Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-22 / 249. szám
1994. október 22., szombat 1956-ra emlékezünk: 5 Koszorúzás Tompán # Tompán a katolikus templom falán elhelyzett világháborús emlékműnél alkalmi műsorral és koszorúzással emlékeztek meg az 1956-os forradalom évfordulójáról. A színvonalas programon részt vettek a tompái általános iskola irodalmi színpadának versmondói és az iskola kórusa. A kegyelet virágait Len- gyelné László Veronika polgármester asszony és a község elöljárói helyezték el az emlékmű talapzatán. Állami ünnepségek október 23-án Október 23-án változatos, a társadalom minden korosztályához szóló állami ünnepségek lesznek a fővárosban. A rendezvényeket szervező Belügyminisztérium szerint a lakosságot nem érinti érzelmileg egységesen az 1956-os forradalom, ezért differenciáltan szervezték meg az ünnepet. Lesz koszorúzás, amely elsősorban az egykori események résztvevőinek szól. műsoros rendezvény, amely nagy tömegek részvételét teszi lehetővé, valamint protokolláris ünnepségek sora. Ezt Világos Gábor, a BM államtitkára közölte a sajtó képviselőivel csütörtökön. Az állami megemlékezés nyolc órakor zászlófelvonással és katonai tiszteletadással kezdődik a Kossuth téren, ahol a legfőbb közjogi méltóságok közül megjelenik az államfő és az Országgyűlés elnöke. Tíz órakor a Rákoskeresztúri Köztemető 300-as parcellájában lesz koszorúzás, amelyen részt vesz Göncz Árpád köztársasági elnök, Horn Gyula kormányfő és Gál Zoltán házelnök, aki az ünnepi beszédet mondja. Egy órával később a Parlament előtt térzene kezdődik. Délben az Országházban kitüntetési ünnepség lesz. A Kossuth téri családi program tizennégy órakor kezdődik. Lesz aszfaltrajzverseny, játékok a gyerekeknek és szórakoztató műsor a felnőtteknek. Tizenhat órakor kezdődik a Hozzon egy mécsest a hősök emlékére című megemlékezés a téren. Két órával később mécsesgyújtás lesz a Parlament főlépcsőjén. Az állami megemlékezés az Állami Operaházban fejeződik be, ahol az ünnepi hangverseny előtt Göncz Árpád mond beszédet. Megemlékezés az FKgP politikai akadémiáján Az előrejelzéseknek megfelelően Zimányi Tibor, a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség elnöke tartotta csütörtökön az FKGP Eckhard Tibor Politikai Akadémiája 1956-os megemlékezésének fő referátumát. Zimányi Tibor elmondta: az előadás megtartására először Jenei Károlyt kérték fel, akiről azonban kiderült, hogy tagja volt a Munkásőrségnek. Azt, hogy Zimányit emiatt kérték volna fel Jenei helyett előadónak, Virágh Ferenc a Politikai Akadémia vezetője az MTI munkatársának nem tudta megerősíteni. Annyit azonban elmondott, hogy a párt elnökségének egyik tagja kifogást emelt Zimányi személye ellen is, akinek előadását azonban Torgyán József pártelnök október 19-én engedélyezte. Zimányi Tibor megemlékezésében 1956-ot a XX. század legnagyobb politikai tettének nevezte. Olyan tettnek, amelyben a megszálló szovjet hatalom akkora sebet kapott, hogy azt a végső összeomlásához vezető első lépésnek kell tekinteni. ’56 fő célját a nemzeti függetlenség és szabadság kivívásában jelölte meg. Véleménye szerint az 1956-ot forradalomnak tekintők a reformkommunisták köréből származnak. Zimányi elismerte azonban, hogy az ’56-os események létrejötténél az egykori reformkommunisták jártak elöl, akiknek ezért köszönet jár. Nélkülük a hatalmon kívül lévőknek nem lett volna lehetőségük a szabadságharc kirobbantására. A szónok 1956 utóéleteként hosszan fejtegette az 1988-ban alakult Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) történetét. Hibáztatta a bizottság első vezetőit, amiért azok - mint mondotta - zártkörű és elit szervezetként kívántak működni. Zimányi szerint - akit Vásárhelyi Miklós és Nagy Erzsébet után 1993-ban választottak a TIB elnökévé - azért van szükség a bizottságra és a hozzá hasonló szervezetekre, hogy ne legyen „visszarendeződés”. A megemlékezésen felszólalt Zétényi Zsolt volt országgyűlési képviselő, valamint Szere- dás Jenő egykori szabadságharcos vezető. A köztársasági elnök ünnepi programja Az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából a köztársasági elnök már pénteken megkezdte ünnepi programját: részt vett a Vígszínház rekonstrukció utáni ünnepélyes megnyitóján. A nemzeti ünnep napján, vasárnap délután három órakor a Magyar írószövetség székházán elhelyezett emléktábla-avató ünnepségen, este pedig az Állami Operaház díszelőadásán mond beszédet Göncz Árpád. Szombaton délután három órakor kezdi meg ifjúsági emlékünnepségét a Budapesti Műszaki Egyetem 1956 Alapítványa és a Rákóczi Szövetség, melyen a köztársasági elnök is részt vesz. Miért nehéz ’56-ról írni? • A romvárossá vált Budapest egyik utcája 1956. október végén. A múlt nincsen magától - írta Illyés Gyula minden generációnak újra meg újra meg kell alkotnia a saját múltját, kitisztítania az elpiszkolt, elrejtett forrásokat. El kell végezni a számvetést Ez az újraalkotás, a saját múltunkkal való tényleges és őszinte szembenézés marad el ma is. Le kell ásnunk ’56-hoz, de megértéséhez tovább kell kutatnunk és objektiven megvizsgálni a nascens sztálinizmus éveit. És mindez nem elég! Tovább kell mélyítenünk, rendet csinálnunk: el kell végezni azt a számvetést is, ami elmaradt 1945 után, amit a németek nagy kínkeservesen megszenvedtek és katarzishoz juttatták magukat. Mindez elmaradt nálunk. Kétségtelenül idegen diktatúra folytotta belénk annyi mindennel együtt a tisztázást, de valahogy túlságosan könnyen beletörődtünk, hogy elmaradt. Most fizetünk - talán bűntelenül - mindezért, amikor fiatal emberekben reinkarnálódnak az ordas eszmék, a tetszetősen és köny- nyen emészthetően felépített, de velejükig rpmlott gondolatok, melyek viszályt hintenek közénk. Újat akartunk De nem könnyű '56-ról írni azért sem, mert szinte mindenhez lábjegyzetet kell fűzni, elmagyarázni, hogy ki mi volt és mi mit jelent. Mit jelent az, hogy sokan barátaink közül kommunistának vallották magukat, mégis ádáz ellenfelei voltak a diktatúrának és meghaltak a szabadságért. Nem könnyű beszélni az akkori, lélegzetvisszafojtva, önmagunkba zárt, mégis a nagy többség által elfogadott közmegegyezésről: a függetlenségről, a semlegességről, a magunk útján járó szocialista elképzelésről, az akkor egyedül reális magyar szocialista harmadik útról. De közmegegyezés volt arról is, hogy a ’45 előtti rendszerhez, viszonyokhoz és közállapotokhoz visszalépni nem szabad és nem is lehet. Újat akartunk, előre épni, bármilyen naivan hangzik is ma, meghaladni a múltat. A munkástanácsok, a forradalmi tanácsok, a diákság és a forradalmi értelmiség szerveződései nem akartak reprivatizációt, csupán korlátozott privatizációt. Bár követeléseink között erőteljesen szerepelt a többpártrendszer, a pártok gombamód történő burjánzását, a függetlenségi harc győzelméig kifejezetten károsként elítéltük. A munkástanácsok valóban megkezdték az üzemek tulajdonba vételét, az állami tulajdon társadalmasítását, csoporttulajdonná formálását. Ma lehet ezen fölényesen mosolyogni, különösen a jugoszláv önigazgatási rendszer hosszú kínlódásos agóniája után, s arról is vitatkozni, hogy vajon a forradalom győzelme után nem jelentek volna meg más, erőteljes polgári. reprivatizáló erők. Fogalmak lábjegyzettel Hamisítanak a történelmen azok, akik ilyen tendenciákat kívánnak belemagyarázni-bele- érezni az akkori történésekbe. Meg kellene magyarázni a tulajdonnal kapcsolatos, ma már idejétmúltnak tartott szemléletet is: a köztulajdon elsőbbségét szinte mindenki elfogadta. A csoporttulajdon, a humánus mértékű magántulajdon volt az akkori közszemlélet számára elfogadható. Lehet, hogy sokan nem őszintén és nem teljes mélységében fogadták el ezt a közmegegyezést, de erről nem beszéltek. A nagy többség őszinte szívvel úgy gondolkodott, ahogy leírtain. Ma nem könnyű írni arról sem, kié ’56, kik csinálták '56-ot. Paradoxon, de könnyebb volt a diktatúra idején azt írni, hogy a miénk és hogy mi csináltuk, ezt senki el nem vitatta tőlünk, „rohadt ellenforradalmároktól”. Bizony kevesen vállalták ezt, kockáztatva egzisztenciájukat, olykor szabadságukat is. S ezek között a vállalók között ott voltak a revizionista kommunisták, vagy ahogy akkor nevezték magukat, a reformkommunisták is. (Olyanok, mint Donáth Ferenc, Haraszti Sándor, Mérei Ferenc, Rajk Júlia, hogy csak a halottak közül említsek néhány fontos nevet.) Ötvenhatot sokan készítették elő, sokan harcoltak érte és igen sokan viselték a megtorlás szörnyű terhét. Más-más közegből, társadalmi csoportból érkező, különféle származású és indíttatású emberek ezrei, százezrei, a velük érzők milliói „csinálták” 56-ot. Közülük bárkit kihagyni, szerepüket lekicsinyelni, vagy másokét oktalanul és aránytalanul felnagyítani bizony csúnya történelemhamisítás. Forradalom és szabadságharc 1956-ban forradalom és szabadságharc volt Magyarországon, amely történelmünk nagy forradalmainak sorába tartozik. 1956-ban, miként 1848-ban, egységben léptek fel a hazafias-nemzeti és a demokrati- kus-progresszív erők. Történetileg 1956 ebben a tekintetben előrelépést is jelentett abban az értelemben, hogy a magyar történelemben első ízben lépett fel a nemzeti követelés tisztán és kizárólag felszabadító tartalommal, megfelelvén Illyés Gyula kritériumának: csak jogot védett, anélkül, hogy jogot- kisebbségek, együtt élő etnikumok és más nemzetek újogát- sértett volna. ’56 értékei ma is aktuálisak; hogy teljes értékű megvalósítása erőszak áldozata lett, tragédiája a magyar történelemnek. ’56 azonban leveretésében is példát teremtett az utókor számára. Hagyomány lett, amely politikai kultúrát teremtett, példaadó tett, mítosz és legenda. Mécs Imre, az Ötvenhatos Emlékbizottság elnöke • A vörös csillag helyére ez a felirat került a falakra. Korabeli fotó a Corvin közből • Két felkelőlány a Corvin közből (Havrilla Béláné és Wittner Mária). Indexre került Antigoné-fordítás Könyv alakban jelentette meg Ratkó József költő egykor hallgatólagosan betiltott Antigoné-fordítását a Nagykál- lói Városi Könyvtár. A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban Ratkó József é- vekig dolgozott az Antigoné fordításán, hogy maradéktalanul megőrizhesse a szophoklé- szi szavak közvetlen jelentését. A fordítást végül 1986-ban fejezte be, s addigra már a nyíregyházi és a debreceni színház szerződésével is rendelkezett: a két teátrum felajánlotta a tragédia bemutatását. A mű színpadra mégsem kerülhetett, mert a döntéshozókat az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztette. Ezért, ha nyíltan nem is, de valójában indexre került Ratkó Antigonéja. A költő barátai szerint ez játszott szerepet abban, hogy a remekművet folytatta Ratkó József, s megírta az Antigoné egyik szereplőjének - a manipulátorból élők és holtak fölött ítélkező uralkodóvá vált -, Kreónnak a tragédiáját.
