Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-28 / 176. szám
8 Sport 1994. július 28., csütörtök Az elnöknek nem kellett a nyugtató 1 Bánföldi a 89. percben a második váci gólt szerzi. Babócsy kapus és Linyikov már csak a labda után néz. A bácskai harcsakirály Megyénk labdarúgásának élcsapata, az NB I-be feljutott Stadler FC a hét elején rangos társaságban vett részt Monoron az Innstadt Kupán. A házigazdák elleni 3-2-es győzelem után Gubuczék bejutottak a döntőbe és ott remek mérkőzésen, igazi nagy csatában Dzurják és Bánföldi góljaival 2-0-ra maradtak alul az elmúlt évi bajnok Vác FC Samsung ellenében. Bár a csapat veszített, a mérkőzés után Stadler József elnök mégis jókedvű volt.- Mi az oka felhőtlen örömének?- Amikor a mérkőzés előtt a lelátóra mentem, jó néhány NB I-es csapat vezetője körbevett és barátilag ajánlották, hogy fogadjak el tőlük egy kis nyugtatót, mert a Vác úgyis laposra ver bennünket. Őszintén szólva félOlimpos futás A kecskeméti Boróka Szabadidősport Egyesület július 31-én, vasárnap rendezi a már hagyományos Olimpos hendikep verseny e havi fordulóját. A hat kilométeres futásra, amely 9 órakor kezdődik a kecskeméti széktói szabadidőközpontban, a nagy meleg ellenére minden érdeklődőt várnak. Vár az aláírással Rövid látogatást tett Padová- ban, de a szerződését még nem írta alá az amerikaiak népszerű labdarúgója, Alexi Lalas. A vörös hajú, kecskeszakállú játékos szóban már elkötelezte magát az élvonalbeli olasz klubhoz, ám a szerződést ügyvédjének is szeretné megmutatni. Lalas minden idők első amerikai játékosa lehet az olasz első ligában. TOTÓTANÁCSADÓ A Petőfi Népe totótanácsadója a 30. hétre. A szelvényen az Intertotó Kupa utolsó mérkőzései szerepelnek, zárójelben a csapatok országjelével. Tippjeink: 1. Békéscsaba—Odense x, 1 2. C. Budejovice—Vác l,x 3. Hamburg—Int. Bratisl. 1 4. Rapid Wien—Dresden 1,2 5. Silkeborg—Lok. Szófia 2, x 6. Young B.—Electr. Craiova 1, x,2 7. S. Rotterdam—Stockholm x, 2 8. Lausanne—Leverkusen 2 9. A. Wacker-SL. Praha x, 1 10. Bröndby—Slov. Bratisl. 1 11. Grasshoppers—Dun. Streda l,x 12. Aalborg—Trelleborg X, 1 13. Austria Wien—W. II Tilburg 1 +1 mérkőzés: 14. Nörrkoping—Lyngby l,x Deák István tem is egy kicsit, mert Csank János legénysége hétfőn este szinte legázolta a nagy múltú Vasast, de ahogy teltek a percek és láttam a fiúkat küzdeni, tudtam, nagy baj nem lehet. A mezőnyben szinte egyenrangú ellenfelei voltunk a bajnokcsapatnak, és ha a helyzetkihasználásunk nem ilyen csapnivaló, akkor meglepetés is születhetett volna Monoron. Kezd látszani a csapaton Patrascu edző keze munkája és ez biztató lehet a jövőt illetően.- Hogy látja a Stadler FC pillanatnyi helyzetét? - kérdeztem loan Patrascu vezetőedzőt.- Az alapozás kezdetekor elmondtam a fiúknak, csak akkor lehet esélyük a bajnoki mérkőzéseken a jó szereplésre, ha fizikálisán tökéletesen felkészülnek. Szerencsére ezt minA hétvégén rendezik meg Szekszárdon a novemberi férfi és női világbajnokság főpróbájának számító súlyemelő magyar bajnokságot, amely egyben a Húsos Kupáért is zajlik. Minthogy az esemény Világ Kupa-forduló is, nemzetközi mezőnyt köszönthet a tolnai főváros sportközpontjába kilátogató közönség. Pénteken a női országos bajnoksággal startol a háromnapos eseménydömping, amelyben a szombat és a vasárnap a férfiaké: akkor bonyolítják le az erősebb nem képviselőinek országos bajnokságát, amelynek eredményei a Húsos Világ Kupába is beszámítanak. A vendégek közt várhatóan fehérorosz, spanyol, dél-koreai, izraeli és szlovák súlyemelőket szólítanak majd porondra, de a legtöbb kategóriában aligha tudnak beleszólni a külföldiek a magyarok vetélkedésébe. Különösképpen igaz ez a 64 kg-ra, ahol együtt, egymás ellen indul harcba az ex-Európa-baj- nok honi csúcstartó, Czanka Attila, a junior létére az idei felnőtt Eb-n ötödikként végzett Kecskés Zoltán, és a Romániából Nyíregyházára áttelepült, magyar állampolgárságot azonban még nem kapott Popa Adrian, aki Czankához hasonlóan három mázsán felüli összteljesítményre képes. Az 54 kg-ban a májusi sokolovi Eb-n új magyar csúcsokkal parádézó Lan- deszmann Tibor a favorit, a Világ Kupában azonban nem ígérkezik számára babér, ha indul a fehérorosz Viktor Szinyak is. Egy kategóriával feljebb a junior vb-dobogós Farkas Zoltánnak előre oda lehetne adni a győztest megillető érmeket. denki megértette, sokszor egymást biztatva, ha néha fogcsikorgatva is, de túljutottunk a munka nehezén. Mivel a játékosok többsége jól bírta a gyűrődést - csak Bíró és Rumán bajlódik kisebb sérüléssel -, az előkészületi mérkőzéseken látottak alapján kezd kialakulni bennem az őszi kezdőcsapat.- Elmondaná a szurkolóknak az ön szerint ideális 11-et?- Most még túl korai lenne. Miután az átigazolási határidő csak július 31 -én éjfélkor jár le, így addig még van lehetőségünk arra, hogy valahonnan szerezzünk egy jó irányító középpályást és egy gólerős befejező csatárt! Velük kiegészülve úgy érzem, sikerül összemixelni egy olyan ütőképes gárdát, mely újoncként is a siker reményében veheti fel a harcot az NB I-ben. A 83 kg érdekességét az adja, hogy a szövetség meghívta a majdhogynem műkedvelőként sportoló exvilágbajnok Barsi Lászlót, aki tavaly nemzetközi szenzációt keltett a melboume-i vb-n szakításban nyert bravúrbronzával. A nagy visszatérő címre mások is pályáznak: így Dudás István (99 kg), az ugyancsak hosszabb kényszerszünet után nevezett Németh László (108 kg), aki a már-már veterán Bökfi Jánossal vívhat komoly csatát, és a legnehezebbek súlycsoportjában rajtoló Stark Tibor (plusz 108). A tapasztaltabb generáció képviseletében nevezett a veterán világbajnok kecskeméti Kasza György (49 éves, 54 kg), a még nála is idősebb kisújszállási Nagy László (1944-es születésű, 108 kg), az elnyűhe- tetlen Pátrovics Géza (40, 59 KanáL Zoltán, a kapitány láthatólag fáradt, amikor a Vác elleni kupadöntő után a csapat őszi esélyeiről kérdezem.- Patrascu mester ravasz és rafinált erőgyakorlatai azt hiszem, megtették a hatásukat, mert úgy érzem, hogy mindenki nagyon jó kondícióba került. A kezdőcsapatba kerülésért nagy harc folyik. A helyzeteket azonban pontosabban kell értékesítenünk, ha nem rúgunk gólokat, hiába játszunk szépen, a zsebünk üres marad.- Mi a véleménye Csank Jánosnak, a Vác mesterének az alakuló Stadler FC-ről?-Patrascu kollégám gárdája máris egy jó kis csapat, melynek csatárai ha megtanulnak pontosabban célozni, akkor az ősszel sok godnot okozhatnak majd az élvonalban. F. kg) és a főleg edzőként jeleskedő Szabolcsi Károly (36, plusz 108). Ott lesz Szekszárdon, de már nem versenyzőként a korábbi világ- és Európa-bajnok Szanyi Andor. A tiszaújvárosiak klasz- szisát, akit sérülés kényszerített súlyemelő-pályafutásának befejezésére. a szövetség elnöksége ezúttal búcsúztatja el az aktív versenyzéstől. A nőknél - akikre a novemberi. isztambuli vb előtt októberben még egy nagy megméretés, a római Európa-bajnokság vár - a hazai mezőny színe-java indul a tolnai fővárosban. Láthatják az érdeklődők többek között a sokszoros Európa-bajnok Földi Csillát, a világverse- nyes éremhalmozó Takács nővéreket, Erikát (Kecskeméti SC) és Máriát is. Az elmúlt napokban zárult a német DAM-cég horgászfelszereléseit Magyarországon forgalmazó, budapesti Kettner- Hajas Kft. által meghirdetett országos horgászverseny, mely 1992. november 1-jétől 1993. október 31-éig tartott. Ez idő alatt kifogott rekordlistás halakkal lehetett nevezni a legnagyobb, illetve a legtöbb hal kategóriában. A bácsalmási Kardos Vilmos, a bácsbokodi sporthorgász egyesület tagja a bokodi horgásztóból kifogott hat darab rekordlistás harcsával - 320 kilogrammos összsúlyú - a legtöbb hal kategória első helyezését szerezte meg és elnyerte a fődíjat. A legnagyobb halak mezőnyében egy kilóval maradt el a győztestől. A hat harcsa legnagyobb példánya ugyanis „csak” 69,8 kg volt, testhosszúsága 225 centimétert ért el. A bácskai harcsakirály elmondta, hogy nála gyakori vendég a horgászszerencse. Már 14 alkalommal fogott ilyen óriás harcsát. A sikereit sok-sok év alatt gyűjtött tapasztalatának, kitartásának és ügyességének köszönheti.- Bácsbokodi születésű vagyok, családommal négy éve élünk Bácsalmáson. Keresztapám, Csötönyi István ismertetett meg a horgászat szépségeivel, rejtelmeivel. Motorcsónakkal jártuk be a Duna és a Sugo- vica bajai szakaszainak zegzu- gát. Hatéves koromtól kezdve Úgy tűnik, a csólyospálosi futballbarátokat nem zavarja különösebben az a huzavona, amely a körül zajlik, hogy ki lesz a kieső a megyei II. osztályú bajnokság Északi csoportjából. Annak ellenére, hogy erre a község csapatának is „esélye” van, a hétvégén focipályát avattak. A polgármesteri hivatal és a lakosság összefogásának eredményeképp nemcsak a játéktér felújítását végezték el, hanem még világításra is futotta. Igaz, a nyolc halogénlámpa csak az edzésekhez elegendő fényt ad, de ez is nagy dolog, hiszen a játékosok zöme csak a munkaidő letelte után ér rá edzeni. A pályaavatásra egész napos programot szerveztek, amelynek során három meccset láthattak a szurkolók. Gólokban nem Ilié Dumitrescu jó formában játszott a labdarúgó világbajnoki döntő során az Egyesült Államokban. Főként azt argentinok elleni nyolcaddöntőbeli összecsapáson lelte meg a gól- lövő-cipőjét. A Románia-Ar- gentína 3-2-es csata során két, általa belőtt gólnak örvendhetett az európai támadó, aki szerdától az angol élvonalban futballozó klasszisnak vallhatja magát! Aláírt ugyanis a Tottenham Hotspur csapatának. A román válogatott 25 éves támadója 2.6 millió fontért (3.98 millió dollár) szerződött el a Steaua BuKedden délután a Bajai FC hazai pályán fogadta előkészületi mérkőzésen a Mohács NB Il-es csapatát. Koch lesgyanús góljával szereztek vezetést a hazaiak, ezt követően a vendégek kétszer is betaláltak Tomik kapujába. A második félidőben Palla szabadrúgásból egyenlített, majd a BFC felnőtt csapatához felkerült ifjúsági játékosok vitték győzelemre a Sugo- vica-parti együttest. A két ifjúsági kapus fantasztikusan védett, támadásban pedig a fiatal és tehetséges Csermák József borzolta a mohácsi védelem idegeit. Egy mintaszerű akció végén ő szerezte a bajai együttes győztes gólját (3-2). A román Silvian Dima szerződtetése továbbra sem dőlt el. érdeklődöm a horgászat iránt. Szenvedélyemmé pedig azóta vált, amikor a hetvenes évek második felében Bokodon kialakítottak egy horgásztavat és megalakult a helyi sporthorgász egyesület is.- Az első találkozásom a nagy hallal általános iskolás koromban volt, de ekkor még a megfelelő felszerelés és szakértelem hiányában a kettőnk küzdelméből a hal került ki győztesen. Az első rekordlistás példányt 1987-ben fogtam, amit azóta további 13 követett, ebből az utolsó hat hozta a sikert. A harcsafogás titkáról szerényen beszélt, de azt elmondta: tudatosan készült a versenyre. Ennek érdekében szabadidejének java részét Bokodon töltötte a tóparton, s mint a fogási eredményeiből kitűnik, nem csak a zsinórt áztatta.-Nincsenek titkaim, már a bokodi tó minden pontján fogtam rekordlistás halat, a direkt erre a célra általam készített erős, teherbíró bottal. Csalinak kis halat és a ragadozó halakra való speciális távcsalit használok. Az pedig, hogy többnyire én kerülök ki győztesen a nagy hallal vívott küzdelemből, az a kiváló minőségű zsinórnak is köszönhető. Az országos bajnok családjában nemcsak a halételek közkedveltek, de a halfogás iránt is nagy érdeklődés van, főleg a fiai: Róbert és Krisztián körében. P. K. volt hiány, tizennyolcszor zör- rent meg a háló. A hazaiak igen udvarias vendéglátóknak bizonyultak, mivel előbb a serdülők kaptak ki 6-1-re a jászszentlász- lóiaktól, majd pedig a helybéli szurkolók válogatottja verte 3- 1-re az ifjúságiakat. A nap fénypontja a Csólyospálos-Er- dőfüle mérkőzés volt. Az erdélyi csapattal ezúttal hatodik alkalommal mérkőztek és a mérleg eddig két-két győzelem és egy döntetlen volt. Az első félidő végén 1-1 volt az állás. A másodikban a vendégek gyorsan dűlőre vitték a dolgot és zsinórban négy gólt lőttek, a hazaiak csak szépíteni tudtak. A végeredmény 5-2 lett Erdőfüle javára, de a csólyosiak a meccs után nagyon fogadkoztak, hogy legközelebb visszavágnak. curestitől, és folytatja a gólgyártást Albionban. A Tottenham egykori világbajnok argentin vezetőedzője, Osvaldo Ardiles egészen bizonyos abban, hogy Dumitrescuval megkezdhetik a nagy hátrány ledolgozását. A TH ugyanis hat bajnoki pont mínusszal, kezdi meg az új bajnoki idényt, mert néhány hete múltbéli pénzügyi visszaélésekre derült fény. Ardiles azt tervezi, hogy a román játékos mellé leszerződteti a francia Gi- rondins Bordeaux-tól a világbajnok Brazília mágikus védőjátékosát, Marcio Santost. A klubja nem járult hozzá az — őszig tervezett — ingyenes átigazolásához, ezért a labdarúgó hazautazott. Mivel Hímer István edző és a bajai együttes vezetői továbbra is ragaszkodnak Dimához, van esély a megegyezésre. A román játékos valószínűleg a jövő hét elején érkezik vissza a Sugovica-partjára. Ezekben a napokban rendeződik Csintalan helyzete is. A csatár mégsem igazol Érdre, a BFC vezetői továbbra is igényt tartanak a játékára. A bajai labdarúgócsapat soron következő előkészületi mérkőzését csütörtökön délután 17 órakor rendezi a Vasvári Pál utcában. Az ellenfél a Mélykút megyei I. osztályú gárdája lesz. Lőrinczi Csaba Erős emberek randevúja a Húsos Kupáért »Kasza György, a Kecskeméti SC súlyemelőinek edzője és tanítványa, Takács Erika is indul a szekszárdi versenyen. Pályát avattak Csólyoson Angliában a román csatár Kiizzadt bajai győzelem