Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-25 / 251. szám
Közmeghallgatás Borotán Borota önkormányzata holnap 16 órakor ülést tart a polgármesteri hivatalban. A képviselők az önkormányzat négyéves munkájáról szóló beszámolót vitatják meg. Utána, este hatkor kezdődik a közmeghallgatás a művelődési házban. Dr. Geiger Ferenc polgármester a község lakóival is ismerteti az elmúlt négy évben végzett ön- kormányzati munkát. A közmeghallgatáson részt vesz a választókörzet országgyűlési képviselője, dr. Tabajdi Csaba is. Tanteremgond Jánoshalmán A jánoshalmi képviselő-testület ma 16 órakor tartja ülését. A katolikus óvoda vezetőjének beszámolóját követően a mezőőri szolgálat munkájának értékelése, majd a gyümölcstermesztők egyesületének tájékoztatója kerül napirendre. Szó lesz a Hunyadi-iskola tanteremgondjairól és a Település Üzemeltető Vállalat épületeinek értékesítéséről. Az elképzelések szerint novemberben még egy alkalommal ülésezik a testület. Óvodaszék Kunbaján? A szülők kezdeményezésére óvodaszéket fognak létrehozni Kunbaján. Vén Jánosné vezető óvónő örömmel fogadta a kérést, de azt javasolta a szülőknek, hogy a kérdésre a helyhatósági választások után térjenek vissza. Az összevont szülői értekezleten a vezető óvónő beszámolója után az óvoda új szerzeményeit mutatták be a szülőknek. Egy helyi vállalkozó adományából televízióval, videóval, és egy többfunkciós tornaszerrel bővült a kunbajai óvoda felszerelése. Előléptették a rendőrfőnököt Tiszakécskén elterjedt a hír, hogy a helyi rendőrőrs parancsnokát, Varga Istvánt felfüggesztették állásából. A tegnapi rendőrségi sajtótájékoztatón dr. Paál Elemér kecskeméti rendőrkapitány, hogy a további híreszteléseket megelőzze, elmondta: sem fegyelmi, sem büntetőeljárás nincs folyamatban Varga István ellen. A kécs- kei parancsnok mind a kecskeméti, mind a megyei rendőr-főkapitányság bizalmát élvezi. A megyében az egyik legjobban működő őrs a tiszakécskei, éppen ézért vezetőjét szeptember 23-án századossá léptették elő. Terjesztőnk halála Mindenkit megdöbbentett a hír, hogy a Petőfi Népe tiszaal- pári terjesztője, Kecskés Lász- lóné tragikus hirtelenséggel elhunyt. Éppen díjbeszedő úton járt, amikor rosszul lett és hazabiciklizett. Sajnos, orvost már hiába hívtak hozzá, a szíve felmondta a szolgálatot. KÖZÉLETI HÍREK • Tabajdi Csaba, a 10. számú választási körzet országgyűlési képviselője fogadóórát tart titkára által október 25-én, 16 és 18 óra közt Felsőszentivánon, a polgármesteri hivatalban. • Dr. Gömöri Tibor, Kecs- kemét-Hetényegyháza önkormányzati képviselője október 26-án 18 órakor Hetényegyhá- zán, a művelődési házban képviselői tájékoztatót tart. 1994. október 25., kedd Megyei Körkép 3 Befejezték a megyei közkonyhák ellenőrzését • A kiskunfélegyházi bölcsödések szerencsére nem ettek a hamisított paprikából. A tisztiorvosi szolgálatok pénteken befejezték a megyében lévő egészségügyi intézmények, gyermekétkeztető és munkahelyi konyhák ellenőrzését. A minták feldolgozása folyamatos, pillanatnyilag 427 fűszerpaprika-mintát vizsgáltak be. Ezek között 11 olyan paprikaőrleményt találtak, amely egészségre ártalmas szerves színezéket vagy ólomtartalmú festéket tartalmazott. A több mint négyszáz minta közül 107-et a megyében élő polgárok vittek be az ÁNTSZ kecskeméti laboratóriumába, s a minták köAz Állami Számvevőszék a tiszakécskei önkormányzatnál tartott vizsgálata során szúrópróbaszerűen ellenőrizte az intézmények egyes eszközeinek használatát. Ennek során derült fény azokra a szabálytalanságokra, melyeket jegyzőkönyvben, valamint a vizsgálat befejezése utáni jelentésben rögzített a számvevő tanácsos. Mint írja: főleg a szakmunkásképző iskolában a magáncélú és intézményi célú hasznosítás összemosódik, nem szolgálja az önkormányzati tulajdon védelmét. Ez rombolja az intézményi és önkormányzati vezetés tekintélyét, nem megfelelő a vezetői példamutatás. (Folytatás az 1. oldalról) A kinyíló ajtó láttán az egyik fiatalember odalépett, és egy ismeretlen nevet említve azt kérdezte, itt lakik-e? Ezalatt társai már iszkoltak is lefelé a lépcsőkön. Végleg mégsem tudtak kereket oldani, mert a lakó bejelentésére a rendőrség az Akadémia kőrúthoz vonult, lezárva a környéket. Az igazoltatások során fenn is akadt két dunaújvárosi fiatalember, akik azt állították, hogy stoppal érkeztek a városba. Mivel holmijaikból előkerült néhány felettébb gyanús szerszám, melyek alkalmasak például hengerzár feltörésére, a rendőrök mindkettőjüket előállították. Zsebükben egy FIAT- kulcs is volt, s a hozzá tartozó kocsit az Akadémia ABC mellett találták meg a rendőrök. Az autóban egy harmadik dunaújvárosi férfi személyi igazolványát is megtalálták, valamint mintegy 200 ezer forint értékű műszaki cikket. Ennek hallatára a két előállított nyelve megeredt. Elmondták, hogy a holmik zött 4 volt mérgezett. A 72 megyebéli egészségügyi intézmény közül csupán egyben, a kiskunfélegyházi bölcsődében találtak szennyezett fűszerpaprikát, amiből szerencsére a gyerekek nem ettek. A Bács-Kiskun megyei 139 gyermekétkeztető konyha közül pedig hatban - a hajósi napköziben, a tiszaaipári napköziben, a kecskeméti Hírős Kft. főzőkonyhájában, a kiskunhalasi Fazekas-gimnázium konyhájában, az uszódi napköziben, s a kecskeméti Akadémia étteremben zároltak ólommal vagy A téma már két esetben került a kécskei testület asztalára, ám első alkalommal nem született semmilyen döntés. A legutóbbi ülésen azonban ismét előterjesztette Tóth Dezső polgármester, az ügyet azonban zárt ajtók mögött vitatták meg. Később megtudtuk: a vita végeredménye az lett, hogy az eszközhasználat szabálytalanságai miatt öt intézmény, a Mó- ricz-iskola, a szakmunkás- képző, a Kinizsi és a speciális iskola, valamint a művelődési ház vezetője ellen indítanak fegyelmi vizsgálatot. Dr. Pálinkás Máriát, a polgármesteri hivatal munkatársát bízták meg a fegyelmi eljárás lefolytatásával. egy része egy Pákozdi csata utcai lakásból származik, s hogy gyakran látogattak mostanában Kecskemétre, ám Dunaújvárosban is eredményesen tevékenykedtek. Harmadik társuk másnap került rendőrkézre, a bíróság mindhármuk előzetes letartóztatását elrendelte. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a rendőr-főkapitányság épületében pénteken este fellobbant lángok szinte bizonyosan nem szándékos gyújtogatás következtében keletkeztek. A további részletekről dr. Paál Elemér kecskeméti kapitány tájékoztatta a sajtó képviselőit. Mint elmondta, a 215-ös irodából délután fél ötkor mentek el, de a tűz csak este kilenc után lobbant fel: nem valószínű tehát, hogy a pénteki ünnepségnek köze lenne a történtekhez. Felmerült annak lehetősége is, hogy az igazgatásrendészeti osztály iratszekrényében fontos dokumentumok váltak a lángok martalékává, de Paál Elemér ezt is cáfolta. Bán János szerves színezékkel szennyezett fűszert. A tisztiorvosi szolgálat minden esetben nem tudta kétséget kizáróan megállapítani, hogy a fűszerből, ha kis meny- nyiségben is, de nem főztek-e? A 11 minta közül hét ugyanattól a bátyai kft.-tői szárma- zik,(!) négy pedig ismeretlen eredetű. Az ólomtartalom a megengedett értéket csak kismértékben haladta meg a mintákban. A magánszemélyek által bevitt minták közül három Kecskemétről, egy Lajosmizsé- ről származott. Ábrahám Eszter Számadás Bácsalmáson A bácsalmási képviselő-testület négyéves munkájáról hangzik el beszámoló a ma 14 órakor kezdődő testületi ülésen. Várhatóan végleges döntés születik a benzinkút-átépítés ügyében. Úgy tudjuk, hogy lesz olyan képviselő, aki név szerinti szavazást javasol majd. de né- hányan titkosan, esetleg zárt ülésen szeretnének voksolni. Tájékoztató hangzik el továbbá a közterületek, járdák állapotáról, sor kerül a közalkalmazotti alap felosztására. Tárgyalnak a képviselők a bajai Jelky András Szakmunkás- képző bácsalmási tagozatának sorsáról is. Az előterjesztés javasolja, hogy a bácsalmási Hunyadi János Gimnázium vegye át a kihelyezett tagozatot. Halálugrás a tetőről A kecskeméti szalagház tetejéről ugrott az utcára egy férfi tegnap délelőtt. A mentők már nem segíthettek rajta: azonnal meghalt. Iratok, búcsúlevél nem volt nála, viszont utóbb a háztetőn találtak egy táskát és egy gazdátlan kabátot. A táska tartalma arra utalt, hogy az 1970- ben született, kiskunfélegyházi Sz. Lászlóé. A fiatal férfit a Hollós József kórház pszichiátriai osztályán kezelték. A szalagház tetőfeljáróján egyébként akadálytalanul juthatott fel bárki, miután tegnap munkások dolgoztak odafenni. Állítólag nem vették észre, hogy rajtuk kívül más is lett volna a tetőn. A megyei kórház pszichiátriai osztályán tegnap kérdésünkre megerősítették, hogy valóban a kezelésük alatt álló beteg követte el az öngyilkosságot. Eltávozást kapott a hét végén, s az erről szóló igazolást találták meg a táskájában. Noszlopy Fegyelmi eljárás az iskolavezetők ellen NEM VOLT GYÚJTOGATÁS Lakásfeltörők buktak le Az ünnep kitüntetettjei Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából dr. Iván Jánosnak, a köztársasági megbízotti területi hivatal osztályvezetőjének Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést, dr. Szikulai Lórántnak, a megyei önkormányzat főtanácsosának a Magyar köztársasági Arany Erdemkereszt kitüntetést adományozta. Schön Ferencnek, Hajós polgánnesterének Kuncze Gábor belügyminiszter aranygyűrűt adományozott. A forradalom és szabadságharc idején kifejtett tevékenységéért a Magyar Köztársaság elnöke Posztumusz Emlékérmet adományozott Lovass Gábornak, Galló Lászlónak és Vincze Istvánnak. 1956-os Emlékérmet vett át: dr. Bárányi Géza, Berki Ferenc, Csernus László, dr. Juhász Gábor, Zombori Imre, Basa József, Érsek Sándor, Szabó Imre és dr. Körmendy László. Emléklapot kapott: Bakó Tibor, Hernádi Tibor, dr. Rónaszegi Aladár, Szász Endre és Zöldág István. Világi gimnázium Kunszentmiklóson? Az iskolaszék és a szülői munkaközösség támogatásával tizenkét évfolyamos iskola létrehozását kezdeményezte Kunszentmiklóson Turcsányi László, a helyi ÁMK igazgatója. Az új oktatási intézmény 8 osztályos általános iskolai és négy osztályos világi gimnáziumi képzést biztosítana. A gimnáziumi szakasz érdekessége, hogy különleges sakkfakultációt szeretnének indítani, melyre az ország minden részéből várják a jelentkezőket. Bár a tervek szerint az iskola egy osztállyal már jövő tanévben megkezdené az oktatást, a kunszentmiklósi képviselőknek a csütörtöki testületi ülésen mind a személyi, mind az anyagi feltételek biztosításával kapcsolatban kétségeik voltak. A tervezet szerint ugyanis az iskolának nem lenne saját nevelőtestülete, hanem a helyi általános iskola és a református gimnázium tanárai „tanítanának át’’. A képviselők szerint azonban nehezen elképzelhető, hogy esetleg több száz kilométerről is érkeznének diákok egy olyan iskolába, melynek nincs saját tanári kara. A városatyák ugyanígy megoldatlannak látták a diákok majdani elhelyezését. A képviselő-testület a tervezet támogatásáról a pénzügyi és az oktatási bizottság meghallgatása után, a következő testületi ülésen hoz döntést. Rákász Judit Véradás Kecelen • Százhuszonötén mentek el vért adni tegnap Kecelen. Tegnap a keceli művelődési központ nagyterme mintha tábori kórházzá változott volna. A véradóállomás és a vöröskereszt helyi szervezetének közös akciójaként véradónap volt. Reggel 9 órára hirdették az önzetlen segítők találkozóját, de ekkor már sorállás volt. Délig százhuszonötén 47 liter vért adtak. Szinte szalagszerűen haladtak át nők és férfiak, első és többszörös véradók a különféle „állomásokon". Az egyik csoportban dr. Nagy Tünde orvos várta a jelentkezőket, s beszélgetett velük a gyógyszerszedéseikről, betegségeikről, miközben megtörtént a vérnyomás- mérés is. Odébb azok álltak sorba, akiktől csak azt a kevés vért vették, ami szükséges a vizsgálathoz. A terem belső sarkában praktikusan elhelyezték azt a hat ágyat, ahol maga a véradás történt. Az állomás dolgozóinak látszólag is természetesnek tűnt, hogy egyetlen embert sem hagytak magukra. A „csapolás” után pedig következett a vendéglátás, egy kis harapni- és innivaló. Ä szervezők még a terítékre is adtak, egyfajta jó háziasszony módjára várták az önzetlen segítőket. Pulai Sára JT HOLMES = törvényesség, diszkréció Becsapták? Valótlan adatokat közöltek Önnel? Szeretné tudni, hogy üzleti partnere valóban rendelkezik-e a szükséges bonitással? Választ akar kapni, hogy a leltárkülönbségek túllépik-e az ágazatában szükséges normákat? Kíváncsi munkatársainak megbízhatóságára, valamint lojalitására? Az Önnek tartozó személyek tartózkodási helyeit nem ismeri? Jelentősen megváltozott gyermekének viselkedése, nem tudja tartózkodási helyét? Informálódjon, mi jogszerűen segítségére leszünk! HOLMES Nemzetközi Információs és Bűnmegelőzési Iroda 6000 Kecskemét, László Károly u. 10-12. Tel./fax: 76/322-920 Nemzetközi Detektív Szövetség tagja (29870) | *