Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-08 / 211. szám

1994. szeptember 8., csütörtök Kapaszkodó 11 A TÉRSÉG NEGATÍV REKORDJA Hatvan állástalan jut egy munkahelyre • A bácskai térségben egyre több a tartós munkanélküli, akik csak az önkormányzathoz fordulhatnak anyagi segítségért. A munkaügyi központ bács­almási kirendeltségének adatai szerint csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma augusz­tusban. Csaknem háromszázzal kevesebben keresték fel a ki- rendeltséget, de ez nem jelenti azt, hogy ennyien el is tudtak helyezkedni. Három hónapig szerepelnek a kirendeltség nyil­vántartásaiban az állást találtak, augusztusban 163-an voltak. Je­lenleg 46 álláshely a kínálat, a térségben leginkább a faiparban jártas szak- és betanított mun­kásokat keresnek. Varrónőkre is szükség lenne, de mentőápolót, gépkocsivezetőt, és papíripari segédmunkást is el tudnak he­lyezni. Bácsalmás és térsége tartja a megyében a negatív rekordot, ugyanis a munkanélküliség jú­liusi megyei átlaga 12,8 száza­lék, ezzel szemben Bácsalmá­son és vidékén 17,6 százalék. Augusztus az év első olyan hó­napja, amikor több a térségben a jövedelempótló támogatásban részesülők száma, mint a jára­dékosoké. Különösen sajnálatos jelenség ez, mert egyrészt nagymértékben nő az önkor­mányzatok anyagi terhe, más­részt azt mutatja, hogy a több mint 1300 jövedelempótlós tar­tósan munkanélkülivé vált. Szeptemberben kezdődik a pályakezdő munkanélküliek számára a járadék folyósítása. Az ő helyzetük talán még rosz- szabb, mert mindössze hat hó­napig részesülnek munkanél­küli-segélyben. Kezdőtőke és szakmai tapasztalatok híján vállalkozásba sem tudnak kez­deni. A több mint kétszáz pá­lyakezdő közül 86 szakmun­kás, szakközép- és szakiskolát 71 tanuló végzett, ötvenen gimnáziumi érettségivel, négy fő felsőfokú végzettséggel kezdi munkanélküliként. Né- hányuknak az átképző tanfo­lyamok hozzák az átmeneti megoldást. Számítógépes, gyermekfelügyelői és nyelv­vizsgára előkészítő tanfolya­mokon vesznek részt a legtöb­ben. A bácsalmási kirendeltség közhasznú munkára felhasz­nálható éves kerete 24 millió forint. Augusztusban 161 fő foglalkoztatásához járult hozzá a munkaügyi központ. Hét, kiemelten hátrányos helyzetű településen (János­halma, Madaras, Kéleshalom, Csikéria, Kunbaja, Mátételke és Tataháza) lehetőség nyílt arra, hogy a munkaügyi köz­pont a közhasznú foglalkozta­tást a szokásos hetven helyett kilencven százalékban finanszí­rozza. P. E. Átképzési lehetőségek Hivatalosan ugyan csökken a munkanélküliek száma, ez azonban nem jelenti azt, hogy valójában kevesebb is az állás­talan. Egyre több embernek jár le úgy a járadéka, hogy azután tartós munkanélküliként esélye sincs elhelyezkedni. Amennyi­ben továbbra is regisztráltatta magát az állástalan személy, úgy azonkívül, hogy a munka­ügyi kirendeltségek megpró­bálnak állást keresni, minden­képpen felajánlják a képzési lehetőséget. Azaz új szakmára történő képzési lehetőséget ajánlanak fel. A megyében a legnagyobb felnőttképző in­tézmény a Kecskeméti Képző Központ, mely a Szolnoki út 20. alatt található. Az év vé­géig 95 szakmai tanfolyamot tudnak indítani, attól függően, hogy van-e érdeklődő az adott tanfolyamra, melynek a költ­ségeit a munkaügyi központ fizeti. De mire is lehet jelent­keznie a képzést igénylő re­gisztrált munkanélkülinek? Számítógép-kezelői, kiadvány- szerkesztői, vendéglátómene­dzseri, kereskedelemmene­dzseri, üzletkötői, könyvveze­tési tanfolyamokra, az agrár- szektorban indul gazdálkodói, palántanevelői, szárazvi­rág-termesztői, virágkötői tan­folyamokra lehet jelentkezni. AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. szeptember 7-én) Vételi Közép Eladási Pénznem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 166,25 167,75 169,25 ausztrál dollár 79,42 80,09 80,76 belga és lux. frank (100) 336,86 339.61 342,36 dán korona 17,50 17,65 17,80 finn márka 21,34 21,51 21,68 francia frank 20,22 20,39 20,56 görög drachma (100) 45,52 45,92 46,32 holland forint 61,79 62,31 62,83 ír font 163,56 164,96 166,36 japán yen (100) 108,04 108,97 109,90 kanadai dollár 78,20 78,96 79,72 kuvaiti dinár 359,71 363,04 366,37 német márka 69,27 69,87 70,47 norvég korona 15,76 15,90 16,04 olasz líra (1000) 68,16 68,77 69,38 osztrák schilling (100) 984,85 993,20 1001,55 portugál escudo (100) 67,88 68,45 69,02 spanyol peseta (100) 83,04 83,77 84,50 svájci frank 82,69 83,35 84,01 svéd korona 14,02 14,14 14,26 USA-dollár 107,15 108,15 109,15 ECU (Közös Piac) 131,97 133,09 134,21 AZ MNB DEVIZAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. szeptember 7-én) Devizanem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 167,44 ausztrál dollár 80,10 belga frank (100) 339,34 dán korona 17,67 finn márka 21,53 francia frank 20,41 holland forint 62,37 ír font 165,29 japán yen (100) 109,27 kanadai dollár 79,02 kuvaiti dinár 363,42 német márka 69,95 norvég korona 15,90 olasz líra (1000) 68,69 osztrák schilling (100) 994,39 portugál escudo (100) 68,40 spanyol peseta (100) 83,80 svájci frank 83,58 svéd korona 14,20 tr. és cl. rubel 27,50 USA-dollár 108,08 ECU (Közös Piac) 133,14 Munkahely ajánlatok Bács-Kiskun megyében A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ munka­erő-közvetítő kirendeltségei 1994. szeptember 6-án az alábbi bejelentett betöltetlen álláshe­lyeket regisztrálták: Kecskemét: esztergályos 20, gépjármű­szerelő 15, autófényező 5, aszta­los 30, kőműves 40, ács-állvá­nyozó 12, hidegburkoló 11, festő és mázoló 13, tehergépko­csi-vezető 12, betanított faipari munkás 20, kertész üzemmér­nök 1, villamosipari technikus 1, kertésztechnikus 1, pénzügyi belső ellenőr 1, színbontógép- kezelő-addírozó 1, baromfifel­dolgozó 30, kárpitos 5, zöld- ség-gyümölcs eladó 2, eladó (gazdaboltban) 2, villamossági kereskedő 8, szakács 8, lovász 2, magasépítési technikus 1, var­rónő 25, élelmiszerbolti eladó 5, felszolgáló 5, tésztakészítő 15, ügyintéző (németnyelv-tudás- sal) 1 fő. Baja: asztalos 19, autóvillamossági szerelő 1, anyagmozgató 2, bolti eladó 3, cipőfelsőrész-készítő 2, cémázó (betanított) 3, csoma­goló 9, elektromos karbantartó 1, éjjeliőr 12, élelmiszerbolti el­adó 2, épületbádogos 2, faipari gépmunkás 5, felszolgáló 8, fo­nóelőkészítő 20, fűszerpap­rika-szárító 25, gépjárműszerelő 7, gépi hímző 1, gyűrűsfonó 3, hajóvezető 2, hajógépész 2, húsipari szakmunkás 10, hús­iparimunkás 15, inszeminátor 1, konfekcióipari munkás 50, konyhai dolgozó 1, kovács 1, kutyás járőr 4, kőbeni gravírozó 2, kőműves 12, köztisztasági se­gédmunkás 20, kárpitos 5, laka­tos-villanyszerelő 1, laka­tos-mezőgazdasági szerelő 1, li­bagondozó 1, mentőápoló 1, élelmiszeripari segédmunkás 78, nyomdász 1, ofszetgépmes­ter 2, pék 7, réteskészítő 1, se­gédmunkás 15, szabó-varró 4, szakács 3, takarítónő 4, tehenész 3, tehergépkocsi-vezető 2, uszálykormányos 3, varrónő 200, varrónő-vasalónő 10, ven­déglátó-ipari eladó 2, vendég­látó-ipari üzletvezető 1, vízgé­pész lakatos 1, víz-gáz szerelő 1, zsugorítógép-kezelő. 3, admi­nisztrátor 2, biztosítási üzlet­kötő 78, magas- vagy mély­építő üzemmérnök 1, ma­gyar-történelem szakos tanár 2, menedzser-hitelügyintéző 10, menedzser-üzletkötő 30, mér­legképes könyvelő 1, műszaki előadó 1, művezető 1, német- nyelv-tanár 1, nevelőtanár 1, hirdetésszervező 12, pénzügyi előadó 1, testnevelés szakos ta­nár 1, titkár-ügyintéző 1, tit­kárnő 1, üzleti irányító 1, üzlet­kötő 4 fő. Kalocsa: betanított és szak­képzett varrónő 42, szárító­üzemi betanított munkás 20, portás-éjjeliőr 1, adminisztrátor 1, takarítónő 1, vendéglátó-ipari eladó 6, bolti eladó 2, nyomda­ipari betanított munkás 3, gé­plakatos 1, szakács 1, asztalos 10, biztosítási üzletkötő 10, kőműves-burkoló 9 fő. Kiskörös: asztalos 3, segédmunkás 6, gépjárműszerelő 3, faipari gép­munkás 2, cipőfelsőrész-készítő 1, szabó-varrónő 15, temetke­zési dolgozó 3, fűrészgépkezelő 10, betanított tésztakészítő 1 fő. Kiskunfélegyháza: cipőfelsőrész-készítő 30, asz­talos 2, esztergályos 1 fő. Kiskunhalas: vas- és fémszerkezeti lakatos 10, gépjárműszerelő 1, varró­gépműszerész 1, járművilla­mossági szerelő 1, asztalos szakmunkás 4, varrónő 10, gépi varró 2, szabász 3, húsipari munkás 1, vasalónő 4, kőműves 18, ács-állványozó 5, festő és mázoló 5, eladó-raktári kisegítő 1, felszolgáló 7, szakács 1, piz­zaszakács 2, vendéglátó-ipari eladó 3, számítógépes adatrög­zítő szakember 1, takarítónő 4, konyhalány 5, házvezetőnő­gyermekfelügyelő 1, segéd­munkás 13, hirdetésszervező 3, könyvelő 1 fő. Bácsalmás: varró szakmunkás 12, varró betanított munkás 20, papíripari segédmunkás 8, esztergályos 3, festő-mázoló 1, géplakatos 3, mentőkocsi-vezető 2, mentőá­poló 1 fő. Kunszentmiklós: varrónő 21, kőműves 3, ács­állványozó 1, fuvardíj-szám­fejtő 2, kocsirendező 1, segéd­munkás 2, szerszámkészítő 6, tehergépkocsi-vezető 1, he­gesztő-lángvágó 3, hegesztő 3, vas- és fémszerkezeti lakatos 3, biztosítási üzletkötő 5, matema­tika-fizika szakos tanár 1, men­tőápoló 2, mentőgépkocsivezető 2, esztergályos 2, gyermekfelü­gyelő 1, cipőfelsőrészkészítő 20 fő. Tiszakécske: hegesztő 5, lakatos 15, se­gédmunkás 6, üzletkötő 1, gáz­szerelő 1, gépkocsivezető 2, for­rasztó 2, eladó 1, varrónő 20, biztosítási üzletkötő 13 fő. Kiskunmajsa: fűrészgépkezelő 8, faipari be­tanított munkás 2, cipőfelső­rész-készítő 23, baromfifeldol­gozó 3, tartósítóipari munkás 3, pék 1, dohány válogató 5, ne­hézgépkezelő 1, vegyesbolti el­adó 1, szakács 1, kéményseprő 1, kinderjáték-csomagoló 5, parkgondnok 1, gépműhely ve­zető 1 fő. Bajai szakképzés világbanki támogatással Korábban már adtunk hírt ar­ról. hogy megyei iskolák is részt vesznek a hazai szakkép­zés fejlesztését szolgáló világ­banki programban. A felsorolt intézmények között nem szere­pelt még a bajai Tóth Kálmán »Szakközépiskola, melynek csak nemrég fogadták el a pályáza­tát. Erről Fekete-Kovács Győző tanár, a pályázat felelőse adott tájékoztatást. Elmondása szerint az iskola már az első, 1990-es program­ban pályázott arra a Munkaügyi Minisztérium útján, hogy a vi­lágbank által támogatott iskolák körébe bekerüljenek. Akkor ez nem sikerült, pedig a képzés szakirányai megvoltak az in­tézményben, és a feltételrend­szerük is kedvező volt. Az el­utasítás ellenére tovább követ­ték a világbanki projekt ifjúsági szakképzési részének működé­sét. Ennek formája az, hogy kö­vető iskolaként, a tantervet és az elvet átvéve, a világbanki szakképzési formát folytatják Baján is. Azzal a nem elhanya­golható különbséggel, hogy nem kapták meg azt a több szá­zezer dolláros eszköztámoga­tást, amit az alapiskolák. A múlt tanévben két osztál­lyal, egy hatos számú közleke­dési, és egy kilences számú környezetvédelmi-vízgazdál­kodási szakmacsoportossal - minisztériumi engedéllyel és önkormányzati hozzájárulással - elindították ezt az európai szakképzés jövője felé irányuló programot. Az ehhez szükséges eszközfejlesztést az iskola saját szakképzési alapjából oldotta meg. Tavasszal a világbanki terv egy angol és egy holland szakértője bejárta az iskolát, megvizsgálta a feltételeket, az intézményi szakmai hátteret. Az utóbbi szakértő, Jef van den Hurk írásos beszámolójában al­kalmasnak találta a Tóth Kál­mán Szakközépiskolát . arra, hogy a követők helyett az alap­iskolák táborába tartozzon. Ez is biztatást adott arra, hogy a Munkaügyi Miniszté­rium által májusban ismét meg­hirdetett pályázaton részt ve­gyenek. Ezen előnyben része­sültek azok az intézmények, melyek már elindították ezt a követő képzést. Az elbírálás után Benedek András államtit­kár értesítette júliusban az isko­lát, hogy megnyerte a pályáza­tot és bekerült a támogatott is­kolák sorába, melyről szeptem­ber 7-én Budapesten kapnak részletes tájékoztatást Tarján Levente igazgatóval együtt. De az már biztos, hogy ennek kö­szönhetően jelentős eszközfej­lesztési támogatásban részesül­nek. Ez három évre szól, és ki­zárólag csak a világbanki tan­tervben megszabott dolgokra fordítható. Zalavári László Augusztusban csökkent a munkanélküliek száma Augusztusban tovább csök­kent a regisztrált munkanélkü­liek száma idehaza. Az Orszá­gos Munkaügyi Központ jelen­tése szerint: csaknem 5 700-as csökke­néssel az augusztusi zárónapon 550 800 munkanélkülit tartot­tak nyilván. így a munkanélkü­liségi ráta - a gazdaságilag ak­tív népesség és a munkanélkü­liek aránya - 11 százalékra mérséklődött. A regisztrált munkanélküliek száma hosszú idő óta csökken, csak júliusban érzékeltek kisebb mértékű nö­vekedést a pályakezdők nagy arányú jelentkezése miatt. Au­gusztusban a nem pályakezdők számának nagyarányú csökke­nése ellensúlyozta a nagy számú pályakezdő regisztrálá­sát. A pályakezdők száma csaknem 8000-rel emelkedett, a nem pályakezdőké viszont 13 600-zal csökkent. A két adat különbsége adja a regisztrált munkanélküliek számának em­lített csökkenését. A pályakez­dők záró létszáma augusztus­ban elérte a 74 500-at, ez lé­nyegében az egy évvel korábbi létszámnak felel meg. A nem pályakezdők augusztus végi 476 ezres létszáma 120 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbi regisztrált számnál. A járadé­kellátásból kikerülő munkanél­küliek jövedelempótló támoga­tásában augusztus végén már 201 ezren részesültek. Ezek a munkanélküliek továbbra is a regisztrált létszámban szere­pelnek. i Csokoládéország i A STANDARD ÁRUHÁZBAN! Szeretettel meghívjuk minden kedves vásárlónkat szeptember 9-én, pénteken, 14 órára, a Kiskőrösi út 5-9. sz. alatti STANDARD ÁRUHÁZUNKBA, a STOLLWERCK CSOKOLÁDÉORSZÁG műsorára. Fellép az országosan ismert PUSZI és ERNESZTÓ bohócpáros, akik finom édességekkel ajándékozzák meg a nézőket. Kvízjáték - nyereményekkel! Egész nap DOUWE EGBERTS kávé- és teakóstoló! A városba történő visszautazáshoz látogatóink ingyen autóbuszjegyet kapnak! \

Next

/
Thumbnails
Contents