Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-13 / 241. szám

/ 1994. október 13., csütörtök Sport 13 Rangadót nyert a Kunbaja Megizzasztották a Stadler FC-t • Hú. ez nehéz volt - ez derül ki Nagy Nándor mozdulatából. Kunbaján a labdarúgók a bajnoki cím kivívásának remé­nyében kezdték az idényt a me­gyei II. osztály Déli csoportjá­ban. A csapatépítéssel egy idő­ben a stadiont is újjávarázsol­ták. Az eddig lejátszott mérkő­zéseken látottak és az eredmé­nyek alapján . némi iróniával megállapítható, hogy az új tele­pítésű gyepszőnyeg már most sokkal zöldebb és dúsabb, mint az együttes teljesítménye. A „lépéshátrány” ledolgozása ér­dekében néhány forduló után új edzővel folytatták a küzdelmet. Ismét csak néhány mérkőzés - de már Szőcs Lázár irányításá­val - azt sejtette, minden gond megoldódott Kunbaján. A Vaskút elleni rangadón el­szenvedett vereség ismét rámu­tatott a csapat hiányosságaira. A hét végén újabb rangadót ját­szott a Kunbaja, ezúttal Bács­almáson, a Dusnok ellen. En­nek az volt a tétje, hogy a Vas­kút elleni 0-4 után talpra tud­nak-e állni, azaz tudnak-e győzni. Mert akkor marad a re­mény a végső sikerre is. Ellen­kező esetben búcsút mondhat­nak merész álmaiknak. Nos, a Az amerikai Oliver McCall szeptember 24-én a nehézsúlyú profi ökölvívó vb-döntőben (WBC) a második menetben ki­ütéssel győzött a brit világbaj­noki címvédő Lennox Lewis el­len. A bíró döntése nyomán már akkor elszabadultak az indula­tok. Lewis azt állította, nem ka­pott akkora ütést, ami miatt a A földkerekség legnagyobb ifjúsági versenyét rendezték a hétvégén Miskolcon, a III. Gyermek- és Ifjúsági Karate Vi­lágkupát. Négy kontinens 1700 karatékája mérte össze a tudását küzdelemben és formagyakor­latban. Bács-Kiskun megye egyetlen érmét a tiszakécskei Szabó Gabriella szerezte meg, aki a küzdelem versenyszámban bronzérmes lett. Gabi hétéves kora óta karatézik, a Kecske­méti Sankukai Karate Iskola versenyzője. Az idén már két aranyérmet szerzett országos versenyen, s a televízióban is szerepelt. A világkupán 4 mér­kőzést nyert, az ötödiket elvesz­tette a jugoszláv világku­pa-győztessel szemben. Kis Pál kecskeméti főinstruk­tor Szabó Gabriella jó szereplé­sét zöld övvel jutalmazta. Szép eredményt ért még el Rusvai Melinda, Matuz Melinda és Anka Zsolt (Sankukai Karate hazai csapat győzött. Radu ré­vén szereztek vezetést, amit büntetőből növelhettek volna, de ez kimaradt. Ezt követően a régi betegség jött elő a fél tucat kihagyott gólhelyzettel, amit a vendég Dusnok gárda szeren­cséjükre nem büntetett gólok­kal. A mérkőzés után remény­kedve nyilatkoztak a szakveze­tők.- A null-négyen túltettük magunkat és megfelelő hozzáál­lással, harcossággal sikerült győzni. Erőben és taktikában még sokat kell fejlődnünk, fő­képpen a helyzetek jobb ki­használásában. Az említettek javításával a mai küzdőképes­séggel van esélyünk a végső győzelemre is - értékelt Szőcs Lázár.- Az eredmény miatt nem kesergünk, még sok mérkőzést kell lejátszani az eredményhir­detésig. Ráadásul a két nagy el­lenfelünk tavasszal hozzánk lá­togat - vélekedett a tavalyi eredményei alapján a legna­gyobb esélyesnek tartott Dus­nok szakvezetője, Barákovics István. k.o.-t ki kellett volna hirdetni. Egy újabb mérkőzésen lenne esélye bebizonyítani McCall el­len. Dan Duva, Lewis mene­dzsere 10 millió dollárt ajánlott fel, amennyiben létrejönne a visszavágó. Dón King, McCall menedzsere az összeget meg­mosolyogta. Hogy létrejön-e a visszavágó, ki tudja? Iskola) a dobogóról csúsztak le, így 4.-ek lettek. Ladinszki László (SKI) és Gubacsi László (Sankuakai Karate Klub) az első 8 közé jutott. A világkupa előtt a Magyar Karate Szövetség nemzetközi bírói továbbképzése, valamint az új bírók képzése volt. Az el­méleti vizsga a verseny előtt megtörtént, a gyakorlati vizsga része maga a verseny volt. A tanfolyamot vezette: Julius Thiry, a Karate Világszövetség birói bizottságának elnöke és Raphael Ortega a Francia Ka­rate Szövetség elnöke. Biróné Farkas Márta, a San­kukai Karate Iskola edzője Trombello Flavio hatdanos francia főinstruktor javaslatára jelentkezett. A tanfolyamot si­keresen elvégezte, ezzel meg­szerezte az első minősítést. Hogy mennyire komoly volt a vizsga, bizonyítja az is, hogy 12 hazai mesternek nem sikerült minősítést szereznie. MÉLYKÚt-STADLER FC 2-3 (0-2) Mélykút, 500 néző. Vezette: Harkai. Mélykút: Kiss (Odrobina, Bokavics)- Facskó, Pfendler, Dózsa, Vojnics, Kismáté, Krá- nitz (Poszavcsics), Piegel, Ká­rász (Sziráczki), Fenyvesi, László. Edző: Tápai Tibor. Stadler FC: Babócsy (Si­mon)- Oprisan, Laczina, Mak- rickij (Kecskés), Nagy N. (Ka- pics), Csehi I. (Hleba), Molnár, Kertész (Geiger), Linnyikov (Csehi Z.), Milan, Rumán (Ci- gan). Edző: Sándor István. Gólszerzők: Fenyvesi, Lász­ló 1 l-esből, illetve Rumán, Ker­tész, Hleba 1 l-esből. Kitűnt: Fenyvesi (a mezőny legjobbja), László, Piegel, Voj­nics, illetve Csehi I., Kertész, Linnyikov. A megyei első osztályú lab­darúgó-bajnokságban szereplő mélykúti gárda kedden alaposan megizzasztotta a Stadler FC NB I-es csapatát, mely a hazaiak egykori jónevű játékosának, az idén májusban súlyos betegség­ben fiatalon elhunyt Papp Sán­dornak az emlékére játszott jó­tékony célú mérkőzést Mély- kúton. A mérkőzés után Tápai Ti­bor, a mélykútiak edzője emlé­kezett vissza az egykori jó ba­rátra, Papp Sándorra, aki 1988-tól játszott a mélykúti együttesben.- Először játékosként, majd edzőként szép esztendőket töl­töttünk el együtt a csapatnál, ahol csupa szív játékával és se­gítőkész, közvetlen modorával vezéregyéniségévé nőtte ki ma­gát. Amikor csak pályára lépett, mindig mindent elkövetett Gallov Rezső, az OTSH el­nöke a Magyar Sportért díjjal tűntette ki Vasvári Károlyt, a GAMF testnevelőjét a Műszaki Főiskolai Sportnapokon.- A díjátadáskor, úgy tűnik, hogy meglepték.- Igen, megmondom őszin­tén, nem tudtam róla. Amikor Gallov úr a mikrofonhoz lépett és láttam a kezében a kék do­bozt, akkor sem gondoltam arra, hogy ezt én kapom.- Ön volt az egyetlen akkor, aki nem tudta.- Nem hiszem, de ez így sze­A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) és az NHL (az észak-amerikai profi jégkorong liga) vezetői három évre szóló megállapodást kötöttek. Ez le­hetővé teszi a legjobb tengeren­túli hivatásos játékosok részvé­telét az 1998-as naganói téli olimpiai játékokon. A szerződő Varró József, a Kiskunhalasi Határő Dózsa lovasa egy hónap leforgása alatt két fantasztikus eredményt ért el. Szeptember elején a díjugratásban megren­dezett országos bajnokságon nyújtott teljesítménye alapján avatták magyar bajnokká. Szep­tember végén illetve október elején az Athénban lebonyolí­tott közép-európai liga, világ- kupa-fordulájának résztvevői között bizonyult a legjobbnak Királymező nevű lovával. Ezál­tal jogot nyert a világkupa dön­tőjén való részvételhez, melyre 1995 áprilisában Göteborgban kerül sor.- Évtizedek óta a magyar lo­vassport élmezőnyében tartják nyilván. Hatalmas sikerei vol­tak, rengeteg tapasztalata és egy remek lova van. Milyen eséllyel utazott Görögországba? - kér­deztük a híres versenyzőt.- Az év folyamán Varsóban, Pozsonyban és Prágában indul­tam világkupa-selejtezőkön és ezek összesített eredménye alapján a hetedik helyen álltam. azért, hogy a csapatot győze­lemre vezényelje, így aztán nem is volt véletlen, hogy mint házi gólkirályt, több NB Il-es gárda is szerette volna magának meg­szerezni. A sors azonban kegyetlen volt hozzá, mert a gyilkos kór végül legyűrte, de az emléke tovább él rintem jobb is. Bár kaptam egy célzást, ha így utólag visszagon­dolok. Melegítőben rohangáltam dél körül, mikor megkérdezték: ugye nem így akarok megjelenni a díjátadáson?- Tanítványai elismerésként a levegőbe dobálták. Milyen ér­zés volt?- Nagyon jó.- Elégedett a sportnappal?- Mindenféleképpen. Kollé­gák mondták, hogy nem hitték volna, hogy a diákokat ilyen mértékben be lehet vonni a munkába. Mindenki remek felek megegyeztek abban, hogy a NOB-bal és az ötkarikás játé­kok szervezőivel együttmű­ködve megvalósítják a régóta dédelgetett tervet. Az egyez­mény értelmében az NHL to­vábbra is szabaddá teszi koron- gozóit a világbajnokságra, ugyanígy a világ legjobb válo­Ennek a versenyrendszernek az a lényege, hogy az ember minél több VK-fordulón vegyen részt és gyűjtse a legjobbaknak járó pontokat. A mindösszesen há­romszázat kitevő rivalizáló lo­vas között volt olyan ellenfe­lem, aki hat-hét kupafordulón is versenyzett. Nekem nagyon hi­ányzott pontszerzés szempont­jából, hogy legalább még a hor­tobágyi megmérettetésen nem indulhattam, de előtte tört el a vállam. Mindenesetre így sem volt probléma, mert Királymező eddigi sportpályafutása legjobb formáját hozta. Kimagaslott a mezőnyből.- Rengeteg jót és szépet mondott eddig is a lováról.- El kell mondanom, hogy négy versenynapból hármon hi­bátlan pályát ment. Csapatver­senyben Királymező volt az egyetlen, amelyik mind a két versenypályát hibapont nélkül hozta. A Nagydíjban alappályán és első összevetésben is hibát­lan volt. A második összevetés­ben vétett egy akadályhibát - de közöttünk! Szeretném megkö­szönni Stadler úrnak az egész csapat nevében, hogy megyénk első NB I-.es labdarúgócsapatá­val ellátogattak Mélykútra és já­tékukkal hozzájárultak ahhoz, hogy méltóképpen emlékezzünk meg néhai kiváló játékostár­sunkról, Papp Sándorról. munkát végzett ezen a napon.- Ez biztató az október 13-án tartandó megyei főiskolai Sporttalálkozóra nézve.- Nem hiszem, hogy bármi­féle szervezési gondunk tá­madna. Ezt egyébként a Megyei Testnevelési Sporthivatal ren­dezi, mi tulajdonképpen csak a szervezési részt végezzük.- Az öt megyei főiskola in­dul: a tanítóképzők Kecskemét­ről és Bajáról, a kecskeméti Kertészeti Főiskola, a bajai Vízügyi Főiskola és a GAMF. Meronka Péter olimpián gatottjainak tornáját, a Kanada Kupát a jövőben megrendezik.- Nagyon örülök, hogy ilyen gyorsan meg tudtunk egyezni. Sportágunk számára ez állandó­ságot biztosít, amiből mindenki hasznot húz az elkövetkezendő évek során - nyilatkozta Rene Fasel, az IIHF elnöke. mint elsőként induló összevető- nek kicsit reszkíroznom kellett, hogy minél gyorsabban menjen.- Milyen véleménye alakult ki az athéni pályáról?- A nehézségi fokára jel­lemző, hog az alappálya 150 cm magas volt, összevetésben 160 cm-esek az akadályok és har­minckét lovas közül négynek sikerült hibátlanul végeznie. Egyébként gyönyörű pályát épí­tettek a görögök, csodálatos környezetben. A nagy melegre való tekintettel 17 órakor kezd­tünk s a verseny általában - vil­lanyfény mellett - este tíz-ti­zenegy óráig tartott.- Sok-sok VK-forduló sike­res részese volt. Legmagasabb fokú rendezvényén, valamelyik döntőn járt-e már?- Két esztendeje Kikelettel már megszereztem a jogot a ki­jutásra, de nem tartottam azt a lovamat alkalmasnak arra, hogy részt is vegyünk. Királymező biztosan tisztességgel helytáll majd Svédországban. Vass Katalin Teremtorna Kecskeméten a Lánchíd Ut­cai Általános Iskola szakszer­vezeti bizottsága október 23-án rendezi meg az iskola torna­csarnokában a már hagyomá­nyos Ősz-ülők labdarúgó terem­tornát. Az eseményen megkötés nélkül bárki részt vehet. Ne­vezni lehet az iskolában Kőrös Gáboménál naponta 8-16 óráig. Nevezési határidő októver 20, 12 óra. Sorsolás ugyanezen a napon délután 17 órakor az is­kola ebédlőjében. BMX-esek pénzért Október 15-én 11 órától Kecskeméten a szabadidőköz­pontban rendezi a Kecskeméti BMX Klub pályaavatás kereté­ben az 1994. évi BMX street bajnokságot, valamint a 100 ezer forint összdíjazású Kecs­kemét Nagydíj szabad stílusú talaj versenyét. A Nagydíj résztvevői csak világbajnokok, illetve világbajnokság dobogós helyezettjei lesznek. Szabad stí­lusban és félcsőben az 1979 után és az 1978 előtt születettek versenyeznek. Krocskó búcsúja Már az első fordulóban bú­csúra kényszerült Krocskó Jó­zsef a 290 000 dollár összdíja­zású ostravai férfi tenisztornán. A magyar Davis Kupa-játékos a holland Siemerinktől szenve­dett két sima szettben (6:1, 6:2) vereséget. Futóverseny Új, hiánypótló utcai futóver­seny kerül lebonyolításra ha­gyományteremtő szándékkal Budapesten, minden amatőr számára teljesíthető távon, 8 km-en. Rajt október 16-án 11 órakor Kaiser’s Szupermarket, a Skála Metró Áruháznál. Ne­vezési díj 50 Ft október 14-ig a Budapest Sportirodában, a helyszínen 150 Ft-ért. Újdon­ság, hogy vidékiek részére elő­zetesen telefonon, vagy faxon történő bejelentkezés esetén a nevezési díj szintén 50 Ft. Új pilóta A 25 esztendős japán Hideki Noda a Forma-l-es autós gyor­sasági világbajnokságon sze­replő Larrousse csapat új piló­tája. Az ázsiai versényző a fran­cia Yannick Dalmas helyét fog­lalja el. Elődöntő Az indiai Szanginagarban 1995. február 5. és 23. között rendezik meg a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) világ- bajnoki elődöntőjét, amelyre a szervezőknek 500 ezer dolláros pénzdíjat sikerült szerezniük. A párosítás: Anatolij Karpov (orosz)-Borisz Gelfand (fehér­orosz) Gata Kamsky (ameri- kai)-Valerij Szalov (orosz). MA KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos női kosár­labda-mérkőzés: Szegedi TE- Univer KSC. Szeged, 18 óra. TOTÓTANÁCSADÓ A Petőfi Népe totótanácsa­dója a 4L hétre. Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése. Tippjeink: Magyar NB I.: 1. Újpest (1.)—Debrecen (10.) 1 2. BVSC (4.)—Kispest (2.) törölve Bundesliga I.: 3. Bremen (2.)—1. FC Köln (15.) 1 4. Bayern Münc. (4,)-Frankfurt (12.) x, 2 5. Dresden (13.)—Kaisersl. (5.) 1 6. Karlsruhe (6.)—Dortmund(L) x, 2,1 7. Leverkusen (8.)—Uerdingen (14.) x, 1 8. Mönchengladb. (10.)—Duisburg (17.) I 9. Schalke 04 (11.)—Stuttgart (9.) x, 1 Olasz A-osztály: 10. Brescia (16.)—Genoa (14.) x, 1 11. Cagliari (13.)—Cremonese (11.) x, I 12. Foggia (7.)—Juventus (3.) x, 2 13. Padova(17.)—Milan(4.) 2 +1 mérkőzés: 14. Sampdoria(9.)—Parma(l.) x, 1 Deák István Létrejön-e a visszavágó? Egy érem és több helyezés • A bronzérmes Szabó Gabriella edzőjével, a nemzetközi bírói minősítést szerzett Biróné Farkas Mártával. Levegőbe dobálták a diákjai NHL-játékosok a téli Varró indulhat a világkupa döntőjén

Next

/
Thumbnails
Contents