Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-03 / 232. szám

UTCAI COCA-COLA FUTÓVERSENY KECSKEMÉTEN A nők jobban futottak a férfiaknál • Mintegy háromszázan vágtak neki a különböző távoknak a kecskeméti utcai futóversenyen. (Walter Péter felvétele) Ötödik alkalommal rendez­tek vasárnap utcai futóversenyt Kecskeméten. Ez alkalommal Coca-Cola néven csaknem 300 résztvevő vágott neki a 10 és a 21 kilométernek. A rövidebb távon indultak többen, mert oda általános iskolások is nevezhet­tek. A félmaratonit elsősorban azok választották, akik koruk miatt is megtehették, s az Európa-bajnoki (FIRA Ku­pa) mérkőzésen fogadta Bulgá­ria csapatát a magyar rögbivá­logatott. A hazai együttes a Bp. Spartacus-pályán egy kemény mérkőzésen 12— IÖ (7—3) arányban győzött. A bolgárok már az első percben büntetőből előnyhöz jutottak. Ezután Hor­váth László térdszalagszaka­A Debrecen-Vasas NB I-es labdarúgó-mérkőzés második félidejében, 0-0-ás állásnál a Vasas kapuja előtt pattogott a labda, amikor a DVSC térfe­lén lévő Márton partjelző in­tegetett Hartmann-nak. Egy kis műanyag palackot vagy zacskót mutatott fel, amivel állítólag őt a nézőtérről valaki fejen találta. A 84. percben Hartmann játékvezető ezért lefújta a találkozót. A mérkőzés lefújása után több mint fél óráig nem lehe­tett megközelíteni az öltözőt, illetve a játékvezetők helyisé­geit. Mind a két csapat játéko­sai közben kijöttek. Ezt köve­tően Hartmann játékvezető úgy nyilatkozott, hogy a 1 l-esnél azt ítélte, amit látott. A lefújással kapcsolatban pe­dig hozzátette, Márton part­jelző intett, amikor odament hozzá közölte: megdobták. A partjelzők mögött ülők azt állították, hogy a bedobott „dolog” egy kis nejlonzacs- kónyi napraforgómag lehetett. edzettségük is megfelelő volt. A versenyt néhány kis-jugoszlá- viai futó részvétele tette nem­zetközivé. Az abszolút verseny élére egyik távon sem került megyei versenyző, kategóriáikban vi­szont több első helyet is szerez­tek. 21 kilométeren, a szenior férfiak között Tabajdi József végzett az élen. A dolog érde­dást, egy bolgár játékos pedig orrcsonttörést és agyrázkódást szenvedett. A folytatásban az­tán Varga Ferenc révén célt ért el a magyar csapat. A második félidőben a bolgárok is célt ér­tek el, s a jutalomrúgást is ér­tékesítették. A végeredményt Bartók György újabb ötpontos célja jelentette. amely azonban Mártont nem találta el. Erdei Zoltán, a DVSC el­nöke elmondotta, végtelenül sajnálatos ez az esemény, és a viszonylag korrekt, sportszerű mérkőzés ilyen befejezése. Vida János főrendező hoz­zátette:- Nem tartottuk szeren­csésnek a bíróküldést. Hart­mann ténykedése már a Vác ellen is sok kívánnivalót ha­gyott maga után. Hartmann akkor feljelentett bennünket, de mivel hétfőn az FTC-pá- lyán még nagyobb botrány volt, csak figyelmeztetést kap­tunk. Garamvölgyi Lajos, a DVSC vezetőedzője:- Ilyen esetek miatt Ma­gyarországon és a világban sok mérkőzést le lehetne fújni. Egy súlyos tragédiája is volt a szombati debreceni mérkőzésnek: a nyugdíjasok szektorában egy 73 éves férfi rosszul lett, s a mentők már nem tudtak rajta segíteni. kessége, hogy a kiskunhalasi at­léta éppen ezen a napon ünne­pelte 53. születésnapját. Az első díjon kívül ebből az alkalomból külön ajándékot is kapott. A női szenioroknál a dobogó mind a három fokára kecskeméti futó állhatott a következő sorrend­ben: Adamik Zoltánná, Tóthné Barna Éva, Dányi Éva. A kö­zépiskolás lányok között a MIZSE KC-ÚJKÍGYÓS 23-19(12-9) NB I. B-s férfi kézi­labda-mérkőzés. Lajosmizsc, 200 néző. Vezette: Nádasdi, Pesti. Mizse KC: Herczeg-Zag 2, Ki­rály 10, Dudás, Farkas 1. 7/5, Farkas Cs. 2, Szórád. Csere: Rapi (k), Szarvas, Strupka, Barna 1, Vass 1. Edző: Vájná István. Hétméteresek: 7/5, illetve 5/3. Kiállítások: 12, illetve 8 perc. Kizárás: Király, az 50. perc­ben. Rendkívül küzdelmes, de alacsony színvonalú mérkőzé­sen végig vezetve, biztosan nyert a hazai csapat. A vendé­gek szoros emberfogással pró­bálták kikapcsolni a hazaiak át­lövőjét, Királyt. Legtöbbször csak szabálytalanul tudták tar­tani, ami felőrölte Király ide­geit, s a sorozatos reklamálás következménye, hogy a 3x2 perces büntetés után kizárták a játékból. A mérkőzés eredménye nem tükrözte a két csapat közötti kü­lönbséget, a hazaiaknak na­gyobb gólkülönbséggel kellett volna győzniük. Kitűnt: Király, Farkas Cs., il­letve Fekete 7, Gedó 5. BALASSAGYARMAT­KISKUNMAJSA 31-18(16-4) NB I. B-s férfi kézi­labda-mérkőzés. Balassa­gyarmat, 150 néző. Vezette: Babos. Mózer. Kiskunmajsa: Rapi - Sza­kecskeméti Széchenyi DSE ver­senyzője, .Cséplői Tímea vég­zett «z élen. A női junioroknál pedig Karáth Zita futott be el­sőként. O a Sprint Triatlon szí­neiben indult. Tíz kilométeren is a megyei hölgyek voltak jobbak. A fel­nőtt nőknél első lett Vágvölgyi Andrea, második Lengyelné Keserű Szilvia, harmadik Szé­kács 2, Kucsera 2, Vizsnyiczai 4/3, Boros 3, Juhász 2, Farkas. Csere: Újvári 5. Edző: Börcsök József. Hétméteresek: 2/2, illetve 3/3. Kiállítások: 6, illetve 6 perc. Már a bemelegítésnél hát­rányba került a Majsa, mert Ru- bos kapus megsérült. A baljós előjel után valóságos rémálom­nak bizonyult az első harminc perc a majsaiak számára. Hét perc játék után már 6-0-ra ve­zettek a hazaiak, csak ezután tudott Juhász szépíteni. A 22. percben már tíz gólra nőtt a gyarmatiak előnye (13-3). A második félidőben valame­lyest rendezni tudták a soraikat a rfiajsaiak, így ezt a játékrészt csak egy góllal veszítették el. A hazaiak győzelme azonban egy pillanatig sem forgott veszély­ben, sikerük teljesen megérde­melt. Kitűnt: Cseri 6/2, Cseh 9, Tiszmann 4, Abay 4, illetve a majsai csapatból senki. JÁNOSHALMA- VÁCI TERRA 23-24 (9-11) NB I/B-s női kézi­labda-mérkőzés. Jánoshalma, 200 néző. Vezette: Kerekes, Tóth. Jánoshalma: Vörös- Vasas 6, Juhász 10, Barna I. Fodorné 3, Fenyvesi, dr. Felhő. Csere: Faragó 3, Törökné, Győrik, Gi- liczéné, Csorbáné. Edző: Rátái Róbertné és Derűs Gábor. Kiállítás: 6 illetve 12 perc. Hétméteres: 8/7 illetve 3/3. Az első gólt a vendégek sze­rezték, majd felváltva vezettek a csapatok. A jánoshalmiak 5­kely Andrea. Valamennyien kecskemétiek. A szenior nők között a bajaiak remekeltek. Második Heckenberger Aliz, harmadik Barátli Andrásné. A középiskolás fiúk között a ti- szakécskei Varga András lett a második. Az 1980-ban született fiúknál második Karasai Attila (Kiskunfélegyháza), harmadik Szomjú Zsolt (Nyárlőrinc). 5-ös állásnál hat kapufát lőttek, a váciak azonban kevesebbet hibáztak. A második félidőben is a vendegek vezettek, az 54. percben már hat góllal. Ekkor hajrázni kezdtek a hazaiak, öt perc alatt öt gólt dobtak, de ez csak a szépítéshez volt elég. A két csapat szerdán újra ta­lálkozik, amikor a Magyar Ku­pában mérkőznek. Kitűnt: Vörös, Juhász. Fa­ragó, illetve Jeszenszki 6, Hor­váth 5, Lenvári, Csíkné 4-4. KISKUNHALASI NKSE- EGLE VILNIUS 22-22(10-12) Női előkészületi kézi­labda-mérkőzés. Kiskunhalas, 200 néző. Vezette: Ihász, Kál­mán. KNKSE: Böcking- Virág, Asztalos 3, Rádinné, Kosa, Dzsafarova 10/5, Csábi. Csere: Pásztor 6, Szarka 1, Antóni 1, Sávolt 1, Szeri, Hodroga (k). Edző: Jürgen Böcking. Hétméteresek: 6/5, ill. 1/1. Kiállítások: 4, illetve 6 perc. Az Európa-szerte ismert lit­ván kupagyőztes csapatában tíz válogatott játékos szerepelt. A Dunaferr vendégeként hazánk­ban tartózkodó, s a Kupagyőz­tesek Európa Kupa küzdelem­sorozatára készülő vendégek kemény, erőszakos játéka meg­lepetést okozott. A hazaiakat dicséri, hogy fel tudták venni a kesztyűt és hasonlóan tudtak játszani. Ez biztató a hét végén kezdődő bajnokság előtt. Kitűnt: Böcking, Asztalos, Kosa, Dzsafarova, illetve Da- bulskiené, Makstlyté 4, Jukne- vuinté 7, Radzeviciuté 5. Klubszínekért A német cselgáncs csapat- bajnokság negyeddöntőjében lépett tatamira két magyar dzsúdós, Csák József és Kovács Antal az MTV Ingolstadt gárdá­jában. Mindketten waza-ari-val győzték le német ellenfelüket. Rajtuk kívül azonban csak két csapattársuknak sikerült nyerni, így az Ingolstadt végül 6-4-re (54:27 pontarány) kikapott az SC Berlintől. Vitorlás siker Szép magyar siker született a soling hajóosztály nyílt olasz bajnokságán. A Garda-tavon rendezett versenyen ugyanis 26 induló közül a Wossala György, Kovácsi László, Vezér Károly (BKV Előre) egység szerezte meg az első helyet. Karatebaj nokság Debrecenben a Hódos Imre Sportcsarnokban rendezték meg a kick-box sportág országos bajnokságának negyedik, egyút­tal zárófordulóját, amely bajnokavatással ért véget. (Megyebeli nem volt a győzte­sek között.) A viadal egyúttal az utolsó válogató volt a verseny­zők számára az október végi finnországi Európa-bajnok- ságra. Tornát nyert Valerij Szalov nyerte az In- terpolis elnevezésű .sakktornát, miután a döntő második partijá­ban döntetlent ért cl honfitársa, Jcvgenyij Barejev ellen. Szalov a győzelemért 100 ezer guldent, vagyis 57.800 dollárt vehetett át. Megrohamozták Jótékony céllal a bolgár fővá­rosba utazott Damon Hill, a Williams-Renault brit Forma- 1-es pilótája. Az esemény hírére óriási tömeg gyűlt össze Szófi­ában, az emberek valósággal egymást tiporták, csak hogy egy autogramért a sztár közelébe férkőzzenek. A rendőrség két embert letartóztatott, és így si­került megelőznie a további in­cidenseket. Fair play díjas Másodszor részesítették fair play díjban Dirk Schustert, a Karlsruhe labdarúgóját. A né­met újságírók szavazata alapján a 26 éves védő, aki tagja a Ma­gyarország ellen készülő német válogatott keretnek, a mérkőzé­seken mutatott sportszerű játé­káért kapta meg az elismerést. Milliomos lett Milliomos lett Jürgen Klins­mann. Az angol Tottenham Hotspur német csatára ugyanis kétmillió fontos szerződést kö­tött az amerikai Reebok céggel. A megállapodás ellenére Klinsmann a válogatottban adi- dasban lövi majd a gólokat, mi­vel a német szövetségnek ezzel a céggel van szerződése. Holtan találták Egy golyóval a mellkasában holtan találták istállójában Alex Scottot, az egyik legjobb angol lovastrénert. Mivel Scott felte­hetően bűncselekmény áldozata lett. a rendőrség azonnal nyo­mozni kezdett, s egy 58 éves férfit le is tartóztatott. Scott az utóbbi öt esztendőben 75 zsokét segített, akik összesen 135 fu­tamgyőzelmet arattak. TOTÓ A totó 39. heti mérkőzései­nek eredményei: 1. ET0 FC Győr-BVSC 1-3 2 2. Kispest-Zalaegerszeg 5-1 1 3. Újpest—Békéscsaba 2-2 x 4. Uerdingen-Dortmund 0-2 2 5. Schalke 04—Frankfurt 0-0 x 6. Leverkusen—Stuttgart 3-1 1 7. Karlsruhe-Kaisersl. 3-3 x 8. Bayern M.-FC Köln 2-2 x 9. Bari-Cagliari 0-0 x 10. Cremonese-Foggia 1-3 2 11. Fiorentina-Lazio 1-1 X 12. Parma-Torino 2-0 1 13. Roma-Sampdoria 1-0 1 + 1 mérkőzés: 14. Napoli-Padova 3-3 x Kemény rögbigyozelem BAJNOKI KEZILABDA-MERKOZESEK Kígyóst fogtak Lajosmizsén MÁRTONT MEGDOBTÁK Botrány és tragédia

Next

/
Thumbnails
Contents