Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-29 / 202. szám
16 Világtükör PETŐFI NÉPE Hazai tükör 1994. augusztus 29., hétfő A fogamzásgátló Azoknál a nőknél, akik legalább öt évig tablettával védekeznek, a felére csökken a méh- és petefészekrák kialakulásának esélye - hangzott el a Münchenben megrendezett 50. német nőgyógyászkongresszuson. Az an- tibébi-tablettákkal kapcsolatban sok, egymással ellentétes felfogás létezik a mellékhatásokat illetően. A most bemutatott 15 éves vizsgálat eredménye szerint százezer. Temető helyett a Egy svájci „feltaláló” újfajta temetési módot ajánl: az elhunyt hamvait mozgatható csövön keresztül beinjekciózzák fák gyökerei közé, - adta hírül a „24 heu- res” című lausanne-i lap. Az első ilyen „Békesség erdeje” az észak-svájci Steckbom (Thurgau kanton) közelében létesül 4500 négyzetméternyi területen. A fák minősévéd a rák ellen? tablettát szedő nő között a tablettát nem szedő csoporthoz képest csak fele volt a petefészek- és méhrákban megbetegedettek száma. A kongresszuson ugyanakkor elhangzott, hogy a tablettaszedés sem száz százalékig biztonságos védekezési mód, azonban az 1-2 százalékos arányban előforduló terhességeket inkább a szedési hibákra lehet visszavezetni - vélekedtek a résztvevők. békesség erdeje? gétől függően különböző ár- kategóriájú „temetés” rendelhető meg - 750 és 2800 svájci frank közötti árban. Választani lehet továbbá „egyéni fa” és „családi fa” között. Ha a „feltaláló”, Ueli Sauter idejében megkapja a szükséges hatósági engedélyeket, akkor idén októberben megnyílhat az első „Békesség erdeje”. Veiden, Karintia gyöngyszeme Karintia leglátogatottabb üdülőhelye Veiden, a Wör- thi-tó partján. Az idelátogató vendégeket fényűző szállodák, kitűnő szórakozóhelyek, játékkaszinók, és első osztályú téli-nyári sportolási lehetőségek várják. Közvetlenül a tó partján található a XVI. században épült négytomyú kastély, amely ma szállodaként működik. Ebben az épületben forgatták a „Kastély a Wörthi-tó partján” című többrészes népszerű filmsorozatot is. (Mester László felvétele) Müszív - fémből és műanyagból Brit sebészek négyórás műtéttel elemes műszívet ültettek egy 62 éves, meg nem nevezett dél-angliai illetőségű beteg hasfalába a Cambridge környéki Pap- worth kórházban, és ezzel nagy lépést tettek előre a tartósan használható műszív kidolgozása felé. A napokban nyilvánosságra hozott műtétről beszámoló orvosok azt mondták, hogy a beteg állapota stabil. Az operációt a múlt hét közepén végezték el. A hasfalba rögzített, fémből és műanyagból készült szívpumpa nagyrészt átvette a beteg tulajdon szíve bal kamrájának - vagyis főnyomórendszerének - feladatát. A nyolcvanas években az orvosok még inkább teljes műszívekkel próbálkoztak - eredménytelenül -, a most használt eszköz lehetővé teszi, hogy a beteg megtartsa a saját szívét. A meztelenkedésre fizettek rá A szó szoros értelmében meztelen rablókat fogott a malajziai rendőrség. Négy - 17 és 20 év közötti - fiatal tört be egy házba Johore Bahruban, háromszáz kilométerre Kuala Lumpurtól. A fiatalok nem tudtak ellenállni a kísértésnek, és mezítelenül lubickolni kezdtek a ház úszómedencéjében. A rendőrök egy bejelentés nyomán érkeztek a helyszínre és fülelték le az önfeledt, eredeti céljukról teljesen megfeledkezett für- dőzőket, akiknek egyébként több mint kétezer dollár értékű ellopott vagyontárgy lapult az autójában. A fiatalokat tizenkét rablásért állítják majd bíróság elé. Rendszerint ugyanis korán reggel munkába siető embereket támadtak meg és szabadítottak meg értéktárgyaiktól. A király korábban császár volt? Ha nem is egyértelműen plágiummal, de a szerzői jogok megsértésével vádolja a Walt Disney társaságot egy japán rajzfilmkészítő, aki szerint az amerikai filmgyártó cég nagy reklámhadjárattal népszerűsített, új produkciója, az „Oroszlánkirály” feltűnő hasonlóságokat mutat Tedzuka Osza- mu, a neves japán rajzfilmrendező évtizedekkel ezelőtt keletkezett egyik alkotásával. Tedzuka még az ötvenes években rendezte „A dzsungel császára" című rajzfilmjét, s az ennek alapján készített japán televíziós sorozatot - a „Kimba, az orosz- lán”-t - amit a hatvanas években az USA-ban is vetítettek. Az alaptörténet mindkét filmben ugyanaz: az apaoroszlánt megölik, száműzetésbe kényszerített fiának pedig meg kell küzdenie azért, hogy visszatérhessen, s elűzze a trónt bitorló gonosz oroszlánt. Veterán ejtőernyősök találkozója • Az immár több évtizedes hagyomány folytatásaként szombaton és vasárnap a félegyházi reptéren találkoztak ismét Bács-Kiskun megye veterán ejtőernyősei, hogy két napot egymásnak és kedvenc sportjuknak áldozzanak. Természetesen az idősebbek elhozták gyermekeiket, unokáikat is, úgyhogy gyakorlatilag minden korosztály képviseltetve volt. Mindkét.napot ejtőernyős ugrásokkal kezdték. Miután zsákba kerültek az ernyők, nagyokat beszélgettek, jókat ettek és este fergeteges hangárdiszkóban ropták a régi és új idők táncait. (Kép és szöveg: Szász András) SZEPTEMBERI HŐMÉRSÉKLETI ELŐREJELZÉS Marad a nyárias meleg Hagyományőrző út Kenderesre A kecskeméti Honvéd Hagyományőrzők Egyesülete kirándulást szervez szeptember 4-én Kenderesre. Az egyesület e célból különjárati autóbuszt indít, amely szeptember 4-én, reggel 7 órakor indul a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ elől (a volt Május 1„ ma Deák Ferenc tér). A rendezvényre további jelentkezőket várnak a megyeszékhely református könyvesboltjában. A részvételt a jelentkezések sorrendjében biztosítják, ugyanakkor kérik mindazok ismételt jelentkezését, akik benevezését korábban nem fogadták el. A korlátozás továbbra is érvényes Noha az útfelület felújítási munkálatai az elmúlt héten befejeződtek, az esetleges kavics- felverődés és az ebből származó szélvédőtörések elkerülésére továbbra is hatvan kilométeres sebességkorlátozás van érvényben az E75-ÖS főút 74. és 80. kilométere között. A sebességkorlátozás betartását rendőrök ellenőrzik. Megkötözték idős áldozatukat A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított F. Zsolt és F. Vilmos zalaegerszegi lakosok ellen, akik a hét végén Zalaegerszegen betörtek a 75 éves V. József családi házába, az idős embert megkötözték, egy pisztolynak látszó tárggyal megfenyegették, majd 82 ezer forintja átadására kényszerítették. Újabb halálos diszkóbaleset Ismét halálos áldozatokat követelt Vas megyében a diszkóból hazatérés: ezúttal két fiatalember veszítette életét szombaton hajnalban - tájékoztatta tegnap a sajtót a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. A halálos közúti baleset a 8-as nemzetközi főúton Vas- szentmihály és Rönök között, éjjel 3.20 órakor történt, amikor a 23 éves Sz. F. és a 21 éves K. L. a diszkóból hazaindultak Rönökre Trabantjukkal. A személygépkocsi eddig ismeretlen ok miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy szerb autóbusszal. A két fiatalember a helyszínen életét vesztette, a busz utasai közül senki nem sérült meg. A baleset ügyében folytatódik a rendőrségi vizsgálat. Hőmérsékleti minimum szeptember 03—15-ig: 9-14 C szeptember 11-20-ig: 8-12 C szeptember 16—25-ig: 8-13 C szeptember 26-30-ig: 7-12 C Korszerű, Magyarországon mindeddig még nem alkalmazott útfedési technológia bemutatását tartják holnap délelőtt 10 órakor, a 44-es főút 16. és 17. kilométere között. Az új, úgynevezett filertext módszer merőben eltér az eddig alkalmazottaktól. Lényege, hogy a Több évtizedes kényszerszünet után az elmúlt hét végén ismét megrendezték a bugaci napokat. Noha a pénteki rossz idő sokakat elriasztott, a szombati és a tegnapi ragyogó napsütés ezreket vonzott a pusztai településre. A rendezvények több helyszínen zajlottak. Bemutatkoztak a különböző - még élő A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 34. heti lottósorsolás eredményei a következők: Az ötös lottó nyerőszámai: 21, 35, 45, 48, 63. A Joker-szám: 0 3 1 7 3 0. A hatos lottó nyerőszámai: 6, 9, 10, 23, 39, 43. A pótszám: 7. Ötöslottó-nyeremények: Öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot negyvennégy fogadó ért el, nyereményük egyenként 396 562 forint. A há- romtalálatosokra 3 423, a kettesekre pedig egyenként 168 foHőmérsékleti maximum szeptember 03—10-ig: 22-27 C szeptember 11—20-ig: 23-27 C szeptember 21—25-ig: 21-26 C szeptember 26-30-ig: 20-25 C „felületi zárást” követően nem kell kavicsfelverődéstől tartani, ugyanis a korábbi, eddig alkalmazott gyakorlattól eltérően, a régi, megrepedezett útfelületet egy textíliához hasonló réteggel vonják be. A nyilvános bemutatót filmvetítés követi. vagy már elfelejtett - népi mesterségek művelői, volt néptánc - és népdalbemutató, vásárlási lehetőséget kínáló bazársor, de kicsiknek, nagyoknak alkalma nyílt sétalovaglásra és helikopteres sétarepülésre is. A háromnapos rendezvény- sorozaton számos külföldi érdeklődő is részt vett. rintot fizetnek. A következő hétre átvitt öttalálatos - nettó - nyereményösszeg: 59 000 051 forint. Hatoslottó-nyeremények: Hat találatot egy fogadó ért el, nyereménye 41 322 843 forint. Ugyancsak egy fogadónak volt öt plusz egy találata, ő összesen 4 725 844 forintot nyert. Az öt- találatosokra egyenként 37 001 forintot, a négyesekre 1489, míg a hármasokra egyenként 134 forintot fizetnek. A kisorsolt Joker-szám alapján telitalá- latos sorsjegy nem volt. Eltűnnek a 44-es út repedései Ismét benépesült a puszta • Nagy sikere volt az öszvéres bemutatónak is. (Fotó: Szász) Lottónyeremények napot! Napkelte: 5.58 Napnvugta: 19.31 Holdkelte: 23.26 Holdnyugta: 14.15 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 204 cm volt. A Tisza Szolnoknál -186 cm, Csongrádnal pedig - 130 cm magas volt. Milyen idő lesz? Erősen megnövekszik a felhőzet. Előbb é- szaknyugaton, majd fokozatosan az ország többi részén is számítani lehet esőre, zivatarra. Az élénk északnyugati szél zivatarok idején megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet északon 20, másutt 22 és 27 fok körül alakul. Közlekedés A bajai Duna- híd északi konzoljának festése miatt húsz kilométeres sebességkorlátozásra számítsanak az 55-ös főúton közlekedők. Útszélesítés és fakitermelés okoz forgalomkorlátozást az 51- es főút 55. és 58. kilométere között. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint az elmúlt hét végén az ország közútjain összesen ötvenöt személyt ért baleset: ketten meghaltak, huszonhatan súlyos, huszonheten pedig könnyű sérülést szenvedtek. A Bács-Kiskun Megyei Mentőszolgálat ügyeletesétől kapott tájékoztatás szerint a megye útjain a hét végén nem történt közlekedési baleset. Traffipax Ma délelőtt Jakabszálláson és Lajosmizse lakott területén, délután Kalocsán és Kecskeméten, Bócsán egész nap számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Talány Két rendőr talál egy fejetlen holttestet a közeli erdőben. Találgatják, ki lehet. Egyszer csak megszólal az egyik:- Ahogy így elnézem, ez a Nagy Józsi lehet.- Eriggy már -, mondja a másik -, az egy fejjel magasabb volt. PETŐFI NÉPE Bács-Kiskun megyei napilap Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László és Andreas Günther ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/324-557; Fax: 79/322-231 Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 35. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211: Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: .76/463-274 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/341-578 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata v^gzi. Árusítja a Délhír Rt. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. _____________ISSN 0133-235 x __________