Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-06 / 209. szám
1994. szeptember 6., kedd A közelmúlt titkai 13 FRADI-DINAMO MOSZKVA 2:3 Ellenfelek vagy ellenségek a ’63-as találkozón? Sztálin halála után a szovjet sport és a sportolók állandó figyelem középpontjába kerültek, s a párt- és állami politika tárgyaivá, sőt túszaivá váltak. A nemzetközi . versenyeken aratott győzelem állami presztízs- kérdés lett, s a vereségben csaknem árulást, de legalábbis a politikai éretlenség jelét, vagy az ideológiai nevelés hiányosságát vélték felfedezni. Ezt a jelenséget járta körül a Vecsernyaja Moszkva című újság a Ferencváros és a Dinamo Moszkva 1963. augusztus 11-i mérkőzésének példáján. Foci helyett verekedés A cikk szerzője, Sz. Zemljakov hangsúlyozta, hogy a két csapat mérkőzése átlagos sportesemény volt, ám a politikai szenvedélyek felizzásához vezetett. A barátságos találkozón 40 ezer néző jelenlétében a Dinamo 3:2-re győzött. A játék különösen botrányos körülmények között, feszült és hisztérikus légkörben zajlott le. A mérkőzés gyakran félbeszakadt szabálytalanságok miatt; végül a második félidő 25. percében Orosz és Guszarov összeverekedett, s mindkettőjüket kiállították. Zemljakov szerint a szovjet csapat erőszakos, de a labdarúgás szabályait betartó stílusban játszott, ami a Ferencváros és a nézőközönség számára is szokatlan volt. Bizonyos mértékig ez is szította az idegességet. Az elégedetlen magyar játékosok és nézők végül nyíltan szovjetellenes megnyilvánulásokban törtek ki. Nagykövetségi jelentés A cikk írója szerint a magyarok (nem csak a 40 ezer néző) bizalmatlansága és ellenséges viszonya mindahhoz, ami szovjet, az 1956-os eseményekben, a magyar kommunista rezsim szolgalelkű politikájában gyökerezett. A botrányosan végződött meccs után a magyar vezetők - köztük Apró Antal és Biszku Béla - sajnálkozásuknak adtak hangot a történtek miatt. A szovjet nagykövetség külön tájékoztatót készített a mérkőzésről és visszhangjáról - személyesen Jurij Andropov budapesti szovjet nagykövet számára. Ebben végkövetkeztetésként azt tanácsolta, hogy a még abban az évben a Szovjetunióba utazó magyar labdarúgó-válogatottat megkülönböztetett barátsággal és figyelemmel fogadják. A szovjet játékosok figyelmét pedig hívják fel a sportszerű játékra. Figyelemre méltó, hogy a szovjet nagykövetségi információs jelentés akkoriban miként jellemzi a Ferencvárost: „Az ország felszabadulásáig az FTC-nek félfasiszta típusú sportszervezet-jellege volt, ami meghatározta szurkolótáborának lényegi összetételét. Jelenleg e csapat szurkolóinak többségét a kispolgárság maradványainak képviselői - maszek boltosok, kisiparosok stb. az egykori kizsákmányoló osztályok megmaradt tagjai, sőt, még deklasszálódott elemek is alkotják...” Vizsgálatot követeltek A mérkőzés után a szovjet és a magyar politikai vezetés hihetetlen módon felfújta az ügyet, mint azt a moszkvai lap eredeti és titkos szovjet pártdokumentumok közlésével alá is támasztja. Apró Antal - aki 1963-ban Szocsiban töltötte szabadságát - többször is tárgyalt az ügyről Vlagyimir Krjucskovval, az SZKP KB akkori alosztályvezetőjével. Apró védelmébe vette a magyar labdarúgókat. Kérte, vizsgálják ki a szovjet sportolók viselkedését, büntessék meg a felelősöket, és adjanak hírt erről a szovjet sajtóban. Kérését azzal indokolta, hogy a szégyenletes meccs gyengítette a magyar-szovjet barátságot. Apró kijelentette Krjucskovnak, hogy az utóbbi években először találkozott a szovjetellenesség ilyen erős kitörésével. Ezután a szovjet sportolók magyarországi szerepléséről szóló jelentés „titkos” jelzéssel az SZKP KB elé került. Az üggyel tovább foglalkoztak a KB ideológiai osztályán. A Ferencváros-Dinamo találkozón kívül ugyanis hasonló eset történt a CSZKA csapatával az NDK-ban, a leningrádi Zenittel Romániában és a minszki Dinamóval Lengyelországban. A Zenit és a Dinamo helyzetét tovább súlyosbította, hogy veszítettek is. Ki a felelős? Az ideológiai osztályon arra a következtetésre jutottak, hogy a labdarúgók durvasága és a szabályok szándékos megsértése kárt okozott a szocialista országok népeivel fenntartott barátságnak, és a nacionalista erőknek ürügyet szolgáltatnak a szovjetellenesség szításához. V. Sznasztyin és A. Gorcsakov, a „titkos” jelentés szerzői szerint az eseményekért a Szovjet Sport- szervezetek és Társaságok Központi Tanácsa a felelős. Szerintük nem megfelelően válogatják ki és készítik fel a külföldre utazó játékosokat. A KB ideológiai osztálya nevében szigorúan megrótták Ma- sint és Nyikonovot, a tanács vezetőit, s javasolták, hogy figyelmesebben készítsék fel a külföldre utazó sportolókat. A jelentést megkapták az SZKP KB titkárai, és a témát napirendi pontként az SZKP KB szeptemberi tanácsülése elé terjesztették. A jelentést azonban a napirendi pontok sorából Leonyid Brezsnyev vita nélkül egyszerűen kiiktatta.- Csak most kezdjük megérteni, mennyire torz volt világunk, amelyben éltünk. Ahol minden a Nagy Politika tárgya volt. Ahol a sport megszűnt sport lenni, a labdarúgók pedig a lehető legtermészetesebb módon a sportküzdelem hevében ideológiai vetélytársakká váltak - írja a moszkvai lap. • A ’63-as mérkőzésen is inkább egymással voltak elfoglalva a játékosok, mintsem a labdával. Magyarok a szomszédságban A századunkban egész Európán végigpusztító két háború és az azokat lezáró békeszerződések következtében nemcsak az országok határai változtak meg, hanem módosult a nemzetek, nemzetiségek lélekszáma, aránya is. A kontinens különböző részei közül legjobban a Kárpát-medence térképe rajzolódott át. Hazánk mai területén 1910-ben 6,7 millió, 1990-ben pedig 10,2 millió volt a magyar anyanyelvű népesség. Ugyanezen idő alatt 880 ezerről 150 ezerre csökkent a nem magyar anyanyelvűek száma. Burgen- landban nyolcvan esztendeje is a németajkúak voltak többen, nyolc évtized alatt egyötödére csökkent a magyar nyelvet használók száma. Szlovákia mai területén az 1910-es magyar nép- számlálás idején 1,7 millió, ma 4,5 millió szlovákéi, a magyarok lélekszáma viszont 890 ezerről 570 ezerre esett vissza. Erdély hajdani magyar területein már a század elején is a románok voltak többségben. Az akkori 1,7 milliós magyar népesség az 1992-es népszámlálási adatok szerint mindössze 100 ezerrel csökkent. A Vajdaságban 80 esztendővel ezelőtt a magyarok voltak relatív többségben, akkor 420 ezer magyar nemzetiségűt tartottak nyilván. 1991-ben mindössze 340 ezer magyar nemzetiségű vajdasági szerepelt a statisztikákban. A délszláv háború következtében e számok bizonyára még kedvezőtlenebb irányba változtak. Kárpátalja lakosainak többsége mindig is ruszin és ukrán volt, 1910-ben 340 ezren, 1989-ben viszont alig 160 ezren vallották magukat magyarnak. Az olasz titkosszolgálat jelöltje Szent Péter trónján Bolgár kémoktatás Növekszik a kémkedés iránti érdeklődés a bulgáriai egyetemisták között - állította Todor Bojadzsiev nyugalmazott tábornok a Trud című szófiai napilapban. A nyugdíjas generális tavaly óta „kémkurzusokat” irányít a Veliko Tamovo-i szabadegyetemen. Bojadzsiev - aki 1992-ben vonult vissza az aktív tevékenységtől - elérte, hogy a szabadegyetem gazdasági fakultásán szabadon választható tantárgyként oktathassa a kémkedés mesterségét. Mint állítja, a fakultás 187 hallgatója közül 174-en hallgatják rendszeresen az előadásait. Azt tervezi, hogy néhány hét múlva a burgaszi szabadegyetemen is hasonló kurzusokat fog vezetni. Titkos táborok? Több román lap is beszámolt arról, hogy Ion Ratiu ezredes, aki 1989 decemberében, a romániai fordulat idején a DSS kémelhárító ügynökség vezetője volt, a decemberi eseményeket vizsgáló parlamenti bizottság szerdai ülésén kijelentette: az eseményekben tömegesen szerepeltek „Magyarországra átmenekült romániaiak”, akiket ottani kiképzőtáborokban katonai képzésben részesítettek. Kijelentette, hogy nem ismeri a december 16-21. közötti időszakban Romániába érkezett szovjet turisták számát és nem hisz abban, hogy a szovjet elitcsapatok beavatkoztak volna az eseményekbe. Ezzel szemben Ratiu ezredes kifejtette, hogy nagy figyelemmel követte a „romániai átmenekültek” Magyarország területén több kiképző támaszponton folyó katonai felkészítését. Kijelentette, hogy ezek a félkatonai csapatok tömegesen bekapcsolódtak a Temesváron és Erdély más városaiban lezajlott eseményekbe. Az egykori olasz kormányfő, Guilio Andreotti, akit állítólag titkos szálak fűznek a maffiához, újabban lapszerkesztőként hallat magáról. A Trenta Giomi című folyóiratában közölt titkosszolgálati iratok megerősítik azt a korábbi gyanút, hogy 1963-ban a katolikus egyház legfelsőbb vezetésének döntésére, Giovanni Battista Montini (VI. Pál) pápává választására kívülről gyakoroltak befolyást. Az olasz titkosszolgálat emberei minden eszközzel igyekeztek megakadályozni, hogy „vörös pápa” kerülhessen hatalomra. Márpedig ennek veszélye - szerintük - már 1958-ban is adott volt, amikor Angelo Guiseppe Roncallit (XXIII. János) a tizenkettedik szavazásra választotta meg a bíbornoki testület, a konklávé. A pápa később nyilvánosan elismerte, hogy kis híján alulmaradt örmény riválisával, Agagianjannal szemben. Az olasz ügynökök XXIII. János megválasztása után azonnal „ráálltak” az örmény kardinálisra és a Rómában működő örmény egyházi kollégiumra, mivel a római kormány úgy ítélte meg, hogy „Gregorio Pietro” Agagi- anjan - aki szovjet útlevéllel utazott - népszerűsége okán könnyen lehet a következő egyházfő. A titkosszolgálat emberei különösen akkor riadtak meg, amikor az örmény főpap húga orosz férfihoz ment feleségül, s felvette a kapcsolatot a római szovjet nagykövetséggel. Mivel a Szovjetunió külképviseletein sokan dolgoztak a KGB-nek, az olaszok szerint tartani lehetett tőle, hogy Moszkva rajtuk keresztül a maga emberét akarja hatalomra segíteni a Vatikánban. Ezért a nap huszonnégy óráján keresztül mikrofonok és kamerák felhasználásával fi• Giovanni Battista Montini (VI. Pál pápa). gyeltették az örmény kollégiumot és az Agagianjan testvéreket. Az egyik akkori titkosügynök Andreotti lapjában most beszámol róla, hogy bár semmiféle terhelő adatot nem sikerült találni, mégis olyan, hamisított jelentést állítottak össze, amelyben „rekonstruálták” az örmény bíboros és a szovjet titkosszolgálat kapcsolatait. Erre akkor volt szükség, amikor XXI11. János korai halála után, 1963 júniusában újból össze kellett hívni a konklávét. A legbefolyásosabb kardinálisoknak megküldött „feljelentés” megtette hatását: a bíborosok testületé elsöprő többséggel Giovanni Montinit választotta meg pápává. Visszautasított reformok hetekkel a kivégzés előtt Történelmi dokumentumot közölt a bukaresti Romania Libera augusztus tizenharmadiki számában: a Mihail Gorbacsov szovjet és Nicolae Ceausescu román pártfőtitkár között 1989. december 4-én Moszkvában - két héttel a romániai fordulat kezdete és három héttel Ceausescu kivégzése előtt - lezajlott utolsó találkozó szó szerinti jegyzőkönyvét. A két teljes oldalon publikált, mintegy 30 gépelt oldalnyi párbeszédből kitűnik, hogy a két vezető egyfelől vitát folytatott a változás folytatásának (Gorbacsov) vagy megállításának (Ceausescu) szükségességéről, a kommunista- és munkáspártok közötti újabb nemzetközi találkozó szükségességéről (Ceausescu) vagy időszerűtlenségéről (Gorbacsov), illetve román részről igyekeztek nagyobb szovjet nyersanyagszállításokat elérni, s ennek érdekében szorgalmazták Rizskov akkori szovjet miniszterelnök mielőbbi látogatását, ami elől a moszkvai vezetés kitért. A jegyzőkönyvből világosan kitűnik, hogy Ceausescu bukása előestéjén is ragaszkodott korábbi vezetési stílusához, a központosító ellenőrzéshez, elutasította a reformokat, amelyeket Gorbacsov szorgalmazott - többek között arra hivatkozva, hogy Csehszlovákiában és az NDK-ban azok elmulasztása miatt jutott válságba a pártvezetés. • Nem sokkal a találkozó után kitört a forradalom.
