Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-04 / 182. szám

1994. augusztus 4., csütörtök Nők világa 7 Tűzre, vízre vigyázzatok! FELESÉGEK VÁLASZOLNAK Ha csalnak, miért csalnak a nők? • Dodó élvezte, Bence nehezen tűrte a fotózást. Gergő pedig épp szopott, így lemaradt a képről. Lassan már főállású nagy­mama leszel - mondják tréfásan munkatársai dr. Tempfli Ágnes­nek, a megyei tisztiorvosi szol­gálat helyettes vezető főorvosá­nak. Nem azért persze, mert há­tat fordít a munkájának, inkább azért, mert mióta megszülettek az unokái, másra sem tud gon­dolni, mint rájuk. A főorvos asszony nem hétköznapi nagy­mama, kevés unoka dicsekedhet ugyanis azzal, amivel a két és fél éves Bence, a másfél éves Dorottya és a hathetes Gergő: nekik bizony közegészségtan- járványtan szakorvos nagyijuk van.- Menyeitől hallottam: vizes, szappanos törülközővel szalad­gál a kertben játszó unokák után, el ne mulasszák a gyakori kézmosást. Tisztaságmániás ön, kedves Agnes?- Nem, szó sincs róla. De az tény, a személyi higiénére, a rendszeres, naponta többszöri kézmosásra sokat adok. Nem vagyok takarítógép, de a porta­lanítás azért kicsit a mániám. Naponta porszívózok, mert sze­retem a rendet, s gyakran van­nak nálunk az unokák is. A por pedig köztudottan allergiás té­nyező lehet gyermekkorban.- A tisztiorvosi szolgálat nyaranta szinte minden nap fel­hívja a figyelmet az ételmérge­zések, fertőzések veszélyére. Mire ügyel az orvos-higiénikus nagymama otthon?- Nyáron nagyon fontos, hogy mit eszünk, s az ételt ho­gyan készítjük el. Kedveljük a levesek mellett a zöldséges-hú­sos rakott ételeket, s inkább csirkét, halat eszünk nyáron. Tojásos ételt, belsőségeket, má­jat és a magyaros, nehéz étele­ket a melegben nem főzök, s nem tömjük magunkat teli édes­ségekkel sem. Sok-sok gyümöl­csöt eszünk, almát, barackot, s kedveljük a gyümölcskompóto- kat is. Egyébként minden kony­hai munkafázishoz megvannak külön-külön az eszközeim, s nagyon ügyelek arra is: a hűtő­ben nyáron egyáltalán nem táro­lok készételt. Annyit főzök, amennyi elfogy estig. Ekkora család mellett - két fiam, a me­nyeim, a három unokám és a férjem üli körül szombaton- két-vasárnaponként a családi asztalt - nem is nagyon marad az ebédből. Ha mégis marad va­lami, csak akkor teszem a hű­tőbe, ha már teljesen kihűlt.- Menyei számítanak-e az orvosi tanácsaira?- Nálunk is a „baj van, mama, mit csináljak?” elv alap­ján zajlanak a dolgok. Ha nincs baj, minek szólnék, a menyeim nagyszerűen értenek a gyerek- neveléshez.- Ha vízpartra megy a csa­lád, mire ügyel a gondos nagyi?- Nem eszünk össze-vissza mindent. Ellensége vagyok a főtt kukoricás, vattacukros, jégkrémes strandolásnak. A gyerekek rövid ideig vannak a vízben, s csak délután 3 után, vagy délelőtt 11 előtt. S ha kint vagyunk, akkor sem az a fontos, hogy vég nélkül a vízben legye­nek. Inkább homokozunk, fel­fedező körútra indulunk, ját­szunk a parton. Azt még nem tudtam elérni, hogy magukon tartsák a helyes kis vászonsapkájukat, pedig az óvná őket a naptól. Ha jól vé­giggondolom, otthon a kézmo­sás, a vízparton pedig a sapka miatt rohangálok utánuk. Ha épp nem csinálunk valami mást. Van egy olyan örökzöld téma, amiről a nők nem szíve­sen nyilatkoznak. Nevezetesen az: helyesnek tartják-e a házas­ságon kívüli szerelmi kapcsola­tokat, s akadt-e már nekik ma­guknak kalandjuk? A kérdé­sünkre válaszoló nők éppen a téma kényes volta miatt siettek leszögezni: nem saját magukról beszélnek, csak úgy általában szólnak arról: ha csalnak, miért csalnak a férjes asszonyok. Erika, 28 éves titkárnő: Vé­leményem szerint a nők megér­tésre és szeretetre vágynak, de a szerelem elmúltával a férjüktől ezt már nem kapják meg. Ezért keresik házasságon kívül a sze­relmet, aztán vagy megtalálják vagy csalódnak. Szerintem gyakoribb a csalódás, mert túl nagy a várakozásuk. Anna, 32 éves háziasszony: Felelőtlenek a nők. Félretesz­nek mindent, családot, gyereke­ket és mennek az érzelmeik után. S közben nem veszik észre, hogy önmaguknak is ha­zudnak. Hogyan kaphatnák meg azt egy tulajdonképpen idegen férfitől, amit a férjük nyújt ne­kik? A szex nem minden, ezt mi, nők nagyon jól tudjuk. So­kan mégis későn ébrednek. Zsófia, 40 éves ügyintéző: Azért csalnak a nők, mert ka­landra vágynak. Keresik az iz­galmat, keresik a másságot, s élvezik a kis kalandokkal járó izgalmakat is. Én persze ezt nem tartom helyesnek, mert túl nagy akkor a tét, ha a férj rájön, mit is csinál barátnőzés, bevá­sárlás, munka ürügyén a kedves neje. Én nem csinálnám, de azt látom az ismeretségi körömben, hogy a skalpvadász nők kora még egyáltalán nem járt le. Zsuzsa, 34 éves színésznő: Azt, hogy miért csalnak a nők, nem lehet kategóriákba, típu­sokba sorolni, mert rengeteg mindentől függ a dolog. Aki a házassága előtt is gyakrabban váltotta a partnereit, s nem ta­lálja meg mindazt a férjében, amire szüksége van, az úgyis félrelép. Mások a kaland, me­gint mások az otthoni unalom miatt csalnak. Ismerek olyan nőt is, aki válaszképpen csalt, Kétéves sofőr Súlyos balesetet okozott Los Angelesben egy kétéves kis­gyermek, akit az édesanyja né­hány percre az autójukban ha­gyott. A még járni is alig tudó gyermek valahogy elindította a járó motorral otthagyott autót, és öt gyereket elgázolt. RENDEZVÉNY AZ ANYATEJ VILÁGNAPJA TISZTELETÉRE Bemutatkozott több kecskeméti család is • A legkisebb gyerek 2 éves múlt, a legidősebb húszéves egyetemista. Zsuzsa és János tegnap róluk, s mind a kilencúkröl beszélt. Augusztus elseje az anyatej világnapja. A megye több váro­sában, így Kecskeméten is ren­dezvényeket, előadásokat, be­mutatókat szerveztek a világnap alkalmából. A hírős városban az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban tegnap egész napos programra várták a kismamákat és a szoptató édesanyákat. Gyermekorvos, védőnők, szü­lész-nőgyógyász, pszichiáter tartott előadást a szülésről, a gyermekágyról, a szoptatás idő­szakáról és az anyatejes táplálás fontosságáról. A tegnapi káni­kulában több százan vettek részt a programokon, amiben való­színűleg az is szerepet játszott: kecskeméti és kiskunhalasi csa­ládok is bemutatkoztak a kö­zönségnek, s beszéltek saját ta­pasztalataikról. Köztük a kilenc gyermeket nevelő kecskeméti Forgács család is, akik arról is beszámolhattak: milyen csodá­latos dolog az anyának és az apának együtt átélni a szülés perceit. János, az apa ugyanis a négy legkisebb gyermek szüle­tésekor ott lehetett felesége, Zsuzsa mellett. Forgácsék a ba­babarát kórház, a hosszú, leg­alább a gyermek hét hónapos koráig tartó szoptatás hívei, s náluk megvalósult az, amit a szakkönyvek is kívánatosnak tartanak: az egész család együtt várta az újszülötteket, s az anyának a gyermekágy nehéz időszakában nemcsak egy igazi társ, az apa, hanem a kis jöve­vények figyelmes és segítőkész testvérei is segítettek. mert megtudta, hogy a férjének titkos barátnője van, s azzal vett magának elégtételt, hogy elcsá­bította egy házasember kollégá­ját. Na, és mire ment vele? El­váltak, s a munkatárssal is visz- szament a parti. A férfiak csak addig szeretnek csalni, amíg nem fordul komolyra a dolog. Akkor aztán gyorsan lelépnek. Kapnak mást. Mindig kapnak. Kati, 45 éves óvónő: Miért nem lehet elképzelni azt, hogy az ember nem csak egyszer, ha­nem kétszer, esetleg háromszor is szerelmes lesz. Hol van az előírva, hogy az ifjúkori, esetleg gyorsan kötött házaság után érettebb korban nem jön egy mindent felkavaró érzelem? A nők változnak, s szenvednek. Nagyon meggondolják szerin­tem, hogy belemenjenek-e egy újabb kapcsolatba, s a legtöbb nő inkább megfutamodik. Bá­tornak tartom azt a nőt, aki vál­lalja az érzelmeit, s felrúgja a korábbi életét. Persze, ha gye­rekei vannak, a döntés nagyon nehéz. A gyerekeknek ugyanis - legalábbis nálunk - nem lehet megmagyarázni, hogy miért nem szereti már az apjukat, s miért akar válni. Az ilyen hely­zetben lévő nők egyetlen lehe­tősége az, hogy titkolóznak, s ha a férj megsejt valamit - ta­gadnak a végtelenségig. • Szerelmi háromszög. Van, aki csak filmen látja vagy a regé­nyekben olvas róla. S van, aki már régóta benne él. Egyre kevesebb gyerek születik A nagyobb jóléttel, kevesebb kötelezettségvállalással járó életstílus eredménye Európá­ban: kevesebb házasság, több válás és kevesebb gyermek. Az Eurostat - az Európai Unió sta­tisztikai szerve - felmérésének megállapítása szerint különösen Észak-Európában, ezen belül is Skandináviában van kialakuló­ban egy újfajta férfi-nő kapcso­lat. A mediterrán országokban a nemek közti hagyományos ér­tékek még mindig erősek, azonban paradox módon éppen ebben a régióban csökken leg­inkább a születések száma, míg a skandináv területeken is­mét növekedőben van a gyerek­szám. Az Európai Gazdasági Térségben tavaly 4,19 millió gyerek született, 110 ezerrel kevesebb, mint az azt megelőző évben. Az átlagos gyermek­szám egy nőre vetítve 1,5. Ez a szám is csak a magasabb skan­dináv mutatók miatt ennyi, hi­szen az Európai Unió asszonyai tavaly csupán 1,44 gyermekre vállalkoztak. Férjnek valók reklámáron A Minnesota állambeli Her­man községben olcsón lehet nőtlen fiatalembereket venni. Átlagosan 120 dollárért kapható egy férjjelölt árverésen. Ä 400 lakosú település nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában is ismert az effajta árverésekről. Herman az ameri­kai közép-nyugati mezőségek kellős közepén fekszik. A leg­közelebbi mozi 35 kilométerre található. A faluban egy bár, egy étterem, egy szálloda, egy szupermarket van és több tehén, mint amennyi lakos. Találhatók köztük kétségbeesett fiatalem­berek is, mint például a szőke Dan Ellison, aki a községi ta­nácsnak azt javasolta: teremtsen munkahelyet a nők számára, mert a 25 középiskolás közül az érettségi után egy sem kíván a községben maradni. Egy újság közölte Ellison panaszát, majd a brit BBC is. A nagy érdeklődés eredmé­nye azt lett, hogy asszonyok ez­rei érkeztek Hermanba, azzal a kívánsággal, hogy boldog csa­ládi életet éljenek a nőhiánnyal küzdő községben. Az egyetlen bárt a férjhez menni kívánó nők megostromolták, és a helyi új­ság először közölte olyan höl­gyek hirdetését, akik férj után vágyódtak. Ezek után került sor a hagyományos vásárra, a szo­kásos hot dog- és hamburgerá­rusítással, traktorversennyel és szarvasmarha-árveréssel. A megszokott 12 ezer látogató he­lyett ezúttal 40 ezren érkeztek a vásárra. 120 kilométeres kör­zetben minden szállodaszobát kiadtak. A fiatalembereket elárverez­ték. Dan Ellison is egy fiatal nő birtokába került. A hölgy azon­ban még nem határozott, hogy a fiatal szőke megéri-e a 120 dol­lárt. Amerikában azonban az üzletek abból indulnak ki, hogy a pénztártól való távozás után nincs helye reklamációnak. Ez azt jelenti, hogy a boldog nyer­tes talán nem is szabadulhat meg a szőke hercegtől. Az oldalt szerkeszti: Ábrahám Eszter

Next

/
Thumbnails
Contents