Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-04 / 182. szám

4 Kultúra-művelődés 1994. augusztus 4., csütörtök Naptár Augusztus 4., —y—k. csütörtök. Névnap: IW——V| Domonkos, Dominika. Névnapozóknak Domonkos és Dominika: a latin Dominicusból szár­mazó nevek, jelentésük: az Úrhoz tartozó, az Istennek szentelt. A nevet fordítják vasárnap születettnek is. Kö­szöntjük a névnapjukat ma tartó Domokos, Döme, Jusz­tin, Nedda és Törtei nevű ol­vasóinkat is! Évforduló 40 éve született Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai-dí- jas színésznő. A szol­noki színház tagjaként kezdte pályáját, majd a pesti Katona József Színház társulatához szerződött. Színházi és filmsikerei kö­zül említhetjük a Szívzűrt, a Ripacsokat, a Te rongyos életet, a Csók, anyut, a Jö­vőre veled, újra címüket. Ökumenikus naptár A római katoliku­sok az 1895-ben el­hunyt Vianney Szent Jánosra, ars-i plébá­nosra emlékeznek ma, az or­todoxok a hét efezusi szent ifjú vértanúra, a görög katoli­kusok Szent Euszigniosz vér­tanúra. Mi, hol, mikor? # Ma délelőtt 10 órától gyermekeknek tartanak csopor­tos foglalkozásokat Kalocsán, a 750 személyes sátornál. Dél­után 3-tól kerékpáros ügyességi verseny lesz két kategóriában: 12 év alatti és feletti gyerekek részére. Este 7-kor rockkoncert lesz.# Ma délután 17 órakor nyitják meg a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban a Kecskeméti Gyűjtők Kiállítá­sát. A tárlat augusztus 22-éig lá­togatható kedd kivételével min­dennap.# Ma délután fél há­romtól korongozásra várják a gyerekeket, holnap pedig rongybaba-készítésre a kecs­keméti Népi Iparművészeti Mú­zeumba.# Jim Sanders misszi­onárius augusztus 13-án 13 óra­kor Mélykúton tart előadást. Fafaragók Jánoshalmán # A jánoshalmi katolikus iskola udvarán kiállított alkotásokat sokan megcsodálták. Élve Szakái Lajos jánoshalmi polgármester meghívásával az idén is tábort ütöttek egy hétre a városban a fafaragás iránt érdek­lődést mutató fiatalok. Az Erdé­lyiek Dél-Magyarországi Egye­sülete által szervezett népművé­szeti alkotótábor megszervezé­séhez és működéséhez több szervezet és helyi vállalkozók is segítséget nyújtottak. A jános- halmiakon kívül a fiatalok Szé­kelyudvarhelyről, Bácsalmásról érkeztek. Az alkotómunkát Er­dős Csaba Bácsalmáson élő, Ma­rosvásárhelyről származó fafa­ragó művész irányította. A most készült alkotásokkal tovább bő­vült a tavalyi táborra alapított ki­állítási anyag, mely a Szent Anna Katolikus Iskolában tekinthető meg. A hivatalos záróünnepsé­gen, melyet szombaton rendez­tek meg, az erdélyi és jánoshalmi fiatalok közös műsort adtak, a legjobbnak ítélt faragások készí­tői pedig elismerésben, jutalom­ban részesültek. Az első díjat az idén is a bácsalmási Sághy Ta­más kapta. Blázsik Sándor Teológiai tanfolyam Baján A Kalocsa-Kecskeméti Fő­egyházmegyében szeptembertől csak Baján indul teológiai tanfo­lyam civil hívők részére. A fel­vételi elbeszélgetésre augusztus 27-én délelőtt 9 órakor kerül sor a kiscsávolyi Jézus Szíve temp­lom melletti olvasókör épületé­ben. A jelentkezőknek az érett­ségi bizonyítvány mellett ke­resztlevelüket, ha van, házasság- levelüket és lelkivezetőjük aján­lását is be kell mutatniuk. Felké­szülni a Hitünk és Életünk című tankönyvből kell. A hallgatók vizsgakötelezettség nélkül is részt vehetnek az órákon, de hit­oktatók is lehetnek. Izsáki táborzáró Az idén nyolcadik alkalom­mal rendeztek Izsákon ifjúsági környezetvédelmi tábort. A szombaton zárult egyhetes tá­borban izsáki, kunszentmiklósi és kecskeméti diákok és taná­raik vettek részt. A szervezés­ben nagy szerepet vállalt a Sár­fehér Szövetkezet és a kecske­méti kertészeti főiskola. Szombaton sorsolják ki a LEGO-födíjat Az 1930-as évek közepén a dániai Billundban készült faau­tótól a legújabb kockacsodáig vezet az a változatos játéksoro­zat, amely a hat évtizedes LEGO cég történetét mutatja be a kecskeméti Szórakaténusz Já­tékházban. Az augusztus 21-ig látható sikeres játékkiállítás szervezői ünnepélyes sorsolást rendeznek mindazok között, akik a tárlat és a játékszoba megtekintése után a helyesen kitöltött nyereményszelvényü­ket leadták, illetve augusztus 5-én, pénteken kora estig még azt megteszik. A nyereményhú­zást Sirkó László színművész vezeti, míg a vidámságról Les- kovszky Albert és zenésztársai, és az Erdei Ferenc Művelődési Központ színitanodájának nö­vendékei gondoskodnak. Az ér­tékes ajándékok és nyeremé­nyék mellett ekkor húzzák ki az augusztus végén négy napra a LEGOLAND-be utazó fődíjas ifjú nevét, aki egy felnőtt kísé­rőt is választhat maga mellé. A nyereményjáték kérdése az: Mikor kezdte el a LEGO a mű­anyag kockák gyártását? A sze­rencsés nyertes kilétére augusz­tus 6-án, szombaton délelőtt 10 órakor derül fény a kecskeméti játékházban. ^i?wwCTm?irr3t^888S8S8g888ss^33337Miotim«egrotEa«c:iiocioiiifi3toii«if3C3ii3(ioaKa7::3JJ3iajoi?: BERTHA BULCSÚ: Pisztácia 4 Ekkor már hallotta, hogy . valaki a bejárati ajtó csengőjét nyomogatja. Egy kö- szönömfélét intett a házmester- nének, aztán magára kapott egy házikabátot, és kedvetlenül el­indult az előszoba felé. Kilesett a kémlelőnyíláson. Egy nő állt az ajtó előtt. Füstmacskák nyúj­tózkodtak körülötte, cigarettá­zott. Nem várt senkit, nem volt kedve ajtót nyitni.- Ki az? - szólt ki halkan, kelletlenül.- Miért nem nyitod ki az aj­tót, Eszter? Rosszul vagy?... Zavarok talán?- Ki az? - kérdezte újra Esz- ter.- Én vagyok, Anna, nem is­mered meg a hangomat?- Ancsa, te vagy?- Nyisd már ki, az isten áld­jon meg. Eszter még egyszer kilesett a kémlelőnyíláson, aztán ajtót nyitott. Keresztes Ancsa, rég lá­tott, fekete hajú barátnője a nyakába borult, arcon, nyakon csókolta.- Több mint egy éve nem lát­talak, Eszter, de semmit sem vál­toztál... Csinos vagy... Mi van nálatok, vesztegzár? Először a banya nem akart beengedni, az­tán pedig hiába csengettem. Már azt hittem, kinyitottad a gázcsa­pokat, és a konyha kövezetén fekszel, halva.- A kövezetnél jobb fekvő­helyek is akadnak a házban - mondta befelé menet Eszter, az­tán a szobában ledobta a köpe­nyét, és visszabújt az ágyba.- Te jó ég! Tíz óra elmúlt, és te heverészel? - kérdezte Ke­resztes Anna, aztán egy székre tette a szatyrát, ledobta a kabát­ját, s odaült Eszter mellé az ágy szélére.- Március nekem egy pokol. Az utolsó három hétben éj­jel-nappal dolgoztam. Mindenki az utolsó pillanatban kér taná­csot, ideömlesztik a könyvelet- len, kusza számláikat, s én csi­náljak belőlük egy érvényes adóbevallást. Megbolondulok tőlük. Éjjel kettőkor felcsenget­tek régi ügyfelek, akiknek a za­varos könyvelését már tavaly sem vállaltam. Abbahagyom az adótanácsadást. Nem bírom to­vább.- A MONKER-t otthagytad? Az egy jó, nyugis hely volt...- Nem, ott is vagyok. Kell a pénz.- Szegénykém... - mondta Anna sajnálkozóan.- Most aztán alszom. Nem tudok felkelni. Nincs is ked­vem... Minek keljek fel? Mi van akkor, ha felkelek? Keresztes Anna elégedetten végignézett a barátnőjén, aztán a rekamién, s szeme egy par­kettra lecsúszott férfipizsamán állapodott meg. Nézte egy-két pillanatig, s lassan elkomoro- dott.- Majd felkelek, és főzök neked egy kávét - szólalt meg Eszter. - Nem is tudtam, hogy hazajöttél Amerikából.- Nem mondta Laci, hogy itthon vagyok?- A Laci...?- Pedig összefutottunk egy hete... Hol is? Ja igen, az Asto­riában... Ott kávézott valakik­kel.- Amatőr csillagászokat kí- sérget. Nagyon izgatottak, mert találtak egy új pöttyöt az égen.- Csillagot?- Igen, de nagyon messze. Alig látni. Anna pillantása a parketton gyűrődő, ágyból kicsúszott fér­fipizsamára tévedt. Nézte egy kicsit, aztán megszólalt:- Ti egy ágyban alszotok...?- Alvás...? Már azt sem tu­dom, mi az. Ma gondoltam, hogy kipróbálom... Anna újra a pizsamára pillan­tott.- De nem hagytak, ugye?- Azt hiszem, csinálok ne­ked egy feketét - mondta Esz­ter, s a takaró alól kelletlenül kidugta a lábát. Anna gyengéden visszatusz­kolta a takaró alá.- Van nálam egy üveg fran­cia pezsgő, valódi champagne. Neked hoztam, de most olyan szomjas vagyok, hogy szívesen felbontanám. Igyuk meg ketten.- Délelőtt pezsgőt? Ilyent sem hallottam még. Éhgyo­morra nem tudok pezsgőt inni.- Valamikor én is azt hittem, de a húgoméknál New Yorkban rájöttem, hogy nincs kelleme­sebb, mint ébredés után egy po­hár hideg pezsgő az ágyban. Anna előhúzta az üveget, és az éjjeliszekrényre tette.- Hozok be poharakat, jó?- Ne hozz, meleg pezsgőt úgysem iszom.- Ez már be van hűtve - mondta Anna, és kiment. Eszter az ajtónyitások után valamilyen furcsa zajt hallott, mintha Anna a falakat kopog­tatná. Amikor a konyhaszekrény mágneszárai kattantak, meg­nyugodva a pezsgőre pillantott. Az ágyból kinyúlva megérin­tette az üveget. Hideg volt, szinte jeges. „Micsoda boszor­kány ez az Ancsa!” - gondolta, de ekkor újra hallotta, hogy va­laki a falakat kopogtatja. (Folytatjuk) MAI MŰSOR. TV I. MŰSOR 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé 6.25: Határtól - határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00- 9.00: Napkelte 9.00- 12.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.00: Álomhajó Úticél a Bahamák (ism.) 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 15.05: Műsorismertetés 15.10: Falutévé (ism.) 15.30: Kirakat 16.00: Híradó 16.12: Kirakat 16.25: Telesport 16.55: Gyermekfiimek 17.48: Külügyi ügyek 18.18: A faraszti falfest­mények Lengyel rövidfilm 18.31: Mi-tu-ház Tárolási ötletek (ism.) 18.45: Zenelánc 19.00: Fogadjunk! 19.27: Becöfalva népe Barbapapa Égből pottyant mesék 20.00: Híradó (Feliratozva is!) 20.45: Szomszédok 21.20: Magyar félmúlt - a tör­vénytelen szocializmus 22.15: Mini klip-mix 22.30: Húzd meg, ereszd meg! - Francia-olasz film 94’ 0.04: BBC-híradó 0.24: Képújság TV II. MŰSOR 16.10: Képújság 16.15: Műsorajánlat 16.18: Időjárás 16.20: A jövőből jött lány A jövő pusztulása 16.45: Babar A hangya utazása Szovjet rajzfilm (ism.) Eltűnt a kiskakas Szovjet rajzfilm (ism.) 17.30: Zöldpötty 17.45: Medicina 17.55: Csízió 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Körzeti magazinok 18.45: Játék határok nélkül Pécs 18.55: Segítsünk magunkon! 19.20: Régen láttuk... Bitskey Tibor 20.00: Ne szidjatok soha engem Jákó Vera 60 éves 20.37: Armadia Le havreban Vitorlástalálkozó 21.00: Mindent vagy semmit! 21.30: Híradó 21.53: Időjárás 21.57: Kék percek 22.00: 24 óra 22.25: Az idő sodrában Mezőhegyes 23.38: Férfi kosárlabda-világ­bajnokság Németország-Görögország 0.28: Üzlet DUNA TV 14.00: Hírek 14.05: Tizenkét hónap az erdőn - Augusztus 14.30: Helyszíni közvetítés az ÁV Rt. sajtótájékoztatójáról 15.30: Két bors ökröcske 16.00: Hírmondó 16.25: Yellowstone Nemzeti Park - Ismeretterjesztő film 16.45: A tér 17.05: Duna-táj Tengerszem tündére A Szent Anna-tó és környéke 17.40: Kérem a következőt! Turizmus 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: Ripacsok 20.00: Váltó 21.00: Híradó 21.20: Veronai szerelmesek Francia-olasz film 92’ 22.50: Költők társaságában Balázs Éva Farkas Árpád: Hazatérés KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés 8.40: Napközben 10.30: Mindennapi tudomány 11.05: Népdalkörök és citera- zenekarok felvételeiből 11.25: A Szabó család (ism.) 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Gyermekszemmel 13.15: Mendelssohn: Hallgasd meg imámat! 13.30: A római katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok minden­kinek 14.55: Első közlés 15.05: Válogatott perceink 15.42: Éneklő ifjúság 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Hegedűszó 17.05: Egyedül vagy 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Tanítóim, csillagszemű barátok 20.05: Hagyományápolók 20.30: Határok nélkül 21.05: Névjegy 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Nyögvenyelős part­nerség 23.05: Diszkotéka PETŐFI 4.30: Hírek, időjárás 4.32: Hajnali kalendárium Benne: Félóránként hírek 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.10: Táncritmusban 8.50: Helykereső 9.00: Hírek. Időjárás 9.03: Zöld telefon: 138-8082 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: Családi persely 11.15: „Egy lány vagyok csupán...” 12.00: Nótakedvelőknek 13.00: Hírpercek 13.10: Zsebrádiószínház Mozart és Salieri Puskin drámajelenete 13.27: Kvízpróba 14.00: Kabarécsütörtök 17.00: Hírek. Időjárás 17.05: Gordiusz 18.00: Észkerék 18.30: Helykereső 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Öt perc tudomány 19.10: Fülön fogva, avagy hogyan hallgassunk zenét? 19.30: Táncházban 19.50: Petőfi Sándor versei 20.00: Slágerszínház 21.00: Hírpercek 21.10: Daráló (ism.) 21.40: Jazz-tour-mix 23.00: Hírek 23.03: Sporthírek MOZIK, VÁROSI TÉVÉK KECSKEMÉT A mozik műsora. Városi: 5, 7 és 9 órakor: MENEKÜ­LÉS ABSOLOMBÓL. Szí­nes, magyarul beszélő ameri­kai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: ROSSZLÁNYOK. Színes amerikai film. Stúdió: 7 órakor: BOYS. Csak 18 éven felülieknek! Színes, ma­gyarul beszélő belga film. Csajánosi autósmozi: 21 óra­kor: ELBALTÁZOTT NÁSZÉJSZAKA. Színes, fel­iratos amerikai film. KTV: 16.30: Deutsche Welle. 17.00: Képújság. 17.30: HTV (III) film. 19.00: TV 4 produkció. Telemozi Kft.: 10.00: Képújság, rek­lám. 10.30: ATV (ism.). 12.00: Képújság, reklám. 17.30: Képújság, reklám. 18.00: Tapsi Hapsi és vendé­gei. 19.00: Pop TV. 19.40: Képújság, reklám. 20.00: ATV. 24.00: Képújság, rek­lám. Kiskun TV: 5.00: Kép­újság. 19.30: Helyi híradó. 20.00: TV 4 műsora.

Next

/
Thumbnails
Contents