Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-25 / 199. szám
1994. augusztus 25., csütörtök Kapaszkodó 9 NEHÉZ GYAKORLATI KÉPZÉSI HELYET TALÁLNI A szakmunkásképzés gondjai Baján • A szakiskolában szerzett tudással is nehéz állást találni. Munkaadók figyelmébe Az elmúlt években jelentősen átalakult Baja ipari szerkezete, és addig sok embert foglalkoztató ágazatok, üzemek számo- lódtak fel. A helyzet ilyetén változása érzékenyen érintette a Jelky András Szakmunkásképző és Szakközépiskola eddigi profilját is. Nemcsak a végzetteknek nehéz elhelyezkedniük, de felvételre is már csak olyan tanuló kerül, akinek biztosítva van a gyakorlati képzése. Az idei beiskolázásról Welchner Antal igazgató adott tájékoztatást. Elmondása szerint az új tanévben 577 fő kezdi meg tanulmányait a helyi szakmunkásosztályokban, emellett még 44-en Bácsalmáson, és indul az úgynevezett 9. osztály. Az iskola összlétszáma jelenleg valamivel több, mint 2000 fő, ami túl sok. Reálisan mintegy 500-zal csökkenteni kellene ezt a számot. A szakmunkásjelöltek gyakorlati képzése háromféleképpen valósul meg. Csoportos munkahelyen, üzemekben, vállalatoknál 210 fő nyert elhelyezést. A legtöbben, 254-en azonban már a magánszektorban találták meg a gyakorlati képzésük helyét. Nekik egy forma- nyomtatványt kellett kitöltetniük a munkaadóval, mely szerint az vállalja a képzés feltételeit. Az intézmény saját tanműhelyébe 113 tanuló jár majd a leendő elsősök közül, és hozzájuk A Bács-Kiskun Megyei Mu- nakügyi Központ munkaerőközvetítő kirendeltségei 1994. augusztus 23-án az alábbi álláshelyeket regisztrálták: Kecskemét: fémöntő 2, esztergályos 12, gépjárműszerelő 2, autófényező 5, bádogos 4, asztalos 20, vasútforgalmi szolgálattevő 5, kőműves 18, villanyszerelő 5, tetőszigetelő 4, hidegburkoló 5, festő és mázoló 8, műköves 1, üvegező 1, tehergépkocsi-vezető 10, híddarus 1, torony daru-kezelő 3, vasútforgalmi szolgálattevő 5, aranyműves 2, élelmiszerbolti eladó 8, vendéglátó-ipari eladó 12, kozmetikus 2, dietetikus 3, tanítónő 4, titkárnő 3, sütő- és tész- tipari munkás 8, szakács 9, szállítmányozási ügyintéző 2, betanított tekercselő 10, személyzeti előadó 1, gyógyszerész 1, gyógytornász 2, főkönyvelő 1, külkereskedelmi ügyintéző 1 fő. Baja: asztalos 24, autóvillamossági szerelő 2, bolti eladó 2, cipőfelsőrész-készítő 2, cémázó (betanított) 3, csomagoló 13, elektromos karbantartó 1, esztergályos 1, éjjeliőr 12, élelmiszerbolti eladó 1, épületbádogos 2, felszolgáló 7, fonó-előkészítő 20, gépjárműszerelő 7, gépi hímző 1, gépkocsivezető 1, gyűrűsfonó 4, hajóvezető 2, hajógépész 2, húsipari szakmunkás 10, inszeminátor 1, karbantartó 1, konfekcióipari munkás 50, kovács 1, kutyás járőr 4, csatlakoznak a szakközepesek is. A vállalatoknál többek között a bútorosok, kárpitosok, villanyszerelők, ruhaipariak, hús- feldolgozók jutnak képzési lehetőséghez. A kisiparosoknál, magánvállalkozóknál az autószerelők, karosszériások, autóvillamossági, illetve mezőgazdasági kőbeni gravírozó 2, kőműves 11, központifűtés-szerelő 1, köztisztasági segédmunkás 20, kárpitos 5, laboráns 3, laka- tos-kerékpárszerelő 1, lakatos-mezőgazdasági szerelő 1, libagondozó 1, mentőápoló 1, mezőgazdasági dolgozó 20, élelmiszer-ipari segédmunkás 80, nyomdász 1, offszet gépmester 2, pék 7, réteskészítő 1, segédmunkás 20, szabó-varró 4, szakács 3, személy gépkocsi-vezető 1, szobalány-takarító 1, takarítónő 5, tehenész 3, táskavarró 3, tehergépkocsi-vezető 2, tűzoltókészülék-szerelő 1, uszálykormányos 3, varrónő 220, vendéglátó-ipari eladó 2, vendéglátó-ipari üzletvezető 1, vízgépész-lakatos 1, zsugorítógép-kezelő 4, adarögzítő-köny- velő 1, adatszolgáltató 3, adminisztrátor 2, biztosítási üzletkötő 80, főkönyvelő 1, biológia-kémia szakos tanár 1, magas vagy mélyépítő üzemmérnök 1, matematika-fizika szakos tanár 2, magyar-történelem szakos tanár 2, menedzserhitelügyintéző 10, menedzser-üzletkötő 30, műszaki előadó 1, németnyelv-tanár 1, nevelőtanár 1, hirdetészervező 12, termékmenedzser 1, testnevelés szakos tanár 1, titkár-ügyintéző 1, titkárnő 1, üzleti irányító 1, üzletkötő 4, óvónő 2 fő. Kalocsa: betanított és szakképzett varrónő 42, rakodó és szállítómunkás 70, betanított gépszerelők, pék, és legnagyobb létszámban, 51-en, fodrásztanulók. A saját műhelyben pedig főleg vizesek és építősök. A fodrásztanulók kiugróan nagy számán gondolkodott az iskolavezetés, nem akartak volna ennyit felvenni. De mivel manapság már az iskola is egyfajta szolgálkonzervipari munkás 30, fémesztergályos 3, géplakatos 5, műszaki bolti eladó 1, általános iskolai tanár 2, szakács 1, vendéglátó-ipari eladó 2, betanított könyvkötő 6, kőműves-burkoló 9 fő. Kiskörös: asztalos 3, kőműves 2, segédmunkás 5, gépjárműszerelő 2, szakács 2, faipari gépmunkás 2, cipőfelsőrész-készítő 1, ács-állványozó 4, gázkészülék- és vezetékszerelő 3, adminisztrátor-írnok 1, fűrészgépkezelő 10 fő. Kiskunfélegyháza: kovács 1, konzervgyári segédmunkás 10 fő. Kiskunhalas: tűzoltókészü- lék-ellenőr 1, gépjárműszerelő 1, járművillamossági szerelő 1, számítógép-műszerész-szoftver-üzemeltető 1, asztalos 1, gépi varrónő 15, varrónő 10, festő és mázoló 4, üvegező 1, hús-hentesáru-eladó 2, ékszerbolti eladó 1, felszolgáló 6, vendéglátó-ipari eladó 13, kozmetikus 1, számítógépes adatrögzítő 1, takarítónő 7, konyhalány 4, vagyonőr 3, faipari munkás 1, házvezetőnőgyermekfelügyelő 1, szociális munkás 1, betanított gépkezelő 2, segédmunkás 6, revizor 3, hirdetésszervező 13, magyarnémet szakos tanár 1, magyar-angol szakos tanár 1, biológia-kémia szakos tanár 1, könyvelő 1, ügyintéző-pénztáros 1 fő. tatás, és a szülők ezért hozták gyermekeiket, így maradt a létszámuk. Gondot jelent még, hogy jelenleg padlón van Baján a fémes szakma, amelyet a tanműhelyben oktatnak. Ezeknél azonban már második éve nem osztályokat, hanem kis létszámú csoportokat indítanak, és így, ha minden évben csak 8-10 fő végez egy-egy területen, akkor nagyobb esélyük van az elhelyezkedésre, mint például az évekkel ezelőtti 30 géplakatosnak. A NETT és a Bácshús az a két cég, amely nagyobb létszámot (30- 40 személyt) képes felvenni. Talán még a bútorasztalos szakmában vannak többen a kelleténél, összesen 29-en, de három év nagy idő, és végül is olyan szakmáról van szó, ahol kis befektetéssel is el lehet már kezdeni dolgozni. A jelenlegi helyzet nem tükrözi a valós igényeket, biztosra vehető, hogy nem tud elhelyezkedni a maszekoknál az a 254 fő, aki ott van gyakorlati képzésen. Számukra intenzív szakközépiskolát indítottak, ami azt jelenti, hogy két év alatt érettségit szereznek nappali tagozatos tanulóként, annak minden jogviszonyával. Erre most egy osztályt indítottak, amelybe a száz jelentkezőből 30 nyert felvételt. Ezáltal is próbálnak segíteni a gyermekeknek, hátha így munkát találnak. Zalavári László Bácsalmás: varró szakmunkás 12, varró betanított munkás 20, faipari segédmunkás 10, asztalos 5, esztergályos 3, vasbetonszerelő 1, festő-mázoló 1, géplakatos 3, építőipari segédmunkás 3, pedagógus 1, felszolgáló 1, fonógép-kezelő 20, mentőkocsi-vezető 2, mentőápoló 1 fő. Kunszentmiklós: varrónő 39, kőműves 5, ács-állványozó 1, fuvardíjszámfejtő 3, kocsi- rendező 2, segédmunkás 2, szerszámkészítő 4, tehergépkocsi-vezető 2, hegesztő-lángvágó 5, hegesztő 12, vas- és fémszerkezeti lakatos 15, biztosítási üzletkötő 18, matamatika-fizika szakos tanár 1, mentőápoló 2, mentőgépkocsi-vezető 2 fő. Tiszakécske: hegesztő 5, lakatos 27, asztalos 6, esztergályos 5, segédmunkás 10, fémnyomó 2, varrónő 20, cipőfelsőrész-készítő 4, bolti eladó 2, vendéglátó-ipari eladó 1, varrónő 20, aminisztrátor 1, takarítónő 1, biztosítási üzletkötő 13, üzletkötő 3 fő. Kiskunmajsa: hegesztő 2, műanyag-feldolgozó betanított munkás 4, cipőfelsőrész-készítő 3 fő, tartósítóipari munkás 3, baromfifeldolgozó betanított munkás 5, dohányválogató 7, kőműves 1, szobafestő 1, nehézgépkezelő 1, baromfigondozó 30, vegyesbolti eladó 1, kinderjáték-csomagoló munkás 7 fő. 1994 júliusában együttműködési megállapodást kötött az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság a Munkaügyi Minisztériummal és az Országos Rendőr-főkapitánysággal a munkáltatói mulasztások feltárására. A célzott ellenőrzések jelen esetben a tb.-i bejelentési kötelezettség megszegésére, külföldi munkavállalók alkalmazására irányulnak. A megállapodást az tette szükségessé, hogy a munkáltatók már tömegesen foglalkoztatnak olyan külföldi munkavállalókat és magyar munkanélkülieket, akiknek tb.-bejelentési kötelezettségét elmulasztják, és így természetszerűleg nem fizetik utánuk a törvény által előírt járulékokat. Általában addig nem is szokott gond lenni, amíg a munkavállalót valamilyen rendkívüli esemény nem éri, ami összefügg munkaképes állapotának elvesztésével. Sajnos a munkavállaló sok esetben futhat a pénze után. A nyár során félmillióra csökkent a munkaügyi kirendeltségeken regisztrált munka- nélküliek száma. Tovább erősödik az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök szerepe. Míg a korábbi időszakokban a munkaügyi kirendeltségek fő feladata a járadékellátás volt, múlt évben már az aktív eszközök kerültek előtérbe. Nagyobb szerepet kapott a munkaügyi kirendeltségeken az álláskeresési, közvetítési tevékenység. Az egyénin kívül beAki nyugdíjból él, rászorulhat arra, hogy jövedelmét munkavégzésért kapott bérrel egészítse ki. Még akkor is, ha - mint a rokkantsági nyugdíjból élők - a kevés munkahelyből is aszerint kényszerülnek válogatni, hogy testi-egészségi állapotuk milyen feladat ellátására teszi őket alkalmassá. Ha találnak ilyen foglalkoztatást ígérő munkahelyet, vajon milyen feltételekkel állhatnak munkába? Erre adunk választ a Házi jogtanácsadó segítségével. A rokkantsági nyugdíjas rokkantsága súlyosságától függetlenül (tehát a III., II., illetőleg I. csoportba tartozó rokkantsági nyugdíjas is) vállalhat munkát. Nem veszíti el a jogát a rokkantsági nyugdíjra az, aki a nyugdíjasként betöltött munkakörére előírt törvényes munkaidőnél rövi- debb időben vagy megszakításokkal (pl. nem minden hónapban) dolgozik. Ez esetben keresete bármilyen összegű lehet, az elért keresetét a rokkantsági nyugdíjra jogosultság szempontjából nem kell vizsgálni. Folyósítani kell a rokkantsági nyugdíjat abban az esetben, ha a Milyen büntetéssel sújtható azonban az a munkáltató, aki bejelentési kötelezettségét elmulasztja. A munkavállaló tb. felé történő be nem jelentése esetén a munkavállaló tényleges, ill. kalkulált bére után havi 4 százalékos késedelmi pótlékot és 25 százalék rendbírságot köteles megfizetni. Fontos tudni, hogy ha az ellenőrzés során a díjazás összege igen, de a foglalkoztatott neve nem állapítható meg, a munkáltatóval megfizettetik a 44 százalék tb.-járulékon túl az egyént terhelő 6+4 százalékot is. Ha csak a foglalkoztatott nevét fedi fel a vizsgálat, a bérét nem, akkor pedig napi 2500 forintra já- rulékolnak. Ä szigorúnak tűnő szabályozás mindenképpen a fizetési és bejelentési kötelezettségeinek rendszeresen eleget tevő munkáltatók és a becsületes munkavállalók érdekét is védik. Kissné Kollár Eszter Kiskunsági Mg. Szövetség vezették a csoportos munka- közvetítést. A megyei munkaügyi központokban álláskereső klubok hálózata alakult. Van olyan terület, ahol már több klub segíti az elhelyezkedésre várókat. A klubok létrehozását világbanki hitelből finanszírozták, működtetésük költségeit viszont a helyi munkaügyi központok fedezik saját keretükből. Hálózat épül ki - szintén világbanki segítséggel -, a tömeges létszámleépítésekhez szolgáltatva tanácsadást. nyugdíjas rendszeresen dolgozik ugyan (teljes munkaidőben és folyamatosan), de legfeljebb 80 százalékát keresi meg annak az összegnek, amelyet a nyugdíjazása előtti munkakörében ma kereshetne, ha orvosilag nem lenne rokkant. A kialakult joggyakorlat szerint a rokkantsági nyugdíj megállapítása évében és után egy-két évig a viszonyítási alap az az összeg, amelyből a nyugdíjat kiszámították. (Ezt az összeget a nyugdíjat megállapító határozat tartalmazza.) Nem kell vizsgálni a „jogi feltételek” fennállását azoknál a rokkantsági nyugdíjasoknál sem, akik - az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt már betöltötték, vagy azt két éven belül betöltik; - ha nyugdíjuk a nyugdíj legkisebb összegét (III. csoportos rokkant esetében 1994. január 1 -jétől 7 480 Ft-ot) nem haladja meg.- ha a nyugdíjas tevékenységét egyéni vállalkozóként végzi;- akik nyugdíjuk mellett a vakok személyi járadékában is részesülnek. A munkaügyi kirendeltségek állásajánlatai a megyében Tanácsadó-hálózat alakult A rokkantsági nyugdíjasok munkavállalásáról BORTERMELŐK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK! Bor tárolására és feldolgozására alkalmas, többféle ürtartalmú és szerkezeti kialakítású ROZSDAMENTES BERENDEZÉSEKET ajánlunk, melyet egyedi igény szerint is legyártunk. Érdeklődni lehet: Jager Gépgyártó és Kereskedelmi Kft. 6600 Szentes, Nagynyomás 16. T: 63/313-957, 314-450 F: 63/318-352. (22749) Biztosítási szakemberek figyelem! A GLÓRIA BIZTOSÍTÓ RT kecskeméti területi igazgatósága 2 fő vagyonbiztosítási szakszervezőt felvesz azonnali belépéssel Bács-Kiskun megye területére, valamint korlátozott számban üzletkötők jelentkezését várjuk módozataink terjesztéséhez. Juttatások: Alapbér 1500 km/hó gépkocsi ktsg. térítés, étkezési hozzájárulás, az átlagosnál magasabb jutalék (pld: vagyonbizt. 12%., életbizt. tartamra vetített díj 2,2%) céljutalék. Érdeklődni: Kecskemét, Fecske u. 25. Tel.: 76-483-163, 76-483-986. (23691) FIGYELEM! Bor tárolására és erjesztésére, vegyi és élelmiszer-ipari célokra alkalmas, üvegszálas poliésztertartályok többféle átmérőben, 300-20.000 liter közötti űrtartalomban megrendelhetők. OMEGAPLAST BT. 4211 Ebes, 4. sz. főút, 210. km-kő Pf. 13 Tel./fax: 52/366-344 Este: 52/363-280 Lerakat: Soltvadkert, Költői A. u. 114. Tel.: 78/381-188