Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-24 / 198. szám
12 Világtükör PETŐFI NEPE Hazai tükör 1994. augusztus 24., szerda Minibolygó közelít Földünkhöz A Nap családja a kilenc ismert bolygón és több mint hatvan holdon kívül számos kisebb égitestet is mondhat magáénak. Közülük egyik, amelynek neve Geographos, augusztus 25-én 3,9 millió kilométeres távolságban keresztezi a Föld pályáját. Ez a legkisebb távolság, amelyre ez a hatalmas szikladarab 1951-ben történt felfedezése óta megközelíti a Földet, amelyet természetesen semmiféle veszély nem fenyeget. Ma már több mint ötezer ilyen „kisbolygót” ismernek a csillagászok, és minden évben még néhány tucatot fedeznek fel. De nem mindegyik mozog abban az övezetben, amely 330-500 millió kilométerre van a Naptól. A Geographos átmérője 2,2 kilométer. Ha egy ilyen tömegű szikla a Földnek ütközik - ami a csillagászok számítása szerint egymillió év alatt néhányszor előfordul -, hatalmas kráter keletkezik. Magasban suhognak a női keblek Először azt hitte, valami baj van a fülével, azután ad- dig-addig forgolódott, míg megfejtette, hogy nem a fülével van a baj: a keblei suhognak! Mindez történt - természetesen egy hölggyel - 2834 méteres tengerszint feletti magasságban. Az adat azért fontos, mert a jelenség magyarázatául is szolgál: a kebelnagyobbító műtéten átesett hölgyek légnyomásváltozás esetén ne ijedjenek meg, ha suhogást, szuszogást, vagy szi- szegést hallatnak, nem a fejük ereszt. Csupán a keblekbe szorult levegő térfogata nő meg, mivel engedelmeskedik Boyle úrnak, pontosabban a fizikus által felfedezett törvénynek: egy légbuborék kitágul, ha környezetének nyomása csökken. A zajongó mellek egyébként tökéletesen lecsendesednek, miután ismét alacsonyabb területre érkezik gazdájuk. Gyilkolt a feldühödött elefánt Egy feldühödött cirkuszi elefánt idomárja halálát okozta, egy másik idomárt, továbbá tizenkét nézőt pedig megsebesített Honoluluban. Az utcára kiszabadult állatot a rendőrségnek végül is le kellett lőnie. (Felvételünk egy szelíd cirkuszi elefántról készült.) Jöjjön egy hétvégére, az ország tetejére! Ingyenes szolgáltatás, kedvezményes árak. Legyen a vendégünk! Energiatakarékos komp a Sugovicán • A Gemenci Erdőgazdaság működteti a szeremlei Sugovicán közlekedő kompot. A vízi járművet még mindig hagyományos kézi erővel mozgatják egyik partról a másikra. Ennek egyetlen előnye van: nem szennyezi üzemanyaggal a folyó vizét. Talán ennek tulajdonítható, hogy a környéken igen gazdag a halállomány. Felvételünkön Egegi Pál révész az erdészet egyik lovasfogatát szállítja át a túlpartra. (Kép és szöveg: Papp Zoltán) Kereken századik születésnap Ma délelőtt kilenc órakor köszönti Baján Éber András polgármester a 100 éves Sugár Ká- rolynét. Kató nénit a Szabadság úti lakásán keresi fel a város ajándékaival. Véradókat várnak Bácsalmáson a vöröskereszt helyi szervezete véradónapra várja a régi és új véradókat. Ma 9-től 14 óráig fogadják a segíteni szándékozókat a helyi művelődési házban. Betörők a halasi családsegítőben Vasárnapra virradóra a halasi családsegítő központ épületén hidegvágóval átvágták az ablakrácsot, befeszítették az ablakot, majd az irodákat átkutatták az elkövetők. Érdekes módon azonban a százezres értékű számítógép, valamint több értékes műszaki berendezés sem keltette fel a tettes, tettesek érdeklődését. Ezeket ugyanis érintetlenül az irodában hagyták. A kutatásra utaló nyomok alapján a rendőrség feltételezi, hogy valami mást kereshettek a hívatlan látogatók. Az ügyben jelenleg folyik a nyomozás. Két Lotti A 34. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)” játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 36 109 942 forint tovább halmozódik a hatos nyerőosztályban. A három- találatosok nettó nyereménye 25 051 forint, a ketteseké pedig 220 forint. Az egyik hármast Halason vett szelvény nyerte. A „Két Lotti” nyerőszámai: 11, 19, 21. és 36, 48, 58. Csalót keres a rendőrség Többrendbeli csalás és sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt a bajai rendőrkapitányság eljárást folytat Fejes József jugoszláv állampolgár ellen. A csaló férfiú dr. Fejes József néven és különböző társasági szerződések felmutatásával nagyarányú csalásokat követett el, használt, fedezetlen csekkekkel vásárolt, külföldről behozott gépkocsikkal üzletelt. A nyomozás eredményessége érdekében a bajai rendőrkapitányság kéri mindazokat, akik bármilyen üzleti kapcsolatba kerültek Fejes Józseffel és ebből anyagi káruk származott, jelentkezzenek reggel 8 és 10 óra között Geiger József r. őrnagynál. • Fejes József Virágzó virágmagtermesztés • Mélykút, Bácsalmás és Mátételke határában sok aranykoronás kukoricatábla tövében termesztenek virágot a kis- és nagygazdák. Azt mondják, a virágból jobban meg lehet élni, mint bármi másból. A virág ugyanis kétszer fizet: egyszer, amikor csokorban adják el, egyszer pedig, amikor magként értékesítik. Máról holnapra • expressz apróhirdetések • 1988-as fehér kerekített Toyota Corolla eladó. Érd.: 78/321-915 tel. 350-es Jawa újszerű állapotban eladó. Bácsalmás, T.: 79/343-985. Csau-csau kiskutyák olcsón eladók. Kiskunhalas, Kállai É. u. 28. Telefon: 77/322-559, 8-17 óráig. Dinamikusan fejlődő részvénytársaság piaci részesedésének növelésére 30 év feletti diplomásokat átképez Bács megye területéről. Jelentkezését önéletrajzával „Évi 1,5 millió forint" jeligére Kiskunhalas, Postafiók 145. Új családi ház padlástér beépíté- ses, 1+2 félszobás, központifűtéses eladó. Érdeklődni: Kecel, Fűzfás u. 57. Eladó Mercédesz 123/240 D és Audi 80 D. mindkettő jó állapotban, nagy tankkal. Ugyanitt dízelmotoros Lada eladó. Érd.: Zsana, IV. kér. 8. Telefon: 62/385-015. Eladó Talbot Horizont 88-as. Mélykút, Halom u. 8., 17 óra után. Faipari hosszlyukfúrógép kisipari gyártmányú, kedvező áron eladó. Kiskunhalas, Székely u. 31. Kméten a Petőfivárosban most épülő üzlet fölötti tetőtér lakásnak kialakítva szerkezetkész állapotban garázzsal és telekrésszel eladó. Érdeklődni: a 76/493-926-os telefonon 9-20 óráig. Ford Transit 2,4 D platós, ponyvás, megkímélt állapotban eladó. Soltvadkert, Arany J. 27. Szőlöprés, daráló, 50 és 110 I boroshordók eladók. Érd.: Kiskunhalas, Széchenyi u. 72. Használt nyugati autógumi eladó. Érd.: a 79/321-167-es telefonon. ★ Árverési hirdetmény! A Standard Bt., mint a Diszkontker Kft. FA. felszámolója értékesítésre meghirdet egy darab 12 éves, rendszám nélküli UAZ-t (platós) plusz pótkocsit. Értékesítés helye: Újszilvás, Újföld 93/A. Fizetés módja: készpénzben az árveréskor. Árverés ideje: 1994. augusztus 26. 8 óra. Tiszakécske központjában külső házrész (2 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, gázfűzés) üzlethelyiséggel sürgősen eladó. Érd.: este vagy szombat, vasárnap, Tkécske, Körösi u. 5. IH 6,2 m nehéz, IH 7,6 m új tárcsák, IH 7/6, IH 5/6 bontott ekék, bontott IH szártépő, boronák, gabonavetőgépek és egyéb eszközök eladók. Érd.: 06-76/341-493, 341-556. Napkelte: 5.51 Napnyugta: 19.40 Holdkelte: 20.40 Holdnyugta: 9.17 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 160 cm volt. A Tisza Szolnoknál -229 cm, Csongrádnál pedig -155 cm magas volt. Milyen idő lesz? A délutánra megnövekvő go- molyfelhőzetből többfelé előfordulhat zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is lehet. Az élénk délnyugati szél zivatarok idején viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok körül valószínű. Közlekedés Karbantartási és egyéb munkálatok miatt a következő útszakaszokon számítsanak forgalomkorlátozásra: az E75-ÖS út 74. és 80. km-szelvényé- ben, illetve a 83. kilométernél, az 51-es út 55. és 58. kilométere között, valamint az 55-ös úton, a bajai Duna-hídnál. Balesetek Az egyre gyakoribb radar- és egyéb közúti ellenőrzések, megtették hatásukat, egyre kevesebb a közlekedési baleset a megye útjain. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint tegnap reggelig a megye közútjain összesen négy közlekedési baleset történt. Szerencsére egyik baleset sem végződött halálos tragédiával. A négy közül három baleset járt súlyos sérüléssel, egy helyszínről könnyű sérüléssel szállították kórházba a baleset elszenvedőit - közli a rendőrségi tájékoztató. Traffipax Ma délelőtt Kiskőrös területén és Jánoshalmán, délután Bócsán, Soltvadkerten, Kecskeméten egész nap számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Legyen példa Kovács nejével a vízilovat nézegeti az állatkertben.- Látod, szívem - fordul a férj az asszonyhoz -, mekkora szája van, és mégsem szól egy szót sem?! PETŐFI NEPE Bács-Kiskun megyei napilap Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László és Andreas Günther ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/324-557; Fax: 79/322-231 Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 35. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: 76/463-274 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/341-578 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN 0133-235 x-----------------------í------------------