Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-17 / 244. szám

Világélelmezési nap Hagyományosan ebben az évben is a világ több mint 170 országában emlékeznek meg az élelmezési világnapról, október 16-ról. Az idei világélelmezési nap jelszava: Víz az életért. Ezt azért választották, mert a víz az élet fenntartója, és elengedhe­tetlenül szükséges a természetes környezet fenntartásához. Cik­künk a 15. oldalon. Milliók a csatornába Kecelen ma folytatják az Or­szágos Borminősítő Intézet ha­tározatának végrehajtását, mi­szerint megsemmisítésre ítélték a helyi Borker Kft. 4,5 ezer hek­toliter hamisított borát. Szeré­nyen számolva is ezzel több millió forint értékkel károsította önmagát a kft. Minden bizony­nyal ennek következménye az, hogy az utóbbi időben több em­bernek kellett elhagynia a céget, s váltak munkanélkülivé. Szüreti mulatság Szentkirályon • A szentkirályi mulatságban nem csak a tánccsoportok ropták a hét végén. A szentkirályi menyecskék­nek zsiborog a talpa, csak egy jó táncmulatság segíthetne rajta. Ezzel a rigmussal dobolta ki a szombati szüreti bálát a szentki­rályi kisbíró, akinek szerepét ezúttal Jánosi Jenő vállalta. Szentkirályon már hagyomány, hogy a szüret befejezését felvo­nulással és bállal ünnepük meg a község lakói. A hétvégi ünne­pélyen a községháza elől indul­tak a lovas fogatok, s a néhány kilométerre levő Katica vendég­lőhöz hajtottak. Ott borral kínál­ták a fogatosokat, akik kocsiju­kon a bírópárt, a csőszpárokat és a zenészeket szállították. A téren táncra perdültek a fiata­lok, majd a lovas fogatokon visszavonultak a faluba, ahol este táncmulatsággal fejeződött be a szüreti felvonulás. (Részle­tek a 3. oldalon) Háromszázezer dollárt nyert egy halasi iskola Bizonyára a hazai iskolák többsége annak az összegnek a töredékével is beérte volna, amelyet a közelmúltban nyert el pályázaton a halasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági és Köz- gazdasági Szakközépiskola. A háromszázezer dolláros támo­gatásról értesülve sokan nem hittek a fülüknek... Bizony, so­kan hívnak telefonon, hogy ugye, rosszul értették, s nem há­romszázezer, hanem három­ezer dollárt nyertünk, mondta mosolyogva Lukács János, az intézmény igazgatója. Én per­sze, örömmel javítom ki a két­kedőket. Az idén május elején érkezett hozzánk a Munkaügyi Minisztérium pályázati felhí­vása, amelyet az Emberi Erő­források Fejlesztése elnevezésű ifjúsági szakképzési világbanki programhoz csatlakozó iskolák számára írtak ki. (Folytatás a 2. oldalon) Elmaradt a bértárgyalás Elhalasztották az október 13- ára ígért bértárgyalást az MMG AM Rt. budapesti köz­pontjában. Lapunk kérdésére Szakolczai István, a kecskeméti gyáregység igazgatója el­mondta: közösen határoztak a halasztásról az országban mű­ködő gyáregységek szakszerve­zetei, mert vezetőségválasztás előtt áll a cég. Kecskeméten is - a többi egységhez hasonlóan - ma választják meg a gyár MRP-szervezetének részköz­gyűlésén az rt. új igazgatóságát és a vezérigazgatót. A szak­szervezetek úgy látták, hogy e választás után, immár az új ve­zetőséggel célszerű az alapbér- emelés ügyében tárgyalóasztal­hoz ülni. Szakolczai István el­mondta azt is, hogy a kecske­méti gyárban működő szakszer­vezet nem értett egyet a bértár­gyalás elhalasztásával, ám kénytelen volt alávetni magát a többi szakszervezet akaratának. A bértárgyaláson ugyanis közös szakszervezeti delegáció vesz részt, a bérkérdésekről rész­vénytársasági szinten lesz majd szó október 19-én. A TÁRGYALÓTEREMBŐL A harag emelte a lapátot A környék lakossága össze­férhetetlennek ismeri a jános­halmi Kurucz családot. Különö­sen rossz viszonyban vannak a szomszédjukban lakó Nagyék- kal, főleg azért, mert 1992 au­gusztusában Nagy József ösz- szeverekedett Kurucz Józseffel. Arra már bizonyára ők sem em­lékeznek, miért. A verekedés tavaly augusztus 27-én folyta­tódott. Ez is „szóváltással” kez­dődött, majd vaslapáttal folyta­tódott. és a kórházban, illetve a közelmúlt napokban a tárgyaló­teremben végződött. Nagy Jó­zsefet, mert jogos védelmi helyzetben cselekedett, a bíró­ság felmentette, Kurucz Róber­tét azonban elítélték. A részle­tekről bővebben az 5. oldalon olvashatnak. Szerbiában is megjelent a kolera Szerbiában is megjelent a ko­lera: a Beta belgrádi hírügynök­ség jelentése szerint a beteget a szerb-macedón határ közelében lévő Vranje egyik kórházában ápolják. Kórházi jelentések szerint az 59 éves férfi korábban Törökor­szágban járt, s valószínűleg ott kapta meg a fertőző betegséget. Az albániai kolerajárvány ki­törése után Jugoszláviában nö­velték az ivóvíz klórtartalmát, s szigorú egészségügyi ellenőr­zést vezettek be a határállomá­sokon. A pénteki bácsalmási pia­con a tilalom ellenére őrölt paprikát lehetett vásárolni egy árusnál. Négyszáz forintot kért egy kilóért, hozzátéve, hogy az áru minősítetlen. A kofák véleménye szerint a mi­nősített paprika ára eléri majd az 1300 forintot. Vincellérképzés Középfokú vincellérképzés indul október végén Balaton- füreden. Ez lesz az első eset, hogy azoknak a gazdáknak szerveznek továbbképzést, a- kik alapfokú tájékozottság­gal, illetve gyakorlattal ren­delkeznek a szőlő- és borter­melésben, ám szeretnék to­vábbfejleszteni tudásukat. A kéthetes tanfolyamra elsősor­ban olyanok jelentkezését vár­ják, akik a közelmúltban jutot­tak nagyobb szőlőterülethez. Bevételhiány Az állami költségvetés adó-, illeték- és vámbevételei szeptember végéig 680 milli­árd forintot értek el. Ez az összeg az 1994-re szóló ere­deti költségvetésben előirány­zott bevételek 71 százaléka. ,Vi "-t § Megmutatta magát a szeretett vezető Három hónap óta először jelent meg a nyilvánosság előtt vasárnap Kim Dzsong II, Észak-Korea kijelölt vezetője. Kim részt vett azon a megem­lékezésen, amelyet az apja, Kim ír Szén halála utáni száz­napos gyászidőszak letelte al­kalmából tartottak. A diplo­maták szerint úgy tűnt, hogy Kim Dzsong II jó egészségnek örvend. I Halálos gázolás Tegnap este, hat óra után, egy személygépkocsi elgázolt Baján, a Dózsa György úton egy idős asszonyt. A kilenc­I venegy éves gyylogos a hely­színen meghalt. Tizenhét embert tartott sakk­ban fegyverrel vasárnapra vir­radó éjszaka a debreceni kaszi­nóban P. Illés helyi nagyvállal­kozó. Az Aranybika Szálló ka­szinójában szórakozó P. Illés éjszaka fél kettőkor fegyverével a mennyezetbe lőtt, majd túszul ejtette az ott tartózkodó vendé­geket és a kaszinó személyzetét. A rendőrség lezárta a kaszinó környékét. A túszszedő közölte velük, hogy pénzügyi eredetű sérelmeit az ország nyilvános­sága elé kívánja tárni, ezért a sajtó helyszínre hívását kérte. Az mondta, ha követelését nem teljesítik, a túszokat kivégzi, az Aranybika Szálló előtt parkoló gépkocsiját pedig távirányítás­sal felrobbantja. P. Illés szavai­nak azzal adott nyomatékot, hogy még két ízben elsütötte fegyverét, de nem a túszokra, csupán a kaszinó berendezése­ire lőtt. Hajnali öt órakor a fővá­rosból Debrecenbe érkezett a rendőrség különleges szolgála­tának bevetési csoportja. Reg­gel fél hétkor a kommandósok behatoltak a debreceni kaszi­nóba és lefegyverezték a bűn- cselekmény elkövetőjét. Az ak­ció során senki nem sérült meg. (Részletek az 5. oldalon.) Kommentárunk a 2. oldalon. Konferencia Félegyházán Közép-Európa jövőjéről Vasárnap befejeződött a Kö­zép-Európa mint perspektíva elnevezésű konferencia Kiskun­félegyházán. A kétnapos ta­nácskozás résztvevői közösen kialakított állásfoglalást fogad­tak el, amit elküldenek az EBEÉ felülvizsgálati ülésére. Céljuk, hogy tudományos igénnyel felkutassák, végig­gondolják, miként lehetne Kö- zép-Európát háborús és ökoló­giai katasztrófákat elkerülő kö­zösségbe integrálni, az azonos történelmi gyökerű, azonos sze­repbe került nemzetek együtt­működését kialakítani. A mos­tani konferencián a civil szerve­zetek küldöttei folytatták a már­ciusban elkezdett munkát. Ál­lásfoglalásukban megfogalmaz­ták: térségünk biztonságának legnagyobb kockázatát rövid távon a meg nem oldott nemze­tiségi problémák és konfliktu­sok jelentik. Ezek kivédése, il­letve a feszültségek feloldása érdekében fokozni kell a hatá­rok átjárhatóságát, a korábbi, természetes tájegységek közötti kapcsolatok fejlesztését, a kü­lönleges gazdasági övezetek kialakítását, a határ menti együttműködést. Gólzáporos hazai győzelem Széktón Clinton levele A Biztonsági Tanácsban aratott amerikai diplomáciai győzelem azután következett be, hogy Bili Clinton kemény hangú levélben figyelmeztette Borisz Jelcint: az orosz állás­I pont aláássa az Irakkal szem­beni nemzetközi összefogás szilárdságát. Az áttörést az orosz elnök szombati válasz­levele hozta meg. Abban Bo­risz Jelcin már azt közölte, hogy Moszkva is osztja az Egyesült Államok törekvését. • A labdarúgó NB III. Alföld-csoportjában a Kecskeméti SC RSC gárdája 7-0-ra verte hazai pá­lyán a Mezökovácsházát. Képünkön Mátét szoros emberfogással őrzi egy vendégvédő, hátul Csordás figyeli az eseményeket. A hétvégi forduló mérkőzéseiről all. oldalon olvashatnak. PETŐFI NÉPE 1994. október 17., hétfő • A Duna-Tisza köze napilapja • 49. évf„ 244. szám/ 19,50 Ft 9-12. oldal Gyorshírek Az izraeli katona halála Marad a Kohl-kormány A vasárnapi szövetségi vá­lasztás eredményeként az ed­digi koalíciós pártok veszítet­! tek befolyásukból, míg az el­lenzéki pártok javítottak négy évvel ezelőtti eredményükön, de minden bizonnyal a Hel­mut Kohl vezette keresztény­demokrata-szabaddemokrata koalíció kormányozza to­vábbra is Németországot, ha igen csekély parlamenti több­séggel is. Az egyelőre nem végleges eredmények szerint a CDU/CSU, bár kisebb előny­nyel, de továbbra is a legerő­sebb párt lesz a Bundestag­ban. Míg négy éve 43,8, most 41,8 százalékot szerzett a párt. Őrölt paprika a piacon Jichak Rabin izraeli kor­mányfő megerősítette azt a ko­rábban palesztin forrásokból közölt hírt, hogy a Hamász ki­végezte a túszként fogva tartott izraeli katonát. Rabin egyúttal egy másik izraeli katona és a Hamász három tagjának halálát is bejelentette. A hét eleje óta fogva tartott tizedest akkor ölték meg, ami­kor az izraeli hadsereg megro­hamozta azt a házat, ahol a fiút őrizték - közölték palesztin for­rások. A Jeruzsálemtől északra lévő Bir Nabalában történt raj­taütés során életét vesztette az elitalakulat egyik tagja, kilenc megsebesült, s az akció során likvidáltak három Hamász-ta- got, egyet pedig elfogtak. Rabin kijelentette: - Nem engedünk a terroristák diktátu­mának; az emberrablás célja az volt, hogy több terroristát en­gedjünk szabadon, akik izraeli­eket és a békét akarják megölni. A kormányfő teljes mértékben magára vállalta a felelősséget az akcióért, s hozzátette: - Politi­kánkban mindig szerepelt a ka­tonai akció lehetősége. Túszejtő a kaszinóban

Next

/
Thumbnails
Contents