Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-17 / 193. szám
1994. augusztus 17., szerda PETŐFI NÉPE 15 NAPI PÉNZÜGYEK Kárpótlási jegyek a tőzsdén Egyelőre nem érzékelni a kárpótlási jegyek tőzsdei árfolyamában, hogy az Állami Vagyonügynökség deklarálta: bizonyos esetekben változtat értékelési gyakorlatán, és egyes privatizációs ügyleteknél a kárpótlási jegy ellenében előnyben részesíti a készpénzt. Az augusztus 8-tól 12-ig terjedő tőzsdei üzletmenet során összesen 211 milliónyi kárpótlási jegy cserélt gazdát. Á forgalom csaknem akkora volt, mint az elmúlt hetekben. Az előző héten ugyanis 199 millió forintért, korábban 216 millió forintért, az azt megelőző héten pedig 284 millió forintért vásároltak jegyet a tőzsdén. A jegyek átlagárának csökkenése megállt. A mélypont a hét folyamán az 543 forintos átlagár volt. Ezt követően emelkedni kezdett a kárpótlási jegy árfolyama és a hét zárónapján elérte az 552 forintot. Nagy változás nem tapasztalható, hetek óta 560, illetve 540 forint között alakul a kárpótlási jegy tőzsdei árfolyama. Fogyasztói árak emelkedése Júliusban a fogyasztói árak az előző hónapokhoz képest valamivel nagyobb mértékben, 1,3 százalékkal emelkedtek. Az éves adatokat figyelembe véve az árnövekedés gyorsuló tendenciájú. Az elmúlt 12 hónap során az árak 20 százalékkal növekedtek. Januárban még az éves árnövekedés mértéke 17 százalék volt, februárban, márciusban nem változott lényegesen, majd májusban 18,3 százalékra, júniusban 19,2 százalékra emelkedett. Minderről a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatta az MTI-t. A tájékoztatás szerint a júliusi áralakulást hatósági intézkedések is befolyásolták, így emelkedtek a fogyasztási adók, ami tetten érhető többek között a benzin árának többszöri emelésében, egyes önkormányzatok is növelték a lakbéreket és drágultak a külföldi gyógyszerek. A hatósági árintézkedések fél százalékkal járultak hozzá a havi inflációhoz, míg az olcsóbb zöldségárak 0,2 százalékkal csökkentették az áremelkedés mértékét. Viták a pénzüggyel A jelenlegi hazai beruházások során lízingben beszerzett gépek, eszközök aránya eléri a 17- 18 százalékot. Annak ellenére sem tapasztalható megtorpanás, hogy a Magyar Nemzeti Bank a közelmúltban több alkalommal emelte a kamatokat, s a kormány pedig számottevően leértékelte a forintot a konvertibilis valutákhoz képest. Mindez a Magyar Lízingszövetség sajtótájékoztatóján hangzott el. 1992 óta jelentősen megnövekedett a lízing iránti igény. A KSH adatai szerint az 1993-ban befejezett beruházások összértéke 434,5 milliárd forintot tett ki. Ebből a lízingelt eszközök összértéke 19,9 milliárd forint volt. A lízingszövetség vitatja ezeket az adatokat, s alapvető vitái vannak a Pénzügyminisztériummal a lízing számviteli elszámolását illetően. A Pénzügyminisztérium elsősorban adózási szempontokat figyelembe véve kívánja a szabályozást megváltoztatni. Ez igen nehéz helyzetbe hozná a lízingpiacot. Ezért több megbeszélést folytattak már a minisztérium szakértőivel.- BflflK I1RRI MENNYIT ÉR ■*íw 1101 Wí í ' V. A FORINT? AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. augusztus 16-án) Pénznem Vételi Közép Eladási árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 165,87 167,37 168,87 ausztrál dollár 79,92 80,59 81,26 belga és lux. frank (100) 336,12 338,87 341,62 dán korona 17,46 17,61 17,76 finn márka 20,89 21,06 21,23 francia frank 20,18 20,35 20,52 görög drachma (100) 45,73 46,13 46,53 holland forint 61,64 62,16 62,68 ír font 163,41 164,81 166,21 japán yen (100) 107,67 108,60 109,53 kanadai dollár 78,00 78,76 79,52 kuvaiti dinár 362,17 365,50 368,83 német márka 69,24 69,84 70,44 norvég korona 15,74 15,88 16,02 olasz líra (1000) 67,51 68,12 68,73 osztrák schilling (100) 984,40 992,75 1001,10 portugál escudo (100) 67,59 68,16 68,73 spanyol peseta (100) 83,12 83,85 84,58 svájci frank 82,59 83,25 83,91 svéd korona 13,83 13,95 14,07 USA-dollár 107,81 108,81 109,81 ECU (Közös Piac) 131,66 132,78 133,92 AZ MNB DEVIZAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. augusztus 16n) Devizanem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 1678,4455 ausztrál dollár 80,84 belga frank (100) 338,90 dán korona 17,61 finn márka 21,07 francia frank 20,36 holland forint 62,22 ír font 165,20 japán yen (100) 108,17 kanadai dollár 78,79 kuvaiti dinár 365,29 német márka 69,86 norvég korona 15,88 olasz líra (1000) 68,31 osztrák schilling (100) 992,84 portugál escudo (100) 68,31 spanyol peseta (100) 83,79 svájci frank 83,23 svéd korona 13,94 tr. és cl. rubel 27,50 USA-dollár 108,82 ECU (Közös Piac) 132,77 BEMUTATJUK A MEGYE KÓRHÁZAIT Kiskunfélegyházi Városi Kórház 6. A fertőzőosztály a kórház mostohagyereke Megyénkben két kórházban működik fertőzőosztály, ezek közül az egyik Kiskunfélegyházán. Azt lehetne gondolni, a klasszikus fertőző betegségek visszaszorulásával a hasonló osztályoknak is leáldozott, de mint dr. Balogh Géza osztály- vezető főorvostól megtudtuk, problémáinak inkább pénzügyi gyökerei vannak. A nyugdíjkorhatárt már betöltött szimpatikus orvos úgy kezdte beszélgetésünket: „lehet, hogy én már csak a nagyhírű ragályosztály agóniájához asszisztálok!” A kórház férőhelyeinek tíz százalékát kitevő harminc ágy ugyanis javarészt kihasználatlan. Ez örvendetes, hiszen jó közegészségügyi állapotokra utal. A gond csak az, hogy a társadalombiztosítás finanszírozási rendszere nem veszi figyelembe ezt a sajátos tényt, és csak az ágyon fekvő betegért fizet, a-készenlét költségeit nem fedezi. Ebből aztán az következik, hogy a többi # Bármilyen furcsa, a betegek jól érzik itt magukat. osztály tártjáéi a „mostohagye- leget. Bizonyos mértékig ért- reknek” számító fertőzőrész- hető, hogy a kórház vezetése és az önkormányzat keresi a megoldást, és az is felmerült, meg kellene szüntetni az osztályt. Ezt azonban a megyei tisztiorvosi szolgálat nem engedélyezi, és a szakma is ellenezné. Nagyon hiányzik például egy krónikus betegségekkel foglalkozó osztály a kórházból. Valószínű ezzel kell majd megosztoznia Balogh doktor csapatának. A Kecskemét vonzáskörzetét ellátó osztályon egyébként bármilyen furcsán hangzik, jól érzik magukat a betegek. Különálló épületben a viszonylagos zártság családias hangulatot tesz lehetővé, s a nővérek is többet tudnak foglalkozni egy-egy beteggel. Előfordul, hogy más kórházakból is ide kérik magukat. Az itt dolgzóknak az a véleményük, a pénzügyi problémákat országos szinten kellene megoldani, s akkor nyugodt körülmények között akár magasabb szinten is tudnánk dolgozni. (Folytatjuk) magyar Állampapír Kamatozó 1995/VIII. mm Rövid távon - előnyösen Bizonyára Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeggel, melyet egy éven belül nem tervez elkölteni. Ha ezt a tartalékot igazán megfontoltan szeretné gyarapítani, olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra magas kamatot kínál, ugyanakkor biztonságos. Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/VIII. A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű értékpapír, amely erre a rövid időszakra igen kedvező kamatot nyújt. Természetesen, mint minden Magyar Állampapírra, a Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami garancia. A Kamatozó Kincstárjegyet nem szükséges magánál tartania, tarthatja letétben, névre szóló értékpapírszámlán, így nem tudják ellopni, nem veszíthető el. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. augusztus 15-19-ig jegyezhető. A kamatozás kezdődátuma: 1994. augusztus 19. Évi bruttó kamata 24%. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. így ha tervei változnak, a birtokában levő értékpapírokat napi árfolyamon eladhatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névértéket fizetik ki Önnek. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegyet minden hónapban kibocsátják. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. ó. • OTP Bank Rt.: Ó000 Kecskemét, Szabadság tér 5., Baja, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Bácsalmás, Izsák, Jánoshalma, Kecel, Kiskunmajsa, Kunszentmiklós, Mélykút, Soltvadkert, Tiszakécske, Hajós • Polgári Bank Rt. 6300 Kalocsa, Szt. István király u. 30. • Cooptourist Rt. 6000 Kecskemét, Kéttemplom köz 9-11 (a New York Bróker Kft. ügynökeként] • MNB Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1. • Kereskedelmi Bank Rt. (K&H) Baja,Kalocsa, Kecskemét, Kiskunhalas (a K&H Brókerház ügynökeként] • Cenzor Bróker Kft. 6500 Baja, Jelki tér 3. pl ATo> wtöSSoz ^>L a m p a p {J* 1 »