Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-27 / 227. szám
1994. szeptember 27., kedd 11 Gazdaklub A szántói tejesember • A gazdasszony gondosan előkészíti a fejőgépet. Az elmúlt években Herceg- szántón is mélypontra jutott a tejtermelés. Az idén valami biztató történt. Szentiványi György és felesége 1989-ben Budapestről költözött a községbe. Néhány helybéli megszűnt munkalehetőség után a munkanélküliség sorsára jutottak. Végül úgy döntöttek, hogy tősgyökeres városi ember létükre megkísérlik mindazt, amit a vidékiek nem tartanak gazdaságosnak - az idén februárban vettek egy tehenet.- Feleségemmel nagyon szeretjük az állatokat - mondja a gazda. - Mióta Hercegszántón élünk, többféle állat tartásával foglalkoztunk. Egy csomó szarvasmarha-tenyésztéssel kapcsolatos szak- irodalmat olvastunk el. mielőtt vállalkozásba kezdtünk. Tavasszal a megyei vállalkozás-fejlesztési alapítványhoz mikrohitel-pályázatot nyújtottunk be. A májusban elnyert 500 000 forintból egy traktort munkagépeivel, valamint még egy tehenet vettünk. Nagy lelkesedéssel dolgoztunk. Felkerestem az orosházi üveggyárat, ahonnan literes üvegpalackokat sikerült vásárolnom. Egy segítőkész szántói kereskedő, Skáre József lehetővé tette, hogy üzletében árusíthassuk a palackozott tejünket. Különben az őáltala adott szándéknyilatkozat segített a már említett pályázat elnyerésében. Jelenleg harmincnyolc forintért kapható reggel és este a friss tej. Amikor nyolc órakor a bolthoz érkezem, már várakoznak a tejünkre a vásárlók. Az ár megállapításakor gondoltunk az idős emberekre és a munkanélküliekre, akinek az a hat forint is sokat számít, amennyivel olcsóbban vehetik meg. Augusztusban sikerült még egy tehenet vennünk. Mindhárom állatunk magyar tarka fajta. Jó minőségű tejet adnak, de mennyiségi vonatkozásban nem „csúcstermelők”. Átlagosan napi 60 literrel gazdálkodhatunk. Célunk tovább fejleszteni az állományt, míg az egész községet el tudjuk majd látni palackozott tejjel. Ehhez a termelőszövetkezet által régebben használt istállót szeretnénk megvásárolni. Ha mindez sikerül, akkor egy kis teljesítményű palackozógépet is beszerzünk, mert ez a kézi palackozás nem praktikus. Most a helyi Takarékszövetkezetet keressük fel hitel reményében, miután a fejlesztés mellett döntöttünk.- Tudom, sokan megmosolyogtak bennünket, amikor ezt elkezdtük - mesélte a vállalkozó. - Parasztházunk teteje nádas, de ez nem zavar bennünket. Bízunk abban, hogy siker koronázza vállalkozásunkat. és akkor mi is áldozhatunk majd otthonunkra. Tölgyesi Gábor Áfaalany mezőgazdasági kistermelők figyelmébe A mezőgazdasági tevékenységet végző, ebből évi 2 millió Ft árbevételt el nem érő magán- személy (kivéve a mezőgazda- sági vállalkozót) év végén, adóbevallásával egyidejűleg dönthet arról, hogy adóköteles jövedelmét milyen módon állapítja meg. A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény erre háromféle lehetőséget biztosít. Ezek: Három lehetőség kínálkozik- Tételes költségelszámolás, melynek során a bevétellel szemben bizonylatok alapján kerülnek elszámolásra a költségek. Az így kimutatott jövedelem az adóalap meghatározásánál 150 000 Ft-tal csökkenthető.- Speciális elszámolási mód, mely szerint 1 millió Ft árbevétel jövedelemtartalma adómentes, az e feletti bevételnek élő állatok tenyésztése és állati termékek előállítása esetén 10 százaléka, minden egyéb esetben 30 százaléka tekintendő jövedelemnek.- Végül a harmadik elszámolási mód szerint a bevétel 90 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni. Az előzőekben leírtak szerint tehát év végén kell a jövedelem-kiszámítás módját eldönteni. Fontos tudni azonban, hogy az áfatörvény a bevételt terhelő áfafizetési kötelezettség mellett az adólevonási (visszaigénylési) jogot csak azon adóalanyok esetében biztosítja, akik költségeiket tételesen számolják el bevételeikkel szemben. Tehát azok az áfaalany mező- gazdasági kistermelők, akik jövedelmüket év végén az 1 millió Ft feletti árbevétel meghatározott százalékában (10%, illetve 30%), vagy bevételük 90 százalékában állapítják meg, nem élhetnek az előzetesen felszámított adólevonási (visszaigénylési) jogukkal. Nem jogosult levonásra Probléma akkor jelentkezhet, ha az áfaadóalany mező- gazdasági kistermelő év közben élt az előzetesen felszámított adó levonásának (visszaigénylésének) jogával, de év végén nem a tételes elszámolási módszert választja. Ez esetben, függetlenül attól, hogy bevételeit adókötelezettség terheli, nem jogosult az előzetesen felszámított adó levonására. Ha mégis igényelt év közben vissza adót, akkor azt vissza kell fizetnie, évközi áfabevallásait pedig önellenőrzéssel módosíthatja. Pénz, mezőgazdaság, piac Európa legnagyobb paprikagyárát magánkézbe adják Kalocsán A Kalocsán pénteken zárult paprikanapok rendezvénysorozat legrangosabb eseményére, a nagykövetek és kereskedelmi attasék fogadására dr. Kocsis István, az Állami Vagyonkezelő Rt. vezérigazgató-helyettese is a városba érkezett. A fele részben állami tulajdonban lévő Kage Rt. Paprika- és Konzervgyárban a világ egyik legnagyobb paprikagyárának privatizációjáról az AV Rt. képviselőivel beszélgettünk. Nemzeti jelkép- Vezérigazgató-helyettes úr! A Kage Rt. a magyar élelmiszeripar egyik legsikeresebb nagyüzeme. A kalocsai paprika már-már nemzeti jelkép. Korántsem közömbös, hogy a tájkörzet legnagyobb gazdasági vállalkozásának jövője hogyan alakul. Hol áll most a Kage Rt. privatizálása?- A privatizációs tender kiírásához megtörtént a felmérés, így rendelkezünk az úgynevezett információs memorandum kiadásához szükséges adatokkal. Az ÁV Rt. nagy reményeket fűz a Kage Rt. privatizálásához, ugyanis olyan nyereséges üzem, amely a térség problémáit eddig is sikeresen kezelte, nemes hagyományait méltóképpen ápolta. A részvénytársaság privatizálásának konkrét ügyeit Szabó Béla portfó- lió-manager kollégám végzi, így őt kérem meg arra, hogy a Petőfi Népe olvasóit a részletekről tájékoztassa. Mi lesz a jövő?- Ismert előttünk - vette át a szót Szabó Béla -, hogy a Kage Rt. több száz dolgozóját, azt a közel 3000 termelőt, akivel a nagyüzem szerződéses kapcsolatban áll, élénken foglalkoztatja a jövő, hiszen további megélhetésük a tét. Mindabból, amit a vezérigazgató-helyettes úr elmondott, következik, hogy a kalocsai paprika termesztésének és feldolgozásának hagyományait az itt élő emberek ismerik a legjobban, ők tették a legtöbbet azért, hogy a kalocsai paprika hírneve megteremtődjék. A tender kiírásánál figyelemmel leszünk arra, hogy azonos feltételek esetén a fele részben a körzet termelőinek tulajdonában lévő nagyüzem előnyben részesüljön.- Ha körülnézünk az udvaron, láthatjuk, jól halad a 200 millió forintos, világbanki hitelből megvalósuló fejlesztés. Erről egyesek azt állítják: nem más, mint a szokásos, annyit bírált privatizáció előtti fejlesztés, hogy minél nagyobb érték kerüljön magántulajdonba.- A fejlesztés mindig egy plusz ráfordítás, ami kockázatot jelent, s aminek a szükségszerűsége a Kage Rt. esetében vitathatatlan. Ugyan a technológia esszenciája nem változhat, de az energia-felhasználást korszerűbbé kell tenni, hiszen az utóbbi évtizedekben ezen a területen nem sok változott. Megítélésem szerint nincs összefüggés a mostani fejlesztések és a között, hogy eredményes pályázat esetén a gyár vezetése is tulajdonos lehet. Az rt.-nek van egy előre meghatározott stratégiai terve, amelynek a jelenlegi beruházás egyik lépcsője. Ha nem lenne privatizáció, ez akkor is megvalósulna. Nincs összefüggés- Az ön megítélése szerint mikorra fejeződhet be a Kage Rt. privatizációja?- Mivel egy nyereséges üzemről van szó, ez igazából nem sürgős. A pontos időpont-meghatározást az is nehezíti, hogy az új kormány privatizációs elképzelése nem ismert, a jelenlegi gyakorlat könnyen átstrukturálódhat. Szerintem ezzel együtt is a Kage privatizációja egy éven belül befejeződik.- Az ÁV Rt. milyen esélyeket jósol a dolgozóknak? Lehetnek ők az állam helyett tulajdonosok? Van tartalékuk- Feltétlenül figyelembe kell venni, hogy amit látunk, azt az itt dolgozó emberek teremtették meg. Ráadásul a Kalocsa Környéki Agráripari Egyesülés egy olyan, állami segítség nélkül létrejött önszerveződés, amire korábban alig volt példa.- Vajon a Kage Rt. közösségének lesz annyi pénze, hogy az állami részt megvásárolja?- Erre a dr. Lakatos Lajos úrral folytatott tárgyalásainkban rákérdeztünk. A válasz alapján úgy érezzük, ezek az emberek pontosan az eddigi jó munkájuk eredményeként tudtak olyan tartalékokat képezni, amelyek a tendernek megfelelhet.- A Kage Rt. részvényei eddig nem jelentek meg a tőzsdén. Hogyan állapítják meg azok értékét?- Sajnos, ez a legnehezebb része a feladatnak. Semmiképpen sem fogunk elsikkadni afölött, hogy a Kage Rt. egy jól működő, nyereséges cég. Ehhez alakítjuk majd az árat. Zs. F. rn •• í í •• •• Többszörös ellenőrzéssel Kuncze Gábor belügyminiszter, az ennek kivizsgálására alakult ad hoc bizottság vezetőjének nyilatkozata szerint nem jutott ólommal szennyezett paprika a húsiparba. Hogy ez miként lehetséges, arról a bajai Bácshús Rt. minőség-ellenőrzési osztályának munkatársa a kövezkezőket válaszolta kérdésünkre.- A Bácshús Rt. legalább három okkal tudja indokolni, hogyan lehetett elkerülni az ólmos paprikát. Egyrészt csak egy beszállítóval dolgozunk, egy kalocsai cég fajszi egységével. Másrészt minden szállítmányt tételesen ellenőrzünk, saját laborunkban vizsgáljuk át. Ráadásul az ISO-9001 rendszernek tagja a részvénytársaság, így az idegen árut a nemzetközi szabványok szerint külön ellenőrizzük. A szerződésnek megfelelő minőségű és mennyiségű áru kerülhet be. Egyébként már a kapun is csak olyan termékek jutnak át, amelyek a megfelelő tanúsítványokkal, engedélyekkel rendelkeznek. Lévai Attila, a kiskunfélegyházi Kunsághús Kft. ügyvezetője ugyancsak a megbízható üzleti partner szerepét hangsúlyozza.- Nem össze-vissza vásárolunk, állandó helyről, Sükösdről szerezzük be a paprikát. Bevizsgált, minőségi bizonyítvánnyal ellátott, kifogástalan terméket kapunk, mellyel eddig semmilyen problémánk nem volt. Ki merem jelenteni, hogy a Kunsághúshoz hamisított paprika nem kerülhet be. Tanácskozás, bemutató Ma tíz órakor a megyei ön- kormányzat tanácstermében, Kecskeméten szakmai tanácskozást és bemutatót rendez a De Ruiter Seeds Vetőmagtermelő Kft. Témák: a paprikahajtatás időszerű kérdései, tápanyagellátás, felvásárlás, export. A Pioneer Hi-Bred Magyar- ország Kft. a kukoricatermesztésben érdekelt szakembereket, gazdákat várja hasonló rendezvényére 29-én 10 órakor Bácsalmáson a bemutatókertben, 30-án 10 órakor pedig Kiskun- halas-Felsőszálláson, a volt tangazdaságban. NEM KAPTA MEG A DUSNOKI SZÁRÍTÓT Vállalkozó is vesz paprikát • Fajszon - a Kék Duna Szövetkezet szárítójának udvarán - kocsira rakják Németh József paprikáját. Tovább kell állni, de a szomszédos Dusnokon hiába kopogtatott a vállalkozó. A fűszerpaprika felvásárlása körül kialakult feszültségről beszámolva közöltük az elmúlt héten a KAGE Rt. vezérigazgatójával, dr. Lakatos Lajossal készült interjúnkat. Ebben a vezérigazgató félreérthetetlen utalást tett egy sükösdi magánvállalkozóra, Németh Józsefit. Azt állítva, hogy Németh József a szezon elején felvásárolt a javából 700 tonna paprikát, majd kivonult a piacról. Ezért az alacsony átvételi árak miatt a termelők egyedül a KAGE-t támadják. Az ügyben megszólalt Németh József is. A magánvállalkozót egyúttal arról is megkérdezhettük, hogy ő milyennek látja a paprikahamisítás után kialakult piaci helyzetet.- A szezon elején nem vásárolhattam a paprika javából, mert a javát most szüretelik a termelők. Az a paprika, amit ezekben a napokban szednek, jóval pirosabb, mint a korábbiak - mondja Németh József. - A 700 tonna viszont igaz, de a piacról nem vonultam ki. Fajszon a szövetkezettel megállapodtunk, hogy még mielőtt ők használnák a saját szárítójukat, én leszáríthatok ezer tonnát. Hétszáz után viszont azt mondták, hogy most már nekik kell a szárító, menjek ki. Ez juthatott dr. Lakatos Lajos fülébe.- Mit tudott ezek után tenni?- Jánoshalmára mentem. A fajsziaktól most is átvesszük a paprikát, de ezt Jánoshalmára kell vinni. Dusnokon is tárgyaltam a szövetkezet elnökével, mivel az itteni szárítót csak október elsején kezdik használni. Ám ők nem engedtek be.- így akarják kiszorítani a piacról...? Ezt nem mondtam, de tény, hogy a dusnoki szárító ma is kihasználatlanul áll. A piacról pedig nem szorultunk ki. Ma is átvesszük a paprikát. Itt, Sükös- dön működik a saját szárítónk, érsekcsanádi telepünkön pedig a hagyományos utóérleléssel dolgozunk.- Az ön cégének neve: Házi Pirospaprika Kft. Az ilyen név nem rontja-e a piaci pozíciót?- Én az ellenkezőjét tapasztalom. Kalocsa és Szeged után a legnagyobb szállítói vagyunk az országos Füszért-hálózatnak. Rendszeresen vizsgálják a termékeinket. Tudok róla, hogy a mostani ólommérgezés kapcsán több áruház pultjáról is levették ellenőrzésre a paprikánkat. Nyilván csak azt találtak benne — színtiszta paprikát -, amit beletettünk. Nem tudunk annyit csomagolni, amennyi rendelésünk van. B. F. I. Magyar borok és bortermelés japán lapban A magyar borok - különösen a fehérek - egyre jobb hírnévnek örvendenek, s ez az utóbbi egy évben japán, európai és amerikai beruházók figyelmét is felkeltette. Egyebek mellett ezt emelte ki a magyar borokról és borászatról vasárnap közölt cikkében az Asahi Evening News című angol nyelvű japán napilap. A terjedelmes írás szerzője, Davis Barrager ismert szakíró, aki rendszeresen publikál borászati és gasztronómiai tárgyú cikkeket a japán és a nemzetközi sajtóban. Ismét emelkedőben van a borok világának egyik legrégebben ismert csillaga című írásának bevezetőjében megállapítja, hogy Magyarország, amely vezető helyet foglal el a borászat területén Kelet-Európábán, mostanában lendületes ütemben privatizálja gazdaságát, miután hagyományos piacainak felét elvesztette. Áttekintést ad az ezredéves múltra visszatekintő magyar bortermelésről, a történelmi borvidékekről.