Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-05 / 183. szám

1994. augusztus 5., péntek PETŐFI NEPE 7 NAPI PÉNZÜGYEK Hogyan alakultak a keresetek az év első felében? AZ ORSZÁG NEMZETI SZÁMLÁJA Statisztikai bizonyítvány a gazdaság múlt évi teljesítményéről Júniusban a bruttó átlagkere­setek 34 ezer forint körül ala­kultak, s ez az összeg 22,7 szá­zalékkal több, mint egy évvel korábban volt - derül ki a sta­tisztikai hivatal legfrissebb fel­méréséből. Az adatokból az is kitűnik, hogy a fizikai dolgozók átlagke­resete alig haladta meg a 26 ezer forintot, míg a szellemi foglalkozásúaké több mint 51 ezer 600 forint volt. A fizikai dolgozók átlagkeresete 500 fo­rinttal, a szellemieké 3100 fo­rinttal haladta meg az egy hó­nappal korábbi értéket. Az egyes nemzetgazdasági ágak közül a félév utolsó hónapjában a pénzügyi területen dolgozók kerestek a legtöbbet, itt a szel­lemi foglalkozásúak részére át­lagosan bruttó 75 ezer forintot meghaladó összeget számfejtet­tek. Az első félévben a havi bruttó átlagkereset összege 30 ezer 682 forintot tett ki, 23 szá­zalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A nettó kereset átlaga 21 ezer 504 forint volt, 25,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Mivel a fogyasztói árak az év első fe­lében csak 17,5 százalékkal emelkedtek, a keresetek reálér­téke 6,8 százalékkal nőtt. A fizikai állományú dolgo­zók havi bruttó átlagkeresete 23 ezer 859 forint volt, 22 száza­lékkal több, mint egy éve. A vegyiparban, a bányászatban és az energetika területén tevé­kenykedők keresete a 30 ezer forintot is meghaladta. Válto­zatlanul a legalacsonyabbak a fizetések a textiliparban, a szál­láshely-szolgáltatások és a ven­déglátás területén. A szellemi foglalkozásúak 45 ezer 694 forintos havi átlagke­resete 22,6 százalékkal haladta meg a tavaly első félévi értéket. A legtöbbet szintén a bányá­szatban, a vegyiparban és a pénzügyi ágazatokban fizettek, a legkevesebbet pedig a textili­parban. A kamatok emelése A Magyar Nemzeti Bank két héten belül másodszor emelte meg azokat a kamatokat, ame­lyek mellett íövidlejáratú hite­leket nyújt a kereskedelmi ban­koknak. Ennek az ügyletnek a kamata most 31 százalékra emelkedett, olyan magasra, hogy az meggondolásra készteti a hitelek igénylőit. Ennélfogva a bankoknak azon kell törniük a fejüket, mi­ként tegyék olcsóbbá a forráso­kat. Ennek pedig csak egyetlen módja van, ha felemelik betéti kamataikat vagy az általuk ki­bocsátott kötvények kamatát. A magas betéti kamatok fé­kezik a beruházási kedvet, ami egyértelműen lassítja, talán meg is állítja a megindult növekedési folyamatot. A kormány prog- rammja ugyan távol áll az ilyen gazdaságpolitikától, de erről az embereket csak a gyakorlat győzheti meg. B. T. Érdekes összeállítás készült a közelmúltban a Központi Sta­tisztikai Hivatalban a gazdaság tavalyi teljesítményéről, vagy ahogyan a tanulmány készítői fogalmazzák: az ország nemzeti számlájáról. Az adatokból mindenekelőtt kitűnik, hogy 1993-ban sem si­került megállítani a recessziót: folytatódott a mélyrepülés és szinte minden ágazatban tovább romlottak a mutatók. A vissza­esést jelzi, hogy a KSH előzetes számításai szerint tavaly a bruttó hazai termék értéke egy főre vetítve 340 ezer forint (át­lagos valutaárfolyamon 3 700 dollár) volt, vagyis 2,3 száza­lékkal alacsonyabb az előző évinél. A kedvezőtlen eredmény „létrehozásában” nagyban köz­rejátszott, hogy külkereskedel­münk alulmúlta a várakozáso­kat és ’93-as egyenlege tekinté­lyes negatívummal zárult. Ex­portunk csaknem 12 százalék­kal csökkent, miközben alapo­san - 19 százalékkal - megsza­ladt a behozatal. Egészségtelen tendenciaként értékelhető, hogy a termelés alacsonyabb szintjé­vel szemben a korábbinál ma­gasabb volt a belföldi fogyasz­tás. Ennek nyomán a fogyasz­tás-felhalmozás eddigi 80:20- as aránya elég jelentősen, 82:18-ra módosult, ami csöppet sem javítja a gazdaság régen várt élénkülésének, a beruházá­sok növekedésének esélyeit. A pénzforgalmi adatokat ele­mezve a statisztikusok megálla­pították: a háztartások jövede­lemforrásai körülbelül 6 száza­lékkal szűkültek ( '92-ben a csökkenés 2 százalék volt). Sa­játos módon nem elsősorban a bérbevételek és a kisvállalkozá­sokból származó jövedelmek visszaesése, hanem a kamatlá­bak jelentékeny mérséklődése és ennek nyomán a háztartások pénzügyi befektetésekből szár­mazó jövedelmének fogyatko­zása érintette érzékenyen a csa­ládi pénztárcákat. A gazdaság sokféle betegsé­géből, s ezek között is a kisebb termeléshez társuló nagyobb felhasználás konfliktusából adódóan nagymértékben - 1991-93 között csaknem 50 százalékkal - apadtak a lakos­sági megtakarítások. Ez már csak azért is kedve­zőtlen folyamat, mert előreve­títi, hogy számottevően csökken a háztartások úgynevezett nettó hitelnyújtása, hozzájárulása a vállalati felhalmozás és a költ­ségvetés hiányának finanszíro­zásához. (bajnok) Forint-leértékelésre vár a Styl Csaknem negyedével növelte értékesítéseit az első félévben a Styl Ruhagyár Részvénytársa­ság 1993. hasonló időszakához képest. A főként exportra ter­melő vállalatot - vezetői sze­rint - csak egy újabb forint-leér­tékelés segíthetné hozzá, hogy teljesítse ez évi tervét - írja a cég igazgatósága a Budapesti Értéktőzsdéhez eljuttatott félévi gyorsjelentésében. A Styl Ruhagyár Rt. már a múlt évben is érzékelte, hogy legfontosabb értékesítési pia­cain tart a recesszió. Ez év már­ciusa és májusa között - a ruha­gyártás szezonváltási időszaká­ban - a tervezettnél is nagyobb nehézségeket okozott a válla­latnak, hogy megfelelő meg­rendelésekkel kösse le gyártó- kapacitásait. A Styl az első fél­évben 102,5 millió forintos adózatlan eredményt ért el. Ha szeptember 1-jéig leértékelik a forintot, a cég teljesítheti ez évi tervét. A hét végén országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek au­gusztus 7-én, vasárnap Kiskun­halason, Lajosmizsén és Kun­szálláson. Autóvásár lesz au­gusztus 6-án Kecskeméten, 7-én Kiskunhalason, Kecske­méten és Tiszakécskén. AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. augusztus 4-én) Pénznem Vételi Közép Eladási árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 154,35 155,85 157,35 ausztrál dollár 73,12 73,79 74,46 belga és lux. frank (100) 308,94 311,69 314,44 dán korona 16,18 16,33 16,48 finn márka 19,32 19,49 19,66 francia frank 18,60 18,77 18,94 görög drachma (100) 42,07 42,47 42,87 holland forint 56,64 57,16 57,68 ír font 152,90 154,30 155,70 japán yen (100) 99,94 100,87 101,80 kanadai dollár 72,06 72,82 73,58 kuvaiti dinár 335,32 338,65 341,98 német márka 63,59 64,19 64,79 norvég korona 14,55 14,69 14,83 olasz líra (1000) 63,84 64,45 65,06 osztrák schilling (100) 903,96 912,31 920,66 portugál escudo (100) 62,29 62,86 63,43 spanyol peseta (100) 77,16 77,89 78,62 svájci frank 75,30 75,96 76,62 svéd korona 13,02 13,14 13,26 USA-dollár 100,02 101,02 102,02 ECU (Közös Piac) 121,64 122,76 122,02 AZ MNB DEVIZAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. augusztus 4-én) Devizanem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 155,69 ausztrál dollár 73,92 belga frank (100) 311,81 dán korona 16,32 finn márka 19,47 francia frank 18,77 holland forint 57,15 ír font 153,72 japán yen (100) 101,07 kanadai dollár 72,86 kuvaiti dinár 338,83 német márka 64,17 norvég korona 14,17 olasz líra (1000) 64,41 osztrák schilling (100) 912,06 portugál escudo (100) 62,91 spanyol peseta (100) 77,97 svájci frank 75,94 svéd korona 13,12 tr. és cl. rubel 27,50 USA-dollár 101,04 ECU (Közös Piac) 122,72 magyar állampapír Államkötvény 1997/K Legyen akár kényelmes... ...elfoglalt, előrelátó, a Magyar Államkötvény ideális befektetés. A legkedvezőbb befektetési forma mind­azoknak- akik megtakarításaik értékét utánjárás nélkül akarják növelni;- akik rendszeres jövedelmet akarnak általa elérni;- akik tőkét gyűjtenek - például gyermekeik taníttatásához, ingatlan vásárlásához vagy vállalkozás beindításához. Az államkötvény-vásárlásra fordított összeg le­vonható az adóalapból. ________Államkötvény 1997/K________ A befektetők 1994. augusztus 8. és 12. között vásárolhatnak névérték alatt államkötvényt leg­feljebb az 1994. július 29-én tartott aukción kialakult átlagárfolyam (98,5%) +0,2 száza­lékponttal és az aukció értéknapjától fel­halmozott napi kamatokkal megnövelt értékén a kijelölt forgalmazóknál. A maximális vételár az értékesítés ideje alatt naponta a következő: 99,06%, 99,14%, 99,21%, 99,28%, 99,35%. így a vételár naponta emelkedik, mivel a kam­atozás a kibocsátás napjától kezdődött. A legújabb Magyar Államkötvény 1997/K 3 éves futamidejű (1994. augusztus 3. - 1997. augusz­tus 3.) értékpapír. A kötvény mozgó kamato­zású, melynek alapja 1,3 és 6 hónapos disz­kont kincstárjegy átlaghozama +1,75% kamatpré­mium. A kötvény első félévre érvényes (1994. augusztus 3. és 1995. február 3. közötti) kamata évi bruttó 26,55%. Törlesztés névértéken 1997. augusztus 3-án. A kötvény alapcímlete 10 000 Ft. Kamatfizetési Amennyiben az esedékesség munkaszüneti nap, úgy a kifizetés a következő munkanapon teljesül. Adócsökkentő Az Államkötvény 1997/K megvásárlására for­dított összeg véglegesen levonható az adó­alapból, annak 30%-a erejéig, feltéve, ha azt a magánszemély befektető 1994-ben vásárol­ta és lejáratig megtartja. Állami garancia időpontok: 1995. február 3. 1995. augusztus 3. 1996. február 3. 1996. augusztus 3. 1997. február 3. 1997. augusztus 3. Állami garancia van rá. Mind a kamatfizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. Külföldiek is vásárolhatják A Magyar Államkötvény 1997/K sorozatát külföl­diek is vásárolhatják. Forgalmazó és kifizetőhely: MNB Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága: Kecskemét, Szabadság tér 1. • OTP Bank Rt.: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 5. IllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllI

Next

/
Thumbnails
Contents