 17.10: Mágnes 18.00: Kölyökrádió 18.30: Kapaszkodó 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Jazzmagazin 20.00: Híres történetek, nagy egyéniségek 21.00: Hírpercek 21.15: Hangfalfestő 21.45: Jazz 22.15: Sok hű-hó... SZÍNHÁZ, MOZI 9 Curtis és fia. A fiatalembert néhány hónapja holtan találták lakásán. Úgy hírlik, hogy halálában az alkohol is közrejátszott. KECSKEMÉT. Előzetes. Katona József Színház: 14-én: Nincs előadás. 15-én, 3 órakor: FEKETESZÁRÚ CSERESZNYE. Károli Gás- pár-bérlet. 7 órakor: FEKETESZÁRÚ CSERESZNYE. Dajka Margit-bérlet. 16-án, 1/2 3 órakor: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG. Bérletszünet. 7 órakor: FEKETESZÁRÚ CSERESZNYE. Kiss Mányi-bérlet. 17-én, 1/2 3 órakor: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG. Bérletszünet. 7 órakor: LILI BÁRÓNŐ. Salamon Béla-bérlet. 18-án, 1/2 3 órakor: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG. Bérletszünet. 7 órakor: LILI BÁRÓNŐ. Bessenyei György-bérlet. 19-én, 3 órakor: LILI BÁRÓNŐ. Bérletszünet. 7 órakor: LILI BÁRÓNŐ. Arany János-bérlet. 20-án, 3 órakor: LILI BÁRÓNŐ. Vízvári Mariska-bér- let. Kelemen László Stúdió Színház: 16-án, 7 órakor: SZOMORÚ VASÁRNAP. Bérletszünet. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: IDŐZÍTETT BOMBA. Színes, amerikai akciófilm. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: PANCSEROCK. Színes, amerikai filmvígjáték. Stúdió: 7 órakor: MEREGZSÁK. Színes, angol filmkomédia. Otthon: 4 órakor: INDOKÍNA. Színes, feliratos, francia film. 7 órakor: Filmklub - CSEND. t