Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-03 / 232. szám

2 Hírek — vélemények 1994. október 3., hétfő Meghalt a vétlen autóvezető • A balesetet okozó autóbusz végül a szántóföldön bírt megállni. 9 Az áldozatot a tűzoltók vet­ték ki az összenyomott sze­mélygépkocsiból. A hét végi számunkban már röviden közöltük a szomorú hírt, hogy halálos kimenetelű közlekedési baleset történt pén­tek délután az 53-as főút Tom­pát elkerülő szakaszán. A svájci, VD-1457-es rendszámú autóbusz szabálytalanul előzött a Texaco-kút közelében lévő kanyarban és frontálisan ütkö­zött a vele szemben szabályosan közlekedő Mercedesszel. A személygépkocsi vezetője, a 49 éves Ódor Józsefné jánoshalmi lakost a halasi tűzoltók bírták csak kiemelni az elölről szinte teljesen összenyomott jármű­ből. A Cvetic Rade által veze­tett autóbusz, amely jugoszláv (szerb) vendégmunkásokat és hozzátartozóikat szállította Svájcból hétvégére haza, több­ször nekiütközött az előzött utánfutós Ladának is - amelyen a kelebiai Jáger István utazott a hatéves kisfiával -, majd le­nyomta azt az út oldalára. A Lada utasai épségben megúsz­ták a balesetet, a jármű is to­vább bírt menni. Az autóbusz 46 utasa közül a helyszínre ki­hívott tompái orvos. dr. Sárvári Erzsébet öt, könnyebben sérült személyt küldött a mentővel a halasi kórházba. K. B. Miniszter a gazdák között Az amerikai pénzügyminiszter véleménye Magyarországról Szó sincs róla, hogy új kol- hozosítást akarnánk, befejezzük a kárpótlást és szeretnénk meg­teremteni a tulajdonosok biz­tonságát - jelentette ki szomba­ton Orosházán a Petőfi Műve­lődési Házban a Parasztszövet­ség nagygyűlésén Lakos László földművelésügyi miniszter. A kárpótlást és a szövetke­zeti átalakítást mielőbb be sze­retné a kormány fejezni. Eddig 600 ezer új kárpótlási igényt nyújtottak be. Az igénylők 80 százaléka a termőföld elvétele miatt kér kárpótlást; A kor­mányzat mezőgazdasági elkép­zeléseit ecsetelő miniszter az orosházi kisgazdáknak elmon­dotta, hogy kiszámítható piacot akarnak teremteni. Magyaror­szág évi húsz százalékkal nö­vekedő mezőgazdasági behoza­talát a termelők érdekében kor­látozni akarják, a kivitelt ösz­tönözve a keleti piac újraépíté­sét igyekeznek majd segíteni. Jövőre biztosítják az étkezési búza, a tej, a disznó és a mar­hahús, valamint a kukorica ga­rantált árát. A mezőgazdaság állami tá­mogatása az idén 57 milliárd forint, de ennek nagy része a nyárra elfogyott; a miniszté­rium azt szeretné, ha a kormány 17 milliárddal megemelné ezt az összeget. Jövőre 75-80 mil­liárd forint állami támogatást szeretne a tárca elérni, ebből a kivitel támogatására 35, a belső piaci zavarok megszüntetésére 7 milliárd jutna. A kormány azt akarja segíteni, aki jól gazdál­kodik, s akinek ez a megélhe­tése - mondotta a szónok. Az amerikai pénzügyminisz­ter szerint Magyarországnak és Lengyelországnak további lé­péseket kell tennie annak érde­kében, hogy az inflációt „meg­győzőbben csökkentse”, egy­szersmind meggyorsítsa a tulaj­don magánkézbe juttatását. Bentsen kijelentései a Nemzet­közi Valutaalap (IMF) egyik bi­zottságának szombati madridi ülésén hangzottak el. Az ameri­kai pénzügyminiszter azt is el­mondta, hogy a két országban Országos nyugdíjasfórumot rendeztek Szekszárdon szomba­ton. Sándor László, az Országos Egészségbiztosítási Önkor­mányzat elnöke elmondotta: hogy új gyógyszertámogatási rendszert akarnak bevezetni, ami könnyít a krónikus betegek helyzetén, jobban segíti az ellá­tásukat. Jelenleg 186 milliárd forint társadalombiztosítási hát­ralékot tartanak számon. A tár­sadalombiztosítási visszaélések büntetése nem elég határozott, általában túl óvatosak a bírósá­gok az ilyen ügyekben. Megtör­„haladás tapasztalható a liberá­lisabb gazdaság felé”, mind­azonáltal hozzáfűzte: még na­gyon sokat kell tenni azért, hogy a reformfolyamatot meg­szilárdítsák Lengyelországban és Magyarországon, továbbá Közép-Európa más államaiban is. Oroszország gazdasági álla­potát Lloyd Bentsen úgy érté­kelte, hogy az ottani „eredmé­nyek nem biztosak”, az infláció magas, az ország pénzügyi helyzete pedig „nyomott". tént nem egy esetben, hogy a társadalombiztosítási kötele­zettséget elmulasztó cég vezetői magas összegű jutalmakat vet­tek föl, és ezt büntetlenül tehet­ték. A fórumon többen is kérték, hogy változzon a nyugdíjemelés rendszere, évente ne kétszer, hanem csak egyszer legyen emelés, év elején, mert az bizto­sabb lenne. A válaszadó szak­ember közölte, nem terveznek változást, hiszen az emelés le­hetősége attól is függ, mennyi járulékot fizetnek be év közben. Göncz összehívja a frakciókat Göncz Árpád köztársasági elnök találkozni kíván hétfőn a hat parlamenti párt frakciójának képviselőjével. A köztársasági elnök a találkozót azért kezde­ményezte, hogy az elfogadott önkormányzati törvénycsomag­gal kapcsolatban részletesen megismerje a frakciók állás­pontját. Minderről a köztársa­sági elnök szóvivője tájékozta­tott. Elmondta, hogy Göncz Ár­pád mindenképpen közvetlenül akar informálódni, mielőtt meghozza döntését a parlament által pénteken módosított ön- kormányzati törvénycsomaggal kapcsolatban. Az idősek világnapján Éhségsztrájk Mintegy száz, Panamába szállított kubai menekült kez­dett pénteken és szombaton éh­ségsztrájkot. Akciójukkal azt akarják elérni, hogy az amerikai hatóságok politikai menedékjo­got adjanak nekik. Követelik továbbá: legalább a nőket, gyermekeket és az időseket szállítsák el a gyűjtőtáborból az USA-ba és az amerikai száműzetésben működő kubai kormányt ismerjék el a sziget­ország törvényes vezetőtestüle­tének. ENSZ-kapcsolat Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet el­nökeként Kovács László ma­gyar külügyminiszter szoros in­tézményi és személyi kapcsola­tot kíván majd fenntartani But- rosz Gáli ENSZ-főtitkárral. Szándékáról szombaton tájé­koztatta a világszervezet első számú vezetőjét New Yorkban, az ENSZ székházában lezajlott találkozón. Kovács László is­mertette a magyar külpolitika fő célkitűzéseit. Japán hitel Kono Johei japán miniszter­elnök-helyettes, külügyminisz­ter meghívására vasárnap két­EZ TÖRTÉNT napos hivatalos látogatásra To­kióba érkezett Baja Ferenc kör­nyezetvédelmi miniszter. A lá­togatás fő célja egy Várpalota környéki környezetvédelmi pro­jektre nyújtandó japán hitel. Párbeszéd a Szolidaritással 9 Lech Walesa Vasárnap befejezte munkáját a lengyel Szolidaritás kongresz- szusa. Krzaklewski, a szervezet vezetője szerint fontos ered­mény, hogy megnyitotta a pár­beszédet Walesával. A VILÁGBAN Harci helikopterek támadása Öt harci helikopter vasárnap rakétatámadást intézett Naursz- kaja járásban egy Dudajev-gár- disták által ellenőrzött csecsen település ellen. Az akció köz- vetkeztében egy ember meg­halt, egy pedig megsebesült. A grozniji vezetés Moszkvát vá­dolta a támadás miatt. Videofelvételek a komphajóról Egy finn hajó vasárnap ro­botberendezés segítségével ten­ger alatti videofelvételeket ké­szített az Estoniáról, melynek gyomrában kilencszázan lelték halálukat keddről szerdára virradóra. Az évszázad egyik legnagyobb hajókatasztrófáját 138-an élték túl. A felvételek szerint arra következtetnek, hogy a komphajó orrnyílásának külső ajtaja szakadt le, vagy vé­letlenül kinyílt és a beáramló víz miatt a hajó elsüllyedt. Moszkvai tüntetés 15-20 ezer tüntető vonult fel vasárnap Moszkva belvárosá­ban, az egy évvel ezelőtt lezaj­lott fegyveres felkelés évfordu­lóján. A főleg kommunista és ultranacionalista felvonulók az Október tértől az akkori parla­ment - a „Fehér Ház” - épüle­téhez vonultak, ahol felhívást olvastak fel, a szovjet stílusú kormányzás visszaállítását kö­vetelve. Rálőttek a Mirage-ra Rálőttek a NATO egyik Mi- ragé 2000 típusú repülőgépére Eszak-Bosznia felett, de nem ta­lálták el - közölték vasárnap Nápolyban az észak-atlanti szervezet dél-európai paran­csokságán. A francia hadsereg­hez tartozó gép pilótája látta a rakétát, de típusát nem tudta fel­ismerni. A szóvivő nem tudta megmondani, hogy honnan jött a lövedék. Izraeli-litván csúcstalálkozó Négynapos hivatalos látoga­tásra Izraelbe érkezett Adolfas Slezevicius litván kormányfő, aki találkozik Jichak Rabin kormányfővel. Ezer Weizman elnökkel is. A balti kormányfő találkozik Seva Veisszel, a kne- szet elnökével és Benjamin Ne­tanjahuval, az ellenzéki Likud tömb vezetőjével is. A két or­szág képviselői várhatóan kul­turális együttműködési szerző­dést is aláírnak. Nézőpont Állóháború a barackosért Mihályka Gyula írása A Pán-Európai Piknik kellemes hangulata uralkodott szombaton a lajosmizsei nyúlvágóhíd előtt. Itt gyülekeztek a Kossuth Szövetkezet által kárpótlásra kijelölt gyümölcsösök leendő gazdái. A kellemes hangulat mellett azért jól érezhető volt a fe­szültség. No, nem attól tartottak, hogy a gyümölcsös jelké­pes elfoglalásakor a Hírős kommandóval találják magukat szemben a kajszibarackosban. A szövetkezet elnökének előre, írásban bejelentették a lépést, hogy az törvényes le­gyen. A vibráló feszültség oka az volt, hogy az áprilisi árverés után még mindig bizonytalan a tulajdonuk. Hónapok óta a gyümölcsösök gazdájának tudják magukat és a héten kide­rült: akár újra kalapács alá kerülhet a birtokuk. Hogy kinek van igaza ebben az áldatlan állóháborúban? Vélhetően erre csak a bíróság ad majd választ. A jog és a morál a szövetkezet és a kárpótoltak részéről is alaposan ke­veredik a beszélgetések során. A szövetkezet egyik üzeme mindenesetre törvénytelenül nyúlt bele a tagi tulajdonosok fizetési borítékjába. Ezt a szövetkezet is elismeri. A jogtalan lépésnek - mondják - morális oka volt. A nyúlvágóhíd előtt gyülekező kárpótoltak között sok is­merős arcot láttunk. Ott volt Bessenyi István, a Konzum Rt. volt vezérigazgatója, Zsigó Viktor, Lajosmizse polgármes­tere, dr. Cserényi Péter állatorvos, helyi képviselő és Rubos János, a gazdakör elnöke, önkormányzati képviselő. A demokrácia nagy vívmányának is tarthatnánk, hogy már nekik sincs kiskapu. Nem is akarnak ezzel élni. Küzde­nek igazukért, mint bárki más. Tapasztalt, felkészült embe­rek. Van esélyük. De vajon a megye többi, sok száz vagy ezer, hasonló helyzetben lévő kárpótoltjának milyen esélye van? Akiket rendészek fogadnának hasonló esetben a kaj­szibarackosban. Kérdőjelek FEB-kommentár A vagyonadóról van szó? Semmi kétség: Horn Gyulának a vagyonadó esetleges be­vezetéséről szóló bejelentése máig foglalkoztatja a politiku­sokat és a szélesebb közvéleményt. Ez az adófajta ugyanis a szociális feszültségek enyhítésének és a gazdaság egyidejű élénkítésének ellentmondásos és roppant bonyolult problé­máját érinti. Ä vagyonosodó vállalkozói szféra nyilván nem fölélni, hanem befektetni akarja jövedelmét, s ezzel a gazdaság vér­keringése fölgyorsul. Az elvonás viszont e folyamatot las­sítja vagy éppen gátolja, a befolyó összegek pedig szociális kiadások forrásai lehetnek. Ám a Horn Gyula vázolta koncepció egyelőre valóban nem több mint fölvetés, amelyből nem olvasható ki a lé­nyeg: milyen léptékű vagyonosodást, azaz milyen kört mi­lyen mértékben adóztatna meg az állam? Úgy tetszik tehát, hogy valójában még nincs is miről vitázni. PIONEER HI-BRED MAGYARORSZÁG KFT. PIONEER Budapest, Kapás u. 11-15. H-1027 HUNGARY Tel.: (36-1) 202-4133 Fax: (36-1) 201-2968 Kis- és nagytermelők, figyelem! A Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. tisztelettel meghívja Önt betakarítással egybekötött kukorica- fajtabemutatójára A bemutató helye: Sükösd, az Ósükösdre (Dunára) vezető út mentén. Ideje: 1994. október 4., de. 10 óra. Ha eljön, megkapja új katalógusunkat. Nézze meg a legjobbakat! (27703)

Next

/
Thumbnails
Contents