Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-27 / 201. szám

1994. augusztus 27., szombat Sport 15 OLVASÓNK KÉRDEZI: A GAMF kegyelmet kapott? minden rajtra kész • Linnyikov és Babócsy kapus is készül a vasutasok ellen. Megkezdődtek a megyei II. osztályú. labdarúgó-bajnokság őszi küzdelmei, azonban a Kis­kőrösi Labdarúgó Szövetségnek még az elmúlt szezont sem sike­rült megnyugtató módon lezár­nia. A történet májusban kezdő­dött. A szövetség által a csapa­tok részére rendszeresen kipos­tázott - a mérkőzések jegyző­könyvei alapján készített - kör­levelekből megállapítást nyert, hogy az északi csoportban sze­replő kecskeméti GAMF csapa­tának egyik labdarúgója több mérkőzésen is jogosulatlanul játszott. A kiírás értelmében az a sportoló, aki begyűjti hatodik sárga lapját, a következő két mérkőzésen nem léphet pályára. Ezt a szabályt a kecskeméti együttes bizonyíthatóan meg­szegte. Ilyen „bűnökért” az idén a Kiskunmajsa, tavaly pedig a Nagybaracska gárdáját sújtotta az illetékes szövetség pontlevo­nással. Utóbbi együttes éppen emiatt búcsúzott el a második vonaltól. A Csólyospálos május 18-án hivatalosan kérte a bajnokságot bonyolító szövetségtől az eset kivizsgálását és a szükséges in­tézkedések meghozatalát. A döntés azért lett volna sürgős, mert befolyásolta a kieső sze­mélyét. A GAMF és a Csólyos­pálos „pályázott” akkor eséllyel a nem éppen irigylésre méltó címre. A bajnokság befejezése után végre döntés született Kiskőrö­sön. A GAMF csapatát elma­Nekikeseredtek múlt vasár­nap a bajai futballszurkolók, miután csapatuk szerény telje­sítményt produkálva, vereség­gel kezdte az újabb idényt. A gyenge játék okairól és a sikere­sebb szereplés lehetőségéről Hímer István edző a következő­ket nyilatkozta:- A legnagyobb gond az volt, hogy a középpályán alulmúltuk önmagunkat. Nemcsak a labda megszerzésében, hanem annak megjátszásában is sokat hibáz­tunk. Mindenki Rumánt igye­kezett hosszú labdával indítani, de ezek az átadások rendszerint pontatlanok voltak. Ráadásul - a második félidő elején - sors­döntő helyzetben és pillanatban hibáztunk. Ugyanakkor a nézők türelmetlenségére is rosszul re­agált a csapat, még a rutinos já­tékosok is. A kapott gólok pe­dig egyszerűen nevetséges kö­rülmények között estek. Tomik sérülése miatt nem edz, csak hétvégén állt a kapuban, ám az első gólnál ennek ellenére kijö­hetett volna. Később sokkal messzebb kanyarodó beadá­A nindzsa karate hazai képvi­selői alaposan kihasználták a nyarat, különböző edzőtábo­rokban képezték magukat. Leg­utóbb Kiskunmajsán találkoz­tak a szakág hazai művelői. A rasztalták, így kiesett, a Csó- lyospálosnak pedig osztályozót kell játszania Szeremlével a bentmaradásért - szólt az ítélet. A kiskunhalasi szövetség köz­reműködésével kitűzték az ösz- szecsapások időpontját annak rendje és módja szerint. Az utolsó pillanatban azonban Szabó Ferenc úr, a kiskőrösi szövetség elnöke - további in­tézkedésig - az osztályozó mér­kőzéseket elhalasztatta. Arra a mai napig nem derült fény, hogy miért döntött így. Ez jú­nius 24-én történt, azóta az ügyben semmiféle elmozdulás nem tapasztalható. Ez azt je­lenti, hogy még mindig nem ké­szült el a vizsgálat eredménye. Ettől függetlenül a megyei szö­vetség a GAMF-ot II., a Csó- lyospálost III. osztályú csapat­ként kezeli. Vajon miért? Ez arra enged következtetni, hogy a főiskolások megúszták büntetés nélkül. Amit nem sza­bad a Nagybaracskának és a Kiskunmajsának, miért szabad a GAMF-nak? Miért nem volt elég az illetékeseknek közel há­rom hónap arra, hogy az ügyet tisztességesen kivizsgálják és az eredményt írásban az érintet­teknek megküldjék? Futball- berkekben egyes sportvezetők alkalmatlanságáról, illetve kor- ruptságáról suttognak. Mivel a vádak egyelőre nem bizonyítottak, maradnak a té­nyek és a kérdések. Vajon lesz-e, aki választ ad rájuk? A. Fúrús János, Csólyospálos sokra is kimozdult. A második gólt nagy hiba előzte meg, ami után összeroppant a csapat. Úgy érzem, a felkészülés után a fejekben nem sikerült rendet teremteni. Közben Ru­mánt hiába vártuk gyakorolni, csak a vasárnapi mérkőzésre ér­kezett meg, Szabó Béla megsé­rült, a szlovén Marties pedig éppen az utolsó előkészületi mérkőzéseknél sérült meg, ezért még mindig nem tudjuk, mire képes. A meghatározó játéko­sok az első bajnokin nem hoz­ták magukat (Faddi, Kovács Imre), és akiknek húzóemberré kellett volna válni (Szűcs, Csin­talan, Koch, Kiss J.), azok sem léptek előre. Ami a Budafok elleni mécs­esét illeti, erősödik a csapat, mivel kedden délután óta már velünk edz Pintér Attila is, aki egyelőre fél évre kettős igazo­lással a miénk. A védelmet sta­bilizálni kell. akárcsak a közép­pályát. Remélem, idegenben lesz helye a csapatban Kochnak és Rumánnak, és így a támadó­játékunk is veszélyesebbé válik. mester, Szabó Pál, a nindzsa- szervezet hazai vezetője pedig a spanyolországi Malagában, nemzetközi továbbképzésen fej­lesztette tudását, hogy itthon továbbadhassa tapasztalatait. yr // •• •• Koroson Ebben az évben, de különö­sen a bajnokság előtt a sajtó so­kat foglalkozott a labdarúgó NB I. újoncával, a Stadler FC-vel. Miután az akasztói stadion nem készült el, Stadler úr döntése alapján a csapat első hazai mér­kőzését Kiskőrösön játssza a BVSC Dreher ellen. A körösi szurkolók körében beszédtéma, miért éppen városukra esett a választás, hiszen korábban szó volt Dunaújvárosról és Kecs­kemétről is. Megtudtuk, hogy már a janu­árban tartott szurkolói tájékoz­tatón is elhangzott: ha nem lesz kész az akasztói pálya, akkor Kiskőrösön rendezik a meccset. A Magyar Labdarúgó Szövet­ség engedélyezte a pálya hasz­nálatát, mivel van zárt játékos­kijáró, megfelelő az öltöző is. Tudomásunk szerint 40 rendező és 60 rendőr biztosítja a pálya körüli rendet. A szurkolók körében napi be­szédtéma: lesz-e biztatás és ho­gyan? Hajrá Stadler vagy hajrá Kiskőrös? A feleletet szomba­ton délután kapjuk meg. Az újonc első bajnoki mérkőzésre, Debrecenbe 50-80, a máso­dikra, Zalaegerszegre 30-50 drukker kísérte el Kiskőrösről az együttest. A szombati néző­szám feleletet ad majd a szurko­lók hangulatára. A hangulat ugyanis elég vegyes. Van, aki büszke az NB I-es csapatra, ám egyre nagyobb a szimpátia az NB III-as Kiskőrös FC irá­nyába, amely kitűnően rajtolt a bajnokságban. A mérkőzésre ki­látogatok megismerkedhetnek Bács-Kiskun megye első élvo­nalbeli futballcsapatával és LABDARÚGÁS NB II. Nyugati csoport: Bu­dafok-Bajai FC, 17 órakor. NB III. Alföld-csoport: Kis- kundorozsma-Kalocsa, Szegedi VSE-KTE, 16.30-kor. Megyei I. osztályú bajnok­ság: Izsák-Kunszentmiklós, jv: Horváth, Hajós-Fajsz, jv: Né- medi, Lajosmizse-Mélykút, jv: Harsányi, Kisszállás-Soltvad- kert, jv: Pákolicz, Nemesnád- udvar-Bajaszentistván, jv: Kecskés, Helvécia-Kerekegy- háza, jv: Tóth, Bácsalmás- Csengőd, jv: Gyovai, Solti FC- Kiskunhalas, jv: Kondász, 17 órakor. Megyei II. osztály: Északi csoport: Dunaegyháza-Kis- kunmajsa, Lakitelek-Kiskun- félegyházi Honvéd, Orgovány- Harta, Hetényegyháza-Kunszál- lás, Tiszaalpár-Soltszentimre, Tabdi-Honvéd Radnóti SE, 16.30-kor. Déli csoport: Kele- bia-Szakmár, Szeremle-Sü- kösd, Ersekhalma-Katymár, Bátya-Dusnok, Jánoshalma- Császártöltés, Vaskút-Tompa, Újoncként végzett az előkelő ötödik helyen a Tiszakécskei FC NB Il-es labdarúgócsapata az elmúlt bajnoki idényben. A nyári fölkészülés során keveset hallattak magukról a kécskeiek, ám hogy jó munkát végeztek, arról az első mérkőzés eredmé­nye tanúskodott: 4-1 -re verték a Kazincbarcikát. Remélhetőleg a jó szereplés folytatódik a Diós­győr ellen is.- Szándékosan nagy csend­ben és szerényen készültünk - mondta Reszeli-Soós István edző. - Egyrészt helyre kellett tenni a csapatban, hogy ötödi­kek lettünk, ehhez jól jött a jászberényi 1^4 a kupában. Azért is kellett a nyugalom, mert több új játékos jött, s ilyenkor nagyon ügyelni kell arra, hogy megtaláljuk a megfe­lelő formációt. Azt hiszem, a já­tékosok jó erőben kezdhették a bajnokságot.-Egy esztendeje van Tisza- kécskén. Hogy ítéli meg, az egy évvel ezelőtt, vagy a most raj­toló csapat kerete az erősebb? buzdításukkal győzelemre se­gíthetik az újoncot. Ehhez persze lesz néhány szava a fővárosi vasutasoknak is. Szemők Péter, a BVSC Dre­her technikai vezetője el­mondta, hogy a Parmalat FC el­leni csorbát (1-1) Kiskőrösön szeretnék kiköszörülni. Reméli, Hercegszántó-Kecel, Kunbaja- Gara, 17 órakor. Megyei III. osztály, Keleti csoport: Akasztó II.-Tázlár, Jakabszállás-Jászszentlászló, 10 órakor. Déli csoport: Bács- bokod-Rém, Bácsborsodi SK- Felsőszentiván, Madaras-Bo- rota, Bátmonostor-Nagyba- racska, Csávoly-Csátalja, Ér- sekcsanád-Csikéria, 17 órakor. Nyugati csoport: Dunaszent- benedek-Foktő, Harta II- Uszód, Imrehegy-Öregcsertő, Dusnok II.-Homokmégy, Fájsz II.-Miske, Újtelek-Ordas, Du- napataj-Géderlak, 17 órakor. ASZTALITENISZ A BVSC I. osztályú férfi ranglistaversenye: Budapest, Szőnyi út, 10 órakor. A verse­nyen a Kiskunfélegyházi Credo valamennyi asztaliteniszezője indul, közte az újonan igazolt szlovák Vimi Roland. FOGATHAJTÁS Abonyi Imre-emlékver- seny: Bugac, pusztai lovaspá­lya, 9.30: kettes fogatok aka­dályhajtása, 14 óra: négyes fo­- Feltétlenül erősödtünk a nyáron. Fabulya élvonalbeli ta­pasztalatával stabilabbá tette a védelmünket. A magas, jól fe­jelő Halász is a védelmet erő­síti. Tuifel olyan középpályás, aki fegyelmezetten megoldja a csapatfeladatokat is. Izsák Jó­zsefet az eltávozott Berta pótlá­sára igazoltuk, még vannak ki­sebb gondjai a beilleszkedéssel, de vele sem lesz gond. Az újak­kal verseny alakult ki a csapatba kerülésért, ez még néha feszült­ségeket okoz, ám a feltételezett jó eredmények ezt tompíthatják.-A több hasonló képességű játékos nagyobb teret enged az edzői taktikának.- Igen, s így alakulhat ki az, hogy egy Tóth Ferinek, aki szintén jó formában van, meg kell küzdenie a csapatba kerülé­sért, a szerintem pillanatnyilag jobb Paulikkal. A jövőben is a látványosabb támadójáték a fő tervünk, persze egy határozott, megnyugtató védelemmel tá­mogatva. Célunk, hogy a csapat összeérve, kihozva magából azt, hogy a rutinos játékosokból álló gárda végre tudásához méltón szerepel és megszerzi a három pontot. Ellenkező esetben le­szakadnának még a középme­zőnytől is. Az együttesből egyébként Bondarenko három sárga lapja miatt nem léphet pá­lyára. gatok akadályhajtása, 16 óra: ünnepélyes eredményhirdetés. KOSÁRLABDA Sió Kupa ’94 női nemzet­közi torna: Szekszárd, városi sportcsarnok, 9 órakor. A ver­senyen megyénket az Univer KSC csapata képviseli. Dánffy Antal férfi, női em­léktorna második verseny­napja: Kiskunfélegyáza, 8.30-kor. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzés: Hargita KC-Kecel, Solymáron, 17 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Tá­piószele-STE, 15 órakor. TEKE Hírős Kupa férfiverseny: Kecskemét, MÁV-tekepálya, 8 órától. A részt vevő csapatok: Tiszakécskei Áfész, Kecske­méti Köbál, Szanki Olajbá­nyász, Kecskeméti MÁV, Orosháza, Földeák. TENISZ Kandó-Magév Kupa páros, nyílt, amatőr verseny: Kecs­kemét, Bethlen krt., 8 órától. amit tud, megismételje a tavalyi eredményt, miközben jó és lát­ványos játékkal szórakoztassuk lelkes közönségünket.- Mindezt elősegítheti a megerősödött szakmai munka és a megfelelő anyagi háttér.- Lódi Lászlóval, aki edző­ként segíti a szakmai munkát, sokat nyertünk. Higgadt, jó szemű és meglátású szakember. Örülünk, hogy megnyertük ügyünknek Bállá doktor mellé dr. Kertész Gábort, akinek se­gítségével remélhetőleg hama­rabb fölépülnek a sérültek. A szakmai munka erősödésével lehetőségem nyílt a menedzseri tevékenységre. Ami egyelőre a reklám-, propagandatevékeny­ségben, anyagi források feltárá­sában nyilvánul meg. A két el­nökünkkel, dr. Kisjuhász Gyu­lával és Szabó Tamással egyez­tetve végzem ezt a tevékenysé­get. Közösen kialakítjuk a kon­cepciót, én megpróbálom meg­valósítani, ők pedig az anyagi hátteret teremtik meg. Ebben lá­tom a továbblépés lehetőségét! Jönnek az oroszok A labdarúgó KEK selejtező­jében az FTC idegenben is 6- 1-re verte a luxemburgi Dude- langet, s 12-2-es összesítéssel jutott tovább. A zöld-fehérek el­lenfele a KEK első fordulójában az orosz CSZKA Moszkva lesz. Az UEFA Kupában a Békés­csaba az orosz Tyeksztyilscsik Kamisin csapatával, míg a Kis­pest Honvéd a holland FC Twente gárdájával mérkőzik. A csabaiak otthon, a Kispest és a Fradi idegenben kezd. Belgiumi futam Újabb állomásához érkezett a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság. A száguldó cir­kusz mezőnye ezen a hétvégén a belgiumi fürdőhelyen, Spa- Francorchamps-ban méri ösz- sze tudását. Az időmérő edzé­sek után a Belga Nagydíjra va­sárnap 14 órakor kerül sor. A pontversenyt a Benetton-Ford csapat és német pilótája, Mi­chael Schumacher vezeti. Kosarastorna Augusztus 29-30-án a kun- szentmiklósi sportcsarnokban rendezik meg a IV. Tokaji Sán­dor serdülő fiú kosárlabda-em- léktomát, amelyen a Bajai Bácska, a MAFC, a Szolnok, a Kecskemét és a házigazda Kun- szentmiklós csapata vesz részt. Bíróvizsga A hétvégén Kecskeméten tartják azt a játékvezető-to­vábbképzőt, amelyen az ország legjobb ötven kézilabdabíró-pá- rosa vesz részt. A sikeres vizs­gázók a továbbiakban is vezet­hetnek nemzetközi és élvonal­beli mérkőzéseket. Meccs Mizsén A lajosmizsei napok rendez­vénysorozat keretében hétfőn 17 órakor barátságos labda­rúgó-mérkőzésre kerül sor Mi­zsén. A hazaiak ellenfele az NB I-es Budapesti Vasas lesz. Egyelőre utolsók Háromnapos nemzetközi ser­dülő leány felkészülési tornán vettek részt Budapesten az Uni­ver KSC kosarasai. A csapat, ha szoros mérkőzéseken is, de mind az öt ellenfelétől kikapott és utolsó lett. Vigasztalás a számukra, hogy együttesük a mezőny mindegyik csapatánál fiatalabb volt, így ez a vereny számukra főleg tanulást, tapasz­talatszerzést jelentett. Megvádolták Két orosz sakk-kiválóság, Mihail Botvinnik és Anatolij Karpov, mindketten egykori vi­lágbajnokok, azzal vádolták meg a profi világbajnoki cím­mel büszkélkedő Garri Kaszpa- rovot, hogy egyeduralomra tör, s hazája sakkéletében is szakadást idéz elő. Horgászverseny A halasi horgászklub rende­zésében országos halfogóver­seny lesz vasárnap 8 órakor a Sóstó partján, amelyen 18 vas­utas horgászegyesület, köztük mezőtúri, nyíregyházi, celldö- mölki, debreceni, budapesti, gyöngyösi és a tavalyi győztes kiskunhalasi csapat vesz részt. A halfogóversenyen kívül a he­lyezéseket a szombaton 15 óra­kor kezdődő elméleti vetélkedő, az ifjúságiak céldobó és a csa­patok halfőző versenyének eredményei együtt döntik el. Már selejteznek Bár a főtábla küzdelmei csak •hétfőn kezdődnek Flushing Meadow-ban, az Egyesült Ál­lamok nemzetközi teniszbaj­nokságán, a selejtező mérkőzé­seit már javában játsszák. A ha­zai szövetségtől kapott hírekkel ellentétben Temesvári Andreá­nak is pályára kellett lépnie a kvalifikációs tornán, ahol az első fordulóban 7:6, 6:2-re győ­zött az ausztrál Kristin God- ridge ellen. Ettől már csak jobb jöhet Nindzsások edzőtábora • A maiagai edzőtáborban Hatsumi Sen Sei (szemben), a nin- dzsaszervezet vezetője tartott bemutatót. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Tekecsapatverseny a Hírős Kupáért Tiszakécskén bizakodó a hangulat

Next

/
Thumbnails
Contents