Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-18 / 194. szám

1994. augusztus 18., csütörtök Megyei körkép 3 Nyomtalanul eltűnt egy lakiteleki vállalkozó (Folytatás az 1. oldalról) A vállalkozás családi össze­fogással működött: Magyar Zol­tán felesége és bátyja is kivette a részét a munkából. Az általuk előállított harmincféle húsipari termék elsődleges piaca Tisza- kécskén volt, de Kiskunfélegy­házára és Kecskemétre is szállí­tottak, sőt később a megyeszék­helyen saját húsboltot is nyitot­tak.- A vállalkozó néhány héttel ezelőtti eltűnését a feltételezé­sek szerint a hatalmas összegű adósság felhalmozása előzte meg - mondja dr. Albrecht Sándor, Lakitelek jegyzője. - Pontos adatok természetesen nem állnak rendelkezésünkre arról, hogy kinek és mennyi pénzzel tartozik, hiszen ennek felmérése nem az önkormány­zat feladata. Az viszont már - ilyen rövid idő elteltével - is nyilvánvaló, hogy jó néhány szállítócégnek és még több laki­teleki embernek nem fizette ki a felvásárolt állatállomány vétel­árát. Mindenkinek, aki hasonlóan járt Magyar Zoltánnal, azt taná­csolom, forduljon minél előbb követelésével bírósághoz, így talán van esélye, hogy valaha viszontlássa a vállalkozónak le­adott hízóállatok ellenértékét - figyelmeztet dr. Albrecht Sán­dor, a község jegyzője. A témá­val kapcsolatos következő írá­sunkban mi is annak próbálunk utánajárni, milyen körülmények előzték meg Magyar Zoltán el­tűnését. Tóth Katalin KECSKEMÉTI ISKOLAIGAZGATÓKAT KÉRDEZTÜNK Hogyan védik meg a gyerekeket? (Folytatás az 1. oldalról) Lengyel László, a kecskeméti Hunyadi János Általános Iskola igazgatója:- A keserű tapasztalatokból okulva szinte teljesen ki fogjuk rekeszteni az iskolánkba kívül­ről betörő ajánlkozókat. Az is­kolának kell olyan programokat nyújtani, hogy a szülők igényeit is minél szélesebb körben ki tud­juk elégíteni. A szülők figyel­mét külön is felhívjuk, hogy óvakodjanak a gyanús külső le­hetőségektől, cserébe felajánl­juk az iskola lehetőségeit, vala­mint az erre hivatott intézmé­nyeket fogjuk nekik javasolni és nem a szerencsevadászokat. Grosán Pálné, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazga­tója:- A vállalkozók megrohan­ták az iskolát, ami nekik jó piac, egy helyen van nagyon sok gye­rek. Barta Károly balettmester­rel az elmúlt tanévben mi sem tudtunk mit kezdeni. Azzal jött az iskolába, hogy neki engedé­lye van a polgármesteri hivatal­tól. Végül is a szülők döntöttek a balettre való beíratásról, akik nagyon nehéz helyzetben vol­tak, mert sok gyerek balettozni akart. Később az oktatás minő­sége miatt a szülők panaszkod­tak nálunk is. Szegeden felhív­tam a balettmestert, aki minősít­hetetlen hangnemben kioktatott, aminek az volt a lényege, hogy ő a szabad világból jött, azon belül is a Broadway-ről. Okulva eb­ből, a következő tanévben min­den esetben írásban fogjuk kérni az állítólagos engedélyeket. Az ajánlkozókat nagyon szűrten engedtük be eddig is, például fényképezni anyák napja előtt stb. Az iskolaszék ülésén a prob­lémát mindenképpen fel fogom vetni, de nagyon nehéz a helyze­tünk. El vagyunk ajánlatokkal árasztva, a postánk 90 százaléka szórólap. Dr. Gál Gyuláné, a Béke Téri Általános Iskola igazgatója:- Az ajánlatok tömege zúdul ránk is nap mint nap. A könyv­árusoktól kezdve a balett- és nyelvtanfolyamokat szervező­kig, mindenki azt gondolja, hogy az iskoláknak más dolguk sincs, csak hogy az ő programja­ikat segítsék. Szelektálni szok­tam, így ez nem jelentett gondot, a balettmester kivételével. Itt is a szülők döntöttek, akik nem tudhatták, hogy ez ilyen szeren­csétlenül végződik. A küldött tá­jékoztatókat általában kitesszük a faliújságra, akit érdekel, meg­nézheti. Az iskolába viszont egyszerűen nem engedjük be a vállalkozókat. Viszont a sok ajánlatnak van előnye is, mert vannak köztük jó dolgok, amik­kel érdemes foglalkozni. M. Gy. A befektetők futnak a pénzük után • A levél felbontatlanul érkezett vissza Budapestről. Családi vesenap „Mozdulj az egészségedért” - ez a mottója az immár ötödik al­kalommal sorra kerülő országos vesenapnak, amelyet augusztus 28-án, az Orczy-kertben tarta­nak. A vesebetegek, családjuk és barátaik számára rendezendő programról szerdán sajtótájé­koztatón számoltak be a szerve­zők: a Vesebetegek Egyesületei­nek Országos Szövetsége és az ADY Rendezvény Iroda vezetői. Ádám Aurél, a csaknem kétezer tagot számláló VORSZ elnöke elmondta: ma mintegy 60 ezer vesebeteg él hazánkban. A ve­seműködés elégtelenségében szenvedő emberek életének meghosszabbítása jelenleg két módon lehetséges: mű vesekeze­léssel vagy veseátültetéssel. A magyar vesebetegek közül 2500 szorul dialízisre, de szerencsére ma már senkinek sem kell meg­halnia azért, mert nem kerülhet művesegépre. Tanévkezdésre elkészült Befejeződött a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium re­konstrukciója, amely az elmúlt évek során több ütemben való­sult meg. Augusztus 18-án meg­történt a munkák műszaki át­adása. A 85 milliós beruházás során a Nyíri úttal párhuzamos épületszámyra magastető ké­szült, amelyet tantermekkel, vi­zesblokkokkal építettek be. A Nyíri útra merőleges épület- szárny felújítása is elkészült, új étkezőt alakítottak ki és felújí­tották a gimnázium konyháját. A kor igényeinek megfelelően korszerű számítógépteremmel is gazdagodott az iskola. EGÉSZSÉGVÉDŐ EGYESÜLET ALAKUL Kaszálják a parlagfüvet Baján Megkezdődött Baja területén a parlagfű virágzása, amely az allergiás betegségek egyik leg­főbb kiváltója. A jelenlegi, tar­tósan száraz, meleg időjárási körülmények között magas pol­lenkoncentráció kialakulására lehet számítani. Petrity Jó­zsef környezetvédelmi főtaná­csos tájékoztatója szerint a gon­dozatlan, gyomos területek ka­szálása, gyomtalanítása ha­laszthatatlanul fontossá vált. Sajnos, jelentős területeken ta­pasztalták ezek elmaradását, ezért felkérték a nagyobb terüle­teket kezelő szervezeteket - VÍZIG, Közúti Igazgatóság -, hogy a szükséges kaszálást sür­gősen végezzék el és erre kérik a város valamennyi gazdálko­dószervét. A polgármersteri hi­vatal is megkezdte a közterüle­tek kaszáltatását, mivel a par­lagfű visszaszorítása, az aller­giás betegségek számának csökkentése és az emberi egész­ség megóvása közügy. Tekintettel arra, hogy sokan szenvednek Baján a pollenal­lergiától, illetve vannak, akik bár nem hajlamosak a beteg­ségre, de részt vállalnának az al­lergiát okozó gyomnövények terjedésének megakadályozásá­ban, egészségvédő egyesület megalakulását szorgalmazzák. A szervezők a bajai és a kör­nyező települések polgárai­nak közreműködésére egyaránt számítanak. Géczy Zsolt Kevesebb a munkanélküli? A második negyedévben to­vább csökkent, s már nem érte el a 450 ezret a munkanélküliek száma, a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint. Az összesítésből kitűnik, hogy a munkanélküliek 34 ezerrel vol­tak kevesebben a félév végén, mint az első negyedévben, s ez körülbelül a két évvel ezelőtti szinttel azonos. A munkanélkü­liségi ráta 10,1 százalékra mér­séklődött, 0,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint ez előző ne­gyedévben. A férfiak körében nagyobb mértékben -1,1 száza­lékkal - csökkent a munkanél­küliség, mint a nőknél, akiknél az átlagos csökkenés 0,3 száza­lék volt. A nemzetgazdaság szinte va­lamennyi ágazatában kevesebb a munkanélküli, ebben azonban szerepet játszik a szezonalitás is, a mezőgazdaság, a szállítás, vendéglátás, szállodaipar ebben az időszakban több dolgozót tud foglalkoztatni. A foglalkoztatot­tak száma a második negyedév­ben 29 ezerrel gyarapodott, ez a növekedés azonban nem ellen­súlyozza az előző negyedévi, mintegy 100 ezer fős csökke­nést. Az Állami Bankfelügyelet fel­jelentésére, jogosulatlan pénzin­tézeti tevékenység vétségének alapos gyanúja miatt folytat nyomozást az V. kerületi rendőr- kapitányság a budapesti székhe­lyű Unigeston Pénzügyi Kft. el­len. Mint a budapesti rendőr-fő­kapitányság szóvivőjétől meg­tudtuk, hogy az Unigeston tevé­kenységét vizsgálva a bankfelü­gyelet a bekért szerződésminták alapján megállapította, hogy a káefté engedély nélküli betét- gyűjtést végzett, melynek során 1994-ben 144 millió forintot meghaladó értékben 468 szerző­dést kötött. A nyomozás eddigi adatai alapján befektetési tevé­kenységet nem végzett, olyan gazdasági tevékenységet nem folytatott, melyből az ígért profi­tot ki tudta volna gazdálkodni. A kft. volt tulajdonosai, illetve ügyvezető igazgatói, Gyarmati Zsolt és Antal Zsolt gyanúsítot­tak a szabályszerű idézésre nem jelentek meg, felkutatásuk sem járt eddig eredménnyel. Hétfőn délelőtt, az ország leg­különbözőbb részéről, mintegy hatvan befektető gyülekezett a cég megyei kirendeltségének irodája előtt. A kirendeltség ve­zetőjétől demonstratív módon kérték számon az ígért 72-120 százalékos bruttó hasznot, kérték vissza a pénzüket. A nagyobb botrányt a félegyházi rendőrök megjelenésével sikerült elke­rülni, de érdemlegeset ők sem tudtak mondani az összesereglet- teknek. A nyomozás folyik, az Unigeston olajra lépett vezetői pedig hírzárlatot rendeltek el. Ráadásul megyei kirendeltség sincs, a félegyházi vállalkozó csupán mint ügynök vett részt a szerződések megkötésében. Pénzt nem vett fel, csupán egy csekket adott a befektetni szán­dékozóknak, s így vissza sem adhat egyetlen fillért sem. A sok miiló forint az Általános Érték- forgalmi Bankhoz futott be. A kft. számláját egyébként a bank- felügyelet feljelentésére június 13-án zárolták, úgy, hogy június elején még kiküldte a bank a szo­kásos havi információt: az Uni­geston pénzügyei rendben van­nak. A befektetők joggal felhábo- rodottak, követelik vissza a pén­züket. A nyilvánosságot azonban egyikük sem vállalta. Csakúgy, mint a megyei üzletkötő, aki szintén becsapottnak érzi magát. Az ügy további részleteire visz- szatérünk. Az ünnepre elkészül a tompái teniszpálya • A vállalkozók támogatásával vélhetőleg elkészül az ünnepre a tompái teniszpálya. A létesít­ményt tavaly kezdték építeni, ám pénz hiányában abbamaradtak a munkálatok. Szombaton a terveknek megfelelően átadják a pályát. (Fotó és szöveg: Kiss Béláné) Nosztalgia Nádudvaron Pénteken délután 16 óra 30 perckor Nosztalgia ’94 elneve­zéssel kézilabdakupát rendez­nek Nemesnádudvaron, a helyi általános iskolában. A tornán az 1976-86 közötti időben játszó, helyi kézislányok vesznek részt. Valamennyi korosztály meghí­vót kapott, így négy csapat ját­szik körmérkőzést, majd hely­osztókat. Valamennyi csapattag egy szál virágot vehet át, majd a győztesnek járó kupát Hidasi Ántal polgármester adja át. / Éjszakai portya Jókor igazoltatták augusztus 14-én hajnalban a rendőrök L. Róbert kecskeméti és T. Lász­ló mezőkomáromi fiatalembert. Az igazoltatás során ugyanis egy ütvefúrót és egy fűrészgé­pet találtak náluk, mintegy 150 ezer forint értékben. Az előállí­tást követően a 22, illetve 27 éves fiatalemberek elismerték, hogy az értékes szerszámokat a kecskeméti Kölcsey úti építke­zésről emelték el, így a sértettek késedelem nélkül visszakaphat­ták azokat. Javítják a földutakat A csaknem másfél hónapos szárazság miatt a földutak javí­tását nem tudták folyamatosan végezni Mélykúton. Ä kommu­nális üzem most megkezdi a munkát, hogy a kukoricabetaka­rítás idejére jól járható föld- utakon közlekedhessenek a gazdák. Garázsbetörő Kecskeméten Hamis kulcs segítségével ju­tott be a tolvaj augusztus 14-ére virradó éjszaka egy kecskeméti garázsba. Egy Suzuki személy- gépkocsit loptak el, a feljelentés szerint 350 ezer forinttal káro­sítva meg a tulajdonost. Sporttagozat A kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskola sporttagozatát - a beiskolázási problémák mi­att - felülvizsgálta a város kép- viselő-testülete. Úgy döntöttek, hogy a tagozat változatlan felté­telekkel tovább működhet. Tábladöntögetés Madarason Vasárnap este, a vásári mu­latságok után Madarason randa­lírozó fiatalok két útjelző táblát döntöttek ki a falu központjá­ban. Nem az első eset ez, hogy a madarasi fiatalok duhajkodtak. Szinte minden hétvégén valami kárt teszek késő éjjel hazafelé menet, állítja Szente Károly, a község polgármestere. Felújították a bugaci főutcát Ma kerül átadásra ünnepélyes keretek között a bugaci főutca. A község átvezető útjának nyolcszáz méteres szakaszát aszfalt burkolattal látták el, az út szélén pedig leállósávot épí­tettek. Elkészült az Alkotmány utca és a Kossuth utca egy része is. Mindez hatmillió forintba került. Ez alkalommal kerül sor a „Bugac Községért” kitüntetés átadására is, melyet Gyukics Antalné óvónő, és az általa év­tizedeken át vezetett napközi­otthonos óvoda, minMntézmény kap. Ezt követően a közös kép­viselő-testület tanácskozik, melynek témája többek között a Bugaci Napok rendezvénysoro­zat előkészítése.

Next

/
Thumbnails
Contents