Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-06 / 209. szám
kezdőkne és profiknak A PN-KALAUZ VENDÉGE Farmer akar lenni • Szója László nagy tervet forgat a fejében. Nagy találkozás volt. Talán az egész életét meghatározó. Még nem tudja, jómódot vagy tönkremenést hozott-e neki Hegedűs Antal Németországból, de nagy találkozás volt. Szója Lászlónak rögeszméje lett a Hegedűs-módszer. A vegyszer nélküli gyümölcstermesztés. A találmány a hetvenes években nem kapott itthon támogatást. A föltaláló elbujdosott az országból keserűségében. Csak néha jön haza Fre- iburgból. Ilyenkor jöttek össze. Szója László egy tanyán él négytagú családjával, Petőfi- szálláson. Farmer akar lenni.- Van húsz hektár szántóm Balástyán, azt szeretném betelepíteni őszibarackkal - mondja az ötvenkét éves Szója László.- Nem lesz veszélyes ez az egy lábon állás a gazdálkodásra? - Bízok benne, hogy nem. A magyar őszibarackosok nagyrészt tönkrementek. Az idén nagy ára volt a baracknak. És én nem akármilyen gyümölcsöt kínálok majd: vegyszer nélkül termesztettet. Ennek különösen jó ára van nyugaton, ahol értékelik a vegyszermentességet. Aztán az első években köztes termelést is alkalmazok. Babot, krumplit, egyebet vetek a fasorok közé. Szója László hisz Hegedűs Antalban, a módszerében. Az igazság az, hogy az idős föltaláló itthon tartózkodásakor neki sem fedte fel minden titkát, de a lényeget tudja. Ha a növény a legjobb körülmények között növekedhet, egészségessége olyan fokú lehet, hogy nem bírnak vele a kártevők vegyszeres segítség nélkül sem. Gyógymetszéssel az elöregedett, beteg fák is megfiatalíthatok, átállíthatok a permetezés nélküli életmódra. Mindez olyan egyszerű, hogy a legtöbben el sem hiszik. Szója úr hisz benne, mert látta az eredményét. Van például egy hároméves őszibarackos, amelyet tavaly februárban Hegedűs Antal megmetszett. Az idén átlag negyvenkilós termést hoztak a fák. És permetezés nélkül egészségesek maradtak a gyümölcsök. Pedig a Hegedűs-módszert a tulajdonos csak részben alkalmazta az ápolásnál. A találmányt Ausztráliában, Németországban jónak találták, itthon nem karolta fel az agrárirányítás. Sőt! Hegedűs Antal tavaly szeretett volna itthon összehozni egy mintatelepet, hogy bizonyíthasson. Szóba sem álltak vele hivatalos emberek. Hitelt sem tudott szerezni. Azzal búcsúzott, soha nem teszi a lábát magyar földre.- Önnek megvan a fedezete a húsz hektár betelepítéséhez?- Egyelőre van is, meg nincs is. Ugyanis pályáztam a Mező- gazdasági Fejlesztési Alapnál, el is fogadták a pályázatom, de a keret kifogyott. Regisztrálták az igényem, ennyi, ami biztos. Remélem, pénz is lesz és időben megkezdhetem a telepítést.- Mekkora hitelt kért?- Körülbelül húszmilliót. Ebben benne van a kerítéstől a hűtőig mindennek az ára. És az első évek gondozási költsége, amikor még nincs termés. No igen, csakhogy lesz-e pénz? Szója László korábban bedőlt egy szegedi hirdetésnek. Hitelszerzés fejében előre kértek tőle komolynak látszó emberek pár tízezer forintot. Kölcsön nincs, a pénze odaveszett. Halason ötmillióért csaknem kilencet kellett volna visszafizetnie egy uzsorásnőnek... Szerencséjére nem állt kötélnek. A bankok? Ezen csak kacagni tud. A petőfiszállási vállalkozó most bízik az Alapban s már látja lelki szemeivel a virágzó barackost.- a. tóth Sikeres évre számít az ÁB-AEGON Az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. hálózata 6 területi igazgatóságra tagozódik. Ezek egyike a Közép-Magyarországi Területi Igazgatóság, mely Pest, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun- Szolnok megyét foglalja magába - mondta el a napokban a kecskeméti sajtó háttérbeszélgetésen Katona Béla igazgató. A régió szinte minden nagyobb településén képviselve vannak, a kisebb településeken jelenlétüket az időszakos kihelyezett ügyfélfogadó napok jelentik. A jövőben is céljaik közé tartozik, hogy közel legyenek ügyfeleikhez és könnyen elérhetők legyenek. 1993-ban a régió díjbevétele közel 4 milliárd forint volt, idén Tíz évvel ezelőtt készült el a Paksi Atomerőmű második blokkja, 1984. szeptember 6-án kapcsolták az országos vil- lamosenergia-hálózatra. Az atomerőművet irányító szakemberek mögött akkor már kétéves gyakorlat állt, így az új blokk 100 százalékos teljesítményét másfél hónap alatt elérjóval meghaladja ezt az összeget. Régión belül az idei díjbevétel 46%-a származik majd Pest megyéből, míg 32%-a Bács és 22%-a Szolnok megyéből. A társaság stratégiájával összhangban döntően az új élet- biztosítások értékesítését szorgalmazzák, és értékesítési területen is itt tapasztalható a. legnagyobb fejlődés. Tavaly a régióban több mint 200 ezer darab kárt rendeztek, a kifizetés meghaladta a 2 milliárd forintot. Összességében a régió a tavalyi évet eredményesen zárta, és ez várható 1994-ben is. A háttérbeszélgetésen a kecskeméti fiók munkájáról Rétszilasi László fiókigazgató adott áttekintést. ték, szemben az első blokk öt hónapjával. Üzemelésének tíz éve alatt 34 milliárd kilowattóra villamos energiát termelt a második blokk, ami megfelel Magyarország egyévi fogyasztásának. Pakson a teljes kiépítés óta négy reaktorblokk üzemel és a hazai villamosenergia-termelés 45 %-át szolgáltatja. Az iparosok a szakképzésről A szakképzési törvény és a kapcsolódó jogszabályok sürgős módosítása szükséges annak érdekében, hogy a duális képzés megkapja az őt megillető támogatást a magyar gazdaságban - nyilatkozta Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége-Magyar Kézműves Kamara elnöke. Az iparosok érdekképviseleti szervezete továbbra is a szakmunkásképzési rendszer átalakításának fő szorgalmazója, mivel úgy véli, a kisüzemekben folyó duális képzési forma jobban szolgálja a gazdaság közvetlen igényeit. A duális forma lényege, hogy az iskolai szakmai-elméleti oktatást és a kisüzemi gyakorlatot úgynevezett üzemek feletti képzési központokban zajló oktatással és továbbképzéssel egészíti ki. Az IPOSZ már létrehozott német segítséggel egy központot Dombóváron, és hasonlót készítenek elő Egerben, valamint Debrecenben is. A szervezet azonban létre akarja hozni a központok országos rendszerét, amelyben megtalálható lenne a továbbképzéshez szükséges megfelelő technológia. Ehhez a kormányzatnak a korábbinál hatékonyabb gazdasági támogatást kellene nyújtania. Paksi blokkjubileum JOGI SZAKÉRTŐNK TOLLÁBÓL § A termőföldtulajdon és -használat új szabályai Az Országgyűlés 1994. április 6-ai ülésnapján fogadta el a termőföldről alkotott 1994. évi LV. számú törvényt, amely a kihirdetését követő 30. napon, azaz július 27-én lépett hatályba. Tekintettel arra, hogy az új törvény már több mint egy hónapja hatályban van, és a korábbiakhoz képest jelentős eltéréssel szabályozza a termőföld megszerzésére, birtoklására és használatára vonatkozó jogviszonyokat, nem érdektelen megismerni azokat. Elsőként a termőföld tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó új szabályokat ismertetném, majd a következő alkalommal a termőföld használatát szabályozó rendelkezésekkel foglalkoznék. Az új törvényi szabályozás 300 hektárban, illetve 6000 aranykoronában maximálja a belföldi magánszemély által megszerezhető földterületet. Az . új jogszabály szerint a hatálybalépéskor meglévő, ennél nagyobb földterületre nem vonatkozik elidegenítési kötelezettség, sőt, csere esetén is lehetőség van ugyanolyan terület- nagyságú, illetve ak-értékű földterület megszerzésére. Az új törvény tiltja a belföldi jogi személyek tulajdonszerzését. Ez alól a magyar állam, az ön- kormányzat, az erdőbirtokossági és legelőbirtokossági társulat, továbbá a közalapítvány jelent kivételt. Egyházi jogi személy pedig kizárólag végintézkedés, illetőleg ajándékozási, tartási vagy gondozási szérző- dés alapján szerezheti meg termőföld tulajdonjogát. A külföldiek tulajdonszerzését rendkívül szűk körben teszi lehetővé az új törvény. Eszerint külföldi magánszemély és jogi személy termőföld és védett természeti terület tulajdonjogát egyáltalán nem szerezheti meg. A külföldi kizárólag az önállóan kialakított, legfeljebb 6000 négyzetméter területtel kialakított tanya tulajdonjogát szerezheti meg, a külföldiek ingatlan- vásárlására vonatkozó szabályok betartása mellett. A törvény megállapítja, hogy a tulajdonszerzési korlátozásba ütköző szerződés semmis. Az új szabályozás a termőföld használójának bizonyos esetekben elővásárlási jogot biztosít. így a termőföld vagy tanya eladása esetén a haszonbérlőt, a felesbérlőt és a részesművelőt elővásárlási jog illeti meg. Ugyanilyen elővásárlási jog illeti meg a magyar államot a védett területen és a nevében eljáró illetékes nemzeti park elővásárlási jogát a haszonbérlőt, felesbérlőt és a részesművelőt megelőzően gyakorolhatja, dr. Jobbágy Lajos Korszerűsítik a halasi farmergyártó üzemet Az idén is jelentős forgalom- növekedésre számít a Levi Strauss Kft. Pintér Antal, a cég kereskedelmi igazgatója arról is tájékoztatott, hogy a magyarországi Levi’s cégek összes alaptőkéje 215 millió forint. A három 100 százalékosan az amerikai cég tulajdonában lévő kft. tavalyi forgalma elérte a 2,6 milliárd forintot. Ez az 1992-höz képest mintegy 700 millió forintos növekedést jelentett. Az 1988 óta hazánkban működő vállalkozás termékeinek mintegy felét viszik ki az országból, a másik felét pedig itthon értékesítik. A cég vezető szakembere közölte: a Levi’s kiskunhalasi gyárát folyamatosan korszerűsítik. A telephelyen már létesítettek mosodát és raktárt, és folyamatban van több környezet- védelmi beruházás megvalósítása is. Petőfiszállásról a hírős hétre A megyei vállalkozás-fejlesztési alapítvány felkérésére és támogatásával vett részt a Hírős Hét Fesztiválon Kiss Jenő félegyházi vállalkozó, a Kiss Torma Bt. tulajdonosa. Petőfiszállási tormaüzemének termékeit állította ki, melyek kiváló minőségét oklevéllel ismerték el a szervezők.- Bevallom, először arra gondoltam, nem veszek részt a bemutatón. Végül mégis eljöttem, és egyáltalán nem bántam meg. Fárasztó, de üzleti szempontból kimondottan hasznos volt ez a pár nap. Azt tapasztaltuk, hogy a kiállításon bemutatott termékek megnyerték a szakemberek és a közönség tetszését, az itt látott árukat a jövőben biztosan keresni fogják az üzletekben. Számomra is kedvezően alakult a bemutató: több, eredményesnek ígérkező tárgyalást folytattunk hazai és külföldi üzletemberekkel. Ha pedig az ezekben rejlő megrendelések egy része realizálódik, abban az esetben hamarosan a második műszakot is be tudjuk indítani. - galambos • A vásárlók megismerték a petőfiszállási üzem termékeit. Elegendő orosz gabona? Az oroszországi gabona-betakarítás eddigi üteme szerint az idei hozam kielégíti a hazai igényeket - közölte az illetékes orosz miniszterelnök-helyettes. Az általa idézett adatok ellentmondanak a Nemzetközi Búzatanács korábbi, terméshiányt kilátásba helyezőjóslatának. Amerikai cégóriások Az Egyesült Államok leghatalmasabb hadiipari konglomerátumának születésénél bábáskodnak két, önmagában is óriásnak számító .vállalat- csoport, a Lockheed Corp. és a Martin Marietta vezetői: megegyeztek cégeik fúziójában. A Lockheed Martin néven létrejövő új gigász 170 ezer alkalmazottal évi 23 milliárd dolláros eladást lesz képes felmutatni. A bőkezűbb Japán A Kínának folyósítandó kölcsönök jelentős növelését tervezi a japán kormány, amely most kidolgozás alatt álló új hitelprogramja keretében 1996-tól kezdődően három év alatt mintegy 600 milliárd jen (hatmilliárd dollár) összegű hitelt nyújt különféle kínai fejlesztési programok megvalósítására. A legmagasabb épület Valószínűleg a legdrágább, de mindenképpen a legmagasabb épülete lesz az ázsiai földrésznek az a felhőkarcoló, amelyet egy japán vállalat készül felépíteni Sanghajban. A tervekben két torony szerepel, ezek egyike, a 90 szintes dönti majd meg a kontinensrekordot. Az ikerház másik tagja 46 emeletes lesz; a beruházás összköltsége 1 milliárd dollárhoz közelít. Az első iroda Budapesten Budapesten nyitja meg első európai képviseleti irodáját csütörtökön az indiai Export-Import Bank. Az 1982-ben alapított pénzintézet teljes egészében az indiai állam tulajdona s fő feladata az ázsiai ország kereskedelmi kapcsolatainak finanszírozása, előmozdítása. Privatizáció Szlovákiában Csaknem négyszáz állami vállalat összesen 1,5 milliárd dollárnyi részvénytömege került hétfőn piacra Szlovákiában. Kétmilliónyian váltották ki előzetesen a licithez szükséges privatizációs kupontömböket. Betiltott hirdetések Az orosz kormány megtiltotta a viharos körülmények közepette összeomlott, ám a gyors meggazdagodást remélő kispénzűek bizalmát rendíthetetlenül bíró MMM befektetési társaságnak, hogy az állami médiában hirdesse szolgáltatásait. A rendkívül népszerű befektetési alap mesés - általában 3000 százalékos - évi megtérülést ígért „részvényeseinek" , ám júliusra a cég kifulladt. Az Öböl-háború károsultjai Az Öböl-háborúval kapcsolatos kártérítési ügyekkel foglalkozó ENSZ-alap a napokban hozzáfogott az első kártérítési igény megvizsgálásához. Az első, 950 millió dolláros követeléssel a kuvaiti olajipari társaság állt elő, a felgyújtott olajkutakért.