Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-27 / 227. szám
16 Világtükör PETŐFI NEPE Hazai tükör 1994. szeptember 27., kedd Elnéptelenedett a Bioszféra-2 Hat hónapos ottlakás után a napokban elhagyta az amerikai Arizona államban létesített óriási üvegházat, a Bi- oszféra-2-t annak mind a hét lakója. Egy texasi milliárdos által finanszírozott kutatási projekt résztvevői - köztük müncheni villamosmérnök - palacsintás búcsúreggelin szorítottak kezet egymással. Az arizonai sivatagban kereken 1,3 hektárnyi területen üvegbe zárt minivilágot hoztak létre - trópusi erdőket, szántóföldeket, szavannát és óceánt. A vállalkozás célja az volt, hogy bebizonyítsák: az ember egy elszigetelt rendszeren belül is képes ökológiailag önellátó for- ■ mában fennmaradni. A 150 millió dolláros üvegházban egy nyolctagú csoport már eltöltött két esztendőt. Hozzájuk képest a „Bioszféra- 2” lakói viszonylag rövid időt töltöttek a kísérleti telepen. Az üvegház az elkövetkező hét hónapban rendelkezésére áll különböző tudósoknak. Gyilkosság lett az ördögűzésből Egy két hónapos kislányt halálra kínoztak szülei és rokonai a dél-olaszországi Polistenában azzal a meggyőződéssel, hogy a szerencsétlen csecsemőből ki kell űzniük az ördögöt. A gyermek szülei - a 23 éves apa és a 20 éves anya - a kislány születését követően „furcsa jelenségeket’" tapasztaltak otthonukban: különös zajokat hallottak, és úgy érezték, hogy a házban időnként megmagyarázhatatlan módon hirtelen lehűl a levegő. A családot teljesen befolyása alatt tartotta az egyik nagybácsi, aki magát a feltámadott Jézus Krisztusnak tartotta, s ő hamar kész volt a magyarázattal: az újszülött gyermekbe beköltözött a gonosz. Az ördögűzés borzalmas rítusa vasárnap éjjel zajlott összesen kilenc felnőtt részvételével. A kislányt előbb szentelt vízben félig megfojtották, majd szabályosan agyonverték. A közelmúltban, a hétnek S ugyanazon a napján és pon- I tosan abban az órában, ami- íj kor Krisztus után 79-ben a I Vezúvról lezúduló láva 1 maga alá temette Pompejit, I felavatták Aschaffenburg- I ban a Pompejánumot. Az I. I Lajos bajor király által épít- 1 tetett római villát, amely a i második világháború alatt I elpusztult, hivatalos adatok I szerint 12 millió márka költ- I séggel helyreállították. Wilf- I ried Stroh, a müncheni egyetem professzora latinul mondott üdvözlő beszédet mint „római háziúr”. I. Lajos bajor király 1843 és 1850 között építtette a Pompejánumot és a pompeji ásatások során előkerült mozaikok hatása alatt pompás falfestményekkel ékesítette. A Pompejánum restaurálása 1987-ben kezdődött. Jelenleg az antik Pompejit bemutató kiállítás tekinthető meg benne. (Fotó: Pulai Sára) Pompejánumban az antik Pompeji Tűz pusztította a védett ingatlant Csaknem teljesen el- | emésztette a tűz Atlantában | azt a lakóházat, amelyben a I világhírű írónő, Margaret I Mitchell az Elfújta a szél i című regényének nagy ré- i szét írta. A tűzoltóknak megfeszített munkával sike- f rült a tüzet megfékezniük. j Az épület teteje a lángok * martaléka lelt. a lakószobák berendezését is a tűz vagy az oltáshoz használt víz tette tönkre. Az írónő 1926 és 1932 közt lakott a ház első emeletén. A tűz okát egyelőre nem sikerült megállapítani. A 95 esztendős épületet, amely Atlanta védett ingatlanai közé tartozik, 2,6 millió dolláros költséggel szándékoznak felújítani. Homok város a Vadkerti-tónál • Hetényegyházáról érkezett az a csoport, amely letelepedett a Vadkerti-tó partjára, s városrendezésbe kezdett. E különös építkezést sokan megcsodálták. A tó vize és a homokos part adta az építőanyagot, s az ügyes kezek valóra váltották a fantáziát. Igaz, a kirándulók közül várvédőt kellett választani, mert romboló kedvű látogató is érkezett e homokvárosba. Véradónap Kalocsán Iskolákból gázberuházás Jakabszálláson is készülnek a gázprogramra. E költséges nagyberuházásra minden forintot meg kell fogni, s amiből lehet, pénzt csinálni. Ezért döntött úgy a helyi önkormányzat, hogy eladnak két tanyai iskolát, azaz a Hajtó útit és az 54-es út mentén lévőt. Ez utóbbiban egyébként már régebb óta tápbolt van. Földkiadásokról Kissé elhúzódott a földügyek rendezése a soltvadkerti volt József Attila Tsz (most Vagyonműködtető Szövetkezet) területére vonatkozóan. A helyi földkiadó bizottság ezért is azon igyekszik, hogy a munka zökkenőmentes legyen. Ezért a részarány-tulajdonosoknak szeptember 28-ára, azaz holnap 8 órára az Ady Endre Művelődési Házba egyeztető tárgyalást hívott össze. A földkiadásokról egyébként minden kedden délután négy órakor tájékoztatót tartanak. AustriaLotto A 38. játékhét eredményei: Nyerőszámok: 8 10 11 13 27 36 7 Nyeremények: 6 hatos egyenként 2 060 196, 13 ötös pótszámmal egyenként 316 953, 611 ötös egyenként 10 115, a 24 117 négyes egyenként 342, a 383 918 hármas egyenként 26 schillinget érnek. Joker: 5 7 0 6 9 2 2 Joker 1 786 610, 18 nyertes egyenként 80 000, 170 nyertes egyenként 8000, 1654 nyertes egyenként 800, 15 949 nyertes egyenként 80 schillinget kap. Szeptember 28-ára, szerdára nyílt véradónapot hirdetett a Kalocsai Városi Kórházban működő, korszerűen felszerelt véradóállomás. Rendszeres és új véradókat 7.30-tól 15 óráig várnak ezen a napon az itt dolTabdiban a hagyományőrzők helyi csoportja egész napos programot kínál október 8-án a szüreti fesztiválon. Még a színpompás felvonulás előtt főzőgozók, akik gyakorlatból tudják, a jelszó - Aki vért ad, életet ad! - mennyire nem puszta szólam, ha súlyos betegekről, balesetet szenvedő gyermekekről, felnőttekről kell percek alatt gondoskodni. és borverseny lesz, s a gazdakör elnökének rendezésében mező- gazdasági termékbemutató. A táncos mulatság, a műsoros est 19 órakor kezdődik. A jót is próbálni kell • Látszólag jónak tűnik az áru, de ha ilyen kedvező az időjárás, miért ne vetkőzzön neki az ember? (Fotó: Bálint Vilmos) Szüretvégző Tabdiban ó & Napkelte: 6.37 Napnyugta: 18.33 Holdkelte: 23.00 Holdnyugta: 13.45 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 215 cm volt. A Tisza Szolnoknál -65 cm, Csongrádnál pedig -68 cm magas volt. Milyen idő lesz? Folytatódik az évszakhoz képest meleg idő. Kevés felhő előfordulhat, a szél mérsékelt marad. A nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű. Közlekedés A megyeszékhelyen még tart az 5-ös-52-es út csomópont átépítése, ahol nagy a forgalom, így az arra haladók különösen óvatosan közlekedjenek. Építik még a Március 15. utcai csomópontot. Ugyancsak az 5-ös főút 132-es km-szel- vényénél (megyehatárnál) padkarendezés miatt van útszűkület. A Kecskemét, Bethlen körúton is változatlanul tartanak az útjavítási munkák. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányságtól tegnap kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon hatvanhat baleset járt személyi sérüléssel, ezek közül három végződött halállal, huszonnyolc helyszínről súlyos, és harmincötről könnyű sérülteket szállítottak kórházba a mentők. Traffipax Ma délelőtt Kecskeméten, Bátmonostoron, délután Bó- csán, Soltvadkerten, Kecelen és az Aranyhegyi csárdánál az E75-ÖS számú úton számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. őszinte alkalmazott A köztiszteletben álló hölgy új háztartási alkalmazottat vesz fel és oktatja:- Nézze, leányom, mindjárt az elején megmondom, hogy semmiféle férfi látogatót nem tűrök meg a lakásomban. A lány megértőén bólogat:- De hisz ez az ön korában természetes már! KIÁRUSÍTÁS méteráru boltban (Északi-térfal üzletház udvara). ISO Ft-os és X40 Ft-os AKCIÓ! Bőrkabátvásár! Olasz bőrkabátok vására Baján, a műv. központban szeptember 29-én, 10-17 óráig. <Z7038) Márófll íol na P ra ♦ expressz apróhirdetések • 10 hónapos 1,2-es metálkék Opel Corsa Swing eladó. Tel.: 76/327- 162, 76/482-065 * DIZIL 7 éves 650-es HIAB daruval eladó. Érd.: 76/342-048 * 2 hónapos VW Golt eladó. Részletre is. Érd.: 76/353-254, 353- 757 8 hetes komondorkölykök eladók. Kiskunhalas, Tulipán u. 7. * A Masina Kft. Kiskörös, azonnali belépéssel felvesz lakatos és hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezni: Sinkovicz István üzemvezetőnél lehet, a 78/311-301-es telefonon. AKCIÓ! GSM 900 rádiótelefonok 6 havi, kamatmentes részletre (Nokia, Ericson) kaphatók. SZOLÜX Kft. Kecskemét, Csongrádi u. 3. Tel.: 76/491-163, 76/485-275 Büfékocsi olcsón eladó, vagy kiadó. T.: 76/484-681 A kecskeméti AGROKER Kft. őszi vetőmag ajánlata: őszi búza II. fok: 1.790 Ft/q, III. fok: 1.590 Ft/q, őszi árpa III. fok: 1.600 Ft/q; igény szerint VITAVAX-szal csávázott vetőmagot is tudunk biztosítani, 320 Ft/q. Megadott áraink a 10%-os áfát nem tartalmazzák! A vetőmagok megvásárolhatók központi telepünkön: AGROKER Kft. Kecskemét, Halasi út 29., tel.: 76/482- 682, valamint kirendeltségeinken: AGROKER Kft. raktára: Kiskőrös, Izsáki út; tel.: 78/311-152, BajaMátéházapuszta tel.: 79/321-805 * 12 hl villanyfejes prés és Thyssen olajégő eladó. Érd.: Soltvadkert, Zalka M. u. 38. Tel.: 78/381-366 * Eladó egy magyar fix platós pótkocsi, 3,5 t jó állapotban, továbbá 1 db 3 fejes csehszlovák eke, 1 db jó állapotú 2 fejes lengyel eke. Tel.: 79/368-090 Katymár, József A. u. 41. Ford Escort 1990-es, 1.8-as D kisteherautóra vizsgáztatva eladó. Érd.: Jakabszállás, Dózsa Gy. út 7/C * Gázkarburátort vásárolnék tartállyal, vagy anélkül. 76/329-151 REKORD-TRANS TEHERFUVAROZÁS. TEL./FAX: 76/322-906, 485-710 Kiskunfélegyházán, a Kossuth utcán kétszobás (külön bejáratú), gázfűtéses, parkettás, napfényes, nagyon szépen felújított, III. emeleti, 56 m2-es lakás betegség miatt, áron alul, sürgősen eladó. Érd.: hétköznap 8-17-ig, a 76/463-071-es telefonon. * Műtrágyaakció szeptember 30- áig, illetve amíg a készlet tart! Import 34%-os ammónium-nit- rát 50 kg-os műanyag zsákban: 1.350 Ft/q + 10% áfa. Megvásárolható telepeinken: Agro- ker Kft.: Kecskemét, Halasi út 29., tel.: 76/482-682; Agroker Kft. raktára: Kiskőrös, Izsáki út, tel.: 78/311-152; Baja-Mátéháza- puszta: tel.: 79/321-057, valamint Kalocsa: KAGE Agrokémiai Telep, tel.: 78/361-211; Jánoshalma: HALMAKER Bt. Agrokémiai Telep, tel.: 77/321-540; Abony, Agrokémiai Telep, tel.: 06- 60/386-342 * Trabant 601-es combi 1 év műszakival, 6 évesen, eladó. Filus István, Kiskőrös, Bánffy u. 13. SZÁSZ ENDRE FESTMÉNYEI MEGVÁSÁROLHATÓK BAJÁN, CSAK 2 NAPIG! Szász Endre, Galambos Tamás, Schéner Mihály, Szabados János Munkácsy-díjas festőművészek, valamint Herpai Zoltán, Puskás Imre, Csikós András, Várkonyi János és még több neves festőművész festményei Baján, a József A. Művelődési Ház kiállítótermében. A kiállítás nyitva: szeptember 27-28-án, 10 órától 18 óráig. * Tilos elolvasni, ha nem akarsz dolgozni! De ha igen, és 18-40 év közötti vagy, tudsz havi 40.000-ért keményen dolgozni, hívd Anettet: 76/481-048, 10-16-ig! * Tátra billenősre E kategóriás KKSZ tanfolyamos gépkocsivezetőket felveszünk. Jelentkezni: Kecskemét, Csáktornyái u. 4-6. Új kapagép jóval a bolti ár alatt (58.000) 5,6 lóerős, fékes utánfutóval, kapával, boronával, jótállással eladó. Tel.: 76/472-277 Új típusú, GRASSZIN kapcsoló- órás szobatermosztát eladó. Tele- fon/üz.rögz.: 78/343-083 PETŐFI NÉP Bács-Kiskun megyei napilap Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László és Andreas Günther ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád u. 6. Tel./fax: 79/322-453; Levélcím: 6501 Baja, Pf. 311. Hirdetésfelvétel, olvasószolgálat: 79/323-974 Bácsalmás: Szt. Janos u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 35. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: 76/463-274 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/341-578 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. I Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 437 Ft, negyedévre: 1254 Ft, fél évre: 2448 Ft, egy évre: 4776 Ft. (éziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN 0133-235 x