Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-19 / 195. szám

20 Sport 1994. augusztus 19., péntek Válogató cselgáncsozóknak Huszonhetedik alkalommal rendezték meg Fonyódon a Ba­laton Kupát, ahol a teljes ma­gyar élmezőny részt vett. A ver­seny egyúttal válogató is volt az egyetemi vb-re, és a junior Eb-re. A Honvéd Bajai SE ver­senyzői közül Andrási Barna 60 kilogrammban elért II. helyezé­sével kiharcolta a jogot a világ- bajnokságon való indulásra, míg Hegyes Tamás 65 kilo­grammban bronzérmet szerzett, így a junior Eb-n vehet részt. Nem maradtak aranyérem nél­kül a nők sem, mivel a váloga­tott Pekli Mária első lett súly­csoportjában (56 kilogramm). Helyezést szerzett még a 65 ki­logrammban Krémer Gábor, ő ötödik lett. A Honvéd Bajai SE egyébként országos rendez­vényre készül. A Magyar Köz­társaság Kupa, junior országos verseny a Német Nevelési Köz­pont tornacsarnokában lesz szeptember 11-én. Szabó Ferenc T er mészet barát-találkozó A Bács-Kiskun Megyei Természetbarátok, az EDOSZ Kinizsi TB. egyesület tagjai, a Pedagógus Sportkör és a Tájak Korok Múzeumok aktivistái közreműködésével megyei ter­mészetbarát-találkozót tartottak Tiszakécskén. Öt napon keresztül sátortá­borban, a Tisza partján találkoz­tak Kiskunfélegyháza, Tiszaal­pár, Lajosmizse, Tiszakécske és Kecskemétről érkezett termé­szetbarátok. Időközben a Tiszán vízi járművekkel érkezett húsz fiatal, akik a Tisza Túra részt­vevői voltak. Jó hangulatú kötetlen beszél­getéssel, majd frissen főtt bog­rácsgulyással és hűsítővel zár­ták a találkozót, s kellemes em­lékekkel tértek haza. Kelebia bajnok akar lenni Talán a magyar labdarúgás színvonala is sokat javulna, ha zömében olyan csapatok futná­nak ki a pályára hétről hétre, amelyek bármely osztályban szerepeljenek, a biztos bent ma­radás, vagy jobbik esetben a középmezőny elérése helyett a bajnoki cím kivívását tűznék zászlajukra. Bács-Kiskunban már akad­nak olyan együttesek, ahol a sportvezetők követ dobtak az ál­lóvízbe, bár kijelentéseiket jobb eredményekre vonatko­zóan gyakran megmosolyogták a külső szemlélők. A Stadler FC már célba ért, de említhetném a Tiszakécske együttesét is. Ők azt igazolják, hogy az akarat el­lenére egyszerre csak egy baj­nok lehet. Újabban a Kunbaja mutat példát, ahol mindig híres labda­rúgók kergették a labdát, s gyakran NB-s csapatokat kész­tettek búcsúra a kupamérkőzé­seiken. Ezzel együtt a csapat kit tudja mióta a megyei II. osz­tályban szerepel annak ellenére, hogy a játékosállomány több­ször is megérett a magasabb osztályra. Erre viszont csak az idén bekövetkezett változások­nak köszönhetően gondolhat­nak. Nemcsak álmodoznak, en­nek megfelelően cselekszenek is. A helyi önkormányzat mel­lett ringbe szállt egy helyi vál­lalkozó, Halász István is, hogy a csapatot kiemeljék a középsze­rűségből. Kijelentve, hogy a cél a bajnokság megnyerése! (Hogy erre a Dusnok is igényt tart, az külön szerencse, legalább némi izgalmat visznek a bajnoki cí­mért folyó küzdelembe.) De nem csak beszélnek a jó ered­ményekről. Visszaigazolták a vidéken játszó kunbajai focistá­kat és néhány „légióssal” is erő­sítettek. A Kunbaja központjá­ban fekvő pályát a céloknak megfelelően felújítják. Új gyep­szőnyeget telepítenek, s a nézők számára 500 férőhelyes lelátót is építenek. A munkálatokat már elkezdték, ezért a mérkőzé­seiket Bácsalmáson játsszák. A csapat játéktudásáról annyit: a Mélykúton elért döntetlen eredmény a hazai csapatra nézve hízelgő, hiszen 1-0-ás vezetésnél még 11-est is hibá­zott a Kunbaja. A visszavágón azonban 11-2-re lelépték a Mélykút együttesét. Ennek viszont csak egy szép­séghibája volt, hogy a „nagyok” helyett az ifjúsági csapattal vi­szonozták az edzőmérkőzést. Igaz, a Soltvadkert a megbe­széltek ellenére még azzal sem. Nem veszik komolyan őket. Az első bajnoki mérkőzésen az em­lített incidensek ellenére a Kun­baja „pontosan” érkezett haza Kelebiáról. P.K. Profi kick-box Debrecenben A kick-box rajongói nem akármilyen tétért zajló csatát láthatnak augusztus 20-án, szombaton 18 órától a debre­ceni Hódos Imre sportcsarnok­ban. A kivételes ütés- és rúgó­technikával rendelkező harco­sok között ezúttal ugyanis a 75 kg-os súlycsoport profi világ- bajnoki döntő visszavágóját rendezik az amerikai Manson Gibson és a magyar Tumbász József részvételével. Miként a tavalyi mérkőzést, ezúttal a visszavágót is augusz­tus 20-án rendezik, de Tumbász József, a Wako-Pro szervezet világranglistájának éllovasa elmondta, ezúttal remélhetőleg ellenkező végeredmény szüle­tik. A Gibson győzelmével be­fejeződött tavalyi mérkőzés amúgy sem egyértelmű bírói döntés alapján született, sőt, Tumbász meggyőződése szerint jobb volt ellenfelénél. Manson Gibson tehát számíthat kihívó­jának elszántságára, amit Gib­son menedzsere, Paulo Catucci is alátámasztott. Amint el­mondta, Gibson hónapok óta szisztematikusan készül a „me­netelésre”, és edzőpartnereit is a Tumbász-féle harcmodor elleni gyakorlás jegyében választotta. Az amerikai óvatosságát bizo­nyítja, hogy a mérkőzés leköté­sekor kitételként szerepelt a szerződésben: ha Tumbász Jó­zsefnek sikerül győznie, a ma­gyar versenyző köteles vissza- vágási lehetőséget adni. Húsz kiló arannyal kevesebb A Nemzetközi Amatőr Atlé­tikai Szövetség (IAAF) hivata­los eredménylistájából kiderült, hogy a szerdai zürichi Grand Prix-versenyen a kalapácsvető Gécsek Tibor - a Reuter brit hírügynökség jelentésével el­lentétben - nem 75.96 métert dobott, hanem egy méterrel ke­vesebbet, 74.96-ot. A lényegen azonban ez nem változtat, Gé­csek nevét mindkét helyen he­tedikként tüntették fel. A zürichi atlétikai viadal - amely egyben a Golden Four-sorozat második állomása volt - két nagy vesztese az ame­rikai távolugrónő, Jackie Joy- ner-Kersee és az ír középtávfu­tónő, Sonia O,Sullivan volt. Egyikőjük sem tudott verseny­számában nyerni, így mindket­ten nem kevesebb, mint 20 kiló (!) aranytól estek el. A szerve­zők ugyanis ennyit ajánlottak fel azoknak az atlétáknak, akik a Golden Four versenysorozat négy állomásán veretlenek ma­radnak. Ez egyikőjüknek sem sikerült. Kecskeméti BMX-es világbajnokok Szép magyar sikerek szület­tek a németországi Kölnben, a BMX kerékpárosok freestyle vi­lágbajnokságán. A két tucat or­szág részvételével megrende­zett versenyen 14 magyar ke­rékpáros szerzett érmet. Ponto­sabban 3 arany-, 8 ezüst- és 3 bronzérmet vehettek át magyar versenyzők. A különböző kate­góriák első hat helyezettje közé pedig 24 magyar fért be. Megyénket a kecskemétiek képviselték. Mint már annyi­szor, most sem vallottak szé­gyent. Hatalmas sikersorozattal kez­dődött a világbajnoki döntő sza­bad stílusú talajversenye. A ti­zenhat évesek között Shenkér Benjámin (Marina Kmét.) világ­bajnok lett. Edzője: Sinkó Lajos; Csikós Gábor (Schwinn-Csepel Kmét.) pedig ezüstérmet vehe­tett át. A tizennyolc év fölöttiek­nél Kőrös Norbert (Pemü-Puma Kmét.) szintén a dobogó legma­gasabb fokára állhatott fel. Vi­lágbajnoki ezüstérmes Barta Zoltán (Bács-Kiskun megyei önkormányzat, Kmét.). Ötödik ifj. Sinkó Lajos (Telekábel Kmét.) versenyző. Tizenkilenc évesek között a legmagasabb pontszámmal került a döntőbe Kende András (OTP Kmét.) versenyző, de ott „meglepetés érte”, ragyogó gyakorlat után „csak” bronzérmes lett. A mester kategóriában Szilá­gyi Márton (Marina Kmét.) vi­tatható ponttal szorult a 2. helyre. A következő napon eső miatt a versenyt csodálatos fedett csarnokban folytatták. Félcső versenyben a 16 évesek között Mirity Andor (Bács-Kiskun megyei önkormányzat Kmét.) negyedik, pedig trükkjei ragyo- góak voltak, egyedül ő ugratta az 540 cm-t tisztán, amiért mindig világbajnoki cím jár. Shenker Benjámin akkorát re­pült a félcsőben, hogy a csarnok teteje is veszélybe került, de csak hetediknek hozták ki. Senki sem értette a pontozókat. Mini félcsőben 16 éveseknél Shenker Benjámin hajszállal csúszott le a dobogóról. A 20 éveseknél Giczi Csaba (Sepsi- ker) szenzációs háromperces gyakorlata is csak a világbaj­noki 6. helyre volt elég. A street versenyben Benkő Zsolt (Marina) minimális kü­lönbséggel lett ezüstérmes. E sportágban háromperces gya­korlat alatt mindent lehet csi­nálni. Rendelkezésre áll egy sík fal, melyen függőlegesen 493 cm-re biciklizett fel. A legjobb 487 cm-t produkált. A fánnbox felett a szaltók tömkelegét mu­tatták be kis BMX kerékpárjuk­kal a versenyzők. Repültek ke­rékpárjukkal függőleges hely­zetben, elengedve kezüket, lá­bukat a biciklitől, 4-5 méteres magasságban, majd biztos talaj­fogással nyeregben értek talajt. Két versenyzőnél szenzációs befejezés volt. Az egyik, ami­kor a dombon a versenyző a ré­sen repült ki biciklistől a pályá­ról és a domb mögött landolt. A másik, amikor elindult a BMX-szel teljes sebességgel a drótkerítésnek, melynek a tete­jén, 2,5 méter magasságban szöges drót volt kifeszítve. Előtte egy fából készült emel­kedő, mely úgy feldobta, hogy a kerítést átrepülve sértetlenül ért földet a közúton. A kölni BMX-világbajnok- ságon a kecskeméti BMX-csa- pat a világ legeredményesebb klubjává nőtte ki magát. Külön elismerés volt, hogy Szilágyi Márton és Kende András ver­senyzők a döntőkön az öttagú pontozóbírók tagjai lehettek. • Körösi Norbert tizennyolc évesen lett világbajnok Kölnben. Már játszanak a kosárcsapatok Lelkesen készülnek Nagy lelkesedéssel készül az NB II. újonca a dávodi kézilab­dacsapat a bajnoki rajtra. Amint Zórity Mátyás edzőtől megtud­tuk, hat hete kezdték meg az alapozást, s eddig nyolc edző­mérkőzést játszottak. A 15 fős keretben lényeges változás nem történt. Egy játékost igazoltak. Papp Tibor Bajáról érkezett az együtteshez. A csapat és a szur­kolótábor várja a 20-ai, bajnoki rajtot. Hazai pályán az ercsi ké­zilabdázókat fogadják. Nem vonult be Régi-új játékossal erősített a Bajaszentistváni SK megyei I. osztályú labdarúgócsapata. A távozók közül Káli bevonulása volt a legérzékenyebb veszte­ség. Játékengedélyét már kiad­ták az encsi honvédcsapatnak, de időközben kiderült, mégsem öltözik angyalbőrbe. Visszatért a bajaszentistváni együtteshez. Jó játékával ismét a védelem egyik oszlopos tagja lehet. Nemsokára elkezdődik az 1994/95-ös kosárlabda-bajnok­ság. Mindhárom első osztályú bajai együttes teljes gőzzel ké­szül, és a fiúk már edzőmérkő­zéseket is vívnak, illetve tornán vesznek részt. A Bácska házatáján nincs túl sok örülnivaló, hiszen az erőtel­jesen megfogyatkozott csapat­ból két újabb játékos dőlt ki, rá­adásul egyazon posztról. Ezút­tal a centerekre sújtott le az átok, ami mostanság a csapat­csökkentésben veszi ki tevéke­nyen a részét. Grebnyev edző­meccsen, Korcsok edzésen sé­rült le. Előbbinek térdszalag-, utóbbinak részleges bokasza- lag-szakadása van. Korcsok a kezeléseknek köszönhetően va­lószínűleg jövő héten már hadra fogható, Grebnyev viszont jó, ha kezdésre rendbejön. Hír még, hogy a Németországban egy évet lehúzott Mihálovics Nagykőrösön folytatja a játékot, így jelenleg a régiekből Vuja­dinovics, Tamás, Kovács, Rét­háti és Szabó áll rendelkezésre. Velük edz az ifjúságiaktól és a kadettből öt 16-18 éves fiatal. Edzőmeccset játszanak a horvát Dona Zagreb együttesével, a- mely elsőligás és tulajdonkép­pen a híres Cibona fiókcsapata. Igen nehéz helyzetbe került a klub azáltal, hogy a fél csapat eligazolt. A szurkolók a vezető­ség hibáját látják a helyzet ala­kulásában, aminek előbb-utóbb hatása lesz a nézőszámra is. A Honvéd Bajai SE-TK B-csoportos gárdája Fűzfőn, a hagyományos szabadtéri beton- pályás tornán vesz részt. A pénzdíjas viadalon külföldi csa­patok, többek között a védő TJ.S. Kosice mellett számos ha­zai gárda is szerepel, így a MAFC (valószínűleg ifistáival), a Budafok és az újonc Veszp­rém együttese. Pump Gábor edző erőfelmérőnek tekinti a tornát, amely elősegítheti a csa­pat tagjainak összeszokását. Szeretné, ha elcsípnék a 2. he­lyet. A rendezvényen a bajai színek képviseletében jelen lesz még az ismert bírópáros, Faidt Mihály és Weidinger Dezső, va­lamint a torna főkomisszárja­ként Mándity József. A bajnoki nyitány szeptem­ber 10-én lesz a csoport legerő­sebb csapata, a szuperligás játé­kosokkal erősítő Dombóvár el­len, melyben a Honvédből le­szerelt irányító, Halmai Balázs is játszik. A Bajai TK-Elma B-csopor­tos női együttesének, a legújabb hírek szerint sajnos végleg le kell mondania a tavalyi házi gólkirálynő, Mészáros Anna­mária újbóli szerződtetéséről, a román fél „jóvoltából”. Csatla­kozott a kerethez viszont Wei­dinger Yvette, aki az elmúlt időszakban nem a kosárpályán küzdött az ellenféllel, hanem ágyban tüdőgyulladással, ami nem kimondottan erőnövelő.- zala ­Az orvosok között a legjobb teniszező • Jobbról dr. Glied Imre társával, dr. Bóta Lászlóval. A közelmúltban a finnországi Vierumakiban rendezték meg 19 ország 264 versenyzője részvételével a XXIV. orvos tenisz-világbajnokságot. Me­gyénket három teniszező képvi­selte. Közülük dr. Glied Imre érte el a legjobb eredményt. A negyvenöt éven felüliek között párosban a kaposvári dr. Bóta Lászlóval világbajnoki címet szerzett. Glied Imre Lakitelek körzeti orvosa, tízéves korában kezdett teniszezni Baján. Akkor még kevesen űzték ezt a sportot. Már fiatal korában komoly eredmé­nyeket ért el, hiszen korosztá­lyos vidéki és megyei bajnok­ságokat nyert. Az egyetemi évei alatt kevesebbet foglalkozott a tenisszel, de később aktívan be­kapcsolódott a kecskeméti te­niszéletbe. Felkerültek az NB I-be, s az ország legjobb csapa­tai között tartották őket számon. 35 éves koráig versenyszerűen játszott. Azóta sem maradt hűt­len kedvenc sportjához. Igaz, most már csak hetente egy-két alkalommal edz barátaival. A jobb eredményeit főleg páros­ban éri el. Ezt azzal magya­rázza, hogy a párosban több ra­vaszság és ész kell, s technikai­lag is képzettnek kell lenni. A világon a sportágak között az egyik legjobban fizetett a te­nisz. Náluk hiába van világbaj­nokság, nemhogy pénzt nem kapnak, de az összes költsé­get nekik kell előteremteni. Egy-egy versenyen csak tiszte­letdíjat vagy csekély ajándékot adnak. Dr. Glied Imre még fiatal ember. A veteránok között a felső korhatár 75 év, nincs tehát korhoz kötve a tenisz. Akár élete végéig is csinálhatja. Jövőre Franciaországban lesz az orvosok tenisz-világbajnok­sága. Glied Imréék mint címvé­dők szerepelnek, ennek követ­keztében ott kell lenniük, meg kell védeniük azt, amit már egyszer megszereztek: a világ- bajnoki címet. Sz.T.

Next

/
Thumbnails
Contents