Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-20 / 169. szám
12 Sport 1994. július 20., szerda Főtitkári látogatás Forgács Róbert, a tomaszö- vetség főtitkára és Vereckei István, a férfi tornászok szövetségi kapitánya július 22-én Kiskunhalasra látogat. Egyrészt a serdülők nyári edzőtáborozására kíváncsiak, másrészt az október közepén megrendezésre kerülő Magyarország-Anglia-Csehor- szág hármas találkozó előkészületeit szeretnék megnézni. Lövészverseny Szent István Kupa lövészversenyt rendeznek augusztus 27-én Páhiban. A verseny résztvevői a szlovák-magyar lövészeti szuperkupán részt vevő csapatok. Mind a két országból 6-6 csapat. A magyar színeket a Győr-Sporon és Bács megyeiek képviselik. A versenyen csak amatőr sportolók vesznek részt, s többéves hagyományt akarnak kialakítani. TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Edzőtáborban a karatésok • Együtt az ggész karatés csapat. Középen térdelve, lehajtott fej jel a mester. Kis Pál. Már elkezdődött A Stadler FC NBI-es labdarúgócsapata már elkezdte az előkészületi mérkőzéseket. Először a Kiskőrösi FC NB III-as csapatával mérkőztek, s 2-0-s félidő után 6-0-ra győztek. A gólokat Hleba (2), Burovics (2), Geiger Cs. és Geiger F. lőtte. Harding filmen A filmvásznon is megtartja bemutatkozását Tonya Harding. A Nancy Kerrigan elleni támadásban alaposan érintett amerikai műkorcsolyázónő egy maffiatörténetet feldolgozó, „Breakaway” című filmben kap egy kisebb szerepet, amely egyben mozis debütálása lesz. Harminc napra elzárták Az ügyészség 30 napi elzárásra ítélte a 19 éves Tom Wine- landot, aki Jennifer Capriatival együtt bukott le az amerikai teniszezőnő emlékezetes kábító- szeres ügyében. A fiatalembert - aki korábban Capriatira nézve terhelő vallomást tett, amikor azt mondta, hogy többször kábítószereztek együtt - bűnösnek találták kokain birtoklásáért, s miután Capriatival ellentétben nem vállalta a gyógykezelést és a felügyeletet, egy hónapos elzárásra ítélték. A Wemblyben bokszolnak A Wembley Arena szolgál színhelyül szeptember 24-én a WBC profi ökölvívó szervezet nehézsúlyú világbajnoki címéért zajló összecsapásnak. A jelenlegi címvédő brit Lennox Lewis az amerikai Oliver McCall ellen lép szorítóba. Frank Maloney, Lewis menedzsere elárulta, hogy decemberre tervezik a WBO- és IBF-bajnok Riddick Bowe elleni nagy mérkőzést. Baleset után sajtótájékoztató Karl Wendlinger, a Sauber- Mercedes Forma-l-es pilótája kilenc héttel a Monacói Nagy díj időmérő edzésén elszenvedett súlyos balesete után megtartotta első sajtótájékoztatóját. Az osztrák autóversenyző bejelentette: minden gondolatát a visz- szatérés lehetősége köti le. Sikeres műtét Sikeres vállműtéten esett át az osztrák alpesi síző, Thomas Stangassinger. Az olimpiai bajnok lesikló várhatóan novemberben végezhet ismét teljes értékű edzésmunkát. MA LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Kiskőrös FC-Bajai FC, Tompa-Mélykút, Katymár-Bé- késcsaba, Kalocsai FC-Paksi Atom, Tiszakécske-KTK. Valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik. Karate A Sankukai Karate Klub az idei nyáron is több edzőtábort szervezett felnőttek és gyermekek részére egyaránt. Az egyesület két alkalommal 1-1 hétre Kiskunmajsára költözött, ahol napi 3-4 edzésen gyakorolták ü sankukai karate stílus sajátos mozgásrendszerét. „ Az első tábort Beke Béla - 1 dános mester -, míg a másodikat, a stílus hazai főinstruktora. Kis Pál - 4 dános mester - vezette. Az idei nyár nagy eseménye számukra az augusztus első hetében szervezett edzőtáborban lesz, amit Trombello Flavio - 6 dános francia mester - vezetésével tanítványai tartanak majd. Régen volt olyan kosárlabdafesztivál a Lánchíd Utcai Általános Iskolában, mint a múlt héten csütörtökön délután és este. Sokan, a kosárlabda-pártolók, hozzátartozók és szülők közül kijöttek a svédországi Höesbo Kviberg Basket csapatának vendégszereplését megnézni, akikkel a kecskemétiek három szinten is tudásfelmérőt tartottak. Először a gyermek korcsoportos csapatok találkoztak egymással, s a skandináv vendégek legalább három klasszissal elmaradtak az országos harmadik kecskeméti együttestől. A nagy tudáskülönbséget bizonyítja, hogy a vendégek első pontjukat a második félidő 29. percében érték el, az egész pályán emberfogást játszó hazaiak ellen. Végeredmény: 61-5. A legjobb dobók: Dali 17/3, Harmath 18. A második mérkőzés a női csapatok összecsapása volt. A játékon látszott, hogy ezen a héten kezdték a hazaiak az erőnléti felkészülést, s több idő kell, hogy újra játékba lendüljenek, így a harcias és lelkesen küzdő svéd „szöszkék” az első félidőt hét ponttal a maguk javára fordították. A folytatás elején azonban Jáger és Nagy kosaraikkal 11 pontos fordulatot eredményeztek. Ez az előny a mérkőzés végéig megmaradt. Eredmény: 41-36. A legjobb dobók: Jáger 13, Nagy és Pasek 9-9. Következett az est sláger-, mérkőzése, a férfiak csatája! A 17 éves göteborgi srácok csodálatos játékot produkáltak. Technikailag képzett, tudatos, valamint kemény védekezésen alapuló kosárlabdát játszottak. így csak a játék első részében tartottá^ velük a lépést a hazaiak. A folytatásban már alárendelt szerep jutott nekik. Eredmény: 58- 73. Legjobb dobók: Csányi 21, Farkas 20/9. Az elmúlt héten Nagykőrösön nemzetközi mini, leány és fiú kosárlabdakupát rendeztek abból az alkalomból, hogy az olaszországi Nuovo Basket Al- topascio csapata vendégeskedett a kosárlabdaklub női szakosztályánál. sportkapcsolatuk többévi együttműködése alkalmából. Mindkét nemnél 3-3 csapat játszott körmérkőzést egymással, s függetlenül, hogy holtidény van a kosárlabdában, nagyon színvonalas összecsapásokat vívtak a fiatalok. A kecskemétiek tartalékos csapatokkal utaztak a tornára, mégis két második helyet szereztek. A döntő mérkőzésen a lányok két ponttal maradtak alul az olaszokkal szemben úgy, hogy időn túli személyi dobásaikat nem tudták értékesíteni. A fiúk izgalmas hajrában kis híján meglepetést szereztek a Csepel ellen. Eredmények: Lányok: Nagykőrös-Kecskemét 38—42; Nagykőrös-Nuovo Basket Al- topascio 30-40; N. B. Altopas- cio-Kecskemét 42^10. Fiúk: Kecskemét-Csepel 60-66; Nagykőrös-Kecskemét 40-69; Csepel-Nagykőrös 83-55. Minden csapat a szervezőktől oklevél és kupa díjazásban részesült. Kecskeméten, a Bóbis Gyula súlyemelőteremben rendezték meg szombaton, a súlyemelő területi minősítőverseny negyedik fordulóját. A KSC versenyzőinek eredményei: női juniorok, 54 kg: 1. Szűcs Ibolya 125 Súlyemelés (55; 70), junior aranyjelvényes fokozat. 59 kg: 1. Lacz Katalin 130 (57,5; 72,5), junior aranyjelvényes fokozat. 64 kg: 1. Nagy Tünde 102,5 (47,5; 55), junior bronzjelvényes fokozat. Felnőttek: +83 kg: 1. Takács Erika 207,5 (92,5; 115). A verseny legjobb eredménye. Szakításban, lökésben és összetettben országos csúcsbeállítás! Férfiak, felnőttek, 67,5 kg: 1. Nagy Noel 245 (110; 135), I. osztályú szint. 70 kg: 2. Somodi Sándor 195 (85; 110), 76 kg: 1. Mátyás Gábor 245 (110; 135). 83 kg: 1. Bálint Csaba 250 (110; 140). 91 kg: 1. Hégeli Ferenc 330 (150; 180), I. osztályú szint. Serdülők, 64 kg: 3. Katus Krisztián 130 (60; 70), bronzjelvényes fokozat. Kölyök I. korcsoport, 70 kg: 2. Nagy Zoltán 82,5 (35; 47,5). Kézilabda Női megyei bajnokság 1. Bácsalmás 15 14 1- 381-145 29 2. Kiskőrös 15 12 1 2 316-214 25 3. Delfin II. 15 6 9 229-JÍ6 12 4. Tompa 15 5 10 272-278 10 5. Kmiklós 15 4 11 166-420 8 6. Tataháza 15 3 12 141-222 6 Férfi megyei bajnokság 1. Dávod 21 192 615-395 38 2. Kkhalas 21 16 5 577-415 32 3. Kkfháza 21 16 5 572-469 32 4. Kalocsa 21 13 1 7 510-474 27 5. Bácsalmás 21 13 8 556-524 26 6. Gara 21 12 2 7 565-553 26 7. Mistral SK 21 9 3 9 525-489 21 8. Kmiklós 21 8 2 11 524-502 18 9. Hercegsz. 21 3 2 16 436-543 8 10. Tiszák. II. 21 3 18 444-610 6 11. Kkmajsa II. 21 21 401-760 A Dutép-Delfin SC II. visszalépett, a Kiskunhalastól egy büntetőpont levonva. Labdarúgás Megyei III. osztály Északi csoport 1. Kecskeméti H. 28 26 2- 98- 23 54 2. Dunavecse 28 18 6 4 87- 33 42 3. Ágasegyháza 28 18 4 6 83- 39 40 4. Izsák II. 28 14 5 9 63- 45 33 5. Kmiklós II. 28 15 3 10 59- 41 33 6. Tass 28 12 9 7 66- 52 33 7. Szmárton 28 11 8 9 55- 46 30 8. Harta 28 13 3 12 67- 53 29 9. Kaskantyú 28 10 5 12 46- 48 25 10. Ballószög 28 9 6 13 41- 54 24 11. Apostag 28 7 9 12 49- 62 23 12. Fülöpszállás 28 7 5 16 36- 56 19 13. Kunpeszér 28 6 3 19 41- 86 15 14. Kunadacs 28 4 7 17 35- 80 15 15. Vállalkozók 28 1 1 26 20-128 3 A sport és az egészség szolgálatában Monspart Sarolta neve összeforrott a tájékozódási futással. 13 éven keresztül volt magyar bajnok, továbbá számtalan nemzetközi győzelmet ért el, világbajnoki címet is nyert. Monspart Sarolta 1978-tól sajnálatos kullancscsípés következtében már nem lehet aktív sportoló, de kapcsolata a tájékozódási futással töretlen. A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnökhelyettesét nemrégiben a nemzetközi szövetség elnökének is megválasztották. A sportág szeretete és pozíciójából fakadó felelősségérzete a Halaspack Hungária Kupa tájfutóversenyre is elhozta. A rendezvényről a véleményét kérdeztem.-Annak ellenére, hogy Halasnak nincs tájfutó szakosztálya és nem is kötődik ehhez a sportághoz, hiszen klasszikus értelemben vett erdővel sem rendelkezik, nagyon nagyra értékelhető a segítségük, a hozzáállásuk. A Szegedi Vasutas SE hatalmas feladatot old meg azzal, hogy egyedüli rendezője ennek a monumentális versenynek. Jó látni ezt a rengeteg embert, aki eljött. Részt vesznek a versenyprogramban öt napon át, és közben együtt a család is. A sportnak az egészségmegőrzés mellett szerepe van a közösségi életben is.- A Nemzeti Egészségvédelmi Intézetnél dolgozik, és az is valahogy ezzel kapcsolatos.- Ötödik éve az életmód programot vezetem. Szép munka, szeretem. Más jelleggel, de kihívás, mint a versenyek. A közelmúltban külföldön jártam egy egészségmegőrző iskolánál, tapasztalatszerzés céljából. Sok mindenre megtanítottak, ami mindannyiunk számára igen fontos és hasznos lehet.-Lehet ezt eléggé közhírré tenni?- Segítséggel. Horváth Ádám a Szomszédok című tévéműsor rendezője partner ebben. Kérésünkre az aktuális problémákat beépítik az anyagba.- Visszatérve a sportolói múltjára, a kullancscsípésre; egy ország izgult önért, az egészségéért.- Szerencsére a sport a regenerálódó képességemet megerősítette. A szervezetem megszokta, hogy össze kell kapnia magát, mint egyik edzésről a másikra. Nem vagyok mindig ilyen racionális, de kaptam egy világbajnoki címet - meg egy kullancsfertőzést. Egy-egy. Vass Katalin KIEMELKEDŐ SIKEREK SZEGEDEN Eremzápor az evezősökre Szegeden, a Maty-éren rendezték meg július 15-17. között az országos vidékbajnokságot. A bajai Kopcsóker Vízügy SC kölyök, mini és serdülő kategóriákban rajthoz álló fiatal evezősei ismét bizonyították kivételes tehetségüket, s a 32 egyesület 1300 induló sportolójával erősített mezőnyben 4 arany-, 4 ezüst-, valamint 7 bronzéremmel gazdagodva érkeztek vissza a Sugovica-parti főhadiszállásukra. Bajnokok: Gergely Ákos 500 és 1000 méteren, Nagy Viktor - Varga Gergely 2000 méteren, az Adám Zsolt, Bálint Levente, Szellár Gábor, Huszti Róbert K-4-es különítmény szintén 2000 méteres távon. Ezüstérmesek: Nagy Viktor- Varga Gergely 500 méter, Resz- ler Zsolt 1000 méter, Fodor Zoltán 2000 méter és Faragó Renáta 2000 méter. Bronzérmesek: Reszler Zsolt C-l 500 méter, Farkas Norbert C-l 1000 méter. Varga András- Gyulánszky Milán PC-2 2000 méter, Farkas Norbert - Tamási Zsolt PC-2 2000 méter, Schmidt Bálint - Kollár József- Takács Barna - Varga Gábor K-4 2000 méter, Pintér Krisztián - Bohi Zoltán C-2 2000 méter és Komáromi Edit - Walter Linda K-2 2000 méter. Az erős mezőnyből tehetségükkel, kitartásukkal és küzdeni akarásukkal bajai részről a két bajnoki első helyet szerző Gergely Ákos, illetve egy első és egy második helyezéssel büszkélkedő Nagy Viktor — Varga Gergely páros mutattak emlékezetes teljesítményt. Lőrinci Csaba A Békéscsaba ellen búcsúznak Ma délután 15 órakor Katy- már labdarúgó-együttese fogadja barátságos mérkőzésen a Békéscsaba NB I-es focistáit. Bár a csabaiak az intertotóban való (eredményes) szereplésük miatt eléggé leterheltek, személyes ismeretség és az az apropó döntött vendégjátékuk mellett, hogy nyolc helybéli öregfiú búcsúzik az aktív játéktól. Pilcsuk György, Pilcsuk István, Petres Róbert, Czifra István, Keresztesi Tibor, Szitarity Sándor, Szi- tarity János és Madoncza József évekig játszottak a csapatban. A remélhetőleg nagy érdeklődésre számító és mindenki számára maradandó élményt nyújtó találkozó szünetében a tombolasorsolás fődíja: egy, a csabaiak által dedikált labda lesz. A katymári fociéletben változások következtek be. Nemcsak a csapatépítésben, hanem a vezetésben is, sőt, új edzők irányítják a továbbiakban a munkát. A felnőtteket Petres József, míg az ifiket Állaga József dirigálja. Az ifjúságiak csapata 13 órától előmeccset játszik a nagy baracskaiak hasonló korú gárdájával. Somogyi Gábor Feszüljenek az izmok! • Nem árt, ha fiatalkorban kipróbáljuk az erősítőgépeket, hátha később megkedveljük, s akár olyan erősek is lehetünk, mint Arnold Schwarzenegger. ELRABOLT SPORTOLÓK Bort és kolbászt követeltek Öt hektoliter bort és százmé- temyi kolbászt követeltek váltságdíjul „az emberrablók” az Olaszország középső részén fekvő Teramóban, ahol nyoma veszett a nemzetközi ifjúsági kézilabdatomán részt vevő teljes magyar csapatnak. A lányok és az együttes vezetője eltűntek a sportolók szálláshelyéről. Nem sokkal később egy ismeretlen telefonáló jelentkezett a szervezőknél, a fenti követeléseket ismertetve. Bár az első pillanattól meglehetősen gyanúsnak látszott a csoportos emberrablási história, a rendezők a helyi rendőrséghez fordultak, ahonnan azonnal értesítették az olasz belügyminisztérium illetékeseit és a magyar diplomáciai képviseletet. Mire mozgásba lendült volna a terroristaellenes ügyosztály és a diplomácia gépezete, a teramói rendőrök az „emberrablók” készséges együttműködésével megtalálták a magyar lányokat a város közelében lévő „Eden” szállodában. A csínyt a város egyetemének tréfás kedvű hallgatói eszelték ki. A magyarokat nem kellett sokáig győzködni, készségesen átköltöztek a sportolók kissé spártai szálláshelyéről a nevéhez méltó szállodába, ahol az egyetemisták szobákat béreltek számukra. Hogy a ház elejét szó ne érhesse, a csapatvezető elkísérte lányait, akik a rendőrök megérkezéséig boldogan úszkáltak a medencében és táncoltak elrablóikkal. Miután a hatóság meggyőződött arról, hogy a lányoknak semmi bajuk nem esett, a mulatság zavartalanul folytatódott, majd megismétlődött másnap este, a sportolók szálláshelyén. A hangulatot csak javította, hogy egy másik egyetemistacsoport még a „váltságdíjat” is örömmel kifizette.