Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-02 / 206. szám

1994. szeptember 2., péntek 3 Megyei körkép Ünnepség riasztással • Németh Gábor őrnagy a műrepülés után a betonon. A kecskeméti katonai repülő­téren tegnap a MiG-29-es va­dászgépek átvették a légtér vé­delmét a MiG-21-esektől. Az ünnepélyes készültségi szolgá­latváltáskor Csurgay Miklós vezérőrnagy, a Magyar Hon­védség légvédelmi parancsnoka köszönte meg a kecskeméti ala­kulat katonáinak a kétéves ál­dozatos munkát, amivel az új technikára történő átállás járt. Dr. Fehér József, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási ál­lamtitkára Kecskemét városá­nak mondott köszönetét a MiG- 29-esek fogadásáért, és annak a reményének adott hangot, hogy továbbra is jó együttműködés lesz a város és a repülőtér kö­zött. Az ünnepség alatt éles ri­asztás történt: Varsányi Mihály alezredes ült - ezúttal utoljára startra készen - a MiG-21-es kabinjában, de hamarosan leál­lították a gép hajtóművét, lefúj­ták a riadót. Varsányi alezredest megkérdeztük: csalódott-e, a- miért elmaradt a felszállás, az utolsó bevetése, hiszen a jövő­ben kizárólag az Albatros ki­képzőgépek századparancsno­kaként tevékenykedik.- Természetesen csalódott vagyok, a repülőgép-vezető azért van, hogy repüljön. Vár­tuk, hogy az utolsó nap még összejön valami kis riasztás, de sajnos elmaradt a felszállás.- Meddig volt úgy, hogy fel kell emelkednie?- Legfeljebb másfél percig, amíg a rádió bemelegedett. Be­jelentkeztem és mondták, hogy vége a riasztásnak. Az ünnepség Németh Gábor őrnagy MiG-29-es - minden eddigi nyilvános bemutatónál bravúrosabb - műrepülő-gya- korlatával ért véget. M. Gy. Elveszik-e Orgoványon a gazdáktól a földet? Orgoványon azért akarják el­venni 900 gazdától a földet, mert a szakszövetkezeti tagként kö­zösbe adott, de továbbra is álta­luk birtokolt területet korábban betelepítették szőlővel - írtuk az Igazság velük van, a törvény el­lenük című, a napokban megje­lent cikkünkben. A betelepítés következtében ugyanis meghá­romszorozódott a föld aranyko­rona-értéke, most viszont, a visz- szaosztáskor, csak a bevitt aranykorona-értéknek megfe­lelő területet kaphatja vissza volt tulajdonosa. (A növekményt a törvénynek megfelelően a közös javára jegyezte be annak idején a földhivatal). A cikk megjelenése után több olvasónk jelezte, hogy saját sérelme azonos, vagy ha­sonló az orgoványiakéhoz. A pa­nasz kiindulópontja minden esetben az volt, hogy a bérlő (földhasználó) az általa létreho­zott értéknövekményért senkitől nem kap kárpótlást. Aki a hobbi­kertként használt, bérelt területét közművesítette, hétvégi házat épített rá, beruházása értékét a jogszabálynak megfelelően meg kell hogy kapja az új tulajdonos­tól, ám a kötelezett gyakran nem fizet. Az ilyen esetek általában a bíróságon végződnek. Senki nem kárpótolja viszont azt, aki ültetvényt telepített az általa használt földre. Országosan több százezer hektár volt tulajdono­sát, bérlőjét, használóját érinti ez a törvény hibájából eredő igaz­ságtalanság. (a.m.) Lefoglalt félkarú rablók (Folytatás az 1. oldalról) A megkülönböztetés azért fontos, mert a játékautomaták­hoz - amelyek pontot és pénzt is adhatnak - rendőrhatósági hozzájárulás kell. A nyerőau­tomatákat csak külön speciális körülmények között lehet üze­meltetni, a szerencsejáték-fel­ügyelet engedélyével. Ezek is adhatnak pontot és pénzt is. A kép tehát nem egyszerű, mivel az utóbbi időben divatba jött, úgynevezett tologatós automa­ták - amelyek egy-egy húszas bedobásával adhatnak ki pénzt - például nem tartoznak a nye­rőautomaták körébe. Erről az Országos Mérésügyi Hivatal dönt, akik szerint ezeknél a gé­peknél a nyeréshez ügyesség is kell, tehát játékautomaták. Az ellenőrzések során általá­nos tapasztalat volt, sok esetben az üzletek tulajdonosai nincse­nek tisztában azzal, hogy ők is szabálysértést követnek el, ha helyet biztosítanak az automa­ták üzemeltetéséhez. Az auto­maták tulajdonosai a legtöbb esetben illegálisan hozzák be az országba a gépeket, és nem ren­delkeznek az üzemeltetéshez szükséges engedéllyel. Termé­szetesen ezekben az esetekben az ellenőrök lefoglalják a gépe­ket, amelyeknek későbbi sorsa a megsemmisítés vagy az értéke­sítés. Ez utóbbi kategóriába azok az automaták tartoznak, amelyek két évnél nem időseb­bek. Sajnos igen gyakran elő­fordul, hogy mire a lefoglalt au­tomata elszállítására kerülne a sor, eltűnik a gép, ami zártörés­nek minősül. Ebben az esetben rendőrségi feljelentéssel él a felügyelőség. Az illegális automaták általá­ban 5-10 százalék nyereményt adnak csupán ki. Ezzel szemben a legálisan működtetett automa­táknál jóval nagyobb a nyerési esély, a tétek 80 százaléka visz- szakerül a játékosokhoz. Az el­lenőrök szerint, akinek játékhoz van kedve, játéktermekben, le­gálisan működő pénznyerő au­tomaták mellett kísértse a sze­rencséjét. A fogyasztóvédelmi felügye­lőség ebben az évben további vizsgálatokat tervez e témakör­ben, feltehető ugyanis, hogy az illegálisan üzemeltetett és lefog­lalt gépek tulajdonosai más he­lyeken további nyerőautoma­tákkal rendelkeznek. N. A. VITA AZ F-KATEGÓRIA KÖRÜL FÉLEGYHÁZÁN Miből fizet az önkormányzat? Legutóbbi tanácskozásán úgy döntött a kiskunfélegyházi kép­viselő-testület, hogy a művelő­dési és a pénzügyi ellenőrző bi­zottság együttes ülésen tár­gyalja meg a pedagógusok F-kategóriába sorolásával kap­csolatos problémákat. Erre azért volt szükség, mert több vissza­minősített közalkalmazott bíró­sághoz fordult, és megnyerte a pert. A városnak viszont ko­moly gondot jelent a szükséges anyagiak előteremtése. Endre Sándor, a művelődési, ifjúsági és sportbizottság elnöke la­punknak elmondta, szeretnék, hogy megnyugtatóan rendeződ­jön a kérdés. Ennek ellenére in­dulatos vita kerekedett, ami két szélsőség között mozgott. Az egyik tábor amellett érvelt, hogy mindenki kapja meg a ka­tegóriára járó pénzt, akit egy­szer besoroltak. A másik véle­mény szerint csak azoknak kell fizetni, akik pert nyertek, hiszen az ő viselkedésük felel meg a demokrácia követelményeinek. Nem perelő társaik érdekeit nem az önkormányzatnak kell szolgálnia, hanem a szakszer­vezeteknek kellett volna! A két pólus között sikerült megtalálni a még végrehajtható kompro­misszumot. Az együttes bizott­ság 10 igen, 1 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett úgy fog­lalt állást, a pert nyert dolgozók járandóságának költségét teljes egészében az önkormányzat vi­selje. A nem perelt dolgQzók eseté­ben is javasolták a január 1-jére visszamenőleges besorolást, de számukra kizárólagosan csak az alapbér és a társadalombiztosí­tási költség erejéig. Az egyéb vonzatokat, túlóra, pótlék stb. az intézménynek kell kigazdál­kodnia. Szeptember elsejétől az­tán minden költséget az önkor­mányzat visel az erre a célra el­különített 5 millió forint terhére. Ficsór József polgármester tájé­koztatása szerint az idén több mint húszmillió forintba kerül a városnak az F-kategória, még a szűkített 120 fős keretet figye­lembe véve is. Nagyon meg kell vizsgálni az intézmények pénz- maradványait, a költségvetés pluszbevételeit azért, hogy ki tudják gazdálkodni ezt az össze­get. Fölmerült az is, hogy min­denképpen megért volna egy próbapert, megfellebbezni a bí­róság döntését. Ez elmaradt, így a jövő héten a gazdasági szak­embereknek meg kell keresni a forrást, hogy 17-én a testület dönteni tudjon. G. O, NYILATKOZIK A REAL-CAR VEZETŐJE Nem akart becsapni senkit? Kiskunmajsa nem fizet Szegednek Nemrégiben azzal a kéréssel fordult Majsa önkormányzatá­hoz Szeged polgármestere, hogy kössenek együttműködési megállapodást a két város kö­zött az ott tanuló majsai gyere­kek ellátására. Szegeden az első félévben huszonkilenc majsai fiatal tanult, akiknek az ellátása a kollégiumi kiadásokkal együtt 930 ezer forint normatíván fe­lüli költséget jelentett a Ti- sza-parti városnak. Az elmúlt esztendőben már a kollégiumok bezárásával fenyegetőzött Sze­ged, mondván, az ő diákjainak van hol lakni. Majsa azonban most is úgy véli, ez precedenst teremtene, ezért a testület úgy döntött, nem köt megállapodást. Kisstílű osztrák bankrabló Kétezer schillingnek megfe­lelő forintot vitt el csütörtökön délben a balatongyöröki taka­rékpénztárból egy 33 éves oszt­rák állampolgár, aki előzőleg meg akarta késelni az őt kiszol­gáló dolgozót. Az osztrák férfit a lakosság segítségével egy óra leforgása alatt elfogta a rendőr­ség. Az ügyben folyik a vizsgá­lat. Több mint százötven becsa­pott ügyfél hiába várja, hogy ne­hezen összekuporgatott két-há- romszázezer forintját valaha is viszontlássa. Mindannyian a kecskeméti Real-Car Bt. hirdeté­seire jelentkeztek, szerte az or­szágból, abban a reményben, hogy kedvező feltételek mellett juthatnak Lada gépkocsihoz. A rendőrségi vizsgálat még tart. A becsapottak utolsó reménysége az az augusztus 31-ei határidő volt, amit a cég egyik tagja hatá­rozott meg, mint a visszafizeté­sek befejezésének napját. Mint arról beszámoltunk, a ha­táridő lejártáig nem történt semmi, viszont a napokban fel­kereste szerkesztőségünket a bt. vezetője, s vállalkozott arra: megpróbál válaszolni a felmerült kérdésekre.- Miért nem fizettek még mindig?- Bizonyos üzleti tranzakció­ink során az általunk beszedett pénz az egyik szomszédos or­szág bankjaiba került, onnan vi­szont mind ez idáig nem tudtuk kivenni ezt a pénzt. A befizetett milliók tehát nem kallódtak el, megvannak, és belátható időn be­lül mindenki megkapja a törvé­nyes kamattal növelt pénzét. Te­kintve, hogy időközben találtunk egy tőkéstársat, s átalakult for­mában újra kereskedni fogunk, már szeptembertől mód nyílik a visszafizetések megkezdésére. Kijelentem, hogy legkésőbb de­cember 31-éig mindenki meg­kapja a pénzét!- Az eredeti határidő már le­járt. Nem érzi hibásnak magát?- Nézze, ha nem arra töre­kednék, hogy rendezzem a dol­gokat, akkor már régen eltűnhet­tem volna az országból a 40 mil­lióval. Vállaltam a vizsgálatot.- Az emberek felháborodá­sára jellemző, hogy a családtag­jait is érte már inzultus!- Édesanyámat már két ízben „rabolták el”: egyszer Szolno­kon engedték szabadon, máskor pedig Jászberény környékén.- Miért nem informálták idő­ben az ügyfeleket?- Amíg a vizsgálat meg nem indult, rendszeresen értesítettük az embereket a helyzetről. Meg­jegyzem, a visszafizetések meg­kezdése után személyesen is az ügyfelek rendelkezésére állok. Eddig a cégvezető szavai. A tettüket régen megbánó befize­tők tehát újabb ígéretet kaptak, ne adják fel a várakozást! Az érintettek türelme viszont felte­hetően nem véges, a megkérde­zettek közül valamennyien csak legyintettek az újabb határidő hallatán. Bán Őskeresztyén imaházat avattak Kelebián Szép, új imaház áll Kelebia északi határán. Az apostoli ős­keresztyén egyház mintegy 150 fős - helyi és tompái lakosokból álló - gyülekezete építette. Ta­valy júliusban tették le az alap­kövét a 250 hívő befogadására alkalmas épületnek, amelynek 12 méter magas tornya is van. Átadására a múlt vasárnap ke­rült sor. Hétmillió forint értékű anyagot építettek bele, 3 milliót érő munkával. A kivitelezéshez az állam 1 millió 950 ezer fo­rinttal járult hozzá, a többi pénzt a hívek adták össze. A szükséges munkák nagy részét is ők végezték el, közös erővel. Az avatásra még az imaház környékét is rendbe tették. Az ünnepi istentiszteletet az őske­resztyének országos elnöke, Kun János tartotta. K. B. Kiskőrösi katonaünnep A kiskőrösi Petőfi Sándor vegyvédelmi ezrednél kedden ismét megtartották az alakulat napját. Az alakulásra 27 eszten­deje minden évben ünnepi kere­tek között emlékezik az állo­mány. A csapatzászló ünnepé­lyes fogadása után technikai bemutatót láthattak a meghívot­tak. Ezután a vegyvédelem tör­ténetét bemutató múzeum meg­tekintésére került sor, amelynek bővítéséhez az ezred nyugdíja­saitól kért segítséget a laktanya parancsnoka. Ebéd után a sorál­lomány sportversenye zárta a megemlékezést. Csempetolvaj Baján Augusztus végén ismeretlen tettes behatolt H. Tamás bajai lakos garázsába, hogy onnan csempét lopjon el. A tulajdonos kára 160 ezer forint. Kirakatot tört a videóért Kedden hajnalban a bajai Tóth Kálmán téren lévő mű­szaki üzlet kirakatát törte be az ismeretlen tettes. A boltból 200 ezer forint értékű CD-lemezját- szót, videolejátszót, magnós rá­diót lopott el. Átalakítják a volt rendelőt Kecskeméten a volt Mária körúti gyermekorvosi rendelőt a város önkormányzata 3 évre a mozgáskorlátozottak szerveze­teinek adta ingyenes haszná­latba. A kiutalást a legutóbbi képviselő-testületi ülésen 10 évre módosították. Ez volt a fel­tétele annak, hogy a megyei ön- kormányzat vállalja a ház rend­betételét, a használók mozgási lehetőségeit figyelembe vevő átalakítását, ami 1,5 millió fo­rintba fog kerülni. A város fizeti a járulékot Három kecskeméti szakmun­kásképző iskola azzal a kéréssel fordult a város önkormányzatá­hoz, hogy a tanulók ösztöndíja utáni tb.-járulékot a város vál­lalja át. A képviselő-testület jó­váhagyta, hogy erre a célra a Kocsis Pál mezőgazdasági is­kola 338 ezer, a Gáspár András szakmunkásképző 1 millió 825 ezer és a Kandó-iskola 1 millió 193 ezer forintot kap. A köz­gyűlés a Gáspár András szak- középiskola új tanműhelyének működtetésére 2 millió 675 ezer forintot is megszavazott. A jövő alakításáról Kecskeméten Egész hetes rendezvénysoro­zatot szervez a magyarországi Bahá’í Közösség Kecskeméten, mely a ma 10 órakor az ifjúsági otthonban egy kiállítással kez­dődik a Világbéke ígérete cím­mel. Hétfőn 18 órakor a Jövő alakítása - expo címmel pedig építészeti fotókiállítás nyílik a MTESZ székházában. Jövő hé­ten pedig 7-én, 9-én, 12-én, 14-én 15-én 19 órától filmek­kel, ismeretterjesztő progra­mokkal várják a rendezők az érdeklődőket. KÖZÉLETI HÍKEK Alakuló ülést tart az MDF új megyei választmánya holnap Jánoshalmán, melyen megvá­lasztják a megyei elnökséget is. Majd megtárgyalásra kerülnek az országos gyűlés előtti felada­tok is.

Next

/
Thumbnails
Contents