Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-11 / 239. szám

Kalauz kezdőknek és profiknak A PN-KALAUZ VENDEGE Ott volt a Fasorban • Ifjabb és idősebb Bazsó Péter. Művészi fokra emelte az ud­variasságot. Csak vendéglátós képes ilyesmire. (Azért nem mindegyik.) A beszélgető part­nernek mindig igaza van. Mint a vendégnek. A leghalványabb konfliktust is kerüli a társalgás­ban. Érthető: Bazsó Péter ven­déglátós dinasztia tagja. Nagy­apjáé volt Félegyházán a resti. Tőle államosították annak ide­jén. Édesapja vezette a Fasor vendéglőt. Már kissrác korában bejárt hozzá. Mosta a pohara­kat, segített. A vendégek körül tudta elképzelni a saját életét is. Most mégis benzinkutat bérel.- A szülők példája hatott rám - meséli. - Vendéglátós iskolát végeztem. Később letettem az üzletvezetői vizsgát is. Hetven­től vezetőként dolgoztam. Az Arany Páva étterem irányítására 1980-ban kértek fel. Megkaptuk a szakácsszövetség és a gaszt­ronómiai újságírók védnöki tábláját.- Egy éve zárva a Páva.- Én már korábban eljöttem onnan. Panziót kezdtünk építeni Réczi Laci barátommal, a bir- kozó-világbajnokkal. Jó magyar szokás szerint irigyeim támad­tak. Lopni kezdtek a Pávában. S azt mondták, azért nincs pénz az üzletben, mert Bazsó épít. So­sem tapadt egyetlen fillér sem a kezemhez. De otthagytam a Pá­vát.- Nem nézett időben a mun­katársai körmére?- Mindig megbízok minden­kiben. Párszor ráfizettem erre. Egy darabig a - saját - Platán panzió presszójában dolgozott. Aztán fölkérték a Dreher söröző vezetésére. A tulajdonos tsz ej­tette egy többet ígérő vállalkozó kedvéért. Aki csak ígérni tudott nála magasabb bérleti díjat. Tíz hónappal most is tartozik. Ba­zsó urat visszahívták a Dre- herbe. Most mégis a lakiteleki Tárnod benzinkútnál beszélge­tünk már.-Elege lett az ittas vendé­gekből?- Nem ezért váltottam. Én azt korán megtanultam, hogy a vendégnek mindig igaza van. Meg is szoktam az efféle meg­próbáltatásokat. Mélyponton van a magyar vendéglátás. A hús ára, meg sok minden másé, már nyugati. A polgárok kere­sete viszont még keleti. Ez az ellentmondás a nehéz helyzet oka. Úgy éreztem, váltani kell.- A benzinkút nem rokon szakma. Miért éppen erre tar­tott?- Egy újsághirdetésben lát­tam, a Tárnod októbertől bérleti pályázatot hirdet a lakiteleki kútjára. A shoppal meg a büfé­vel együtt. Gyorsan döntöttem. De előbb beszéltem Tóth Laci­val, a nászommal. Ő ebben a szakmában dolgozik. A fiam is lehúzott már nála másfél évet. Tehát volt, lett szakmai hátte­rem, segítségem. Most itt dol­gozik a‘nejem, Marianna, a bü­fét viszi. A fiam, Péter, kutas, és a felesége is itt talált munkát. A Drehert pedig átvette tőlem a sógorom, Rabi Illés. Bazsó Péter családjában mindenki vendáglátós. Lánya, Mariann a panzióban dolgozik. Fiának is megvan az üzletveze­tőije. A többség most regge­lente Lakitelekre indul. Hattól estig tart a műszakjuk. Bazsó úr bizakodó. Jó csapat jött össze. Télnek mennek - mondja -, de udvariassággal, korrekt kiszol­gálással elérhető, hogy a ven­dégek visszajárjanak. Mint a jó étterembe.- a. tóth ­JOGI SZAKÉRTŐNK TOLLÁBÓL § A bírósági végrehajtás új szabályai (2). Az új törvény szerint a korábbival egyezően a bírósági végrehajtási eljárást végrehajt­ható okirattal kell elrendelni. Továbbra is főszabály az, hogy a végrehajtható okiratot a bíró­ság állítja ki, és csak szűk kör­ben ad lehetőséget arra, hogy más szerv elrendelése alapján induljon meg a végrehajtási el­járás. A gazdálkodó szervezetek szempontjából leggyakrabban előforduló végrehajtható okira­tok a végrehajtási lap, a végre­hajtási záradék, a letiltó, illető­leg átutalási végzés, valamint a közvetlen bírósági felhívást tar­talmazó határozat. Végrehajtási lapot leggyakrabban polgári ügyben marasztaló határozat, jogerős fizetési meghagyás, jó­váhagyott egyezség alapján állít ki a bíróság a hitelező kérel­mére. A gazdálkodó szervezet a szerződés közjegyzői okiratba foglalásával lehetőséget szerez arra, hogy az ilyen okiratot a bí­róság végrehajtási záradékkal lássa el. így elkerülhető a hosz­szadalmas bírósági eljárás is. Természetesen ez a lehetőség abban az esetben áll fenn, ha a közokiratra vontkozó szabályo­kat a felek maradéktalanul be­tartják. Lehetőséget biztosít az új törvény a kézizálog-szerző- désről szóló közokirat záradé­kolására is, ha a követelés telje­sítési határideje lejárt. A gazdálkodó szervezetek­nek, mint munkáltatónak lehet olyan követelésük, amelyet a bíróság végrehajtási záradékkal lát el. Ilyen például a keresettel meg nem támadott írásbeli fel­szólítás, munkavállalót kártérí­tésre kötelező határozat. Az em­lített írásbeli felszólítás, illetve határozat akkor záradékolható, ha a tartozásnak a munkabérből való közvetlen levonásra nincs lehetőség, az adós munkaviszo­nya megszűnt, vagy a levonás nem vezetett, vagy aránytalanul hosszú idő alatt vezetne ered­ményre. Dr. Jobbágy Lajos (Folytatjuk) Eladhatatlan ingatlanok Kecskemét vagyona Kecskemét önkormányzatá­nak tulajdonában 3404 ingatlan van jelenleg. Tíz olyan vállal­kozásnak egyedüli vagy több­ségi részvénnyel bíró tulajdo­nosa, amely hajdanvolt tanácsi szolgáltatásokból vagy a tanács által alapított vállalatokból ala­kult. Ezek üzletrészeinek az ér­téke 3 milliárd körüli. Az állami vállalatok privatizációja során 39 vállalkozásban lett tulajdo­nos, de egy-egy cégnél csak ki­csiny üzletrésszel, amelyek ér­téke összesen 468 millió forint. Ezekben a gazdasági társasá­gokban az AVÜ tulajdonrész­aránya a döntő, az önkormány­zat nem tudja befolyásolni az üzletpolitikát. Mivel eladni is csak igen kis részét - legfeljebb 10 százalékát - tudják, megpró­bálják kezelő cégekre bízni ezeket a jelentéktelen értékű részvényeiket. Az ingatlanaikat bérbe adják vagy értékesítik. Tavaly 185 millió forint volt az eladásból származó bevételük, az idén sokkal több lesz, a bér­lakások értékesítésének kö­szönhetően. Ezzel együtt 13 millió forint értékű kárpótlási jegyhez is hozzájutottak. Nem nagyon tudnak vele mit kez­deni. Előfordul, hogy ingatlan, vagy kincstárvagyonjégy vásár­lásánál felhasználják. Azoktól a cégektől, amelyek vagyonából csak kis mértékben részesülnek, tavaly 2,4 millió forint osztalé­kot kaptak. A többségi részese­désükben levő cégek többsége tavaly alakult, még semennyi, vagy csak kevés nyereséget hoztak. A. M. Lesz-e elegendő burgonya? A szántóföldeken mintegy 860 ezer tonna, az egyéb műve­lési ágba tartozó területeken pe­dig további 200 ezer tonna bur­gonya betakarítására lehet szá­mítani az idén. Ez a mennyiség elég lehet a lakosság ellátására, amennyiben megfelelő lesz a tá­rolás. Ezt a Földművelésügyi Minisztérium szakemberei álla­pították meg a megyei földmű­velésügyi hivatalokból beérke­zett múlt havi adatok alapján. Az aszályt a burgonya sínylette meg a leginkább: vannak hektá­ronként 5, ám 25 tonnás hoza­mok is. Az étkezésre alkalmas krumpli aránya alacsony. Alig több mint egy hónapja nyitotta meg Bács-Kiskun me­gyei kirendeltségét a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet. Szá­vai Péter kirendeltségvezető ér­deklődésünkre elmondta, hogy a számítógépes rendszer kiépí­tésével teljessé válik a kiren­deltség, bármikor lekérhetők lesznek a fővárosból a friss in­formációk. Kecskeméten, a volt MHSZ-székházban várják az érdeklődő vállalkozókat. Meg­tudtuk, a megyeszékhelyen vi­szonylag jól áll az ingatlanok értékesítése. A volt szovjet lak­tanyák jelentős részét Kecske­méten oktatási célokra haszno­sítja az önkormányzat. A megye többi városában jó­részt nehezen értékesíthető in­gatlanok várnak vevőkre. Ilyen például Kiskunmajsán egy több száz lakásból álló épületegyüt­tes, amelynek megoldatlan a közműellátottsága. Országos probléma, hogy a volt szovjet tiszti lakások egy része kinti szabványok szerint épült, ezek­kel nehéz bármit is kezdeni. A KVSZ új feladatokat is el­lát, ez év nyarától foglalkoznak az úgynevezett állami öröklés­sel azokban az esetekben, ahol örökös nélkül hunyt el az ál­lampolgár. Egyre nagyobb fel­adatot jelent a műemlékek, ezen belül is a kiemelt műemlékek kezelése. Ezért is lenne minél előbb szükség a kincstári tör­vény megszületésére, amely véglegesen rendezné a tartósan állami tulajdonban lévő ingat­lantömeg kezelését. N.A. / Élelmiszer-ipari csúcstalálkozó A nemzetközi élelmiszer szakma érdeklődése felülmúlja a várakozást a Foodapest ’94 nemzetközi élelmiszer-, ital- és élelmiszer-gépipari szakkiállí­tás iránt, amelyet november 23- 26-a között rendeznek meg a kőbányai vásárvárosban. Eddig a kiállításra jelentkezett 27 or­szág közül 16 kollektív bemu­tató keretében állítja ki termé­keit. A külföldi résztvevők száma meghaladja a 400-at. A libaexportőrök várják az Európai Unió intézkedését Mind a mai napig nem lépett életbe az Európai Unió által ígért és a magyar libatermé­kekre vonatkozó megemelt lefö­lözési kedvezmény - tájékoz­tatta a sajtót Jásdi István, a Hungavis Rt. elnöke, a ba­romfi-terméktanács alelnöke. Az unió lefölözéssel mint protekcionista intézkedéssel a harmadik országokkal szem­beni behozatalt próbálja korlá­tozni. A lefölözés összegét ton­nára vetítve, különböző termék- csoportonként ECU-ben hatá­rozzák meg. Az importőrnek a pénzt a határon kell kifizetnie, ami a teljes ár húsz-harminc százaléka is lehet. A társulási szerződésben Magyarország meghatározott kontingens erejéig, évente csaknem 17 ezer tonnára 50 százalékos lefölözéskedvez­ményt kapott. Ez év áprilisában az unió és Magyarország képvi­selői megállapodtak: a lefölö­zést további 10 százalékkal csökkentik. így az importőrnek az eredeti összegnek csak 60 százalékát kell fizetnie. Ez azért jó a ma­gyar szállítóknak, mert a ked­vezményre hivatkozva ver­i A kistermelők jövedelmi esélyeit magasszintű elhatározások befolyásolják. (PN-archív) j A Thatcher-fiú csínytevése | Margaret Thatcher egykori j I brit miniszterelnök fia állító- j lag 12 millió font sterlinget | I vágott zsebre azért, mert segí- j I tett nyélbe ütni az édesanyja I által aláírt nagy összegű szaúd-arábiai fegyverüzletet - j | jelentette hétfőn a Reuter. A vád fölöttébb kellemetlennek j I bizonyulhat a volt miniszter- I elnök számára. Rekordmélységben a rubel 1 A rubel értéke ismét re- j kordmélységbe süllyedt a dol- ! lárral szemben. A moszkvai | ! bankközi piac hétfői jegyzése j ! során háromezer rubel fölé ! ! emelkedett az amerikai valuta j j árfolyama. Az orosz fizető- j i eszközből 3081-et kellett adni I egy dollárért. Sújtó segélyek Az Európai Unió segély j | gyanánt Kelet-Európára zú- j | dítja élelmiszer-fölöslegét, ám [ | ezzel gyakran többet árt, mint I használ - ezt állapította meg i az EU könyvvizsgálóinak tes­tületé. A balti államokban mé- ! lyen a piaci ár alatt árusították j j az EU segélyéből származó j gabonát, ezzel elárasztották a j t helyi piacot, leverték az árakat j és nagy elégedetlenséget I okoztak a parasztság körében. Nincs izgalom az olajpiacon A londoni International j I Petroleum Exchange-en (olaj­tőzsdén) hétfőn 17,10 dollár j ! volt hordónként az ott irány-! adó Brent-fajta ára novem-1 bérré. Ez a hétvégi kilengés két szélső értéke között van, | jeléül annak, hogy a kereske- i dők nemigen izgulnak az iraki I fenyegetés miatt. Amerikai szegénység I Az amerikai népesség-nyil­vántartó hivatal adatai szerint 1993-ban csekély mértékben növekedett a szegénységi kü- j szöb alatt élők száma az ] 1 Egyesült Államokban az j Í előző évhez képest. A napok- j ban közzétett jelentés alapján | a szegénynek számító ameri-1 I kaiak száma elérte a 39,3 mil­liót: ez az összlakosság 15,1 százaléka. A hivatal a sze­génységi küszöböt egy négy­tagú család esetében évi I 14 763 dolláros összjövede­lemben jelölte meg. Az életben maradás esélyei autóban Minél nagyobb egy autó, i annál nagyobb biztonságban j 1 vannak utasai, s az sem árt, ha j | az autó légzsákkal van felsze- j 1 reive - erre szolgálnak bizo- § nyitókkal az AP által idézett amerikai baleseti és biztosítási statisztikák. A nagy, luxuska- j tegóriájú, esetleg a jó felsze- j reltségű középkategóriájú au­tók vezetői az átlagosnál jóval J ritkábban veszítik életüket, ha autójukkal baleset történik. Svéd hangulat Svédországban fölénybe j I kerültek az Európai Unióhoz J való csatlakozás hívei a leg- j újabb közvélmény-kutatások ! I szerint. Az egyik felmérés szerint - amelyet a Skop inté- í zet készített - a svédek 51 < százaléka igennel fog sza­vazni a november 13-án tar­tandó népszavazáson. Csehül állnak A jelenlegi cseh gazdálko- I; dási környezetben oly ala- í csony jövedelmet biztosítanak I az agrárvállalkozások, ami nem teszi lehetővé hatékony- ; ságuk növelését - jelentette ki j a Mezőgazdasági Szövetkeze­tek Cseh-Morva Szövetségé- j nek elnöke. A termelés újbóli j I növelése rendkívül sokba fog 1 kerülni. senyképesebb árakat tudnak el­érni. , Sajnos még mindig nincs hi­vatalos döntés a megemelt lefö­lözéskedvezményről, ezért a magyar gazdasági diplomácia segítségét fogják kérni. Annál is inkább, mert a libatermékek szezonja október-november hónapban kezdődik, az éves kvótát Magyarország gyakorla­tilag most tudná kihasználni. Szerkeszti: A. Tóth Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents