Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-30 / 178. szám

1994. július 30., szombat Megyei körkép 3 A mérgezett paprika nyomában Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal koordinációs megbeszé­lést szervezett az érintett ható­ságok és szervek részvételével a hamisított paprika okozta meg­betegedésekkel, valamint az ak­tuális tennivalókkal kapcsolat­ban - tájékoztatta pénteken a sajtót Vass Ádám, a hivatal igazgató-helyettese. A közlemény szerint a szer­dai tanácskozás résztvevői szükségesnek látják olyan so- ronkívüli, összehangolt ellenőr­zési akció megszervezését, amely során a Földművelésügyi Minisztérium illetékes szervei ellenőriznék a fűszerpaprikát előállító üzemeket, illetve a je­lentősebb paprikamennyiséget forgalmazó üzleteket. A Tiszti- orvosi Szolgálat, a Fogyasztó- védelmi Főfelügyelőség és a KERMI ugyancsak fokozná el­lenőrzéseit. A Tisztiorvosi Szolgálat ed­dig két budapesti, tizenkettő Pest megyei, öt Heves és négy Jász-Nagykun-Szolnok megyei krónikus ólommérgezésről érte­sült. Valamennyi megbetege­dett személy fűszerpaprikát, il­letve paprikával készült élelmi­szert fogyasztott tartósan. An­nak ellenére, hogy a mérgezé­sek csak Budapesten és három megyében fordultak elő, a szak­értők feltételezik, hogy 1993. decemberétől az ország más te­rületein is kerülhetett kereske­delmi forgalomba hamisított, ólommal szennyezett fűszer- paprika. Az sem zárható ki, hogy külföldről is érkeztek ille­gális szállítmányok. Valószínű­síthető, hogy a hamisítók liszt­ből, míniumfestékből, esetleg téglaporból és minimális meny­nyiségű valódi paprikából állí­tották elő a mérgezést okozó fű­szert. A laboratóriumban megvizs­gált minták többsége erősen ólomszennyezettnek bizonyult. Miután nem zárható ki, hogy még mindig árusíthatnak hami­sított paprikát, igen fontos, hogy a vásárlók csak olyan fű- szerpaprikát vegyenek, amely fényvédő, zsír át nem eresztő csomagolású, illetve szerepel rajta a termék neve, súlya, a gyártó neve, címe és az áru sza­vatossági ideje. Piaci razzia Kiskunmajsán A múlt pénteken tizenkét fő bevonásával összehangolt ak­ciót hajtott végre Kiskunmajsán a rendőrség, valamint a Vám- és Pénzügyőrség. A piacon tartott ellenőrzése­ket követően hat román állam­polgár ellen kezdeményeztek vámszabálysértési eljárást. Tő­lük egyébként összesen száze­zer forint értékű árut foglaltak le. Eljárás indult egy majsai ke­reskedő ellen is, aki kávét és ci­garettát árult, megsértve a jöve­déki termékekre vonatkozó elő­írásokat. Rövidebb lehet a várakozás • Nem az előadókon múlik, hogy egy gépkocsiátíratás csaknem két napig tart. (Folytatás az 1. oldalról) Egyebek között azért, mert csak a postán fizetheti be az ille­téket. Emiatt a rendőrségen két­szer, a postán egyszer kell sor- baállnia. Sajnos - amint azt a rendőrök mondják - a posta ille­tékeseivel egyelőre nem voltak sikeresek a most kezdett tárgya­lásaik.-Annak ellenére, hogy már kialakítottunk egy munkahelyet is a kihelyezett pénzfelvevőnek - hallottuk Simon Tibor őrnagy­tól, a kecskeméti kapitányság igazgatásrendészeti osztályának vezetőjétől. (Csak zárójelben jegyzi meg a szerző, hogy a rendőrségen még a vagyonvéde­lem hiányosságaira sem hivat­kozhatnának a postások.) Tény, hogy a rendőrök a gaz­dasági lehetőségeiken belül mindent megtennének az igaz­gatásrendészeti szolgáltatás színvonalának emeléséért. Csak hát az anyagiak...Most halvány reménysugár a javításra, hogy a megyei vagyonvédelmi alapít­vány segítségével újabb 300 ez­ret költöttek fejlesztésre. Három számítógépet vettek és három munkahelyet teremtettek.- Bonyolítja a helyzetet, hogy július elsejétől a Közleke­dési Felügyelettől visszakaptuk a rendszámkiadás egy részét. Az első rendszámot nálunk kell átvennie a tulajdonosnak, il­letve általában a nevében eljáró márkakereskedőnek, ha tulaj­donjogi korlátozás alá kerül a jármű. Azaz, ha nem készpénz­zel fizették ki, hanem részletre vették vagy lízingelt. Ez pedig leginkább az új autókat árusító szalonokat, kereskedőket fogja érinteni. A márkakereskedőknek ez egyértelműen azt jelentené, hogy egy emberük egész napos sorbanállással töltené a jövőben az idejét. De miért ne lehetne megfordítani a dolgot? Miért ne fizethetnének közösen valakit, akinek a feladata az ilyen rend­számok kiadása lenne. Erről tárgyaltak csütörtökön a rend­őrkapitányságon az illetékesek­kel a kecskeméti autószalon tu­lajdonosok. Az eredmény: a rendőrség vállalja a létszámfej­lesztést, ám a dolgozó bérét a vállalkozók adják össze. Nyilvánvaló, hogy - ha csak kis mértékben - de ez is segít majd az ügyfélszolgálat gond­jain. Valamennyivel csökken a zsúfoltság és a kereskedők is gyorsabban intézhetik a rend­számokat egy-egy új autóhoz. A számítógép segítsége pedig azt jelenti, hogy ezután a korábbi két-három hónap helyett már két-három napon belül az or­szágos nyilvántartásba kerülhet az új autó. Noszlopy NEM KELL BAJÁRA UTAZNI Marad az ügyintézés Bácsalmáson? Május közepe óta tart kihe­lyezett ügyfélszolgálati fogadó­órákat Bácsalmáson az egész­ségbiztosítási pénztár bajai ki- rendeltsége. A Bácsalmáson és környékén élők péntekenként kereshetik fel járulék és betegel­látási ügyekben a szakembere­ket a polgármesteri hivatalban. A csaknem három hónapja tar­tó szolgáltatás tapasztalatairól kérdeztük Regőczi Ilonát, a já­rulékügyi, és Schultz Lajosnét, a betegellátási osztály mun­katársát. Elmondták, hogy egy-egy fogadónapon a vártnál jóval kevesebben keresik fel az ügyfélszolgálatot. Bácsalmáson intézhetnének pedig az ügyfelek a betegellátással kapcsolatos minden ügyet. Az útiköltség utalványokat le lehet itt adni, és a táppénzzel, a GYES-sel, GYED-del kapcsolatos ügyeket intézni. Egyéni és társas vállal­kozások, egyéni gazdálkodók ügyeiben minden szükséges nyomtatvány Bácsalmáson is rendelkezésre áll. Tehát min­den, egészségbiztosítással kap­csolatos intéznivalót helyben fogadnak. A szakemberek azt várták, hogy kevés lesz a heti egy fogadónap. Most mégis azt fontolgatják, hogy megszünte­tik a kihelyezett ügyfélszolgála­tot, mert átlagban csak napi öt ügyfél kereste fel az irodát. Ha az augusztusi ügyfélforgalom is így alakul, megszűnik a félfo­gadás Bácsalmáson. Ha viszont több ügyfél fedezi fel a szolgál­tatást, később lehetőség nyíl­hatna a nyugdíjbiztosítási ügyek intézésére is. P.E. A fogorvosok már gyűjtik a pontokat Július elsejétől útjára indult a fogorvosi ellátásban a teljesít­mény finanszírozás reformja. E pillanatban azonban nincs lé­nyeges változás a polgárok ellá­tását tekintve, hiszen a reform előfelmérési szakaszában jár. A fogorvosok azonban gyűjtik a pontokat, illetve rögzítik a telje­sítménydíjba bevont beavatko­zásokat. A megyében 73 ön- kormányzatnál működik fogá­szati ellátás, s összesen 180 fogorvos dolgozik Bács-Kis- kunban. A manuálisan vagy számítógépen rögzített adatokat augusztus 10-éig kell a fogor­vosoknak eljuttatniuk a megyei egészségbiztosítási pénztárhoz, ám ennek még anyagi vonzata nem lesz. Elsőként a novemberi teljesítmények alapján majd 1995. januárjában utalják a fog­orvosoknak a teljesítménydíjat. A megyei egészségbiztosítási pénztár egyébként arra ösztönzi a fogorvosokat, hogy eleve számítógépre vigyék fel a telje­sítményeket, s ezért havonta kü­lön pénzt kapnak a biztosítótól. A fogászati ellátás egyébként a biztosított polgárok számára in­gyenes a tb. törvény rendelke­zése értelmében, ám a fogtech­nikai szolgáltatásokért fizetni kell. Úgy hírlik, a fogászati ellá­tás reformjának bevezető szaka­sza, az előfelmérések tapaszta­latai alapján módosulhat, eset­leg szűkülhet az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások köre. Erről azonban legkorábban szeptemberben várható kor­mánydöntés.^ Ábrahám Eszter A gazdák is learattak Végelszámolás előtt a jánoshalmi Település Üzemeltető Vállalat Mélykúton a magángazdál­kodók idén 1800 hektáron ter­meltek őszi búzát, tudtuk meg Gelányi János falugazdásztól. A napokban várható az aratás be­fejezése, kétszáz hektár vár még betakarításra. Az esős időszak előtt leara­tott búzák jó minőségűek, vi­szont a még lábon álló búza si­kértartalma rohamosan csök­ken, minden bizonnyal csak ta­karmányozásra lesz alkalmas. Tíz kombájn van magánkézben A legjobb eredményeket a Korona és a Fatima búzafajták produkálták idén a mélykúti földeken, de jól szerepelt a GK-Zombor és az Öthalom is. A falugazdász adatai szerint tíz aratógépet üzemeltetnek magánkézben, de Mélykúton is több mezőgazdasági nagyüzem vállalt betakarítást. Ennek elle­nére a vártnál hosszabb az ara­tási szezon. Gelányi János szerint nem­csak az eső akadályozta a kom­bájnok munkáját. A parcellák nagysága, illetve kicsinysége is szerepet játszik a késésben. Természetesen nem a kétszáz négyszögöles gabonatáblák jel­lemzők Mélykúton, de szép számmal akadnak ilyenek is. Egy hektár gabona betakarítását 3500-5300 forintért végzik a szolgáltatók. Az aratás végén a szomszédos községek szövet­kezeteinek kombájnjai is bese­gítenek a mélykúti gazdáknak. Megkezdték a csaknem negy­ven hektár triticale aratását is, és folyik a lovasgazdák által ve­tett ötven hektárnyi zab betaka­rítása. Húsz hektáron rozs is termett. A takarmánygabonákat a sa­ját állatállomány részére termel­ték a gazdák, sőt egynegyedük kifejezetten e célból vetett min­dent. A termelők nagyobb része eladta a búzát, kevesen tárolták csak le egy későbbi magasabb ár reményében. Nyolcszáz-ezer forintot kaptak mázsánként a búzáért. Ideiglenes földhasználat Gelányi János falugazdász véleménye szerint a mélykúti termelők legnagyobb gondja a földterületek rendezetlensége. Sokan a tulajdon bejegyzésre várnak, és még sokan ideiglenes használatba kapott földeken gazdálkodnak, ami pedig ko­rántsem megnyugtató.-pásztor­Amint arról már korábban is írtunk, a jánoshalmi Település Üzemeltető Vállalat a tavasszal sikertelenül pályázott az új di­ákotthon kivitelezésére. Az üzem nyereséget hozó építői­pari részlege - megrendelés hi­ányában - munka nélkül ma­radt, s időközben megkezdte a létszámleépítést. A képvi­selő-testület keddi ülésén a vál­lalat vezetése kérte a végelszá­molási eljárás megindítását. A képviselők akkor csütörtökre halasztották a döntést, mond­ván, nincsenek elegen ahhoz, hogy érdemben állást foglalja­nak. (A húsz városatyából ti­zenhárom volt jelen a keddi ta­nácskozáson.) Csütörtökön a határozatképesség határán lévő testület - melynek ülésén ezút­tal tizenegy szenátor jelent meg - név szerinti szavazással mondta ki, hogy a Település Üzemeltető Vállalatot jogutód nélkül megszünteti, egyben au­gusztus 1-től elrendeli a végel­számolást, melyet december 31-ig kell befejezni. A végel­számolóként kijelölt dr. Fekete Lászlóné igazgatónőnek a vé­gelszámolás nyitó mérlegét szeptember 15-ig kell a testület elé tennie. Egy másik határoza­tában az önkormányzat 690 ezer forint átmeneti támogatást nyújt a vállalatnak a július 31-én ese­dékes bérek és a közterhek kifi­zetéséhez, melyet a forgóeszköz értékesítéséből kell majd visz- szafizetnie. Dr. Fekete Lászlóné lapunkat arról tájékoztatta - megnyugtatva partnereit és megrendelőit -, hogy a vállalat a folyamatban lévő munkákat december 31-ig elvégzi és az érvényes szerződési kötelezett­ségeinek is eleget tesz. A képvi­selő-testület a későbbiekben - várhatóan szeptemberben - dönt arról, hogy a vállalat által biztosított szolgáltatásokat mi­lyen formában kívánja 1995. január 1-től fenntartani. Felme­rült a csütörtöki testületi ülésen annak lehetősége is, hogy még­sem kellene eladni az üzem központi irodaházát, mert a már egyszer értékesítésre meghirde­tett ingatlant más önkormány­zati feladatok elvégzésére is fel lehetene használni. Ez esetben más pénzügyi forrást kell ke­resni a végelszámolásból eredő költségek finanszírozására. Tovább tiltakoznak a kevermesi kisrészvényesek Már 60 órája folytatják tilta­kozó demonstrációjukat a ke­vermesi Keve-Coop Mezőgaz­dasági Szövetkezeti Rt. kisrész­vényesei az rt. udvarán. A kis­részvényesek szerda délelőtt 10 órától húszas csoportokban - köztük fiatal anyákkal és terhes kismamákkal - egymást váltva követelik, hogy az rt. vezéri­gazgatója, Farkas Béla a még nem jogerős első fokú bírósági ítéletnek megfelelően mondjon le pozíciójáról. Attól tartanak ugyanis, hogy a meglévő va­gyon is elúszik, mint azt július 26-i rendőrségi feljelentésük­ben megfogalmazták. A vállalat körül 1994. március 4-én a tisztújító és elszámoltató köz­gyűlésen kezdődtek az inciden­sek, ahol a kisrészvényesek 127 millió forint eltűnését kérték számon az igazgatótanácson. Végső búcsú az őrmestertől A bakonyi lőtéren hősi halált halt Pleszkán Károly őrmester­nek a honvédelmi miniszter posztumusz zászlós rangot ado­mányozott. Temetésére hétfőn reggel 9 órakor kerül sor, kato­nai tiszteletadással, és a tábori lelkészi szolgálat egyházi szer­tartásával Tompán, a külsőte­metőben. A végső búcsúra a Mészáros Lázár Gépesített Lö­vészdandár II. százada, amely­ben az őrmester szolgált, szin­tén elutazik. Hercegszántói termésátlagok Csütörtökön befejeződött a hercegszántói szövetkezetben a kalászosok aratása. A 183 hek­táron termelt árpa átlagtermése 4,9 tonna lett. Ä borsó 27 má­zsát adott hektáronként, míg a durum búza átlaga 5,3 tonna volt. Az étkezési és takarmány búzából 43 mázsát arattak hek- tároként. Sátoros ünnep lesz Kalocsán Sátoros ünnepet rendez Kecel után Kalocsán is az Evangéliumi Pünkösdi Közösség. 750 szemé­lyes sátrat állítanak fel a város­ban augusztus 2-a és 7-e között, s jó programokban, látnivalók­ban sem lesz hiány. Kedden, szerdán és szombaton filmvetí­tés lesz, délelőttönként pedig a sátornál gyermekprogramokra invitálják a kicsinyeket. A kíná­latban szerepel aszfalt-rajzver­seny, kerékpáros ügyességi ver­seny, zenés bábelőadás, családi vetélkedő, rock-koncert, elő­adások. Az eseménysorozatot augusztus 7-én közös istentisz­telet zárja. Természetesen anyatejjel Augusztus 3-án a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban rendezik meg az Anya­tej Világnapja alkalmából azt a tanácsadással egybekötött ün­nepséget, amelyen köszöntik a szoptató édesanyákat. Délelőtt fél tíztől több kecskeméti család is bemutatkozik a rendezvényen résztvevőknek, hiszen a témák - amelyeket a szakértők körbe­járnak - az egész családot érin­tik. Szó lesz a többi között az anyatej fontosságáról, a szopta­tásról, a gyermekágyról és a családvédelmi szolgálatokról. Új toronyóra Augusztus elejére elkészül a tiszakécskei templom új to­ronyórája - ígéri a kivitelező, a kimondottan ilyen munkákra szakosodott pécsi Gulácsi és Fia. A régi óra olyan rossz álla­potban volt, hogy nem érdemes megjavítani, ezért van szükség a cserére. Jelenleg a toronyóra számlapjának méretét veszik le. Poliészterből készül az új, ami ellenáll az időjárásnak. A költ­ségek felét - 214 ezer forintot - a tiszakécskei önkormányzat fedezi. Túljegyezték a forintkötvényt Az előzetes adatok alapján mintegy 20 százalékkal túlje­gyezték az EBRD egymilliárd forint össznévértékben kibocsá­tott forintkötvényét. A magyar magánbefektetők nagyon érdek­lődtek az EBRD papírja iránt, a jegyzésből 6 százalék övék.

Next

/
Thumbnails
Contents