Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-09 / 186. szám

1994. augusztus 9., kedd Megyei körkép 5 A BÁCSALMÁSI CSALÁDOKNAK EGYRE NEHEZEBB Magyar orvoscsoport utazik Ruandába Előreláthatóan augusztus 21- én indul az a különrepülő- gép, amely negyven tonna se­gélyszállítmányt - elsősorban gyógyszert és élelmiszert - jut­tat el az ínségben levő ruanda- iak menekülttáboraiba. A tervek szerint a gép az amerikai és a francia hadsereg biztosítása mellett Entebbében száll le, ahonnan az amerikai katonai egységek gondoskodnak a kül­demény célba juttatásáról. A segélyszállítmány elsősor­ban a szervező Hit Gyülekezete több millió forintos támogatá­sára épül, amelyhez ez idáig több cég, vállalkozás is csatla­kozott. A szállításhoz szükséges repülőgépet a misszió másik kezdeményezője, a Kadima ASC repülő sportklub bizto­sítja. A szervezők az akció le­bonyolításához a helyszínen tar­tózkodó izraeli segélyszerveze­tek támogatását kívánják i- génybe venni. A „Candid (Ru- anda)-akcióhoz” csatlakozott a Delta katasztrófa mentési cso­port, amely a segélyszállít­mánnyal együtt 15-20 fős ma­gyar orvoscsoportot küld a ko­lerában megbetegedett mene­kültek megsegítésére. Az első­sorban fertőző területen dol­gozó, speciálisan kiképzett szakemberek egy hónapig tar­tózkodnak majd a helyszínen, ahol a Magyarországról kiszállí­tott berendezések segítségével egy 40 ágyas kórházat állítanak fel. Az önkéntes orvoscsoport ki­utazásának anyagi feltételei még nem biztosítottak. Ezért a Delta katasztrófa mentési csoport „Adj esélyt az életnek!” címmel felhívással fordult mindazok­hoz, akik adományaikkal támo­gatni tudják a magyar orvosok kiutazását. A támogatásokat a szervezők a Magyar Katasztrófa Medicina Alapítvány számlá­jára kérik átutalni. Számlaszám: OTP Bp. XIII. kér. fiókja 565-41599-4. Az útiköltség hi­ányzó részéhez való hozzájáru­lást, az összeg céljának feltünte­tésével, a Hit és Erkölcs Kultu­rális Alapítvány 203-55065- 7007; ill, a Kademia Aero és Sportclub 1891054-001 számú számlájára kérik eljuttatni. A segélyakciót koordináló szervek szeretettel köszönnek minden támogatást és hozzájárulást. CIKKÜNK NYOMÁN Szakértő a hamisításról A Petőfi Népe 1994. augusz­tus 5-ei számában adott újabb tájékoztatást a kellő mértékben el nem ítélhető hamisított fű­szerpaprika-őrlemény hazai forgalomba hozataláról. A cikk első oldali részében világosan érthető, hogy a hamisított és mérgező fűszerpaprikának mondott piros őrlemény forga­lomba hozatala során az ügyben szereplők minden szabálytalan­ságot elkövettek. Jogtalanul használtak fel gyártói neveket, illetve hamisan hivatkoztak gyártókra. Az 5. oldalra azonban az ke­rült, hogy a pesti árusítóhelyen lefoglalt és állítólag Fajszon termett paprikát a Quali Cont­rail Élelmiszervizsgáló Labora­tórium vizsgálta. Ez azonban nem felel meg a valóságnak. A laboratórium speciálisan fűszerpaprika-őrlemény és méz vizsgálatára létesült 1991-ben. Jómagam e terület elismert or­szágos szakértője vagyok. Va­lamennyi mintát magam minő­sítek, s mivel élelmiszer-hami­sítás elleni harcban mintegy 35 éve vezető szerepet töltök be, valószínűtlen, hogy elkerülte volna figyelmemet egy hamisí­tott őrlemény hamisított volta. Tehát a hamisított paprika for­galomba hozatala kapcsán be­mutatott vizsgálati bizonylat nem arra a tételre vonatkozott, mint amit a hatóságok megtalál­tak. A fűszerpaprika-őrlemény forgalomba hozatalának kér­dése 1983 óta rendezetlen. A termelőkkel szembeni és a fel­dolgozók által kikényszerített állami lojalitás, valamint a fű­szerpaprika-őrlemény monopó­liumának megszüntetése, ezzel a kötelező állami minősítés megszüntetése vezetett, a mai kaotikus helyzethez, amit szám­talan variációban gyakorolnak és a hatóságok szervezetlenül és gyengén igyekeznek kézben tar­tani. Dr. Horváth György, FM-szakértő, Kecskemét * Esőért fohászkodik a határ. A vetőmagnapraforgó-ter- mesztés egyik legfontosabb munkafázisa fejeződött be Bácsalmáson július végén, az Agráripari Részvénytársaság­ban. A Bácsalmás, Kunbaja és Katymár határában fekvő terü­leteken a részvénytársaság dol­gozói „átadták” a terepet a bácsalmási, tataházi és kunfe­hértói méhészek tulajdonában lévő 2060 méhcsaládnak. A szorgalmas „munkások” a be­porzásban játszanak fontos szerepet. A vetőmag-előállítás­nál ugyanis a hím-, és nőivarú virág külön-külön található. Ám a virágzó napraforgó mellé te­lepített méhek ideje is lejár las­san, hiszen a napraforgó elvi- rágzik. A jó termés a további­akban már nagymértékben a természettől függ, de jól jöhet még az egyik, Őalmás határá­ban fekvő területen található ke­reszt, mint fohászkodóhely: Add már, Uram, az esőt! Prókai Károly Légi tűzoltókat képeznek Különlegesen kiképzett, légi tűzoltók felkészítését tervezi a Baranya megyei tűzoltópa­rancsnokság, miután korábban már együttműködési megálla­podást kötött az Aerocaritas he­likopteres légi mentőszolgálat­tal, amelynek egyik helikopterét a megyei tűzoltó-parancsnok­ság pécsi bázisához telepítették. A gép hetente egyszer tűzvé­delmi járőrözésre száll fel, hogy idejében felfedezze a száraz­ságban gyakori erdőtüzeket, megelőzze azok továbbterjedé­sét. A tűzoltók országos pa­rancsnoksága már megkezdte a helikopterről megoldható, kü­lönleges feladatokra vonatkozó szabályozás kidolgozását. Az önként jelentkezett pécsi tűzol­tók kiképzése ősszel kezdődik. Spórol a magyar honvédelmi tárca A segély csak átmenetileg segít Esőre várva Ólommérgezés paprikától Összesen 255 esetben találtak ólomszennyezettséget azokban a fűszerpaprika-mintákban, a- melyek a lakosságtól, a keres­kedelemből és a vendéglátásból származnak. A vizsgált minták közül több valószínűleg azonos forrásból származik - állapítja meg az Országos Tisztifőorvosi Hivatal. Eddig 27-en beteged­tek meg krónikus ólommérge­zésben az ólomvegyülettel szennyezett fűszerpaprika fo­gyasztásától. A fővárosban há­rom megbetegedést észleltek, Heves megyében, Domoszló községben öten kaptak ólom­mérgezést, Jász-Nagykun-Szol­nok megyében négyen, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig hárman. A legtöbben a Pest megyei Tóalmáson bete­gedtek meg, tíz személynél mu­tattak ki ólommérgezést. Érden ketten kaptak krónikus ólom­mérgezést fűszerpaprika fo­gyasztása következtében. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat intézetei folyamatosan ellenőrzik a fű- szerpaprika forgalmazását és felhasználását, elsősorban a kö­zétkeztetésben és a vendéglá­tásban. (Jobb oldali cikkünk szintén a szennyezett fűszerpap­rikáról szól.) A honvédelmi miniszter a minap közzétette a döntést: ta­karékossági megfontolásokból törölték az év hátralévő idősza­kában tervezett tartalékos behí­vásokat. Ez az intézkedés me­gyénkben mintegy 1500 fő tar­talékos hadkötelest érint. A hír hallatán még némi megnyug­vásra is okunk lenne. Igen, ha nem kellene folyton-folyvást arra gondolni, milyen kény­szerhelyzet van a döntés mö­gött. De meg kellett ezt is lépni, mert a honvédelmi tárca a sze­gény ember vízzel főz jól bevált receptjét aktivizálva ezáltal le­faraghat valamicskét abból az iszonyú deficitből, amit örökölt. A hír hallatán fellélegezhet a tartalékosok behívását előké­szítő, tervező és végrehajtó szervezet minden munkatársa is, ugyanis ha más nem is, ők aztán igazán jól tudják, milyen keservesen nehéz - jelen viszo­nyok között - a meghatározott létszámot biztosítani, azok után, hogy szembesülnek a behívásra tervezettek mindennapos prob­lémáival, gondjaival. Nyilván legjobban az érintett, a tartalé­kos hadköteles örül. Bár soha­sem vonta kétségbe, hogy a haza védelme mindenekelőtt, de ő tudja: ebben a szűkös világ­ban a szükség nagy úr. Hangza­tos szavak ide vagy oda: a pénz beszél, a karaván halad. Sokuk számára már egy pár napi beöl­tözés is anyagi krízishelyzetet teremt. Ha ez a hír mindenkinek jó, akkor hol itt a gond? A méltatlankodás legkisebb tása már régen csak illúzió, kö­vetkezik tehát a katonamester­ség legérzékenyebb területe: a kiképzés. A bekövetkezett tragédiák pedig elég hangosan adják tud­tára mindenkinek: még többet, jobban, alaposabban oktatni, kiképezni, felkészíteni. Közhelynek tűnik elővenni Szuvorov hadvezér híressé vált mondását: „Inkább békében egy vödör veríték, mint háborúban egy csepp vér...” A bejelentés hátterének meg­rázó voltához bizonyságul még egy adalék. Akik nem ezzel fog­lalkoznak, azoknak természete­sen nem tűnik nagy dolognak - akár csak ideiglenes jelleggel is - a tartalékos kiképzés elhalasz­tása, de akiken számon kérik a felkészülés színvonalát, azok­nak mégiscsak egy alkalommal, egy lehetőséggel kevesebb, hogy át tudják adni legalább a legszükségesebb katonai isme­reteket. A honvédelmi törvény e- gyébként sem kényezteti el a kiképzőket. Normál esetben a sorkatonai leszereléstől számí­tott 3 évig egyáltalán nem, majd az azt követő 3-4 évben lehet valakit is tartalékos katonai szolgálatra behívni. Hogy ez sok vagy kevés, egyéni mérle­gelés kérdése. E gondolatfeltevést stílsze­rűen úgy lenne célszerű befe­jezni. Volt még miből elvenni!? Nahát, akkor mi a gond? Szabó János honvéd alezredes A több mint nyolcezer lelket számláló Bácsalmás lakóinak csaknem negyede nyugdíjból él. A nyugdíjasok többsége a me­zőgazdaságban töltötte szolgá­lati éveit, ezért nem ritka a tíz­ezer forint alatti nyugdíj, sőt olyan idős ember is él a város­ban, akinek hétezer forintot kell havonta beosztania. Nem könnyebb a munka nél­küli családok sorsa sem, amit tovább fog rontani a fűtési sze­zon beindulása. Az önkormány­zat szociális osztályának adatai szerint az első félévben 730 esetben fizettek ki átmeneti se­gélyeket a rászorultaknak. A ki­fizetett 2,3 millió forint mellett csaknem ugyanennyi áll még rendelkezésre a második fél­évre, ami az osztály dolgozói­nak tapasztalata szerint aligha lesz elegendő. Iskolakezdéskor megnő u- gyanis a kérelmezők száma, és ugyanez történik a téli tüzelő beszerzésének időszakában, vagy a gázszámlák megjelenése idején. A rendszeres nevelési vagy szociális ellátásban része­sülők évente mindössze egyszer kaphatnak átmeneti segélyt. A gyermekes családok gyerme­kenként kétezer forintot, a szo­ciális segélyezettek jövedelem­től függően, de átlagban három­ezer forintot vehetnek fel. Két alkalommal kérhetnek átmeneti segélyt a jövedelem- pótló támogatásban részesülők, nekik átlagosan négyezer forin­tot tud kiutalni az önkormány­• Az önkormányzat az első félévben 730 rászorulót részesített segélyben. zat. Már félévkor sok rászoruló kimerítette keretét, ugyanis fel­vette a helyi rendeletben meg­határozott négy átmeneti se­gélyt. A rendszeres ellátásban, és jövedelempótló támogatás­ban nem részesülők tudniillik évente négyszer kaphatnak át­meneti segítséget. Jövedelempótló támogatást júniusban 194 bácsalmási vehe­tett fel. Sok olyan fiatal család él a városban, ahol mindkét szülő jövedelempótló támoga­tást kap, emellett rendszeres jö­vedelemforrásként csak a csa­ládi pótlék jelentkezik. Termé­szetesen a bácsalmási munka- és jövedelemnélküliek is meg­próbálnak segíteni magukon. Egy részük mezőgazdasági ter­meléssel foglalkozik, más ré­szük a benzinbizniszbe kapcso­lódott be. Munkahely nem lévén, vásá­roltak egy roncsautót, azzal jár­nak át a határon, vagy sofőrként szegődnek el a több autót üze­meltető „vállalkozóknál”. Vi­szont ez sem biztos kereset, és a családok anyagi helyzetét csak ideig-óráig könnyíti. Ha meg­szűnik ez a lehetőség, vélhetően tovább szaporodik majd a segé­lyekre szorulók száma.-pásztor­vádját is visszautasítva, a le­hangoló ebben a hírben az, hogy a miniszter már nem tud a tartalékból sem elvenni, mert már ott sincs semmi. Most már azt kell karcsúsítani kényszerű­ségből, amit a nagy nyilvános­ság mindig is számon kér (meg kell hagyni, joggal): ez pedig a kiképzettség. A hivatásos állo­mány egzisztenciájának rende­zése, a technikai feltételek javí­• A tartalékosok kiképzésére egyre kevesebb jut.

Next

/
Thumbnails
Contents