Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-18 / 167. szám
4 Kul túra-művelő dés 1994. július 18., hétfő Naptár Július 18., hétfő. Névnap: Frigyes. Névnapozóknak Frigyes: a német Friedrich (hatalmas védelmező) újkori magyarosítása. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Amó, Arnold, Kámea, Kamilla, Kamillió, Milla, Mirkó, Milán, Simon, Zomilla nevű olvasóinkat is! Évforduló 70 éve született, G) 1987-ben hunyt el dr. y/ Károly Árpád kér- tészmérnök. Radnó- ton, Csíkszeredán és a budapesti kert- és szőlőgazdaságtudományi karon tanult, majd Gyulán és Mosonmagyaróváron tanított. Kocsé- ron az országban elsők között vezette be a fólia alatti zöldségtermesztést. 1973-tól a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézetben dolgozott, kutatta a zöldség- termesztés gazdaságosságának kérdéseit. Ökumenikus naptár A magyarországi katolikus naptárban ma az 1299-ben elhunyt Boldog Hedvigre emlékeznek. Hedvig Nagy Lajos király lánya volt, aki férjével, II. Ulászló lengyel királlyal sikeresen tevékenykedett a litvánok megtérítésén. Mi, hol, mikor? • Mától a Szórakaténuszban a Tempus-program keretében angol és magyar főiskolások számára műhelyprogramokat tartanak. • Szerdán, a Holdra szállás jubileuma alkalmából a kecskeméti Planetáriumban 17 órakor előadás. • Csütörtökön a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban (Kecskemét, Serfőző u. 19.) 14.30-kor kezdődik a rongybabakészítés. # Július-23-án indul a kecskeméti fiatalok nagy tiszai túrája, Vujovich Zoltán vezetésével. A kalandra vágyó középiskolások Tokaj-Tisza- becs környékén járják a vizet. NYAKÓ JULI KECSKEMÉTRE SZERZŐDÖTT Vidéken több és jobb szerep van A Vasárnapi szülők című film főszerepével kezdődött Nyakó Juli színészi pályája, 15 éves korában. Azóta jó pár film- és színházi szerep van már mögötte. Legújabb szerepére Kecskeméten készül. A közönség augusztus 25-én, a Mózes István által rendezett, és a városháza udvarán bemutatásra kerülő Ruzante: A csapodár madárka című darabban láthatja. Az első olvasópróba után beszélgettünk.- A közönség filmekből ismerte meg, most viszont már jó ideje csak színházban dolgozik. A filmezést befejezte?- Remélem, nem. A film, sajnos, nem tőlem függ. Hiába vannak terveim. Egyszerűen ma Magyarországon nincs pénz filmkészítésre.- Mi a különbség a film és a színház között? Melyik áll önhöz közelebb?- Általában azt mondják, hogy a filmezés azért könnyebb, mert ott egy jelenetet többször fel lehet venni. De nem vagyok ebben biztos. Mind a kettőnek megvan a maga nehézsége és szépsége is. Hozzám, azt hiszem, a film áll közelebb. Valahogy úgy van ez, hogy amivel az ember kezd, abba szeret bele igazán.- Kecskeméten ősztől milyen szerepekben láthatjuk?- A Feketeszárú cseresznyében játszom először a kecskeméti színházban, a következő évadra ide szerződtem.- Az öné nem egy tipikus színészpálya. Amikor 15 évesen a kamerák elé állt, gondolt arra, hogy ott is fog ragadni?- Nem, dehogy. Eszembe se jutott. Akkor még Debrecenben éltem, élelmiszer-ipari szakközépiskolába jártam és védőügyvédnek készültem. Csak jött az első szerep a Vasárnapi szülőkben, és ezt sorozatban követte még néhány. Az iskolában magántanuló lettem és mire odakerültem, hogy egyetemre menjek, addigra a filmek miatt annyira keveset tudtam tanulni, hogy nem sok esélyem lett volna a felvételin. Három hónapot azért eltöltöttem a Színház és Filmművészeti Főiskolán, aztán otthagytam.- Vidéken már több helyen is játszott: Győrben, aztán Szolnokon. Nem gondolt arra, hogy valamelyik fővárosi színházhoz szerződjön?- Végül is 1987-ig Pesten voltam. Egyébként nem hiszem, hogy ott jobb lenne. Sőt, vidéken még talán inkább megadatik egy színésznek, hogy jobb és több szerepet kapjon. Nem vagyok biztos abban, hogy még ha el is tudnék Pestre szerződni, megfelelő feladatokat kapnék. Márpedig ez az, amiből tanulni lehet.- A színészek számára mégis nagyon fontos szokott lenni, hogy valaki egy fővárosi vagy vidéki színház tagja. • Nyakó Juli- Á, ez szamárság. Nekem teljesen mindegy, hol játszik valaki, hajó. A szakma viszont valóban a fővárosi színházakra figyel elsősorban. Ez azért van, mert sokan egyszerűen lusták arra, hogy eljöjjenek vidékre megnézni egy előadást. Bár Kecskemét és Szolnok ebből a szempontból még szerencsés helyzetben van, mert viszonylag közel vannak Budapesthez.- Hogy érzi magát eddig Kecskeméten?- Még csak most érkeztem. A város mindenesetre sokkal jobb, mint Szolnokon. Az már most nagyon tetszik. R. J. Táboroznak a bajai cserkészek A napokban megkezdte az idei nyári táborozását mindhárom bajai cserkészcsapat. A Szent Sebestyén és a Türr István csapat a gemenci erdőgazdaság területén, Várdomb környékén található Szálka község mellé utaztak. Itt egy erdei tisztáson verte fel sátrait egy hétre a 45 résztvevő. A harmadik csapat: Mészáros Lázár cserkészei a Vén-Duna sarNegyvennyolc tagból álló gyermekhad vakációzott egy hétig a vajdasági Bezdánból Bácsalmás testvérváros meghívására, a városban és környékén. A tartalmas nyaralás alatt a gyermekek, nevelőik és vendéglátóik kíséretében, megismerkedtek Baja és Bácsalmás nevezetességeivel, a fiúk megmérkőztek a helybeli Petőfi VSE kán található cserkésztanya mellett vertek sátrat. A bajaiak vendégül látnak 15, Székelyföldről érkező cserkészt is, akikkel együtt összesen 70-en laknak majd 12 napig a sátrakban. A kedvező természeti adottságokat, a Duna-mellékágat kihasználva, hosszabb-rövidebb kenutúrákat tesznek majd Szirmai József túravezető irányításával. serdülő focicsapatával, majd ügyességi versenyeken jeleskedtek. A hétvégét a bezdániak a horgásztavi ifjúsági táborban töltötték, ahol táncházmulatságot, tábortüzet szerveztek számukra, szalonnasütéssel. Napközben az időt a strandon, estéket pedig diszkózással töltötték, a zömmel felsős általános iskolai növendékek. Hadifestők művei Szelíd szolgálatban címmel képzőművészeti kiállítás nyílt első világháborús hadifestők műveiből a békési városi galériában. A kiállítást az Országos Hadtörténeti Múzeum immár másodszor rendezi meg saját gyűjteményi anyagából. Arany Pálma-díj Kiskunhalason A halasi pedagóguskamara kezdeményezésére és közreműködésével alapította meg nemrégiben a város önkormányzata a kiemelkedő munkát végző pedagógusok elismerésére az Arany Pálma-díjat. Ez lesz az első és egyetlen helyi kitüntetés, amellyel a város díjazza pedagógusait. A díjat, amely díszoklevélből, emlékgyűrűből és pénzjutalomból áll, a kamara ítéli oda, s adja majd át minden évben a pedagógusnapon. Bezdániak Bácsalmáson Elfogták a láthatatlan gyilkost A Bermuda-háromszög (1. rész) An ti (la- tenger Puerto Rico «J* GuodelsxpeSP í Martinique Si Saint Vincent-szkA 0 100 200 300 km Dil-Amerika • 1. ábra: A Bermuda-háromszög Évtizedek óta jelennek meg írások a lapokban, amelyek a Bermuda-háromszögben (1. sz. ábra) történt titokzatos események leírásával, elemzésével foglalkoznak. Az első hajó, amelynek esete felkavarta a közvéleményt, a Mary Celeste volt. 1872 decemberében az angol Dea Gratia New Yorkból Gibraltár felé tartott, amikor szembetalálkozott egy különös hajóval. David Morehouse kapitány meglepődve ismerte fel benne a Mary Celeste-t, amely egy hónappal korábban hagyta el New York kikötőjét, ezt követően azonban nyomtalanul eltűnt. Mivel a jelzéseire senki sem válaszolt, a kapitány csónakot küldött a néma hajó átvizsgálására. Fedélzetén egyetlen ember sem volt. 1918-ban tűnt el az amerikai haditengerészet Cyclops nevű, 19 ezer tonnás szállítóhajója, és 309 tengerésze közül egy sem került elő. 1948. január 29-én a „Star Tiger” négymotoros repülőgép, hatfőnyi legénységgel és 25 utassal, köztük A. Cunnin- ghammel, a brit légierők marsalljával, 380 mérföld távolságban volt a Bermuda-szigetektől. A földi központ rádiótávírásza még vette a közlést: „Az időjárás és a repülés kitűnő”, ezt követően azonban a repülőgép nyomtalanul eltűnt. Az eltűnt hajók, repülők nagy száma bizonyítja: a Bermuda-háromszög nem legenda többé, hanem véres valóság... A hírekből általánosan a következők szűrhetők le:- Számos hajó süllyedt el úgy, hogy túlélő nem maradt, és a katasztrófák helyén árulkodó tárgyat, nyomot (hajóroncs, olajfolt stb.) nem találtak.- Néhány esetben a hajó sértetlen állapotban, de személyzet nélkül bukkant fel.- Előfordult, hogy a hajó fedélzetén tartózkodókat halva találták. Külsérelmi nyomok a halottakon nem voltak fellelhetők.- A repülőgépek és hajók a katasztrófákat megelőző percekben vagy semmilyen jelzést nem adtak, vagy meg-megsza- kadó kapcsolattal azt közölték, hogy műszereik nem használhatóak, össze-vissza jeleznek. Fogadjuk el valósnak a felsorolt általános megállapításokat és próbáljunk reális magyarázatot keresni a megtörtént eseményekre. Segítségünkre van a téma ismert kutatója, Nekotevics Oszkár, akinek „A Bermuda háromszög láthatatlan gyilkosa” című könyve igyekszik természettudományos megalapozottsággal megjelölni a különös tragédiák okozóját. A következőkben ebből a könyvből közlünk részleteket. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé 6.25: Határtól határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00: Napkelte 9.00: Napközi 9.30: Riviéra Európai tévéfilmsorozat 10.30: Walt Disney bemutatja (ism.) 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.07: Déli üzlet 12.32: Welcome to Hungary 13.02: Képújság 14.58: Műsorismertetés 15.03: Helló, világ! (ism.) 15.40: Falutévé (ism.) 16.00: Híradó. Időjárás 16.18: Ahol a Gangesz születik 16.40: Verseskötet 40 év után 17.00: Tükör 17.13: Külügyi ügyek Holland-kanadai filmsorozat 17.45: Dimenzió 18.25: Jelképtár A tükör (ism.) 18.30: Mizujs? 19.05: Szerencsekerék 19.37: Mesék a felkelő nap országából Szlovák rajzfilmsorozat 19.47: „Engedjétek hozzám!” 20.00: Híradó (Feliratozva is!) 20.45: Columbo Amerikai filmsorozat Becsületbeli ügy 22.01: Létkérdések 22.46: Igazak Dokumentumfilm 23.51: BBC-híradó 0.11: Képújság TV II. MŰSOR 14.00: Képújság 14.05: A Hét (ism.) 15.00: Parlamenti Napló 17.00: Műsorajánlat 17.03: Időjárás 17.05: Pif és Herkules Francia rajzfilmsorozat Herkules meggazdagszik Maci Laci Amerikai rajzfilmsorozat A palacsintatolvajok 17.25: Civil kurázsi 17.50: Az úriember 17.56: Csellengők 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma 18.35: Tudomány alapfokon 19.05: Egy lap a szerelemről Francia film 93’ 20.38: Mini klip-mix 20.55: Kapcsolatok Magyarok Kölnben 21.30: Híradó 21.53: Időjárás 22.00: A három tenor koncertje 0.15: Üzlet DUNA TV 14.00: Hírek 14.05: A selyemút A Lou-lan királyság nyomában (ism.) 15.00: Gazdakör (ism.) 16.00: Hírmondó 16.25: Mofli Mesesorozat (ism.) 16.50: Cimbora-Tallózó (ism.) 17.40: Vigyázat, fiúk! Ez múzeum Decimal, a bálna és a pingvinfiókák A haragos elefánt 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó SZÍNHÁZ, MOZI, KECSKEMÉT A mozik műsora Városi: 5, 7 és 9 órakor: ACE VENTURA. Színes, amerikai filmvígjáték. Árpád: 3/4 6 és 1/2 9 órakor: PHILADELPHIA - AZ ÉRINTHETETLEN. Színes, amerikai film. Stúdió: 7 órakor: VERONIKA KETTŐS ÉLETE. Színes, lengyel film. Otthon: 8 órakor: ANGIE. Színes, feliratos, amerikai film. Csalánosi autósmozi: 1/2 10 órakor: ACE VEN18.10: A boldog család Német tévéfilmsorozat 19.00: Magyarok Amerikában Dokumentumfilm 19.35: Régiók 20.10: Terrorizmus 21.00: Híradó 21.20: ABBA Zenés, svéd film 52’ 22.10: Meghökkentő mesék Tárgyi bizonyíték 22.35: Alaszka Holland film 46’ 23.20: Költők társaságában Ferenczy István KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés 8.40: Napközben 11.05: Szonda (ism.) 11.35: A fellázadt pofozógép Tomcsa Sándor karcolatai 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Nemzetközi vallási híradó 13.30: A görög katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.50: A hét költője Károlyi Amy: Venezia 15.05: Nyitnikék 15.35: Üzenő - a vakációról 15.45: Beszélni nehéz! 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Otto Klemperer: A jó zene ügyvédje 17.05: Eco-mix 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.40: Összeállította: Turczi István 20.05: A népzene hagyomány- őrzői 20.30: Határok nélkül 21.05: Mikszáth Kálmán: A zsivány - részletek 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Hétköznapi bosszúságaink 23.05: Lemezmúzeum PETŐFI 4.30: Hírek. Időjárás 4.32: Hajnali kalendárium 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorajánlat 8.10: Száz meglepetést hoz a nyár 8.50: Apró-cseprő- gyerekekről 9.00: Hírek. Időjárás 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: Családi persely... 11.15: Egészségére! 12.00: Nótakalendárium 13.00: Hírpercek 13.08: Műsorajánlat 13.10: Hogy tetszik lenni? 14.00: Kettőtől ötig 17.00: Hírek 17.03: Délutáni csúcs 18.00: Gördeszka 18.30: Látatlanul 19.05: Öt perc tudomány 19.10: Garázs 19.30: Hangfalfestő 20.00: Zeneközeiben 21.00: Hírpercek 21.30: Miről írt az újság 1861-ben? 22.00: Zenészportré 23.00: Hírek VÁROSI TÉVÉK TÚRA. Színes, feliratos, amerikai filmvígjáték. KTV: 17.30: Képújság. 18.45: HTV (I) mese. 19.00: Torpedó gyerekeknek. 19.15: Hírős hírek. 19.30: HTV (I) sorozat. 20.00: Új mezőgazdasági magazin. 20.50: Torpedó felnőtteknek. 21.10: Hírős hírek (ism.). 21.20: HTV (I) film: Mentsd meg Zapatát (német kalandfilm). 22.50: Műsorzárás. Kiskun TV: 5.00: Képújság. 20.00: Helyi híradó. 20.20: TV 4 műsora.