Petőfi Népe, 1994. november (49. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-12 / 267. szám

1994. november 12., szombat Megyei körkép 5 Kínálat kárpótoltaknak • Amikor végre beütheti az ember a karót! (PN-archív) Az Állami Vagyonügynök­ség még az idén várhatóan több mint 500 millió forintos állami vagyont kínál kárpótlási jegy el­lenében. A nyilvános részvény- cserén a Bakonyfűszért Rt., a Hajdúsági Sütödék Rt., a Mályi Agroker Rt. és a Fejértej Parma­lat Rt. értékpapírjait ajánlják fel. Minderről az ÄVÜ igazga­tótanácsa döntött legutóbbi ülé­sén, Várhatóan január végéig további 1,2 milliárd forintos vagyont hirdetnek'meg a kár-' pótlásijegy-tulajdonosoknak. Az igazgatótanács elfogadta a kárpótlási jegyek árfolyamá­nak stabilizálása érdekében meghozott rövid távú intézke­déscsomagot, melyet Bartha Fe­renc privatizációs kormánybiz­tos az elmúlt igazgatótanácsi ülés után ismertetett. Eszerint az élelmiszer-ipari cégek priva­tizációjánál 40 százalékra, más társaságoknál 20 százalékra emelik a kárpótlási jegyért megszerezhető tulajdonrészek nagyságát. Az igazgatótanács azonban egyedi elbírálás alap­ján ennél nagyobb arányban is elfogadhat kárpótlási jegyeket az egyes tranzakcióknál. Ugyancsak az élelmiszer-ipari társaságokra vonatkozik, hogy a termelők és a cég beszállítói, amennyiben kisebbségi tulaj­dont vásárolnak, úgy azt teljes egészében, többségi tulajdon- rész megvételekor pedig a vételár 50 százalékát káipót- lási jeggyel fizethetik. Az ÁVÜ egyes élelmiszer-ipari cégek - döntően kisebbségi portfoliói­ból - regionális befektetési tár­saságokat hoznak létre, melyek részvényeit nyilvános kárpótlá­sijegy—részvény cserén értéke­sítik elsősorban a mezőgazda- sági termelőknek és beszállí­tóknak. A tervek szerint hat ilyen társaságot állítanak össze várhatóan egy-két héten belül, melyek jegyzett tőkéje összesen 15 milliárd forint körül lesz. Ezeken kívül még két Váltó tí­pusú befektetési társaságot állí­tanak össze kisebbségi tulajdon- részekből. Várhatóan január végéig ajánlják fel részvénycse­rére a Váltó I. Befektetési Tár­saság 1,2 milliárd forintos pa­pírjait. Az IT megbízta az ügy­vezetést, hogy azonnal hozza létre azt a kft.-t, amibe a Váltó 2 befektetési társaságot apportál- ják. Az MRP szervezet veheti meg a Balatonboglári Borgaz­daság Rt. 25 százalék plusz egy szavazat nagyságú tulajdonré­szét 70 százalékos árfolyamon. A Hungarovin Rt. szeretne 922 millió forintos tőkeemeléssel 51 százalékos tulajdonhoz jutni a részvénytársaságban úgy, hogy a közeljövőben további 350 mil­lió forintos befektetést vállal. Az Igazgatótanács a verseny- hivatalhoz fordult az ügyben, mivel ebben az esetben a Hun­garovin részesedése a hazai pezsgőpiacon 60 százalékra emelkedne. A Versenyhivatal korábban nem támogatta a tranzakciót, de elfogadja azt, amennyiben az általa megfo­galmazott feltételeket beleve­szik a szindikátusi szerződésbe. Az MRP-ből, MBO-ból és 16 mezőgazdasági szövetkezetből álló konzorcium veheti meg a Somogy Megyei Sütő- és Édes­ipari Rt. állami tulajdonrészét. Ä 84,35 százalékos tulajdonhoz a vevők 105 százalékos árfo­lyamon juthatnak hozzá. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Ketten a véres ágyban Vaskúton A második házasságba mind­ketten akkor „vágtak bele”, amikor elmúltak ötvenévesek. Ez önmagában természetesen nem lett volna baj, hiszen a sze­relem - állítólag - nincs élet­korhoz kötve. Sőt, az ötödik iksz utáni párválasztásnál az ember megfontoltságot, némi bölcsességet is feltételez. A jö­vőbe, a másik ember jellemének rejtelmeibe azonban a legböl- csebbek sem látnak, fgy nehéz lett volna megmondani, hogy az 1991-ben házasságot kötött Bo­gos Lőrinc és Kurucz Mária kapcsolata tragédiával végző­dik. A férfi 57, az asszony 54 éves volt az esküvő idején. A férfi nős volt Bogos Lőrinc azonban hat­vanévesen emberölés bűntetté­vel vádolva került a megyei bí­róság dr. Árvayné vezette bün­tetőtanácsa elé. Megölte a fe­leségét. A bűncselekmény 1994. március 31-én történt Vaskúton, a Bartók Béla utca 17. szám alatti házban. Most, a tárgyalóteremben a vádlottat akár meg is sajnálhatná az em­ber. Koránál idősebbnek néz ki, arcán szánakozó vonásokat fe­dez fel a szemlélő, ősz, gyérülő haja ziláltan koronázza fejét. Mindez azonban nem szabad, hogy megtévesszen bennünket. Bogos és az akkor már elvált asszony 1988-ban ismerkedett meg egy kiránduláson vagy üdülésen. A férfi, bár nős ember volt, hamarosan Vaskútra köl­tözött. Az első hónapokban semmi gond nem volt, békésen és egyetértésben éltek. Csak­hogy hamarosan jelentkezett az a szenvedély, amely miatt már oly sok házasaság és" emberi kapcsolat tönkrement: az ivás. A férfi ugyanis rendszeresen le­itta magát, veszekedett és egyre tűrhetetlenebb lett az együttlét. Ez oda vezetett, hogy Kurucz Mária kitette a szűrét, s ekkor Bogos visszament a feleségé­hez. Jöttek az ígéretek, a vallo­mások, s a vaskúti asszony is­mét befogadta. A férfi elvált és összeházasodtak. Neki állt feljebb Bogos Lőrinc bizonyára úgy gondolta, most már akármit te­het. Még gyakrabban berúgott, s nem egyszer előfordult, hogy a falubeliek az utcán, az árokban találták meg», s ölben vitték haza, annyira részeg volt. Ott­hon viszont még neki állt fel­jebb. Az új asszony hiába kér­lelte, fenyegette, semmit sem ért el vele. így jött el a tragédia napja, 1994. március 31. Nem tudjuk, mennyire volt „hitelesítve” Bogos Lőrinc, de ezen a napon másfél liter bort ivott meg. Amikor estefelé ha­zaért, a felesége, aki asztmás volt, éppen inhalált, s betegsége miatt is nehezen viselte a ré­szegszagot és a cigarettafüstöt. Amikor megérezte ezeket, inge­rült lett, összevesztek. Az asz- szony egy késsel rátámadt a fér­jére. Bogos azonban kivette a kést Kurucz Mária kezéből és felesége ellen fordította. Az asz- szonyt beszorította a lába közé, és úgy szurkálta. Összesen öt sebet ejtett rajta, közülük egy a szívet érte. Miután áldozata elcsendese­dett, a férfi is az ágyra feküdt, s részegségében elaludt. Csak másnap reggel ébredt fel, s ami­kor meglátta maga mellett a ha­lott asszonyt, a csupa vér ágyat, megrémülhetett. S mert látta, semmit sem tehet, hogy az esetet meg nem történtté tegye, maga ellen fordította a kést, többször mellbe szúrta magát. Ezek közül egy szúrás olyan mélyre hatolt, hogy megsértette a tüdőt. Nem valószínű azonban, hogy Bogost öngyilkossági szándék vezé­relte, inkább - amint később ezt a verziót erősítgette a tárgyalá­son - azt szerette volna elhitetni, hogy sérüléseit a felesége okozta, ő pedig csak védekezett. Lényeg azonban az, hogy a szú­rások után a szoba padlózatára feküdt, ahol csak délután két óra után talált rá az asszony szom­szédban lakó fia. Ő értesítette a mentőket és a rendőrséget is. Az asszony már halott volt. Bogost kórházba vitték, majd le­tartóztatták. Az orvosok egyér­telműen megállapították, hogy a vádlott sérülései jóval később keletkeztek, mint azok a szúrá­sok, amelyek a feleség halálát okozták. így azután Bogosnak „nem jött be” az a verzió, hogy elhitesse: az asszony súlyosan megszurkálta és ő emiatti erős felindulásában védekezett. Tízévi börtön A bíróság Bogos Lőrincet bű­nösnek mondta ki emberölés bűntettében és ezért tízévi bör­tönre ítélte, hat évre eltiltotta a közügyektől és kényszergyógy­kezelését rendelte el. Ugyanak­kor kötelezte a felmerült 45 ezer forint bűnügyi költség megfize­tésére is. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és vé­dője az erős felindulás megálla­pításáért és enyhítés végett je­lentett be fellebbezést. Az ítélet tehát még nem jogerős. Gál Sándor Reneszánszát éli a víziút-fejlesztés A víziút- és kikötőfejlesztési konferencia második napján, tegnap délelőtt, a vízi utakkal és kikötőkkel kapcsolatos hazai és nemzetközi elvárásokról tartot­tak előadást a szakemberek. Elsőként Károlyi Zoltán fő­tanácsos, a KHVM vízkár-elhá­rítási főosztályának munkatársa beszélt a vízi utak és a vízi köz­lekedés kölcsönhatásairól. Ki­emelte: a belföldi áruforgalom jelentős részét vízi útra lehetne terelni, ami kisebb hajóegység­gel megoldható lenne. Ez azt is eredményezné, hogy a Duna- Tisza csatorna kisebb méretben épülhetne meg, ami olcsóbb lenne, ám ennek ellenére bizto­sítani tudná a Duna-Tisza kö­zének vízellátását. Előadásához kapcsolódva, dr. Valkár István elnök hozzátette: megfonto­landó tényező az is, hogy a ha­józásban létrehozhatók-e a kis­vállalkozások, amelyek a kisha­józási végezhetnék. Ezt követően prof. dr. Fekete György, nyugalmazott Mahart vezérigazgató-helyettes ismer­tette a vízi utakkal és kikötőkkel szemben támasztott nemzetközi elvárásokat. Bevezetőjében kitért arra a tényre, hogy Európában rene­szánszát éli a víziút-fejlesztés, kikötőépítés, hiszen ez a legin­kább környezetbarát közleke­dési forma. A nemzetközi elvá­rások - amelyek hazai igények­ből fakadnak - tizenhét cso­portba oszthatók. Elvárások fo­galmazódnak meg például az üzemvitelre, kikötői teljesít­ményre, szolgáltatásokra, kör­nyezetvédelemre, hajóút kitűzé­sére stb.- Nem sokat változott a hely­zet Széchenyi kora óta. aki már megfogalmazta ezeket a kérdé­seket a múlt században. Talán ez a tanácskozás, és az erről ké­szülő tervezet hoz valamilyen megnyugtató megoldást - tette hozzá a Duna-bizottság volt el­nöke. Rab Rita BIZALMI ÁLLÁSÁVAL VISSZAÉLT A volt bajai rendőr tagadja a sikkasztást Csütörtökön már harmadik alkalommal ült össze a bajai bí­róságon dr. Wolf Béla tanácsa, a sikkasztással és bélyeghamisí­tással vádolt volt rendőr ügyé­ben. Ezúttal már csak egy tanút hallgattak meg, majd a vád- és védőbeszéd után következett az ítélethirdetés. Háromszázezret zsebre vágott? A bajai rendőrkapitányság volt alosztályvezetőjét, H. Já­nost azzal vádolták, hogy tavaly szeptembertől novemberig a bírságoló rendőröktől átvett, mintegy 300 ezer forintot zsebre vágta. A pénzen pedig il­letékbélyeget kellett volna venni, melyet a helyszíni bírság kiszabására szolgáló tömbbe ragasztanak. A váltásparancs­nok azonban a kiselejtezett, egyszer már használt okmány­bélyegeket összegyűjtötte és ezeket ragasztotta fel. Viszont a vádlott - aki egyébként múlt év novemberé­ben lemondott tisztéről és or­vosi szakvélemény szerint rend­szeres pszichiátriai gyógykeze­lésre szorul - azt vallotta, hogy rendszeresen „bejártak” szekré­nyébe, azaz meglopták. így a pénz arra kellett, hogy a mások által okozott hiányt pótolja. Az ügyész vádbeszédében elmondta, hogy a bélyeghamisí­tást végül is H. János beismerte. A szakértői véleményt figye­lembe véve pedig egyértelmű, hogy a sikkasztás is bebizonyo­sodott. Mivel a vádlott parancs­noki beosztásban dolgozott, és ezzel visszaélt, különösen sú­lyos a bűncselekmény. Ráadá­sul a rendőrség munkájába ve­tett bizalmat is megingatja. Ezért végrehajtandó börtön és pénz mellékbüntetést indítvá­nyozott, valamint a bűnügyi költség megfizetését. A védő érvei A védő hangsűlyozta: vé­dence kiváló munkát végzett a rendőségen, többször részesült jutalmazásban is. Ami a bűncse­lekményt illeti, nem történt sik­kasztás, mivel a pénz saját célra való felhasználása nem bizo­nyítható. A szakértői véle­ménynek pedig több pontja is kifogásolható. A bélyeghamisí­tás sem jelentős értékben tör­tént, ezért mindössze annak vét­sége okán vonható felelősségre a vádlott. Enyhe büntetést kért, illetve azt, hogy a több mint 100 ezer forintos szakértői véle­mény megfizetése alól is men­tesítsék. A bíróság visszavonult ta­nácskozni, majd a következő ítéletet hozta. A vádlott H. Já­nos bűnös folytatólagosan elkö­vetett - több mint 200 ezer fo­rint értékben - sikkasztásban, valamint bélyeghamisítás vét­ségében. Ezért 1,6 évi börtön- büntetésre ítélték, de három év felfüggesztéssel. A mellékbün­tetés 100 ezer forint, és kötelez­ték a felmerült, csaknem 150 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is. Súlyosbító kö­rülményként vették számításba azt, hogy bizalmi állásával visz- szaélt, valamint folytatólagosan követte el a bűncselekményt. Enyhítő körülmény volt példás magánélete - négy gyermeke van -, továbbá eddigi kifogásta­lan munkavégzése. Mindkét fél fellebbezett Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. Az ügyész a bör­tönbüntetés végrehajtásáért, a védő pedig téves ténymegállapí­tás miatt enyhítésért. Másodfo­kon a megyei bíróság hivatott az ügy tárgyalására. G. Zs. MÉG I0BB KILÁTÁSOKKAL! ► Lassan itt a: év vége. Elérhetett a számvetés iáeje. A kalkuláció végén kijön az az összeg, amit Önnek személyi jövedelem- adóként be kell fizetnie az adóhivatalnak. De tényleg be kell fizetnie? Nem. Ha Ön Buda­pest 3. Befektetési jegyet vásárol, akkor pénze nem csak kamatozik, de a vételárat le is vonhatja idei adóalapjából! ► Segítünk Önnek, ha esetleg nem áll rendelkezésére a befektetésre szánt pénz­összeg! Ön a teljes futamidőre hitelt kaphat a Budapest Banktól, méghozzá a legalacsonyabb hitelkamatra. Ráadásul az adóalapjából még a hitel összegét is levonhatja... ► A december 5-től 10.000 forintért kap­ható jegy november 14-én csak 9.870 forintba, november 21 -én már 9.910 forintba kerül - az dr hétről-hétre folyamatosan emelkedik. Számoljon, érdemes gyorsan cselekedni... ► A Budapest 3. Befektetési Alap - a korábbiaktól eltérően - ebben az évben vegyes rendszerű. A biztonsá­got garantáló állampapírok mellett, idén igyekszünk megszerezni azoknak a vállalatoknak a rész­vényeit is, melyeknek kiemelkedő nyeresége az előző alapokhoz képest magasabb hoza­mot biztosíthat. Még magasabb hozam és biztonság? Igen, ezt kínáljuk Önnek. ► A Budapest 3. Befektetési le­gyen keresztül Ön olyan értékpapírok tulajdonosává válik, melyek megszer­zésére magánszemélyként nincs mód­ja. Dálián hátra, gyönyörködjön a táv­latokban, és figyelje a profitot... ► A Budapest Befektetési legyek eddig közel 30.000 befektetőt vonzot­tak. Ez egyedülálló... Mi a titkunk? 1993-ban a Budapest Befektetési légy fizette a legmagasabb ho­zamot! Nem csodálkozunk, ha a fentiek után az Ön befektetési kedve is szárnyakat kap... Iecyeihető: 1994. december 16-ic Jegyzés helye: Budapest Értékpapír és befektetési Rt., Budapest Bank fiók/ai, Polgári Bank fiók/ai Garanciánk a múltunk: 8» ’93-BAN A LEGMAGASABB HOZAM! .............................................................................................................................................................»■§ A z Ön Repülőjegye Amennyiben érdeklődik e befektetés iránt, kérjük, kitöltve, zárt borítékban küldte el címünkre ezt a kupont. Postafordultával elküldjük részletes tájékoztatónkat, és emellett Ön részt vesz egy sorsoláson Fádij: egy kétszemélyes egzotikus utazást Dupla eséllyel indul sorsolásunkon, ha további információért személyesen keres fel bennünket és kuponját a jegyzési helyeken emblémánkkal ellátott gyüjtóládába dobja! A nyerteseket postán értesítjük, a sorsolás eredményét a napilapokban is közöljük. Cím. BUDAPEST ALAPKEZELŐ RT. 1243 Budapest, Pf. 672 Név: Cím: Infermádá telefonon: 106-1) 269-3069

Next

/
Thumbnails
Contents