Petőfi Népe, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-12 / 162. szám

1994. július 12., kedd • A Duna-Tisza köze napilapja • 49. évf., 162. szám / 16,30 Ft Hadiipari együttműködés A NATO és a Partnerség a békéért (PFP) országainak hadiiparral, illetve kereskede­lemmel foglalkozó cégeivel való konzultáció és szorosabb együttműködés kialakítása reményében magyar delegá­ció utazott Brüsszelbe, a NATO konferenciájára. Negyven milliárd a veszteség Javult az Állami Vagyon­ügynökség hatáskörébe tar­tozó társaságok jövedelmező­ségi szintje, összesített vesz­teségük tavaly csaknem a fe­lére csökkent és így 40 mil­liárd forintot tett ki - az ÁVÜ közleménye szerint. Jövedelmező idegenforgalom Az év első négy hónapjá­ban 83,7 millió dollár aktí- vium keletkezett az idegen- forgalomból, 23 millióval több, mint az elmúlt év ha­sonló időszakában. A Magyar Nemzeti Bankban hétfőn el­mondták, hogy a bevétel 301,8 millió dollárt tett ki, ami 17 százalékos növekedés, míg a kiadás 218,1 millió dol­lár volt, ami 10 százalékos emelkedést jelez. Harc a bicikliért Meghökkenhetett a gyanút­lanul kerékpározó Sz. József, amikor július 6-án negyed kettőkor a kecskeméti Kaszap utcán hárman is nekitámadtak azzal az indokkal, hogy a ke­rékpár nem az övé. R. Mi­hály, R. János és P.Imréné azt állítva, hogy a szóban forgó jármű az ő tulajdonuk, rövid szóváltás után ütlegelni kezdte Sz. Józsefet, aki ke­rékpárját hátrahagyva elme­nekült. Hazaérve elmesélte feleségének a történteket, aki a kerékpár visszaszerzésére indult, azonban P. Imréné né­hány pofon segítségével vele is tisztázta a tulajdonviszo­nyokat. A rendőrség az ügy­ben vizsgálatot indított. Idegengyűlölet Algériában? Hétfő reggel megöltek öt orosz vendégmunkást Algéri­ában. Az áldozatokat Algír egyik külvárosában, feltehe­tőleg muzulmán fundamenta­listák lőtték agyon. A kor­mány megbuktatására tö­rekvő fundamentalista geril­lák tavaly halállal fenyeget­ték meg azokat az idegeneket, akik nem hajlandók elhagyni Algéria területét. Kajmánriadó Vasárnap a Düsseldorf melletti strandon kajmán kel­tett pánikot a fürdőzők kö­zött. Egy 21 éves hüllőbarát magával vitte a tóparti fürdő­helyre egy méter hosszú kaj­mánját, mely egy óvatlan pil­lanatban eltűnt gazdája szeme elől. A rendőrség helikopter­ről felszólította a fürdőzőket a strand elhagyására. Vasútkorszerüsítés olasz tűkével Az olasz CO.GE.CO cég nyerte meg a MÁV Rt. hat vonalszakaszának villamosí­tására kiírt pályázatot. A be­ruházás összköltsége 190 mil­lió svájci frank. Kormányalakítás nyugdíjemeléssel A szocialisták kedden meg­beszélést folytatnak a társada­lombiztosítási önkormányzattal a nyugdíjemelés végrehajtásá­nak módjáról és mértékéről, s az MSZP parlamenti frakciója e vélemény ismeretében szerdai ülésén alakítja majd ki végleges álláspontját ez ügyben. Infor­mációink szerint a szocialisták nyolcszázalékos nyugdíjeme­lést terjesztenek a parlament elé, ám ez nem lesz visszamenő jellegű emelés. Az viszont már most bizonyos, hogy a szocia­listák azon lesznek: az Or­szággyűlés még ezen a héten tűzze napirendre a nyugdíjeme­lés ügyét és nyomban a kor­mány megalakulása után, még pénteken hozzon is erről döntést - közölte Szekeres Imre frakci­óvezető az MSZP képviselő- csoportjának hétfői, mintegy kétórás ülése után. Hozzátette: az a tervük, hogy az idegen haderők magyarországi gyakor­latozásának engedélyezésével kapcsolatosan szintén pénteken döntsön az Országgyűlés. Elnökválasztási meglepetések A központi választási bizott­ság által hétfőn délben közzétett előzetes eredmények alapján Ukrajna új elnöke Leonyid Kucsma lett, maga mögé uta­sítva az elnökválasztáson a hi­vatalban lévő államfőt, Leonyid Kravcsukot. A populista Alek- szandr Lukasenko képviselő földcsuszamlásszerű győzelmet aratott Fehérorország első el­nökválasztásán, megszerezve a voksok 80,1 százalékát. AZ ELŐLEGET BESZEDTÉK, DE LADÁT NEM ADTAK Futnak a vevők a pénzük után A rendőrség szerint 35-38 millió forint a becsapottak kára, akik hittek a kecskeméti Real-Car Bt. szépen hangzó ígéreteinek. A bt. vezetője és alkalmazottja, T. Tibor és T. Csaba az utóbbi egy évben Lada gépkocsik behozatalát ígérték, s erre megrendeléseket vettek fel - természetesen megfelelő elő­leggel együtt. Az ország min­den részéből akadtak jelentke­zők, akik 190-300 ezer forint közötti előleget adtak át a két fiatalembernek. Az ígéretek szerint tíz héten belül megkap­ták volna az autókat, de a való­ságban egy alkatrészt sem láttak a megrendelt kocsikból. A vizs­gálat jelenlegi szakaszában mintegy 170 ügyfélről tudnak a rendőrök, akik közül csaknem százan egy fillért sem kaptak vissza a befizetett százezrekből. Az előlegek egy bankszám­lára vándoroltak, ám további sorsukról a rendőrség sem tud semmit. így nincs biztosíték arra sem, hogy a kárvallottak visszakaphatják pénzüket. A múlt héten befutott feljelentések nagyságrendjére jellemző, hogy akadt olyan nap, amikor 10-15 felháborodott bejelentés futott be a rendőrségre. (Folytatás a 3. oldalon) Gyakorlóreaktor Pakson Karbantartó gyakorlóközpont épül a paksi atomerőműben. Kialakítását az indokolja, hogy a létesítmény építésének idején kiképzett szakemberek száma csökkent, az új szakemberek pótlásáról, kiképzéséről ezért gondoskodni kell. Ezért az év elején a Nemzetközi Atomener­gia Ügynökség támogatásával egy négyéves modellprojektet indítottak az erőműben. Ennek a keretében a gyakorlóközpont kivitelezési tervei jelenleg ké­szüljek, s a tervek szerint az építési munkálatokat pedig ja­nuárban indítják el. A központ épületében eredeti, de még nem üzemeltetett berendezése­ket helyeznek el. A berendezé­seket a Nemzetközi Atomener­gia Ügynökség vásárolja az atomerőmű számára, melyeket a lengyelországi Zamowiecből, illetve a németországi Greifs- waldból szállítják a Duna-parti erőműbe. Az elképzelések sze­rint 1996 őszén indulhat be a képzés a gyakorlóintézmény­ben. Fagy pusztította a brazil kávét Nyolc és fél éves csúcsot döntött hétfőn a kávé világpiaci ára, miután ismét fagy pusztított Brazíliában. A londoni tőzsdén a szeptemberi lekötésű kávé tonnánkénti ára 924 dollárral emelkedett és immár 4 ezer dol­lárba kerül. A hét végi fagy Brazília déli kávétermő vidé­kein okozott pusztítást. A kár most nagyobb, mint ami volt két héttel korábban ugyanitt. Akkor a jövő évi termés közel harmada veszett kárba. Elkerüli a déli határt a török roham? A múlt héten négy német tar­tományban kezdődtek el a nyári szabadságolások. Az itt dolgozó török vendégmunkások több­sége a napokban indult el, hogy felkeresse otthoni rokonait, s az utazók többsége Magyarorszá­gon halad keresztül. Tavaly fő­leg a keleti határátkelőkön hagyták el az országot több na­pos várakozás után. Várható-e a megye déli kapuiban utastorló­dás, mire számítanak a határ­őrök, felkészültek-e az önkor­mányzatok a tömeg fogadására? Ennek nézett utána munkatár­sunk. Kátai József ezredes, a halasi határőrség igazgatója elmondta, hogy a déli határátkelők eseté­ben merőben más lesz a helyzet az idén nyáron, mint tavaly ilyenkor. Elsősorban azért, mert Jugoszláviában nagy útadót ve­tettek ki, és a törökök, valamint a többi nyugat-európai ország­ból érkező utas számra vízum- kényszert vezettek be. Az ezre­des úr elmondta, hogy a haza­utazó délszláv vendégmunká­sok a személygépkocsi helyett inkább bérelt autóbuszokkal közlekednek. A törökök, mivel általában nagy családokról van szó, inkább vonatra teszik jár­műveiket és így olcsóbban, ké­nyelmesebben kelnek át Kis- Jugoszlávián. Tavaly ilyenkor a hétvégeken, júliusban, általá­ban napi 24 ezer fős átkelést je­gyeztek fel a határőrségen. Az idén a csúcs: napi 3 ezer török és mintegy 8 ezer jugoszláv volt, vagyis az utasoknak az egyötöde kel át a határon személygépko­csival. Ez azt jelenti, hogy a ki­lépésre délen nem kell 3 óránál hosszabb ideig várakozni. A Magyarországról Kis-Jugoszlá­viába látogatóknak a legcélsze­rűbb, ha Bácsalmásnál délután fél hat és reggel 6 óra között hagyják el az országot, és reggel 8 órakor jönnek vissza, mert ezekben az időpontokban egyál­talán nem kell várakozniuk. (Folytatás az 5. oldalon) ÁREMELÉS JÖVŐ HÉTFŐTŐL Drágulnak a gyógyszerek • A patikák nem tudják átvállalni az áremelés különbözetét. Jövő hétfőtől ismét emelik a gyógyszerek árát. Körülbelül öt­száz termék kerül többe és válik egyre elérhetetlenebbé a legin­kább érintett réteg, a nyugdíja­sok számára. A mostani emelés oka az Országos Egészségbizto­sítási Pénztár bejelentése, mi­szerint nem tudja tovább vállalni a forintleértékeléssel járó árnö­vekedés ellensúlyozását. így a különbözet megfizetése teljes egészében a betegre hárul. Ez a jövő héttől 4,6 százalékos drágu­lást jelent. A június 18-tól vár­ható áremelés a külföldről im­portált termékeket érinti, tehát a gyógyszerek nagyobb részét. Barna Barnabás vállalati biztos, igazgató, a kecskeméti Calix Gyógyszerellátó Vállalat veze­tője elmondta, hogy a gyógy­szerellátás üzleti alapra helye­zése egyre kevésbé teszi lehe­tővé az állami kompenzációt. Elmondta még, hogy elméletileg lehetséges, ám a gyakorlatban valószínűtlen, hogy néhány ma­gánpatika az áremeléssel járó terheket magára vállalná. Fel­hívtunk néhány gyógyszertárat is, az iránt érdeklődve, hogy megkapták-e már az új árak listá­ját. A válasz nemleges volt, de elmondták, hogy félnek az ár­emeléstől, mivel egyre gyako­ribb jelenség, hogy a betegek visszafordulnak az árak hallatán vagy az olcsóbb, gyengébb mi­nőségű gyógyszert íratják fel. Garancia gabonavásárlásra A földművelésügyi tárca szakemberei kedden délelőtt folytatják a tárgyalásokat az ál­lami gabonafelvásárlás részlete­iről. A megbeszélésen annak a 12 gabonaforgalmi cégnek a képviselője vesz részt, mely - a meghívott 15 közül - vállalta, hogy a meghatározott feltételek szerint vásárolja meg a ter­ményt a termelőktől. A társaságoknak megközelí­tően 500-600 ezer tonna ga­bona megvételére lesz lehetősé­gük. A vásárláshoz felvett hite­leik 60 százalékára kormányga­ranciát kaphatnak, 5 milliárd fo­rint erejéig. Több diák tanulhat az agrár-felsőoktatásban Az agrár-felsőoktatás nappali tagozatain a ponthatárok több mint a fele emelkedett és több mint a harmada csökkent az előző évihez képest. így növe­kedtek a ponthatárok az Állat­orvostudományi Egyetemen, ál­talában a gödöllői karokon. A főiskolai karokon a ponthatárok 61 százaléka növekedett, egy­harmada csökkent. Kecskemé­ten a kertészeti főiskolán 103 pont volt a bejutás alsó határa. Az agrár-felsőoktatásba jelent­kezők száma az elmúlt évihez viszonyítva több mint 20 száza­lékkal növekedett és a felvettek száma is meghaladja a tavalyit. A második oldalon közlünk táb­lázatot a ponthatárokról. Ki a felelős a halálos munkahelyi balesetért? A múlt héten megindult a nyomozás az ellen a bajai kft. ellen, amely két ukrán állam­polgárt alkalmazott május kö­zepén. A vasút felőli homokfal­nál kellett volna nekik tovább ásni az alapot a beton támfal­nak. Sajnos azonban halálos baleset lett a munka vége. A magyarul nem értő ukrá­nok május 18-án, reggel láttak hozzá a munkához a Grassalko- vich utcában. A munkagödröt merőlegesen mélyítették, így a közel két és fél méteres, mere­dek homokfal hirtelen megin­dult és egyiküket maga alá te­mette. A szerencsétlenül járt ukrán fejét végül a helyszínre érkező tűzoltóknak sikerült kiszabadí­tani. A mentősök azonnal meg­kísérelték az újraélesztését, ám nem sikerült, mert az ukrán ál­lampolgárságú munkás a belé­legzett rengeteg homoktól a helyszínen meghalt. Á rendőrség rögtön meg­kezdte a vizsgálatot szakértők bevonásával. Ez ideig mégis csönd volt az ügyről, azonban a múlt héten a Munkabiztonsági Főfelügyelet foglalkozás köré­ben elkövetett veszélyeztetés címén megtette konkrét felje­lentését a kft. ellen. Nem lehet hátrány, ha valaki mozgássérült • Mozgássérülteket segítő eszközökből nyílt kiállítás tegnap Kecskeméten, a Dán Kulturális In­tézetben a Viborg megyei szociális bizottság és a kulturális intézet szervezésében. i

Next

/
Thumbnails
Contents