Petőfi Népe, 1994. november (49. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-14 / 268. szám
2 Hírek — vélemények 1994. november 14., hétfő Márton-napi felvonulás Baján Zsúfolásig megtelt péntek délután a bajai Belvárosi templom, ahol a Keresztény Óvoda és Általános Iskola Szent Márton napja alkalmából tartott ünnepséget. Szent Márton a legenda szerint - amit a szülői munkaközösségből ez alkalomra alakult színjátszókor előadott a templomban - Krisztus után 334-ben, amint egy alkalommal társaival együtt kilovagolt Amiens város kapuján, egy szegényember jött velük szemben, aki szinte egészen mezítelen volt. Márton megszánta a didergő koldust, és kardjával kettévágva köpenyét a felét neki adta. Az előadás után - hagyományt felelevenítve - fáklyás, lampionos körmenet vette kezdetét a Belvárosi templomból, élén Márton lovaggal. Ezen mintegy ezer gyermek és felnőtt vett részt, bejárva a városközpont egy részét. • Bajai gyerekek Márton-napi lampionos felvonulása. Elfogták a vadkerti olajszőkítőket Alku a pénzügyminiszterrel? (Folytatás az 1. oldalról) Egyébként a környezetvédőknek is munkát adtak a solt- vadkerti olajhamisítók, mert több hektoliter olaj elfolyt a talajba. A rendőrök és a pénzügyőrök következő útja Tázlár felé vezetett, ugyanis a rokonságban álló két férfi egyikének itt van tanyája. E birtokon a Szőlő utcai tartályok másik két párját találták. Ugyanakkor innen indult el az a kocsi, amelyik előzőleg Csepelről hozta a fűtőolajat, azt leengedte, s helyébe a savazott került. A járat Pécsnek vette az irányt, de Baja közelében sikerült megállítani. A hajósi pilótánál volt ugyan szállítólevél, ám a rendőrök szerint hamis. A kamion egyébként a soltvadkerti vállalkozóé. Az engedélye nem olajszőkítésre, hanem csak fuvarozásra szól... Az APEH Üldözöttéinek Szövetsége (APÜSZ) tiltakozik az APEH leköszönt elnöke és a pénzügyminiszter alkuja ellen - tájékoztatta a sajtót vasárnap az APÜSZ elnöke. A nyilvánosságra került megállapodás lényege, hogy Minarik György, az adóhatóság távozó elnöke nem nyilatkozik lemondásának okairól, a Pénzügyminisztérium pedig eltekint annak vizsgálatától, hogy milyen felelősség terheli az ÁPEH-et a több tízmilliárdos fiktív áfa-visszaigénylések miatt. Az APÜSZ úgy ítéli meg, a pénzügyminiszternek nincs joga ahhoz, hogy a költségvetésben keletkezett hatalmas károkozás ideje alatt vezetői funkcióban lévő Minarik Györgyöt elszámoltatás nélkül hagyja távozni. A szervezet szerint parlamenti bizottságnak kellene kivizsgálnia, kiket terhel felelősség amiatt, hogy az APEH-et éveken át meg tudták téveszteni az áfacsalók. JUTALOM A NYOMRAVEZETŐNEK Lopják a bronz- és alumíniumvezetékeket Százezer forint pénzjutalmat ajánlott fel a Közép-Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóság azoknak, akik információt tudnak adni a vízügyi igazgatóság területén történt légvezetéklopás tetteseiről vagy a közreműködő orgazdákról. Ä vízügyi létesítmények rendszeres rongálása és eltulajdonítása közepette is kirívónak számító ügy ismeretlen szereplői Szászberek-Új- szász-T ápiógyörgye-Zagy varé- kas-Jászladány illetve Szolnok- Tiszavárkony-Vezseny-Törtel- Cegléd térségében mintegy 34 kilométeren loptak el légvezetéket a telefonoszlopokról. A bronz- és alumíniumvezetékeket minden bizonnyal hosszú nyelű ollóval vágták el az oszlopok közelében, az elszállítás személygépkocsi-utánfutóval történhetett. A Kötivizig hírközlő rendszerének egy része működésképtelenné vált. Akik az elkövetőkről vagy az esetről tudnak valamit, azok jelentkezését a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság központi ügyeletén (06/56/374— 906) és a Kötivizig ügyeletén (06/60/303-133) várják. Felsőoktatási konferencia Lassult a határforpalom Szükséges elkészíteni a magyar felsőoktatás hosszú távú stratégiai tervét! Többek között ebben is egyetértettek a magyar felsőoktatásról rendezett keszthelyi konferencia résztvevői. A tanácskozáson, amely vasárnap ért véget, csaknem 120 hazai és külföldi intézmény rektora, igazgatója, illetve több nemzetKeresik az aranyat Két hét hiábavaló keresés után sem. adták fel a reményt az orosz Távol-Keleten eltűnt „aranyhelikopter” után kutatók. Hatvan kilogramm arannyal és hét személlyel a fedélzetén a múlt hónap végén veszett nyoma Zlotousztovszk város közelében a Mi-2-es helikopternek. A keresést- a tajgában több helyütt méteres hó akadályozza. Ä kutatásba bevonták az orosz titkosszolgálat helyi embereit is, mivel azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy a helikopter utasai a nemesfém leadása helyett eltűntek az arannyal. Kettéhasad Funar pártja? Egyre több jele van annak, hogy Gheorghe Funar pártjának, a magyarellenes szélsőséges nacionalizmusra alapozódó Román Nemzeti Egységpártnak belső ellenzéke nem kíván tovább megmaradni a párt keretében. A Romania Libera című román lap úgy értesült, hogy az RNEP rebellisei Iliescu elnök hallgatólagos támogatásával arra készülnek, hogy új pártot alapítsanak a Nemzeti Egység Liberális Pártja néven. közi szervezet vezetője vett részt. Azonos vélemény volt a tekintetben is, miszerint kulcspontként kezelendő az Universitas típusú és szövetségjellegű intézményi integráció, az úgynevezett post secondary képzés fejlesztése, s a hazai és nemzetközi átjárhatóság megteremtése a hallgatók számára. Berlusconi a sztrájk ellen • Silvio Berlusconi Dolgozni kell és nem sztrájkolni - jelentette ki Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök azt követően, hogy az olasz szak- szervezetek a köztársasági Itália történetének legnagyobb szabású tiltakozó megmozdulását szervezték meg szombaton Rómában a kormány költségvetési terve ellen. A három legnagyobb olasz szakszervezeti szöJelentős várakozási idő alakult ki vasárnap a déli határátkelőhelyeknél. A kamionoknak Nagylaknál 5 órát, Gyulánál 10 órát, Biharkeresztesnél 14 órát kellett várakozniuk. A kifelé tartó személyautóknak Herceg- szántónál 3 órát, Tompánál pedig 1 órát kellett várakozniuk. vétség, a CGIL, a CISL és az UIL azért tartja elfogadhatatlannak a kormány költségvetési tervét, mert megítélése szerint a Berlusconi-kabinet igazságtalanul, a legvédtelenebb rétegek kárára igyekszik csökkenteni a költségvetés csillagászati hiányát a szociális kiadások lefaragásával. Energiahiány az utódállamokban Az ukrán parlament egy pénteki határozatával elengedte a szénbányászattal és -feldolgozással foglalkozó vállalatok adósságát, hogy így könnyítse meg felkészülésüket az őszi-téli időszakra. Ukrajna szűkében van az energiának, s nem tudtak kellőképpen felkészülni a kritikus téli hónapokra. Jurij Luzs- kov moszkvai polgármester működési engedélyük megvonásával fenyegette meg azokat a benzinkutasokat, akik az immár két hete tartó üzemanyaghiányt kihasználva a csillagos égig emelik az árakat. Spekulációra utal, hogy a hiányt eredetileg a moszkvai oajfinomító leállásával indokolták, de miután megkezdődött a szállítás, akkor sem változott a helyzet. Egy teli tank és húsz liter A román hatóságok továbbra is be kívánják tartani a Szerbia elleni szankciókat - mondta a külügyminiszter. Ám az üzemanyag-kivitelt nem csak ezért korlátozták. A Szerbiába utazó román autósok legfeljebb egy teli tank benzint, továbbá maximum 20 liter tartalékbenzint vihetnek magukkal ma éjféltől. Az új intézkedés a Szerbiába irányuló nagyarányú benzincsempészés megfékezését szolgálja. A benzinkivitelt eddig nem korlátozták a román hatóságok, csupán 200 százalékos vámot vetettek ki az autó üzemanyagtartályában lévő benzinre, s további 400 százalékkal fölözték le az ezen felül szállított mennyiséget. Ez a sarc sem vetett azonban gátat a csempészésnek, mert a Romániában vásárolt benzint a határ túloldalán majdnem tízszeres áron lehetett eladni. Űrhaj ósnö rekordja Moszkvai idő szerint vasárnap délben sikeresen összekapcsolódott a Progressz M-25-ös teherűrhajó a Mir űrállomással. Az űrhajót pénteken indították a kazahsztáni Bajkonurból. A teherűrhajó automata vezérlési üzemmódban kapcsolódott a Mir űrállomáshoz. Alekszandr Viktorenko, Valerij Poljakov és Jelena Kondakova március 26-áig dolgozik az űrben. Kondakova egyébként ezzel az űrhajósnők között rekordot dönt, ugyanis 174 napot tölt összesen a világűrben. ✓ Clinton Ázsiát is védi Az amerikai elnök vasárnap Manilában megerősítette, hogy országa változatlanul védelmezni kívánja az ázsiai biztonságot. Bili Clinton az amerikai katonák manilai temetőjében elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a jövőben is jelen lesz Ázsia és a Csendes-óceán térségében. A Fülöp-szigeteki államfő, Fidel Ramos jelenlétében tartott ünnepségen Clinton kijelentette, hogy a világot ma is fenyegetik agresszorok. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Nézőpont Városatyák gálaműsora Mihályka Gyula írása Egy híján félszáz ügyet kellene ma megtárgyalnia és azokról döntést hoznia Kecskemét képviselő-testületének. Az elmúlt hónapok helyi törvénykezési tempóját figyelembe véve nem kizárt, hogy el tudják végezni a hatalmas munkát. Más kérdés, hogy felelős döntések fognak-e születni? A díszteremben délután egy órakor kezdődik az ülés, ami négy órakor közmeghallgatással folytatódik. Ez általában másfél-két óráig szokott tartani. Ráadásul hat órakor jótékonysági gála kezdődik a színházban, ahová jónéhány képviselő is hivatalos. Kérdés tehát, hogy a közmeghallgatás után határozatképes marad-e a testület? A december 11-én esedékes önkormányzati választás eddigi kampányában máris sokaktól hallottuk: a képviselő-testület a jövőben csak a legfontosabb ügyekkel foglalkozzék. Minden vagy legalábbis majdnem minden hatalmat tehát a polgármesternek és az alpolgármestereknek. Esetleg a bizottságoknak. A bökkenő most mégis az: nem csip-csup ügyekről van szó. A félszáz napirendi pont között szerepel például a lakbér-támogatási rendelet módosítása; benzinkút elhelyezése a Kuruc téren; a helyi kommunális adó jövő évi felhasználása; négy kisiskola további sorsa; az egészségügyi alapellátás teljes körű átvétele a megyétől. A legjelentősebb előterjesztés azonban csak a 15-ös sorszám mögött szerénykedik. Ez a Ferenc laktanya 1,3 milliárd forintba kerülő felújítása, amiből az állam csak 500 milliót áll. A ciklus végi hajráról az az ember érzése: a szenátorok most akarnak mindent bepótolni, amit négy évig elmulasztottak. Viszont az elmúlt két hétben nem volt közgyűlés... A tapasztalat az: ha tengernyi napirendi pontot kell megtárgyalni, egy-egy kényesebb ügy könnyebben „átcsúszik” a testületen. Képviselő és újságíró legyen viszont a talpán, aki a félszáz ügyből „kiszúrja”, hogy ki és mely ügyet akarja így szőr mentén megszavaztatni. Nos, meglátjuk, hogy sikerül a ciklus végi "gála". Kérdőjelek FEB-kommentár Hosszú NATO-jegyesség? Fel kell gyorsítani a NATO kibővítését - az elmúlt hetekben mind gyakrabban e vélemény tükröződik a Washingtonból keltezett jelentésekben, amelyek az amerikai álláspont félreérthetetlen változásáról számolnak be. Hiszen nemrég épp az USA volt az, amelyik a NATO-n belül a hajdani varsói szerződésbeli tagállamok tartós „parkolópályára” állításának elvét képviselte. A békepartneri program, illetve a jövő hét elején aláírandó konkrét együttműködési megállapodás a NÁTO-val persze még jó ideig egyfajta „ismerkedési” fázist jelent hazánknak is. Ezalatt nemcsak „össze kell szokni” a közös hadgyakorlatok, kooperációs programok révén a két félnek, hanem elkerülhetetlen végiggondolni jó néhány alapvető kérdést is. Mit jelent például a védelmi ernyő esetleges kiterjesztése, a bonyolultabb döntéshozatal? Ez nyilván Brüsszel dilemmája. Mennyit ér meg nekünk a NATO-tagság? Mibe kerül ez politikailag, no meg anyagilag? Ezek meg egyértelműen a csatlakozni vágyók gondjai. 1995-BEN HOGYAN ? VÁMOKMÁNY VÁME»ovábbképZés BÁJÁN - 1994 november 26. KECSKEMÉTEN - 1994 december 3.