Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-29 / 255. szám
2 Hírek — vélemények A NÉMET KREMLINOLÓGIAI INTÉZET SZERINT Oroszország titokban fegyverkezik Az orosz hadsereg vezérkari főnöke hivatalos tájékoztatást adott a fegyveres erők létszámáról: eszerint most 2,3 millió katonája van a volt szuperhatalomnak. A frankfurti Szovjet Tanulmányok Intézete azonban komoly kétkedésének adott hangot. Nyikolaj Nor-Mesek, az intézmény igazgatója közölte: megbízható adatok szerint Moszkva titokban fegyverkezik. Álcázásként az oroszok úgy állítják be, mintha a kérdéses egységeket a katasztrófaelhárítás és a bűnözés elleni harc érdekében tartanák fenn. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet 1990-es tanácskozásának záródokumentuma lehetővé tette, hogy belső biztonsága érdekében az akkor még létező Szovjetunió katonai egységeit részben rendfenntartó erőkké alakítsa át. Arról azonban nem volt szó, hogy ezek támadó fegyvereiket is megőrzik. Márpedig - állítja a német intézmény - ez történt. Ennek kapcsán számadatokat is közölnek: a csapatnemek mellett feltüntetik a tényleges létszámot, zárójelben pedig az orosz kormány, illetve parlament által nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerepelnek. Védelmi minisztérium csapatai: • Vajon hány alsót látnak a nyugati műholdak? Talán ebből következtetnek a katonák számára? 2,57 millió (2,3). Határőrség: 490 ezer (324 ezer). Kémelhárítás (FSZK): 186 ezer fő (130 ezer). Katonai építés erői: 170 ezer (százezer). Áz elnök különleges egységei: 102 ezer (kilencvenezer). Orosz titokvédelmi okokból nem állnak rendelkezésre hivatalos adatok az alábbi területekről, így ezekről csak a német kremlinológiai intézet számait közölték. Különleges katonai építési egységek (BSST): 90 ezer fő. Elnöki biztonsági erők: 95 ezer. A kormány távközlési egységei: 127 ezer. Személyek és állami objektumok védelmi egységei: 210 ezer. Külföldi hírszerzés: 160 ezer. Ha a számok helytállóak, az a kérdés is válaszra szorul: milyen érdeke fűződik Oroszországnak ahhoz, hogy hamis számokkal félrevezesse a világot? Vádirat az ’56-os kecskeméti kivégzésről Kecskeméten 1956. október 27-én honvédtisztek kivégeztek két elfogott felkelőt. A bűnügyben a Budapesti Katonai Ügyészség pénteken vádiratot nyújtott be K. Ferenc nyugállományú ezredes, G.-K. Sándor nyugállományú őrnagy és P. Mihály nyugállományú alezredes ellen emberiség elleni bűn- cselekmény miatt. A vádirat megállapításai szerint Kecskeméten 1956. október 27-én fegyveres harcok folytak. Ebben az időben érvényben volt az a parancs, hogy az ellenforradalmároknak minősített személyeket, amennyiben az elfogásukkor fegyver van náluk, agyon kell lőni. A két elfogott felkelő kivégzésére Gyurkó Lajos vezérőrnagy, a városi helyőrség parancsnokának felhatalmazása alapján Zalavári József alezredes, hadtesttörzsfőnök adott parancsot. Ezt K. Ferenc alezredes, a megyei kiegészítő parancsnokság vezetője továbbította G.-K. Sándor főhadnagynak, aki a végrehajtásra kijelölte a dobtáras géppisztollyal felszerelt P. Mihály és Gyarmati Sándor főhadnagyokat. Az idősebb felkelőt, Belényesi Mihályt 12 halálos lövés, a fiatalabb, körülbelül 16-18 éves ismeretlen férfit - akinek a bal felkarján M. J. tetoválás volt - pedig 11, ugyancsak halálos lövés érte. A vádlottakon kívül az ügyben szereplő személyek: Gyurkó Lajos 1979-ben, Zalavári József 1994-ben és Gyarmati Sándor 1993-ban elhunyt. A katonai ügyészség a vádiratot a vádlottak beismerő vallomása, korabeli jelentések, tanúvallomások, levéltári dokumentumok, orvos- és fegyverszakértői vélemény alapján készítette el. Új veszély leselkedik: a torokgyík (Folytatás az 1. oldalról) Hazánkban a gyerekek 11 éves korukban kapják meg az utolsó, diftéria elleni vakcinát. Problémát jelent azonban, hogy a lakosság egy részénél tíz év elteltével már nem érvényesül a védettség. Ezért a legveszélyeztetettebb csoportoknál ismét bevezetik a kötelező, diftéria elleni védőoltást. A sorkatonák és a határőrök ezentúl a ma már szükségtelen tífusz elleni oltás helyett kapják, a keleti országrészben 170 ezer felnőttet oltanak be, és ha valakinek a jövőben emlékeztető tetanuszoltást kell kapnia, automatikusan beoltják majd torokgyík ellen is. Természetesen emellett minden felnőtt kérheti a diftéria elleni védőoltást - mondta Kertai Pál. A tiszti főorvos nem titkolta azt sem, hogy az utóbbi időben a veszettséggel kapcsolatban rosszabbodott a helyzet hazánkban. Ehhez a kelet-európai térségben tapasztalható rókavész éppúgy hozzájárul, mint a kóbor állatok elszaporodása. Míg 1984-ben mindössze kétezer oltást adtak be az orvosok veszettség gyanúja miatt, tavaly ez a szám elérte az ötezret. Ugyancsak figyelmeztető jel, hogy míg az elmúlt húsz esztendőben ösz- szesen négy, idén már két halálos áldozatot követelt a veszettség. Kertai Pál mindazonáltal hangsúlyozta: az orvostudomány mai állása szerint senki sem halhatna meg veszettségben. Túl az egymillió elítélten A szövetségi igazságügyi minisztérium csütörtökön közzétett jelentése szerint az amerikai börtönlakók száma átlépte a bűvös egymilliót: a fegyintézetekben őrzött elítéltek száma júniusban 1012 851 volt, kétszer annyi, mint 1985-ben. A rács mögé került bűnözők száma az év első hat hónapjában negyvenezerrel növekedett, megerősítve az 1980 óta folymatosan tapasztalt irányzatot. Újfasiszta vezért tartóztattak le Német újfasiszta vezért tartóztattak le Lengyelországban. Günther Boschützöt, a Nationale Offensive nevű neonáci szervezet vezetőjét illegális határátlépés vádjával vették őrizetbe. Boschützöt 1992-ben kiutasították Lengyelországból, hivatalosan azért, mert elmulasztotta, hogy eleget tegyen a bejelentkezési kötelezettségnek. Valójában azonban amiatt, mert fasiszta szervezkedést folytatott lengyel területen. Valószínűleg most sem véletlenül látogatta meg Opole környékét. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Bizalmatlansági szavazás # Viktor Csernomirgyin Alighanem Borisz Jelcin elnök közbeavatkozásán múlt, hogy Viktor Csernomirgyin kormányától nem vonta meg csütörtökön a bizalmat a duma, ami kétségtelenül a hatalmi ágak szembenállásához, és az amúgy is törékeny, viszonylagos politikai stabilitás végéhez vezethetett volna. Ugyanakkor a szavazás aránya a kormányfő és programjának vereségével ér fel, mivel a 450 tagú dumából mindössze 54 képviselő akadt, aki a bizalmatlansági indítvány ellen szavazott. Carnogursky a magyarok ellen Az Európai Demokratikus Unió (EDU) Végrehajtó Tanácsa Prágában csütörtökön este kétnapos ülést kezdett, amelyen hírek szerint szó lesz a szlovákiai magyar Együttélés politikai mozgalom tagfelvételi kérelméről is. Erre utal, hogy Ján Camo- gursky, az EDU-tag szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén közölte: a Duray Miklós vezette magyar kisebbségi párt felvétele ellen fog érvelni Prágában. A cseh cigányok védelmében Az amerikai kongresszus Helsinki-bizottsága levélben fordult Václav Klaus cseh kormányfőhöz, felszólítva, hogy személyeTiltakozik a szakszervezet A Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége megdöbbenéssel értesült a kormány döntéséről, mely 3900 kilométer hosszúságú vasútvonal megszüntetését irányozza elő két év alatt. Az érdekképviselet kifogásolja, hogy a döntés előkészítésénél a kormányzat nem kérdezte az érintett települések lakosságát. Szerintük a vasút megszüntetése ezen települések elsorvadását eredményezi. Pécsi kokainfogás Mintegy másfél kilogramm kokaint foglaltak le a rendőrök a huszonöt éves H. G. pécsi lakásán. Czukor János pécsi rendőr- kapitány a csütörtöki fogásról elmondta: a fiatalembert kábítószerrel való visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt vették őrizetbe ismerősével, a huszonhét éves T. A.-val együtt, akinek a lakásán marihuánát és a drogfogyasztáshoz használatos eszközöket is találtak. Felmerült a gyanú, hogy T. A. kábítószerelőállítással is foglalkozik. sen kötelezze el magát a cigány kisebbséget diszkrimináló cseh állampolgársági törvény módosítása mellett. A CTK hírügynökséghez eljuttatott, október 21-ei keltezésű levél rámutat, hogy a törvény hátrányos megkülönböztetésben részesíti a Csehországban élő, cigány nemzetiségű, egykori csehszlovák állampolgárokat, s így „a második világháború óta a legtömegesebb jellegű, állampolgárságtól megfosztó intézkedésnek tekinthető”. Szerb menekülés Horvátországból Az Európai Unió Zágrábban tartózkodó megfigyelői szerint Horvátországot naponta mintegy 500 szerb hagyja el véglegesen, s legtöbbjük Jugoszláviába, vagy a Horvátország területén kikiáltott Krajinai Szerb Köztársaságba települ át. A megfigyelők szerint a horvát hatóságok több eszközt használnak fel a szerbek által „csendes etnikai tisztogatásnak” nevezett politika megvalósítására. A nemzetközi humanitárius szervezetek többszöri tiltakozása ellenére is folytatják az egykori jugoszláv néphadsereg által épített házakban lakó szerbek kitelepítését. 1994. október 29., szombat Nézőpont Talált pénz Félegyházán? Galambos Sándor írása Valószíműleg még álmukban sem gondoltak arra a kiskunfélegyházi képviselők, hogy valaha is egyensúlyba kerül majd a város kasszája. Aztán egyik pillanatról a másikra, épp a választások előtt, egy nagy halom pénz hullott az ölükbe. Ráadásul úgy, hogy szinte semmit sem kellett tenniük érte. Most még az is elképzelhető, hogy a végén még nullára zárják a főkönyvet. Ezek után mondja valaki azt, hogy rosszul sáfárkodtak a rájuk bízott javakkal! Tóth Sándor főorvos, a városi kórház igazgatója sem kérdőjelezi meg azt, hogy a műveserészleg bérbeadásából származó bevétel a tulajdonost, az önkormányzatot illeti. Tudja jól: csak a képviselők lelkiismeretére, igazságérzetére apellálhat. Meg is tette - eredménytelenül. A többség jogszerűen döntött: a bérleti díjat a város számlájára kell utalni. Egészségügyi célokra lesz majd felhasználva. A műveserészleget a kórház teljesen önerőből hozta létre, még 1986-ban. A megyében elsőként. Azért, hogy a területükön ellátatlan betegek helyzetén javítsanak. Hogy részükre a gyógyulás reményét visszaadják. Az önkormányzat akkor egyetlen fillérrel sem segített. Erre a célra azóta sem adott támogatást. Persze, a kórház is a városé. Vízelőkészítő rendszert kellett volna létesíteni a művese- részlegnél. Az önkormányzat ebben sem tudott segíteni, így a betegek ellátását meg kellett volna szüntetni. A kórház igazgatója ekkor gondolt először a külföldi segítségre. Intézkedhetett volna saját hatáskörben is. Tíz évre a testület engedélye nélkül is bérbe adhatta volna a műveserészleget. Mégis kérte a testület véleményét. Ez lett belőle. A pénzt - becslésem szerint több mint 100 millió lehet - egészségügyi célokra fordítják. Ez szinte körülhatárolhatat- lan fogalom. A csatornaépítéstől kezdve az egyszer használatos injekcióstűkig minden beletartozhat Tóth főorvos szerint. Ezért fél. Félti a pénz, amit műszerek vásárlására akart fordítani. Öt évre megoldódott volna a kórház anyagi helyzete. Tervszerűvé vált volna az intézmény gazdálkodása. A város a pénzért nem sokat tett. Mégis elvette. Jövőre akár ismét kezdődhet a kalapozás. De Tóth főorvos még mindig bizakodik. Bízik a képviselők igazságérzetében. Bízik abban, hogy a semmiből megteremtett milliókat tényleg a kórház kapja majd meg. Nem pedig talált pénzként kezeli majd a leendő önkormányzat. Kérdőjelek FEB-kommentár A legkisebb rossz? A sakknagymester ül a 64 kockás tábla előtt és mérlegeli, melyik lenne a legjobb lépés. A világpolitikai sakkjátszma résztvevőiben mind gyakrabban vetődhet fel a kérdés, melyik lépés ígérkezik a legkisebb rossznak? Október közepén lejárt például a legeslegvégső határidő, hogy a boszniai szerbek elfogadják a nemzetközi béketervet. Washingtonban jó előre kilátásba helyezték, ha elmarad az igenlő válasz, feloldhatják a muzulmánokkal szemben elrendelt fegyverszállítási tilalmat. Csakhogy ebben a kérdésben nem egyedül az Egyesült Államok illetékes, hanem a Biztonsági Tanács. Annak tagjai pedig nem nagy hajlandóságot mutatnak a kockázatos lépésre. Az Egyesült Államok mostanság sorozatosan kerül ilyen dilemmák elé. Ha rögtön egy második sivatagi viharral válaszol a bagdadi felvonulásra, túlmegy a megengedett határon, így viszont az iraki diktátor, a boszniai tábornokok és társaik megerősítve érezhetik magukat. Új márkák r a Centrum Aruház divatosztályán! ^ Amire a mamák vágynak, ami a kicsiknek a legjobb! Október 31 -én nyílik a KENGURU GOLD Kft. bébishopja! • széles választék • kiváló minőség • mérsékelt ár 0-3 éves korig A nyitás hetében vásárlóknak 10% engedmény! BUDMIL a feltörekvő sportmárka! • szabadidőruhák • pólók, táskák • egyéb kiegészítők divatos színekben, széles választékban. A nyitás napján, október 31-én: meglepetés! Várjuk Kedves Vásárlóinkat! „„