Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-02 / 180. szám

12 Világtiikör PETŐFI NÉPE 1994. augusztus 2., kedd • Ha nem is olyan hangulatosak, mint a velenceiek, a hamburgi kikötővárosban is vannak csatornák. Nem is a hasonlóság a legfőbb érdekességük, hanem a rajtuk át­ívelő hidak sokfélesége: a háttérben egy szokványos híd látható, míg az előtérben két épületet négy emelet magas­ságban köt össze egy üveges függőhíd. Hármas ikrek némi korkülönbséggel Hármas ikreket szült egy dél-angliai asszony - De- irdre Hudson három év .korkülönbséggel”. Miután férjével hiába kísérleteztek éveken át, végül is kémcső­ben való megtermékenyítés­sel próbálkoztak. A kezelés 10 ezer fontjukba (15 ezer dollár) került, de megérte, mert híresek lettek. Az orvo­sok az asszony húsz petesejt­jét termékenyítették meg kémcsőben, s ezek közül 15-ből lett embrió. A beülte­Mérgező algák Ilyenkor a nyári „uborka- szezonban” örökzöld téma a még soha senki által nem lá­tott Loch Ness-i szörny vagy éppenséggel a rajokban tá­madó gyilkos méhek. Az idei nyárnak van azonban egy igazi szenzációja - a Balti-tenger nagy területeit elárasztó mérgező alga, amelynek láttán hanyatt- homlok menekülnek a für- dőzők a hűs habokból. Az il­letékesek a napokban ellen­őrizték azokat a jelentése­ket, amelyek szerint már tes nyomán Deirdre Hudson 1991-ben leányikreket szült. A maradék embriókat lefa­gyasztották. Tavaly a házas­pár úgy érezte, hogy fiútest­vér kellene két kislányuk­nak. Az évekkel ezelőtt egy­szerre keletkezett embriók közül a még jégszekrényben lévőket tavaly kifagyasztot­ták, és az új beültetés nyo­mán most a hét végén meg­született a kis Guy Hudson, nővéreinek többpetéjű iker­testvére. Balti-tengeren megbetegedést is okozott a „kékeszöld alga” - közölte az AP tudósítójával Gunnar Aneer, a stockholmi megyei környezetvédelmi osztály munkatársa. Ellentétben a nyúlós, de ártalmatlan zöld algával, a kékeszöld alga lá­zat, hasmenést, gyomorgör­csöt és allergiás tüneteket okozhat, ha bejut a szerve­zetbe. A bőrrel érintkezve égő viszketést idézhet elő. Háziállatok gyakran megbe­tegszenek tőle, mert isznak a tengervízből. Nyolc lábon a kráter belsejében Alaszkában egy robot első ízben közvetít rendkí­vül érdekes képeket egy ak­tív vulkán kráterének belse­jéből. A „Dante II.” az An- chorage-tól nyugatra fekvő Mount Spurr nyílásának belső falán mászik lefele. A vulkán 1992-ben és 1993- ban háromszor kitört. Az amerikai tudósok azt remé­lik, hogy új ismereteket sze­reznek a vulkán tevékenysé­géről és arról a lehetőségről, hogy várható kitöréseket Fáradhatatlanul • Miközben a tücsök he­gedül, a méhek és összes rokonaik - köztük a don­gók is - egész nyáron fá­radhatatlanul dolgoznak. Mi hajtja ezeket a szor­galmas kis rovarokat? Ne­tán királynéjuk iránt ér­zett alattvalói szeretetük? pontosabban jelezhessenek előre. A nyolc alumíniumlá­bon lépkedő „szörnyeteg” útja idáig zavartalan volt. Kalandos útját a pitts- bourgh-i, a washingtoni és az anchorage-i egyetem ku­tatói számítógép közvetítette televízióképeken követhetik nyomon. A robot műhold és üvegszál optika segítségével háromdimenziós felvétele­ket küld a kráter belsejéből. A tudósok úgy érzik, mintha a robot fedélzetén lennének. Hitetlen lelkész Az anglikán egyház a na­pokban menesztette kötelé­kéből azt a lelkészt, aki nyíltan bevallotta, hogy nem hisz Istenben. A lépés igencsak hangos tiltakozást váltott ki a hitetlen pap amúgy mélyen hívő 65 társa részéről, akik szerint az anglikán egyháznak jóval toleránsabbnak kellene len­nie. A lelkészt Anthony Freemannek hívják, 48 éves és egyházközségének bíbo­rosa zárta ki a lelkipászto­rok társadalmából azután, hogy könyvet írt a szóban forgó témakörben. Freeman kifejtette: - Semmi sincs e világon kívül, de ha van is, tudomásunk akkor sem le­het róla. A hatvanöt paptárs szerint Freeman menesztése ellentmond annak a hagyo­mányos türelemnek, ame­lyet az anglikán egyház ta­núsít a különböző világné­zetek iránt, és egyúttal ve­szélyezteti a sokat hangoz­tatott véleménynyilvánítás szabadságát. Mi okozza a hajnali motorzajt? • Többen is panaszolták az utóbbi napokban, hogy hajnalon­ként motorcsónak jár a lakiteleki Holt-Tiszán, noha e jármüvek használatát rendelet tiltja a természetvédelmi területen. Mint kiderült, szó sincs törvényszegésről, mindössze a hetek óta tartó kánikula és az aratás során vízbe került por algásító hatásának megelőzésére ily módon - a hajócsavar segítségével - próbálnak oxigént juttatni a vízbe, s ezzel elkerülni a halpusztulást. Véradónap lesz Kiskunfélegyházán Természetjáró nyugdíjasok köre A kecskeméti szociális gon­dozóközpont természetjáróinak baráti köre túrát szervez au­gusztus 13-án a Dunakanyarba. Indulás reggel fél hétkor a kecskeméti Domus Áruház parkolójából. A túra útvonala: Kecskemét, Budapest, Szent­endre (a szentendrei skanzen), Pilisszentlászló és Visegrád. Jelentkezés augusztus 8-tól 10-ig, a kecskeméti I. számú gondozási központban, a Jókai utca 15. szám alatt. Vandál turisták jártak Baján Szombaton az esti órákban városnézésre indult egy - gye­rekekből verbuválódott - turis­tacsoport Baján. Sajnos, nem voltak meghatódva a város szépségétől, mert a Pártok Háza elé érkezve két szemeteskukát vandál módon szétrugdostak, majd tartalmukat szétszórták a járdán. A közelben tartózkodó öregek kérdésére csak vigyo­rogtak, s üvöltözve tovább foly­tatták esti sétájukat. Ittasan kést rántott K.Zsolt lajosmizsei lakos jú­lius 24-én egy helybéli borozó­ban részegen kést rántott és azt egy békés vendég nyakához szegezte. A megbotránkozást keltő, agresszív ember ellen a rendőrség garázdaság bűntetté­ért indított eljárást. AustriaLotto A 30. heti AustriaLotto nye­rőszámai a következők: 04, 07, 09, 13, 18, 22. A lottó és Joker fogadási díja: 117 607 675 schilling. A pótszám: 14. A Joker-szám: 2 7 8 6 0 6. Augusztus 5-én, pénteken véradónap lesz Kiskunfélegy­házán. Az önkéntes véradókat reggel fél 9-től déli 12 óráig Immár ötödik hete tart fo­lyamatosan a Bácskában az el­képesztő öngyilkossági hullám, melyben hetente legalább hár­man próbálnak véget vetni éle­tüknek. Szerencsére mostanság időben fölfedezik az áldozato­kat és így élve megússzák. A múlt héten sem szakadt meg a szörnyű széria, ezúttal négyen kísérleteztek a térségben. Dá- vodon egy hölgy, Tataházán várják a Kossuth utcai Petőfi Sándor Általános Iskolába. A véradást a megyei vértranszfú­ziós intézet szervezi. pedig egy úr előbb altatót vett be, majd alkoholt ivott rá. Sze- remlén egy fiatalkorú fiú nyug­tátokkal próbálkozott, végül Ba­ján ismét egy hölgy szintén nagy mennyiségű gyógyszer beszedésével akart öngyilkos­ságot elkövetni. Jelenleg mind a négyen a bajai kórházban fek­szenek, ahol kimosták a gyom­rukat, és állapotuk pillanatnyi­lag kielégítő. Z. L. Megmentett öngyilkosjelöltek Vevőkre várva a nagybani piacon • A kevés pénz sem jelenthet akadályt: az élelmes fiatalemberek háromfelé osztották egyetlen új­ságjukat, úgy várták a vevőket a kecskeméti nagybani piacon. (Kép és szöveg: Pulai Sára) Máról holnapra « apróhirdetések * Kecskeméten, július 27-én elvesz­tettem 2 db-ból álló kocsikulcsot. A becsületes megtaláló 2000 Ft juta­lomban részesül. “Becsület" jeligére, a kiadóba. IFA hosszú platós 6.6 pótkocsival felponyvázva eladó. Érd.: Kiskőrös, Baross 66. * Eladó 5580-as típusú körbálázó jó állapotban. Fülöpszállás, Rákóczi u. 6. * Eladó Mercedes 300-as dízel 79-es évj. Tel.: 78/321-029 300-as alutartály eladó. Irányár: 200.000 Ft. Érd.: Kiskőrös, Béke u. 35/1. * VW Golf 1.6 D 2 év műszakival, 85- ös évj., fehér 420 E Ft sürgősen el­adó. Kecel, Ifjúság u. 58., Farkas Imre. Érd.: du. 17-20 h-ig. Jutalmat kap az, aki visszaszolgál­tatja 3 hónapos, törzskönyvezett skót juhász (fekete, fehér, barna színű) kiskutyánkat, mely a Széche­nyi körúton, a Budaikapu környékén tűnt el, vasárnap délután. Értesítést napközben a 76/328-661, este a 324-474 telefonon várok. Matematikából korrepetálás. Érd.: 76/324-557, 14-15 h-ig munkana­pon. * Kecskemét, városközpontban üz­lethelyiség kiadó. Érd.: Nagypos­tával szemben, a cipőboltban, 10- 12-ig. * Mercedes 240-es D, jó állapotban eladó. Érd.: Kecel, Rákóczi u. 30. T.: 06-60/354-871 * Mercedes 230 (84) a 124 modell mo­torjával 490 E, 240 dízel 230 E, Ford Sierra (84) 220 E, törött Opel Ascona (84) dízel 190 E, Wartburg (84) 44 E, Opel Kadett dízel (82) 120 E rossz motorral. 06-78/321-597 FIAT Regatta ÖS személygépkocsi eladó, 1986-os extrákkal szerelt. Kiskunhalas, Áchim A. 29. 77/423- 696 * Kecskeméten, a Serleg utca kör­nyékén garázst bérelnék hosszabb távra. Érdeklődni munkaidőben, a 76/486-140-es telefonszámon le­het. Mercedes 123/200 D, fehér, jó álla­potban, 265 E Ft-ért eladó. Cím: Ke­cel, Táncsics u. 2/1. * Kecskeméten, a szalagházban 1,5 szobás lakás 12.000 Ft + rezsiért ki­adó. 06/1-263-0604 * VW Passat 1,6-os dízel, 1987-es eladó. T.: 76/327-894 A KORONA NYELVISKOLA augusz­tusban induló ANGOL-NEMET kezdő, alap- és középfokú nyelv- tanfolyamaira jelentkezés és tandíj- befizetés: aug. 3-4., 8-9., 11-12., 13-18 óráig. GAMF, Kecskemét, Izsáki út 10. Telefon: 76/481-291, 76/324-032 * ZETOR 4712 eladó. T.: 78/343-361 Napkelte: 5.22 Napnyugta: 20.17 Holdkelte: 0.47 Holdnyugta: 16.26 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 217 cm volt. A Tisza Szolnoknál -254 cm, Csongrádnál pedig - 161 cm magas volt. Milyen idő lesz? Folytatódik a . . A. j hőség. Túlnyo- irj| móan napos idő várható, csapadék nem valószínű. A légmozgás mérsékelt marad. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 32 és 37 fok körül alakul. Közlekedés Különböző karbantartási és egyéb munkála­tok miatt a kö­vetkező útszakaszokon számítsanak forgalomkor­látozásra: 51-es út 88. és 94., valamint a 159., az 52-es út 53. és 54., valamint 55. és 56. kilométere között. Jelzőlámpa irányítja a for­galmat az 53-as út 54. és 57. kilométerszelvényében, a- hol felületi zárást végez­nek. Kavicsfelverődés! Balesetek Az Országos Rendőr-főkapi­tányságtól kapott tájékoztatás szerint tegnap reggelig az or­szág közútjain összesen ötven­hat baleset járt személyi sérü­léssel, ezek közül hét eset vég­ződött halállal, tizennyolc hely­színről súlyos és harmincötről könnyű sérülteket szállítottak kórházba a mentők. A megye területén tizenhárom baleset tör­tént: öt volt halálos kimenetelű, három súlyos és könnyű sérü­léssel végződött. Ma délelőtt Vaskúton és Kecskemét lakott területén, délután Ágasegyházán az 5301- es, és Izsákon az 5203-as számú utak lakott területén, va­sárnap délelőtt Kecskemét és Városföld lakott területén, dél­után Lajosmizse lakott területén számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Félénk- Mutassa az ajánlóleve­lét - mondja az igazgató a jelentkező titkárnőnek.- Szívesen, igazgató úr, de mi lesz, ha bejön valaki? Bács-Kiskun megyei napilap Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László és Andreas Günther ügyvezető Igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/324-557; Fax: 79/322-231 Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 35. Kecel: Főtéri.Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: 76/463-274 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tlszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/341-578 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezéng. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata vAgzi. Árusítja a Délhír Rt. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN 0133-235 X

Next

/
Thumbnails
Contents